Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-17 / 13. szám
Kulhanek (Farkas Zoltán) végre egy jó falathoz jut. Jobbra Bugaczi, a házsártos szállóvendég (Albert Péter). A címbe foglalt, nem szó szerint idézett gondolat Karinthy Frigyestől származik, mint ahogyan az alábbi, kevésbé ismert mondat is: „A nevetés az egyetlen dolog a világon, ami nem nevetséges. ” Mindkettőből az derül ki, hogy az iróniára és öniróniára egyaránt hajlamos huszadik század eleji író pontosan tudta és vallotta, hogy a vicc csak akkor hatásos - legalábbis társadalmi méretekben - ha komoly kérdéseket vesz célba s ha sokakat érintő és érdeklő gondokat, feszültségek láttat úgymond görbe tükörben. S, hogy mennyire igaza volt a „jó öreg” Karinthynak, azt a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház minapi bemutatója is igazolta. Előzményként azonban megemlítendő, hogy a hivatalosan 2012 májusában alakult társulat lassan hároméves múltjában eleddig a szó szoros értelmében mélyen elgondolkodtató, komoly tartalmú, mondhatni tragikus hangulatú művek domináltak. Példaként elég csak A. Camus „Félreértés”-ére, P. Marter „Közelebb”-jére, T. Pataki László „Kit szerettél Ádám?” -jára vagy az egymáshoz túl közeli Sophoklész-mű, az „Antigoné” illetve Illyés Gyula „A kegyenc” című drámájára gondolni. Persze voltak kivételek is. Ezek sorában említhető/!. Shaw „barátságos” színműve, a „Sosem lehet tudni” vagy Molnár Ferenc szellemes meséje, „A testőr". Amikor a múlt év nyarán nyilvánosságra került a 2014/2015-ös színházi évad műsorterve, azonnal látszott, hogy tudatosan - nem kis mértékben éppen a közönség igényeit figyelembe véve - oldani kívánják az úgymond nehéz fajsúlyt, a komor jelleget. E szándék jegyében mutatták be novemberben Szigligeti Ede „Liliomf!” című kellemes vígjátékát és még egyértelműbben jelezte e törekvést a „Min nevet az ember” (?) című összeállítás színre vitele. (A zárójelbe tett kérdőjel azt jelzi, hogy azzal és anélkül egyaránt értelmezhető a cím.) A Zenthe Ferenc Színház történetében mérföldkőnek, de legalábbis újdonságnak számító zenés kabaré premierjére a minap, január 9-én került sor a Székfoglaló-és a Sur- ranó-bérlet közönsége előtt. S, ahogyan várni is lehetett: sokat derült, nevetett a publikum, alkalmasint önfeledten dúdolta együtt a színészekkel az ismert, népszerű magyar örökzöldeket, azaz jól érezte magát. Annak ellenére, vagy éppen azért, mert ezúttal is érvényesült a Karinthy-féle tanulság: csak elevenbe vágó kérdésekkel szabad, érdemes tréfálkozni illetve félvállról venni, úgymond kisujjból kirázni, egyetlen slusszpoént, karikírozó gesztust s egy fülbemászó dallamot sem szabad. A könnyedség látszatát kelteni egyáltalán nem könnyű feladat s nem kevésbé nehéz az olcsó hatásvadászat buktatóit kikerülni. Ennélfogva a legapróbb sikerhez is - az esetek többségében - kemény munka, alapos felkészülés szükséges. E szempontokat figyelembe véve vágott bele a társulat az „ismeretlenbe”. Azt már idejekorán eldöntötték, hogy a múlt századba első évtizedeibe mennek vissza, azon egyszerű oknál fogva, hogy dacára minden történelmi kataklizmának - az első világháborúnak, Trianonnak, gazdasági világválságnak - mintegy a nagy bajokat elviselendő az volt a magyar kabaré legfényesebb időszaka. Hemzsegtek a tehetségesebbnél-tehetségesebb szerzők, élükön Nag}'Endrével e műfaj szülőatyjával. A sokféle lehetőség közül végül is Sándor Zoltán, a színház művészeti vezetője, Nóti Károly, Kőváry Gyula. Heltai Jenő, Rejtő Jenő és Nádassy László viszonylag hosszabb írásait válogatta be az összeállításba. S ezekből - akarva-akaratlan - kitetszik az az általános hangulat, gondolkodásmód, amellyel az emberek mindenekelőtt túlélni akarták a mindennapjaikat behálózó, sokasodó problémákat. Az összekötő szöveg nem véletlenül nevezi megélhetési kabarénak a „Min nevet az ember”-t. Az állástalan időkben még inkább felértékelődő pénzkereset a sztorik központi kérdésköre, de az örök témák - a szerelem, a hódítás, a házastársi hűség, féltékenység, csalfaság - is több mint velejárói ennek a vidám műsornak is. S a kimondottan jó humorérzékű magyar ember képes nemcsak másokat, önmagát is kinevetni. Persze e látásmódnak is van fonákja. Mert lehet ugyan mosolyogni, még hangosan kacagni is a csillár árát leenni szándékozó, de a lebukástól rettegő panzióvendégen vagy egy finom reggeli, de akárcsak egy jó falat után vágyakozó barátján, a különböző árucikkekkel házaló vigécek viszontagságain, életük keserűsége átsüt a félreértéseken, a helyzetkomikumon alapuló jelenetek szinte mindegyikén. De az életösztön is kisugárzik belőlük, s a kisemberek szinte önmaguk vigasztalására éneklik például Zerkovitz Béla szerzeményeit - „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem”... „Asszonykám adj egy kis kimenőt... vagy Szabó Sándor „Záróráig mindig van remény” című dalát... A bemutató értékét növeli, hogy közvetlenül a próbafolyamat felgyorsulása előtt esett ki - betegség miatt - az előadás rendezője Susdn Ferenc, így a szerkesztésben egyébként is elmélyült Sándor Zoltán volt kénytelen átvenni a rendezői szerepet is. Nem kis mértékben az ő mondhatni beugrásának, példaszerű hozzáállásának volt köszönhető, hogy egyáltalán megvalósulta premier, sőt élvezetes módon valósult meg. S még élvezhetőbb is lehetett volna, ha a szerkesztő-rendező egy kicsit pörgősebb ütemet diktál, netán „meghúz” egy-két-jelenetet vagy' több, rövidebb humoreszket választ. A rendező munkatársaként R Kerner Edit is szorgosan ügyelt rá, hogy minden a helyén legyen. Jól választották meg a korszakban divatos ruhákat, a korabeli atmoszférát ugyancsak hangsúlyozó, felerősítő díszletelemeket, kellékeket találtak ki, játszatnak. A kabaréban nagy létszámban lépnek színpadra a társulat színésztagjai s valamenyien igencsak komolyan veszik komolytalan szerepüket. Noha ezúttal inkább a kollektív, az együttes munkára esik a hangsúly, mindegyiküknek adódik néhány SALGÓTARJÁNI KÖZMŰVELŐDÉSI NONPROFIT KFT. emlékezetes villanása. „A csillár”-ban Farkas Zoltán és Albert Péter mókázik jóízűen, a „Gőzliba” kettősét Falati Hedvig és Gyuriska János formálja meg illúziókeltően. „Az első férfi”-ben Angyal Linda úgy ordít mint szobalány, ahogyan Nóti Károly elképzelhette. Új oldaláról ismerszik meg a törékeny alkatától elütő kikapós díva szerepében Házi Anita s szintén meggyőző K. Müller Zsófia, a báróval - akinek megcsalatottságát, akaratta- lanságát Máté Krisztián érzékelteti hitelesen - mélyen együttérző „szürke” Izabella figurájában. K. Müller Zsófia Pünkösdi Mónikával együtt viszont már „színesben” nevetteti ki a fennhéjá- zásban versengő „Csi- rágnét” és „Kara- kánnét”. Az Oroszországra utaló „Hóhér- sztrájk”-ban Demus Péter is megcsillogtatja humorérzékét. „A hallgatásiban a már korábban is színen volt férfiak térnek vissza minimum duplázni. Külön kell szólni a kiváló énektudású Németh Annáról valamint a szólóban és duettben egyaránt remekül éneklő, mozgó, a nézőtérre is lesétáló Erdélyi Gáborról. Az élő zenei kíséret Raduly Csabát dicséri. A stáb fontos tagjának számít konferansziéként (is) a szépen beszélő, jól hangsúlyozó Andó Ákos, aki a felejthetetlen Kellér Dezsőre hajaz, amint a függönyt markoiássza... A „Min nevet az ember" című vállalkozással a Zenthe Ferenc Színház újat próbált, tovább szélesítette, gazdagította repertoárját és megint tett egy lépést a még profibbá válás útján... Csongrády Béla Humorban nincs tréfa ( B?^l I -ff'-l ■( <1! [-fí I ír-1
