Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-10 / 7. szám
mmmmffmmSÍÍSfmmim Börtönbüntetés ezer forintért Lopás vétség kísérlete miatt állította bíróság elé a Pásztói Járási Ügyészség azt a pásztói férfit, aki egy boltból próbált meg lopni. Pásztó. A vádlott 2014 októberében, az esti órákban azzal a céllal ment egy pásztói vegyesbolthoz, hogy oda bemegy és készpénzt, valamint egyéb értékeket tulajdonít el. Ennek érdekében egy fémhordót vitt az üzlet hátsó részéhez, arra felállt, betörte az egyik ablakot, majd azon keresztül bemászott az épületbe. Ezt követően a vádlott kivett a pénztárgépből 905 forintot, azonban a férfit a helyszínre érkező rendőrjárőrök megzavarták. Felszólították őt, hogy jöjjön ki az épületből. Az elkövető megijedt a lelepleződéstől, és menekülni próbált, még a magához vett pénzt is eldobta. Végül egy használaton kívüli fagyasztóládába bújt, az egyenruhások azonban elfogták.- A bíróság a vádirat szerint állapította meg a többszörösen büntetett vádlott bűnösségét és nyolc hónap börtönre ítélte, illetőleg elrendelte a korábbi, felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtását Az ítélet a tárgyalás napján jogerőre emelkedett - tájékoztatta lapunkat dr. Bóna Gyula megbízott megyei főügyész. Kamera a városházán Salgótarján. Nyilvánosan is elérhető a városháza tetején lévő webkamera képe, a felvétel és a tájékoztató jellegű meteorológiai adatok (hőmérsékletről, széirányról, szélsebességről, légnyomásról) mintegy tíz percenként frissülnek. A webkamera oldala a honlap (www. salgotarjan.hu) bal oldali menüsávján, a város részben található. Vékony a jég, veszélyes a tavakra merészkedni Veszélyes a kellően szilárdnak tűnő, jég-borította vizekre menni Aki szereti a tél kellemes oldalát kihasználni, siet élni a lehetőséggel, hogy szánkózzon vagy a jégen csúszkáljon. Ez utóbbi azonban a mostani szezonban is életveszélyes lehet. A vizek felszíne ugyan bizonyos mértékig befagyott, de nem elég mélyen, s ahol vélhetően kissé vastagabb a jégréteg, ott is elvékonyodik a megindult enyhülésben. NMH-infontláciÓ. Ebben a téli időszakban - amely december második feléig hidegnek sem volt mondható - hatványozottan fontos odafigyelni az évszak alapvető jellemzőivel kapcsolatos, esetleges veszélyekre. Egyrészt azért, mert tavaly szinte kimaradt ennek a téliessége, így sokan most duplán örültek a hónak, s a fagyoknak is azok, akik a kellemes oldalát igyekeztek, igyekeznek kihasználni. Elsősorban a gyerekek kapták elő a szánkót és sietve összegyúrtak egy hóemberkét múlandónak vélve a fehérséget. A hőmérsékleti mínuszok aztán rá is erősítettek, mire elkezdtek jege- sedni a horgásztavak (illetve a folyók), azt a reményt keltve, hogy meg fog hízni a jégréteg. Bizonyos vastagságot ez el is ért, viszont csak helyimként, ezért nem volt és most sem szabad engedni a csábításának. Nem tartott ugyanis olyan hosszan az eddigi, leghidegebb időszak, hogy ne csak a vízfelszín szilárduljon meg. Sőt, a kezdődő enyhülés még azokon a helyeken is gyengíti a jegesedést, ahol valószínűsíthetően kevésbé felszínes a jegesedés. A Központi Különleges Mentőszolgálat is arra figyelmeztet, hogy veszélyes a kellően szilárdnak tűnő, jég-borította vizekre menni, a szülők világosítsák fel erről a gyerekeket, és ellenőrizzék őket. A különleges mentők szerint sajnos, minden évben előfordulnak tragédiák az országban, amelyek bekövetkeztében annak is szerepe van, ha a felnőtt vagy gyermekkorú társak nélkül, egyedül akarja kipróbálni a csúszkálást, korcsolyázást. S közben olyan részre téved, ahol megnyílik alatta a mélység. A jeges vízben nagyon rövid idő alatt bekövetkezik a vészes kihűlés, s ennek szívmegállás a következménye. “ Vajon a szép számú nógrádi horgásztava- kon jelentenek-e problémát a tél effajta kockázatai? A kérdést Paulovits Lászlónak, a megyei horgász szövetség elnökének tettük fel, aki jelezte, hogy az egyes helyeken kialakult rendje van a vizek felügyeletének, a halőrök rendszeresen járják a területeket, s elvégzik, amit kell. Másrészt a horgászás vagy a lékhorgászás is lehetséges ilyenkor, így az illetéktelenek jelenléte könnyen kiszűrhető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintettek, a tavak kezelői, tulajdonosai jól kezelik a problémakört. (Mi.) Öt év után újra korcsolyázhatnak Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. - Az önkormányzat célul tűzte ki, hogy a téli holtszezonra egy kis extra szórakozási lehetőséget biztosítson a fiataloknak. így jutottunk el oda, hogy ma öt év után újra korcsolya pálya áll Salgótarján Fő terén, ami itt is marad két hónapig. S reméljük, hogy ez idő alatt minél többen használják majd azt és jól fognak szórakozni - fejtette ki az átadási köszöntőjében Dániel Zoltán alpolgármester. Ezt követően kérdéseinkre válaszolva hozzátette: az elmúlt fél évtizedben a helyi fiatalok részéről többször felmerült az, hogy szeretnék korcsolyázva eltölteni téli délutánjaikat, estéiket a Fő téren. A városvezetés pedig úgy gondolta, hogy ennek a kérésnek megpróbál eleget tenni, így került képbe ez a műjégpálya, amelyet két hónapra bérelnek egy budapesti cégtől. Kifejtette azt is, hogy véleménye szerint nagy lesz rá az igény, hiszen a megnyitón szép számban vettek részt a fiatalok. Azonban a puding próbája az evés és megvizsgálják, mekkora az igény az efféle szórakozásra, és ha ez nagy, akkor minden évben fognak biztosítani korcsolyázási lehetőséget. Az önkormányzat megbízásából a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. üzemelteti a korcsolyapályát, • amely műanyag felületű, nagysága több mint háromszáz négyzetméter. A siklási élmény szinte teljesen azonos az eredetihez. A csúszást egy speciális síkosító segíti, amely nem hagy nyomot a ruhán, az esetleges apróbb foltok pedig vízzel eltávolíthatók. A különleges permet minden elemében természetes anyagokból, főleg növényi glicerinből áll. így az nemcsak veszélytelen, de a ruhánkat sem szennyezi be. A Az újszerű megoldás előnye, hogy független a hőmérséklettől, így nem igényel hűtést, s ezen tulajdonságának köszönhetően a fenntartási költsége elhanyagolható. Mindazokat a mozdulatokat, ugrásokat és trükköket végre lehet hajtani rajta, amit a valódi jégen. Sőt, a használatához nincsen szükség speciális korcsolyákra sem. A műjégpálya megnyitóján szép számban «, vettek részt a fiatalok műanyagjég egyetlen mellékterméke a farolások következtében kialakuló ”műanyagjég-kása”, ami apró, fehér morzsával hintheti be azt, aki gyakran esik el. Ez azonban mosással, vagy akár egy gondosabb leporolással is könnyedén eltávolítható. A pálya további előnye, hogy a felülete nem keményebb, vagy durvább, mint a jégé, sőt, a műanyag panelek még rugalmasabbak, így nemcsak a sérülésveszély kisebb, de a rajta való „korizás” az ízületekkel is kíméletesebb. Ez a tulajdonsága teszi a gyermekek ideális tanulópályájává, meg az is, hogy a műanyagjég felülete ’’száraz”, így nem kell attól tartani attól sem, hogy a gyerekek átáznak a sok eséstől. A műanyag palánkkal körbevett terület mellett egy kölcsönzőt is üzemeltet a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., ahol speciális, direkt erre a felületre alkalmas korcsolyát is lehet kölcsönözni, ami annyiban különbözik a hagyományostól, hogy még keményebb acélból készült a pengéje. A pálya azonban saját, hagyományos felszereléssel is kiválóan használható. vmmmmmmmsmmimmmmmssmmsmmmmmssftssmmmmííi HIRDETÉS PROGRAMAJÁNLÚ tti'm Salgótarján APOLLÓ MOZI január 8-14.15.30,17.45 Hősőos 3D Szinkronizált amerikai animációs kalandfilm január 8-14.20.00 Elrabolva 3 Szinkronizált francia akciókrimi JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KOHFEREHCIA Január 10.15.00 „50 éves a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület” kiállítás megnyitó. Látogatható: 2015. február 11. (Előtér Galéria) Március 8-ig! Nyitva tartás: Hétfő-csütörtök 09.00-21.00, Péntek-szombat: 10.00-22.00, Vasárnap: 10.00-20.00. Jegyár: 400 Ft/fő/óra saját korcsolyával, 600 Ft/fő/óra bérelt korcsolyával. Péntek, szombat este jégdisco! Há | llIH ■ 111 ■■BóbóóówwÍIiImIówÍwwÍJLSwI Január 10.11.00 Gabora Gála Jótékonysági teremlabdarúgó torna VÁROSI SPORTCENTRUM Fedett teniszpályák és műfüves kispálya bérlés. Érdeklődés és pályafoglalás: 30/207-6933. VÁROSI TANUSZODA Nyitva tartás: hétfó-péntefc 6.00 - 8.30,16.30 - 21.00 szombat: 6.00 - 21.00 vasárnap 6,00 -11.00 szauna; hétfő-szombat 18.00 -21.00 VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 09.00 INFO TV. 12.00 Hírfüzér. 13.30 Háttér. 12.45 Újévi hangverseny a zeneiskolában. 13.35 Salgótarján a régi filmhíradók tükrében (dokumentumfilm). 14.00 Irodalmi Kávéház. 15.05 Csendes percek (Adventista Egyház műsora). 15.30 Hírtüzér. 16.00 INFO TV. 19.00 Hírtüzér. 19.30 Lóháton a Palócföldön. 20.35 Újévi hangverseny a JAM- KK-ban (ismétlés). 23.00 INFO TV. VASARNAP 12.00 Hírfüzér. 12.30 Lóháton a Palócföldön. 13.35 Újévi hangverseny a JAMKK-ban (ismétlés). 16.00 INFO TV. 19.00 Hírfüzér. 19.30 Háttér, 19.45 Újévi hangverseny a zeneiskolában. 20.35 Salgótarján a régi filmhíradók tükrében (dokumentumfilm). 21.00 Irodalmi Kávéház. 22.05 Csendes percek (Adventista Egyház műsora). 22.30 Hírfüzér. 23.00 INFO TV. SALGÓTARJÁN. F0 TFR 5. TE L E FON: (32). 745-448. HÉTFÓ-CSÜTŐRTÓK: 18.104 PÉNTEK-SZOMBAT: 18.1 VASÁRNAP: ZÁR K-mail: stecekauha/ fi «mail.com