Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-10 / 7. szám
Isten veled Laci bácsi! Az utóbbi esztendőkben sokan s egyre többen bá- csizták Virág Lászlót, cím- | zetes zeneiskola-igazgatót, nyugalmazott zenepedagógust, a helyi szimfonikusok korábbi hegedűsét, élete végéig aktív karnagyot s nemcsak a hetven, majd a nyolcvan évet is meghaladó kora miatt. E megszólításban az mérhetetlen tisztelet is megnyilvánult, ahogyan viszonyult hozzá, ahogyan becsülte személyét és munkásságát Salgótarján lakossága. Kicsik és nagyok tudták, tudják róla, hogy mit jelentett az ő | sok évtizedes tevékenysége a megye- székhely - és nem kis mértékben az egész Nógrád - zenei, szélesebb értelemben művészeti, még szélesebben kulturális, szellemi közéletében. Soha nem felejthető érdemeket szerzett s örökre beírta nevét a várostörténetbe... Pedig nem volt idevalósi, nem volt tősgyökeres tarjáni, de mégcsak nógrádi születésű sem. A dunántúli Vasváron látta meg a napvilágot 1930. április 9-én. Felmenői között három generáció kántorizált: így édesapja is, akitől az első zenei impulzusokat kapta. Azonban nyilvánvalóan rá is érvényes volt Kodály Zoltán hitvallása: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának!” S Virág László megszerezte... Már gyermekként megismerkedett több fúvós hangszerrel s fiatalon játszott szombat- helyi és vasvári zenekarokban. S miután nem vették fel a zeneakadémiára, Budapesten a Pedagógiai Főiskola magyar-ének szakán tanult tovább, a szakiskolában pedig hegedűsként végzett. 1952. november 5-én érkezett Salgótarjánba: a katonaságtól való leszerelését követően a mai Petőfi Általános Iskola elődjébe irányították egyéves gyakorlatra. S az egyből - írd és mondd - hatvankét esztendő lett. Idekerülésekor azonnal kórust szervezett, bekapcsolódott az acélgyári és bányai zenekarok munkájába s vonósnégyest is szervezett. 1956. január 16-án, a zeneiskola első tanítási napján kinevezték igazgatóhelyettesnek, majd 1959-szeptember elsejével - a fővárosba távozott Váczi Gyula helyett - igazgató lett s ezt a funkciót nem kevesebb mint huszonnyolc éven át töltötte be. Az általa vezetett intézmény sokáig - eleinte az egykori ipartestület épületében, majd egy magánházban, ahol napjainkban a táncház működik - kedvezőtlen feltételek, korszerűtlen viszonyok közepette volt kénytelen végezni a növendékek oktatását, a zenei nevelést, s ezért Virág László tevékenységének, energiáinak nem kis részét mintegy két évtizeden át a jobb, méltóbb körülményekért folytatott küzdelem kötötte le. Az új zeneiskola a hetvenes évek’elején meg is épült, de esztendőkön át a számviteli főiskola otthonául szolgált, míg végül 1979-ben vehette át a jogos tulajdonos. A zeneiskola gondjainak intézése mellett azonban mindig jutott ereje, ideje a zenei közéletben való aktív részvételre is. Vezette a hajdani úttörőház zenekarát, intézménye ifjúsági együttesét, harmincegy éven át irányította a pedagóguskórust, kilenc esztendeig vezényelte a bányász férfikart, első karnagya és egyik alapítója volt a városi szim- fonikus zenekarnak, kezdeményezője és szervezője az „Élő zenét a kisiskoláknak!” mozgalomnak, a salgótarjáni ifjúsági zenei napoknak, az orgona szakos növendékek országos találkozójának. Ez utóbbi programhoz persze az kellett, hogy vidéken elsőként orgona épüljön a helyi zeneiskolában. Ugyancsak elsők voltak a jazz- illetve népzenei tanszak beindításában. Mindezek után Virág László 1987-ben szomorúan vette tudomásul, hogy már nincs szükség igazgatói szolgálataira, ezért egy évvel később Finnországba ment taníVirág László (1930-2014) tani, zenélni, együtteseket szervezni. Salgótarján testvérvárosában, Vantaa- ban valamint Lieksaban öt évet töltött el s hazajőve jól hasznosította az északi országban szerzett ismereteit, nyelvtudását. Oktatott a bátonyterenyei zeneiskolában, s alkalmanként beült a tarjáni szimfonikusok közé is. S feltétlenül kiemelendő, hogy a legutóbbi időkig - több mint húsz éven keresztül - állt a Cantate Domino, azaz Daloljatok az Úrnak elnevezésű templomi kórus élén s kezdeményezője volt a megyében működő egyházi kórusok találkozójának is. Mert ahogyan Bárdos Lajos zeneszerző mondta és Tarnócziné Máté Melinda kulturális főtanácsos idézte a Szent József templomban 2013 októberében Virág László hat évtizedes salgótarjáni pályafutása alkalmából rendezett zenés áhítat keretében: „Az egyházi énekben az egyén, egy magasabb rendű örömet élhet át: embertársaival közösen, a muzsika nyelvén szólíthatja mega Mindenhatót!" Hetvenedik születésnapján e sorok írójának - mint volt általános és középiskolai tanítványának, sok ügyben munkatársának s remélhetőleg mint barátjának is - azt nyilatkozta, hogy nemcsak foglalkozása, élethivatása, hanem egyszersmind hobbija is a zene. „El sem tudnám képzelni, hogy más legyek, mint zenész, ennélfogva, ha újrakezdhetném is, lényegében ugyanezt tenném, csak jobban figyelembe venném a saját érdekeimet is. Sokszor jártam ug}'anis úgy, hogy szántottam, vetettem, de mások arattak. ” Ez utóbbi kesernyés mondat ellenére kiegyensúlyozott, boldog embernek látszott: „Ezt nem kis mértékben a családi háttérnek, a pályatárs feleségemnek is köszönhetem. Gyermekeim diplomás emberek, szép unokáim vannak. Lányom óvónő, az egyik fiam matematikatanár, a másik viszont (mintegy a családi tradíciók képviseletében: Cs. B.j hegedű- művész. ” S nyilván sok örömet okoztak számára szakmai sikerei, elismerései, kitüntetései - többek között a pro űrbe és a pro arte vagy a prima- díj - is. Időközben - 2006-ban - azonban Virág László elvesztette szeretett párját s bizony lelkileg alaposan megtörte Etelka hiánya. Utolsó hónapjait súlyosbodó testi problémák is nehezítették, a művészetek, a sport iránti érzékenysége, sokoldalú érdeklődése azonban szemernyit sem csökkent, szerette a verseket, sokat olvasott s a halála előtt hetekben is meg-megjelent hangversenyeken, kulturális rendezvényeken, színházi előadásokon. Ilyenkor, a fájdalmas elválás ihlette gondolatok sorában szokás azzal a fordulattal élni, hogy az elhunyt emlékét megőrizzük. Virág László esetében nem kegyeleti gesztus, hanem evidencia ezt kijelenteni, hiszen nem is tehetnénk mást. Tanítása ugyanis az egymást követő generációkban öröklődik tovább, kezdeményezései benne élnek a programokban, példaszerű - a tradíció, a tehetség, a szorgalom és a mesterségbeli tudás egységére épülő -munkássága, szellemisége ott van, átjárja az általa - képletesen, de majdhogynem szó szerint is - teremtett zeneiskola termeinek falait. Szebben fejezik ezt ki a gyászjelentőn olvasható Reményik Sándor sorok is: „A holtom után nem keressetek, / Leszek sehol - és mindenütt leszek." Virág Lászlótól január 17-én, szombaton 10 órától engesztelő szentmise keretében vehetnek végső búcsút tisztelői Salgótarjánban a Rákóczi úti fő- plébánia-templomban. Hamvait 19-én hétfőn, a 11 órakor kezdődő misén helyezik el felesége mellett Budapesten, a Szent István bazilika urnatemetőjében. Nyugodj békében drága Laci, Isten Veled Laci bácsi! . Csongrády Béla Fotóalbum: méltó névjegy A jelen fotósainak képeiből, a múlt emlékeire támaszkodva, a jövőnek, az utódoknak is üzenve jelent meg a közelmúltban egy reprezentatív album „50 éves a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület - 1964-2014” címmel. Ez azt mutatja, hogy | jubileumi kiadványról § van szó, amely a jel- 1 zett alkotóközösség fél | évszázados évforduló- | ját köszönti. A gyökerek a hatvanas évek elejéig- középéig és az acélárugyári fotókörig nyúlnak vissza. 1964-ben határozta el a kör három tagja, Brunczel Tibor, Koós Pál és Veres Mihály - sajnos már egyikük sincs az élők sorában - hogy a József Attila Művelődési Központ művészeti csoportjaként megyei fotóklubot hoz létre. Céljuk az volt, hogy összefogják, szakmailag segítsék a fotográfusokat, a fotózó csoportokat, lehetőségeket teremtsenek képeik bemutatására s ezáltal is népszerűsítsék a fotókultúrát. „Elhatározásuk időtállónak bizonyult” - állapítja meg Homoga József egyesületi elnök a fotóalbum előszavában. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a klub ötven év óta folyamatosan működik s fokozatosan épült be Nógrád megye művészeti, kulturális életébe. Taglétszámuk általában harminc-negyven fő között mozgott, jelenleg meghaladja az ötvenet, sőt az utóbbi években pártoló tagokkal is bővült. 1970-ben - országosan is úttörő kezdeményezésként - létrehozták a Salgótarjáni Fotógalériát, ahol több mint négyszázötven kiállítást rendeztek tag50 éves a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület 1964 - 2014 jaik illetve hazai és határon túli vendégeik képeiből. 2005-ben egyesületté alakultak és a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagszervezeteként egyre aktívabban kapcsolódtak be a fotós élet országos vérkeringésébe. Számos szakmai díj, elismerés, kitüntetés is fémjelzi tevékenységüket. E dióhéjban összefoglalt „nacionálé” már sejteti, hogy a fotóklub tagjai jeles évfordulójuk tiszteletére miféle album létrehozására voltak képesek. A valóság azonban minden előzetes elképzelést felülmúl, hiszen egy szavakkal alig kifejezhető - azért készültek fényképek formában - élményt jelent kézbe venni, átlapozni a százharminc oldalas gyönyörű kiadványt. Hiszen mintE Bloch német filozófus vallotta: „A kép fölötte áll a szónak, / amennyiben nem csupán / megértésünköz szói /Hanem hatalmába is kerít” Mint legkönnyebben a tartalomjegyzékből lehet megtudni, a jelenlegi klubtagságból negyvenhét fő képei sorjáznak a fotók által, szebbnél-szebbé varázsolt lapokon. Dicséretes gesztus, hogy a klub elhunyt alapító tagjainak - a fentebb már említett Brunczel Tibornak, Koós Pálnak és Veres Mihálynak - illetve a törzstagságból - Angyal Barnabásnak, Brun- czelnéKátay Katalinnak, Ispán Bélának, Kirisics Lajosnak, Kleiban Ernőnek, Kömyei Gyulának, Lantos Istvánnak, Répás Istvánnak és Varga Istvánnak - a képeit is beszerkesztették a kiadványba. Ez azt jelenti, hogy összesen ötvenkilenc alkotó több mint háromszáz felvétele adja az album tartalmát. Sajnálatos, hogy immár a napokban elhunyt Borsovitz László neve elé is kereszt teendő. Ugyancsak elismerésre méltó, hogy felsorolták azokat is, akik a fotóalbumban szereplőkön kívül klubtagok voltak az elmúlt ötven esztendő során. A hatvanegy személy közül Barna Alfréd, Győré Károly, Holles István, Johann Gábor, Kinczel Géza, Lányi Lóránt, Palencsár József, Palócz Imre, Ponyi György, dr. Ruzsik Mihály Szőke Józsefné és Vácz Béla szintén eltávozott már a földi létből. A fotók döntő többsége színes, de akadnak fekete-fehér kollekciók is. Ezek közé tartoznak például Kulcsár József és Kupka Edith képei vagy P. Tóth László kifejező portréi a magyar színházművészet Salgótarjánban szerepelt jó néhány kiválóságáról, Bajor Imréről, Csala Zsuzsáról, Kabos Lászlóról, Haumann Péterről, Sztankay Istvánról. Gyakoriak a természet ezerszínű szépségeit megörökítő felvételek, alig van fotós, akit ne ihlettek volna meg a tájak (Bencze Péter, Bővíz Sándorné, Czenthe Huba, dr. Fan- csik János, Filius Balázs, Homogáné Tóth Ilona), növények, fák (Bakos Béla Márk, Stadler Árpád, Szeberényi András) állatok, köztük madarak (Berendi Tibor, Ladóczki Béla, Medve Jánosné, dr. Nyíri László, Palotás József). Domináns téma a különböző életkorú emberek arca is (F. Csaba Mária, Bodrogi László, Bodrogi Lászlóné, Jancsár Róbert, HorváthyJudit, Kovácsáé Mackó Ilona, Kuris Judit, Puskás Ákos, dr. Révész Johanna). Meg- örökítődtek épületek, épületrészletek (Csömör Imre), megelevenednek külföldi utazások emlékei (Gergely István, Gergelyné Peteh Piroska, Persik Györgyné, Simonné Bózsár Erika, Várhegyi László) láthatók szépséges népviseletek (Gecse Lászlóné) s bekerültek az albumba különleges témájú és nézőpontú felvételek (dr. Agócs József) is. A borítón látható fotókat a kiadványt szerkesztő Homoga József készítette, az előszó oldalán helyet kapott csoportkép Gecse Lászlóné munkája. A rendkívül kedvező összhatás alapján gyakorlatilag valamennyi fotós neve kiemelést érdemelne. Mindannyian remek szemmel, jó ízléssel választanak témát és profi módon kezelik a digitális technikát. Megemlítendő, hogy az albumban szereplőkön kívül tizenhat pártoló tag megrendelésével támogatta az album megjelentetését. Az igényes, esztétikus kivitelezés a CEWE céget dicséri. Summa summá- rum: a Nógrád Megyei Fotóklub jubileumi kiadványának alkotói méltó és maradandó módon tették le névjegyüket az ötvenéves évfordulójukról való sokrétű megemlékezés folyamatában. Cs. B.
