Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-11 / 34. szám

2015. FEBRUAR 11., SZERDA JEGYZET Czene Gyula Teszt Figyelmet érdemlő ese­ményzajlik ezekben a hetek­ben az oktatási intézmények­ben. Tudományos igényes- ségű tesztet bonyolítanak le. Sok testnevelő eddig is készí­tett felméréseket a tanítvá­nyok különböző sportági ké­pességeivel, edzettségi állapo­tával kapcsolatban. A 2014/2015-ös tanévtől a 10 és 18 év közötti diákoknál azonban már kötelezően be­vezetésre kerül a Nemzeti Egy­séges Tanulói Fittségi Teszt (a NETFIT). Fontos eleme a teszt­rendszernek a Magyar Diák­sport Szövetség és az ameri­kai Cooper Intézet által közö­sen készített szoftver. A diáko­kat a testnevelők - némi tál- zással - a fejük búbjától a kislábujjukig megvizsgálják 2015. január 5. és május 27. között. Indulásként mind­egyik 5 és 8. osztályos diákon négy különböző fittségi profil szerint (testösszetétel, állóké­pesség, hajlékonyság, váz­izom fittség) összesen tízféle vizsgálatot végeznek. A testnevelőknek a tesztek­re fel kell készíteniük a diáko­kat és szülőket Az adatlapok elemzése után rögzítik min­den tanuló fizikai fittségi szintje fejlesztésével kapcso­latos intézkedéseket, s ezt szükséges ismertetni a szü­lőkkel is. Segítséget kell nyúj­tani a diákoknak az ön teszte­léshez, az önértékeléshez is. A felmérésekből országos adatbázis készül, melyből ki­derül, hogy a több mint egy­millió diák közül mennyi az egészséges, a fejlesztésre szo­ruló, vagy a fokozott fejlesz­tésre szoruló zónába tartozó. A teszt alapján azonban sen­ki sem kap osztályzatot. A program bevezetése nem érte váratlanul az is­kolákat, mert a Magyar Di­áksport Szövetség 30 órás akkreditált, ingyenes kép­zést biztosított 7100 pedagó­gus számára. Az ehhez szükséges eszközcsomagot már mintegy 4000 iskola kézhez kapta. Komoly feladat vár tehát a testnevelőkre, akiknek a fel­mérésekkel egy időben a ta­vaszi versenyekre is illik fi­gyelni. Kérdés, hogykapnak- e a feladat elvégzéséhez meg­felelő intézményi segítséget. Ligarekordot futott labdarúgás. A hamburgi Stieber Zoltán beállította az idénybeli Bundesliga-csúcsot a Hannover elleni futástelje­sítményével szombaton a né­met labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A magyar válo­gatott középpályás a Bundes­liga honlapja szerint 90 perc alatt 13,9 kilométert tett meg a pályán, erre előzőleg csak a freiburgi Vladimir Darida volt képes. A hanzavárosi rangadót a Hamburg nyerte meg 2-1-re. f r Maze második aranya Miklós Edit az alpesi síelők világbajnokságának női kombinált versenyében A múlt pénteken lesiklásban is győztes szlovén Tina Maze nyerte hét­főn a női szuperkombinációt az egyesült államokbeli Beaver Creekben zajló alpesisí-világbajnokságon. A 31 éves versenyző múlt kedden szu- per-óriásműlesiklásban ezüstérmes volt, azaz az eddig megrendezett három számban mindig dobogóra állt. alpesisí-vb. A lesiklásban és óriás-műlesiklásban is olimpiai bajnok Mázénak ez pályafutása első vb-aranya szuperkombinációban. Maze mö­gött két osztrák, Nicole Hosp és Michaela Kirchgasser végzett a máso­dik és a harmadik helyen a lesiklásból és műlesiklásból álló viada­lon, amelynek második részében a hazai kedvenc Lindsey Vonn kiesett. A szám egyetlen magyar indulója, Miklós Edit a le­siklásban ló. lett, de műlesiklásban már nem állt rajthoz. A Csíkszeredái születésű versenyző a Facebook-oldalán azt ír­ta, a vasárnapi edzésen megerőltette a korábban operált térdét, amely megfájdult, emiatt úgy döntött, a hétfői ver­seny második részében már nem áll rajthoz, inkább a csü­törtöki óriás-műlesiklásra tartalékolja az erejét.- A legrosszabb érzés egy versenyt eredmény nélkül zárni, de úgy gondolom, sokkal fontosabb az egészségem - írta a 26 éves síző. Eredmények (a vb honlapjáról). Női szuperkombináció, világbajnok: Tina Maze (Szlovénia) 2:33.37 perc (1:45.25 perc/48.12 másodperc), 2. Nicole Hosp (Ausztria) 2:33.59 (1:46.15/47.44), 3. Michalea Kirchgasser (Ausztria) 2:33.72 (1:46.58/47.14). Nehézfiúk jönnek Budapestre PROFI ÖKÖLVÍVÁS Nálunk csap össze az Egyesült Államok és Kuba A 2015-ös év igazi nehézsúlyú csúc­smérkőzéssel indul hazánkban: a magyar Ferobox Event és a tö­rök-német Ahmed Öner üzletember által vezetett Arena Promotion feb­ruár 27-én, Budapesten, a Millenáris Parkban közös szervezésű bokszgá­lát mutat be a honi közönségnek. Rácz Félix promóternek a Pianeta-Bacurin összecsapás után ismét egy világszerte nagy érdeklődéssel várt nehézsúlyú párharcot si­került Magyarországra csábítania, hiszen a gála főmérkőzésén az amerikai Tony Thompson (39-5) és a kubaiak klasszisa, Odlanier Solis (20-2) ismét egymásnak fe­szül, méghozzá a WBC (Bokszvilágtanács) „Continental Americas" övéért. Solis személyében hosszú idő után lép ma­gyar szorítóba olyan versenyző, aki olimpia mellett több világbajnokságon is diadalmasko­dott: a hazai szurkolók Kovács „Kokó” István 2001 -es utolsó itthoni mérkőzése óta nem lát­hattak ilyen kaliberű ökölvívót élőben. Ellen­fele, Tony Thompson is hatalmas elismertség­nek örvend a boksz világában, hiszen a rajon­gók jól emlékeznek arra, hogy 2013-ban két­szer is kiütötte a brit ökölvívás nagy remény­ségét, David Price-ot, míg a tavalyi első mérkőzésükön Solist is legyőzte, igaz „csak” megosztott pontozással. A Solis-Thompson visszavágónak hatalmas tétje van, ugyanis ha a kubai győztesen hagyja el a Millenáris Park­ban felállításra kerülő szorítót, úgy a WBC ranglistán olyan helyre kerül, hogy - az elő­zetes egyeztetések alapján - megmérkőzhet a világbajnok Deontay Wilderrel (33-0), akinek a menedzsmentje szabadon választhat kihívót az amerikai következő mérkőzésre. Ennek folytán Solis számára a budapesti párharc egy„eliminátor” küzdelem, vagyis egy selej­tező mérkőzés a remélt vb-címmérkőzés előtt. A gálán ringbe lépnek a Ferobox Event is­mert egyéniségei, így a veretien nagyközépsú­lyú Kelemen Balázs (22-0), a keményöklű Baranyi Richárd (9-0), a harcos Bozai Gyula (13-7-2), valamint a fiatal Laki Róbert (7-0) is. Az eseményt a SportTV három országban, Magyarországon, Szlovákiában és Csehország­ban is élőben közvetíti, míg az EuroSport egy héttel később egész Európában bemutatja. Három ellenfele lesz Blatternek FIFA. A Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (FIFA) hétfő este megerősítette, hogy Joseph Blatter elnöknek há­rom kihívója lesz a szervezet május végén Zürichben sorra kerülő tisztújító közgyűlésén. A FIFA közlése szerint az ötödik ciklusára készülő 78 éves svájci sportdiplomatá­nak Ali bin al-Husszein jor- dán herceg, Luis Figo, a por­tugálok korábbi futballistája, valamint Michael van Praag, a holland szövetség elnöke lesz a riválisa, Korábban Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója és David Ginola volt francia vá­logatott futballista is jelezte indulási szándékát a választá­son, de mindkettejüknek vissza kellett lépniük, mert a január 29-ei határidőig nem sikerült összeszedniük leg­alább öt FIFA-tagország támo­gató levelét, amely szükséges volt a hivatalos jelöltséghez. A közgyűlés május 29-én lesz. Bundabotrány gyanúsítottja labdarúgás. Az olasz szö­vetségi kapitány Antonio Conte is szerepel a gyanúsí­tottak között az olasz bunda­botrányban, amelyben a cremonai államügyészség a nyomozás zárultával 130 érintettet nevezett meg. A szakvezetőn kívül gyanúsított még több ismert futballista, így a korábbi válogatott Stefano Mauri, Giuseppe Signori és Cristiano Doni is. Az ügyben őket korábban - csakúgy, mint a szövetségi ka­pitányt - eltiltással büntették. Conte a gyanú szerint 2011 májusában, még a Siena tréne­reként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni, két másod- osztályú mérkőzés eredmé­nyének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaélé­seket, ezzel pedig szabálysze­gést követett el. Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusá­ban tíz hónapra eltiltotta az ak­kor a Juventus vezetőedzője­ként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíró­ság (CAS) négy hónapra csök­kentette a büntetését. Conte, aki mindvégig tagad­ta, hogy bármi szabályellene­set tett volna, nyár óta irányít­ja az olasz válogatottat. Hazai győzelem kosárlabda. Hazai pályán újra a régi formáját mutatta a Pest megyei kosárlabda-baj­nokságban szereplő Pásztói SZSE-Green Devils felnőtt­csapata, amely Váci Remény­ség ellen 75-47-re nyert. Már több mint félezren előneveztek teljesítménytúra. Néhány éve a Himalájában Erőss Zsolt mentésére indult és ott tragikus balesetet szen­vedett gyöngyösi Kiss Péter hegymászó, teljesítmény­túrázó, barlangász, terepfutó emlékének adózva, feb­ruár 14-én, szombaton a-Sástói Oxigén Adrenalin Park­ban azonos rajt-cél versenyközponttal, három távon (57 km, 37 km, 20 km) bonyolítják le az idei teljesít­ménytúrát. A mátrai rendezvényre a fő lebonyolító a rózsa- szentmártoni Hérics TTE előnevezést írt ki. Ennek kap­csán a teljesítménytúrára már több mint félezer nevezés érkezett, közte megyénk kilenc településéről. A rende­f zők kérik, hogy a túrázók vigyenek magukkal saját po­harat, mert a felállított ellenőrző pontokon csak így tud­nak majd frissítőhöz jutni és a két hosszabb távra jó, ha elemlámpa, fejlámpa is lesz a hátizsákban. A részvevők reggel 7-10 óra között öntevékeny rajtidőt választva in­dulhatnak neki a maguk által kiválasztott túratávnak. 57 km túraútvonal: Sástó Adrenalin Park- Mátrafüred -Kékestető-Markazi-kapu-Ilona-völgyi-vízesés- Parádfürdő, Szent István csevice - Rózsaszállás - Sombo­kor - Hidasi-eh. - Lajosháza - Mátraháza- Sombokor- Kékestető-Kis-kő-Várvölgy-Markazi-vár-Vár-völgy-Kis- kő-Mátrafüred-Sástó Adrenalin Park. » T | 37 km túraútvonal: Sástó Adrenalin Park - Mátra­füred-Kékestető -Markazi-kapu -Ilona-völgyi-vízesés -Szent István csevice - Rózsaszállás - Sombokor - Ké­kestető -Kis-kő -Mátrafüred -Sástó Adrenalin Park. 20 km túraútvonal: Sástó Adrenalin Park - Mátra­füred -Khrsz -Kékestető -Kis-kő -Mátrafüred -Sástó Adrenalin Park. A túrát lebonyolítók továbbá felhívják a helyszínen ne­vezők figyelmét arra, hogy a megfelelő téli ruházat mel­lett csak felkészültségi állapotuknak megfelelő túratá- vot válasszanak, hisz a Mátrában jelenleg is 25-60 ern­es hó borítja a terep egyes részeit. Cz. z. J. * »

Next

/
Oldalképek
Tartalom