Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-23 / 18. szám

Kutya szimatolta ki a kokaint Budapest Szolgálati kutya segítségével találtak meg több mint 26 millió forint értékű kokaint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügy­őrei a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy postán feladott csomagban - közölte a NAV az MTI-vel. A közlemény szerint a na­pokban egy Brazíliából ma­gyarországi címzetthez érke­zett küldemény vámvizsgála­takor a pénzügyőrök kutyája jelezte, hogy a csomaggal va­lami nincs rendben. A gya­nús küldeményt kibontották, és megállapították, hogy ab­ban egy melegítőpárna talál­ható, amelynek a belsejében lévő elektromos szerkezet több mint egy kilogramm fe­hér port rejtett. A porról az elvégzett vizsgálat megállapí­totta, hogy kokain. A kábítószer becsült fekete­piaci értéke meghaladja a 26 millió forintot. A pénzügyőrök lefoglalták a kábítószert, és kábítószer birtoklása miatt fel­jelentést tettek a rendőrségen. Megemlítették, hogy a ta­valyi év végétől három újon­nan kiképzett szolgálati ku­tya segíti a repülőtéri pénz­ügyőrök munkáját, hogy könnyebben meg tudják ta­lálni a tiltott árukat tartalma­zó csomagokat. Felajánlották a segítségüket Tokió. Felajánlotta segítsé­gét az Iszlám Állam dzsihadista szervezet japán túszainak kiszabadításához egy japán professzor és egy újságíró. Azt állítják, hogy kapcsolatba tudnának lépni a terroristákkal. Nakata Ko, a kiotói Dosisa Egyetem volt professzora, isz­lámszakértő újságíróknak nyilatkozva azt állította, hogy kapcsolatba tud lépni az Isz­lám Állammal.- A 72 órás határidő na­gyon rövid, de kész vagyok odautazni, és tárgyalni velük - mondta japánul és arabul. Arra kérte a terroristákat, hogy ne bántsák a túszokat, engedjék őket szabadon, mert ez a cselekedet javítaná a róluk alkotott képet. Cuneoka Koszuké japán új­ságíró, aki már volt túsz 2010- ben Afganisztánban, szintén felajánlotta segítségét egy szerdai Twitter-üzenetben, hozzátéve, hogy csatlakozna a professzorhoz, ha az Iszlám Állam „kezeskedne a bizton­ságukért, és elfogadná őket tárgyalópartnernek”. Az Irak és Szíria közel egy- harmadát hatalmába kerítő szunnita terrorszervezet ko­rábban azzal fenyegetett: megöli két japán túszát - Goto Dzsogo Kendzi szabad­úszó újságírt és segítőjét, Jukava Harunát -, ha Tokió nem fizet értük 72 órán belül 200 millió dollár (több mint 55 milliárd forint) váltságdí­jat. Abe Sindzó japán kor­mányfő megerősítette, hogy Japán nem enged a terroris­ták követelésének. A professzor és Koszuké segítőkész felajánlására re­agálva Szuga Josihide japán kormányszóvivő azt mond­ta: a kormány a válság min­den megoldási módját kész fontolóra venni. Kurázsi mama és gyermekei Fekete Gizivel a címszerepben, s Bodolay Géza rendezésében mutatja be Bertolt Brecht Ku­rázsi mama és gyermekei című drámáját a Szegedi Nemzeti Színház pénteken. Szeged. A Jászai-díjas rendező elmond- i ta, húsz éve már készült a mű színpad­ra állítására, de a munka akkor félbema­radt. A sors úgy hozta, a társulat rende­zésében az idei évadban már bemutatta Pozsgai Zsolt Tisza Istvánról szóló, A Vas­gróf című darabját és IIasek Svejkjét. A három mű akár trilógiaként is fel­fogható - fogalmazott a Tisza-parti te­átrum drámai tagozatának vezetője. Brecht Svejk a második világháború­ban címmel írt darabot. Hasek és az ő világszemlélete és a háborúhoz viszo­nya között pedig sok hasonlóság felfe­dezhető - tette hozzá. Brecht 1939-ben a háború kitörésé­nek előestéjén írta a darabot, melyet 1941-ben mutattak be Norvégiában. Bár a történet a 17. században játszódik, a rendező szerint a 20. század háborúiról szól, éppen ezért az előadás látványvi­lágában, a jelmezekben nem mentek vissza a vallásháborúk koráig. Bodolay Géza elmondta, a szerzői instrukciókat betartva állította színpad­ra a művet, a dalokat is érintetlenül hagyták, hiszen véleménye szerint ezek a kulcsai a darabnak. A zenekart dirigáló Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója - aki a darabban v Bertoltot alakítja és a színpadon gitáron is játszik - hangsúlyozta, a Kurázsi ma­ma különleges darab, amelyben meg­határozó szerepe van a zenének. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy igényesen szólaltatják meg a zavarba ejtő, köny- nyűzenei eszközökkel dolgozó, mégis Sorbán Csaba Eilif, Gidró Katalin Kattrin, Pataki Ferenc Svájcerkás és Fekete Gizi Kurázsi mama a történésekre reflektáló dalokat, a ha- szerepében Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámájának próbáján a Szegedi Nemzeti tás pedig nem marad el. Színház nagyszínházában. A darabotBodolay Géza rendezésében mutatják be Ufóakták a nagyközönség előtt Washington. A világháló-felhasználók nyil­vánossága elé tárták az amerikai légierő csak­nem 130 ezer oldalnyi, a titkosítás alól felol­dott, azonosítatlan repülőtárgyak észlelésé­vel és ufóügyi vizsgálatokkal kapcsolatos ak­táját - közölte kedden híroldalán a CNN. A Project Blue Book Collection (Kék Könyv Projekt Gyűjtemény) a Kék Könyv Projekt, a Jel Projekt és az Ellenszenv Projekt fedőnevű, ufóészleléssel kapcsolatos kato­nai nyomozások anyagait tartalmazza. A dossziékban egyebek között megtalálhatók az 1965-ös exeteri incidensre, a Kenneth Ar­nold 1947-ben jelentett, kilenc egyidejű ufóészlelésére és az 1948-ban a levegőben gépével azonosítatlan tárggyal ütközött Thomas Mantell százados halálára vonatko­zó dossziék is. Az anyagokat John Greenwald ufókutató a múlt héten töltötte fel az internetre, miután a tájékoztatás szabadságára vonatkozó törvény alapján, sokéves küzdelem árán sikerült meg­szereznie azokat. A Greenwald által létreho­zott The Black Vauit (Fekete Páncélterem) adatbázis bárki által ingyenesen kutatható. A Kék Könyv Projekt 1947-től 1969-ig tar­tó vizsgálatait az amerikai légierő ohiói Wright-Patterson támaszpontjáról irányítot­ták. Miután azok nem tártak fel jelentősebb információt és nem találtak arra utaló bizo­nyítékot, hogy az észlelések túlmutattak vol­na a korabeli műszaki fejlettség szintjén, a nyomozások sorozatát leállították. Megkezdődött a mederkotrás Nagykanizsa. Megkezdődött az elmúlt időszakban számos kiön­tést okozó Principális-csatorna mederkotrása, a munkálatokat két szakaszra osztva, Magyar- szerdahely és Felsőrajk között indították el - közölte a Nyugat­dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója szerdán az MTI ér­deklődésére. Gaál Róbert arról számolt be, hogy az igazgatóság működési területén elsőként a felső, 14 ki­lométeres szakaszon kezdődtek el a kotrási munkálatok, ame­lyek mintegy 34 millió forintba kerülnek. A Bajcsa és Kiskanizsa közötti 9 kilométeres alsó szakasz tisztítására a tervek elkészültek, a szükséges, 100 millió forintot meghaladó össze­get hamarosan jóvá hagyják, ezt követően pedig elindulnak itt is a kotrógépek - közölte. Mint az igazgató felidézte: az elmúlt években önkormányzat­októl és gazdálkodóktól a kiönté­sek miatt érkezett panaszok kap­csán sürgőssé, halaszthatatlanná vált a kotrási munkák elvégzése. A problémát az okozza, hogy a Principális medrét benőtte a nö­vényzet, a meder iszapossá vált, de hiányoznak a védművek is a csatorna mentén. A két szakaszra osztott munká­latok első lépéseként a 14 kilomé­teres felső szakaszon kezdték meg a mederkotrást, valamint a növényzet irtását, s ez utóbbi so­rán csak a mederben lévő, a víz le­folyását, illetve a munkavégzést akadályozó növényzetet távolítják el. A munkálatok költsége mint­egy 34 millió forint, a feladat el­végzését - az időjárástól függően - várhatóan tavaszra fejezik be. A Principális-csatorna Nagyka­nizsa térségében lévő 9 kilométe­res szakaszán a kotráshoz szük­séges tervek már elkészültek, a feladat elvégzéséhez szükséges, 100 millió forintot meghaladó összeg jóváhagyása után a mun­kák azonnal elkezdődnek. Ezen az alsó szakaszon szintén nö­vényzetirtási és kotrási munká­kat végeznek, eltávolítják a me­derben lévő és a kiviteli munkát akadályozó növényzetet, vala­mint az iszapot. Gaál Róbert közölte: a kotrási és növényzetirtási feladatok el­végzése után a Principális-csa­torna mindkét szakaszán bizto­sítani lehet az árvizek zavarta­lan levonulását. Kitért arra is, hogy a csatorna jelenlegi teltsé- ge miatt, illetve a csapadék hatá­sára esetlegesen kialakuló hir­telen árvízi elöntések megaka­dályozására december 31-e óta vízkárelhárítási készültség van érvényben a Principálison. Fengshui mesterek eshetnek áldozatul Peking. A „feudális marad­ványok”, a babona ellen indí­tott hadjáratot a 36 milliós észak-kínai Sanhszi tarto­mány, és ez a jelek szerint ve­szélyezteti a térség feng shui mestereit is - közölte a kínai állami média. Az elsősorban a térrende­zés ősi tudományaként ismert feng shui képzett művelőinek véleményét nemcsak épüle­tek helyének, tájolásának megválasztásakor, vagy a he­lyiségek berendezésekor ké­rik ki, hanem fontosabb csalá­di események, például eskü­vők, temetések napjának vagy a sírhelynek a kiválasztásakor is. Helyenként a születendő gyermek névválasztásánál is megkerülhetetlen „tanács­adók”. A hivatalnokok ugyan­akkor meglepetésszerű láto­gatásokat is terveznek, és minden üldözendőnek tartott jelenséget rögzíteni készül­nek, a felelősök pedig szá­monkérésre számíthatnak. A sajtóbeszámolókból az is ki­derült, hogy a tartomány már kiadott egy útmutatást, amelyben ismertették, me­lyek a nem helyénvalónak tar­tott cselekmények, kereske­delmi tevékenységek. Ezek közé sorolták például a jóslást is. Minden jel arra mutat, hogy a feng shui mesterekre, a „szél és víz tudományának” művelőire, a vidéki kínai kö­zösségek tisztelt személyisé­geire, akikkel nem ritkán kor­mányzati építkezéseknél is konzultálnak, rossz idők kö­vetkeznek Sanhsziban. Megkegyelmezett a kongresszus San Salvador. Megkegyel­mezett a salvadori kongresz- szus szerdán egy abortusszal vádolt és emberölés címén 30 évi börtönre ítélt nőnek. Az eset rávilágított a latin­amerikai országnak a művi terhesség-megszakításra vo­natkozó kíméletlen jogszabá­lyaira. A döntés várhatóan precedens jellegű lesz, és más nők is kegyelmet kap­hatnak Salvadorban, ahol 1997 óta büntetik szabadság- vesztéssel az abortuszt. A törvényhozók által kegye­lemben részesített Carmen Guadalupe Vázquez háztartási alkalmazott már hét évet letöl­tött börtönbüntetéséből. 2007-ben a nőnek súlyos komplikációi voltak terhes­ség közben, és magzata nem sokkal megszületése után meghalt. A nőt először abor­tusszal vádolták, amely nyolc évig terjedő börtönbüntetés­sel sújtható, de később a vá­dat emberölésre változtatták. A közép-amerikai ország parlamentjének baloldali tag­jai - élükön a kormányzó Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front képvise­lőivel - a kegyelem megadá­sát támogatták, míg a konzer­vatív Nemzeti Köztársasági Szövetség ellene szavazott.- Az eset precedenst teremt, hogy igazságot szolgáltassunk a szegény nőknek, akiket felté­telezett bűncselekmény miatt ítélnek el, bizonyítékok nélkül emberölésért - jelentette ki Jorge Mery ivar, a művi terhes­ség-megszakítás dekrimina- lizálásáért küzdő salvadori ci­vil szervezet szóvivője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom