Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-08 / 5. szám

„Véradás a porondon" Salgótarján. „Művészek a betegekért avagy véradás a porondon" - e címben benne foglaltatik az akció lényege. Ugyanis a Magyar Vöröske­reszt Nógrád Megyei Szerve­zetében dolgozó Bállá Dániel kezdeményezésére, a Zenthe Ferenc Színház közreműkö­désével a jövő héten sajátos véradási akcióra kerül sor. Ja­nuár 13-án, kedden 14-től 17 óráig a József Attila Művelő­dési és Konferencia-központ belső klubjába várják mind­azon művészeket, alkotókat - zenészeket, táncosokat, kép­zőművészeket, írókat, költő­ket, irodalmárokat, színmű­vészeket és minden más mű­vészeti ág képviselőit - akik ily módon kívánnak segíteni a vérre rászoruló embertár­saikon. Természetesen rajtuk kívül mindenki mást is szí­vesen látnak a szervezők, hogy minél sikeresebben végződjék e nemes szándékú program. Elkészült a kilátó Galyatető. Hamarosan újra látogatható a felújított galya- tetői kilátó. A Péter-hegyese csúcsán, Nógrád és Heves megyék határán álló, a felújí­tás és az átalakítás után im­máron 30 méter magas kilá­tóból hamarosan újra körbe­tekinthetnek az arra járók, az átadásig már csak kisebb munkák és tereprendezés van hátra - értesült média- partnerünk, a Radio Focus. A fejlesztés a Magyar Termé-^ szetjáró Szövetség és az EGERERDŐ Zrt. közös pro­jektjének részeként valósult meg. Ez az Országos Kéktúra népszerűsítésére hivatott, az útvonal mentén véghezvitt fejlesztések segítségével. Ez év január elsejétől a megszokott időalapú mat­ricák mellett az autósok már az új megyei matri­cát is megvásárolhatják. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a viszont­eladó partnerekkel együtt január 2-án déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matri- cát értékesített. Szűkebb hazánkban nincs fizetős útszakasz. Nógrád me­gyéből a fővárosba közle­kedők viszont kifejezet­ten jól jártak az új rend­szerrel. Nógrád megye, a használati dí­jas e-matricás rendszerbe tartoz­nak a motorkerékpárok, sze­mélygépkocsik és annak pótko­csija, továbbá a legfeljebb 3,5 ton­na megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművek, lakóautók és autóbuszok, vala­mint ezek vontatmányai. Ezek a gépjárművek a magyarországi gyorsforgalmi hálózat díjfizetés­re kötelezett útjait kizárólag elő­re - a díjköteles gyorsforgalmi útra történő felhajtás előtt - meg­vásárolt úthasználati jogosult­sággal, azaz e-matricával hasz­nálhatják. Nógrád megyében ilyen útszakasz nem található. A díj mértéke a gépjármű ka­tegóriájától és a matrica típusá­tól függ. A gépjárművek díjkate­góriába sorolása a szállítható utasok számától és a gépjármű súlyától függ. A díjkategóriát a forgalmi engedélyben szereplő hatósági bejegyzés alapján kell meghatározni. A szűkebb hazánkból induló közúti forgalom többsége Buda­pest irányú, illetve Budapest cé­lú. Eddig dönthettünk arról, hogy az éves, havi vagy tíznapos autó­pálya matricát vesszük-e meg, annak függvényében, hogy mer­re és mennyit közlekedünk. Aki például Salgótarjánból rendsze­resen közlekedik a fővárosba, an­nak az M3-as autópálya hatvan kilométeres szakaszának hasz­nálatáért nagyjából negyvenhá­romezer forintot kellett fizetnie az éves autópálya matricáért. Az új rendszerben, aki tudja, hogy elsősorban a fővárosba köz­lekedik a 21-es főút és az M3-as au­tópálya vonalán, az most két - a Heves és a Pest - megyei matrica megvásárlásával tízezer forintért közlekedhet egész évben. Azok a nyugatnógrádiak, akik viszont az M2-es autópályán keresztül kíván­ják Budapestet elérni, elég, ha egy ötezer forintos Pest megyei éves matricát vásárolnak. Most végre egy olyan változás történt, amelynek következtében a fővárosba közlekedő nógrádiak ol­csóbban tehetik ezt meg. Más úti célok esetén viszont érdemes szá­molni, kalkulálni a költségeket, hogy hagyományos matricát érde­mes-e vennünk, vagy az új megyei matricákból válogatnunk. Bővebb információt a www.nemzetiutdij .hu oldalon találnak. Fontos a mértékletesség Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) NMH-informáciÓ. A kávé a világpiac egyik leginkább keresett árucikke, amelyből számos módon el lehet készíte­ni a fekete és kesernyés ízű italt. A kávé­készítés formája és az egészségre gyako­rolt hatások között összefüggések fedez­hetők fel. Leginkább a főzött, szűrt vagy instant kávé fogyasztása javasolt, mérsé­kelt mennyiségben, nem túl forrón és nem éhgyomorra fogyasztva. A koffeinre érzékenyek számára is megmaradhat a nedű élvezete a koffeinmentes kávé vá­lasztásával. A növény babja tápanyagokat is tartal­maz, mint például niacint, káliumot, mag­néziumot és mangánt. Kedvező élettani hatásait azonban alapvetően nem ezek­nek, hanem legismertebb összetevőjé­nek, a koffeinnek és a benne levő nagy mennyiségű antioxidáns vegyületeknek köszönheti, amelyek felszívódási sebessé­ge egyénenként erősen eltérő lehet, s szá­mos tényező befolyásolhatja a vegyület kiválasztását (például a terhesség, a do­hányzás, a fogamzásgátló szerek szedése és az alkohol). A koffein idegrendszerre gyakorolt ha­tása jól ismert. Javítja a reakcióidőt és a koncentrációs képességet, ugyanakkor késlelteti a kifáradást. Emellett gyorsítja a szervezet anyagcseréjét is. A szívre gya­korolt befolyásai közül gyakran hozzák összefüggésbe egyes szív- és érrendszeri betegségekkel, mint például a magas ko­leszterinszinttel. Ezt a hatást a szüretien- a török vagy a skandináv típusú - ká­véban található olajok okozzák. A kávéfogyasztás nem befolyásolja köz­vetlenül a vérnyomást, hanem az úgyneve­zett „koffein-érzékeny” személyeknél a pulzusszám emelkedés okozza, azaz a vér­nyomás átmenetileg kis mértékben meg­emelkedik, ha kávét isznak. A fekete ital azonban önmagában nem tekinthető a ma­gas vérnyomás kockázati tényezőjének. Az utóbbi időben váltak ismertté azok a vizsgálati eredmények, amelyek szerint a kávéfogyasztás - vélhetően a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően - csök­kentette a halálos kimenetelű szívinfark­tus kialakulásának esélyét. A komoly kof­feinfüggőségnek viszont negatív mellék­hatásai lehetnek, mint az álmatlanság, ide­gesség, nyugtalanság, ingerlékenység, gyo­morpanaszok, hasmenés, szédülés, há­nyinger, magas pulzusszám, izomremegés. A túlzott kávéivás az alvás­ciklusba is beleszólhat, hiszen kevesebb al­vásra lesz szüksége a szervezetnek, de ha rendszeresen kevesebbet pihenünk éjsza­ka, az mindenképpen hatással lesz a nap­pali éberségünkre. Ezért a megfelelő kávé­mennyiség meghatározásához figyelni kell a test reakcióit, s lehetőleg napi 2-3 csésze kávénál senki ne fogyasszon többet. A kávéfogyasztási szokások kapcsán két korosztály - egyetemisták, főiskolás­ok és a „negyvenesek” - Nógrád megyei képviselőit kérdeztünk meg. A felsőoktatásban résztvevő fiatalok vá­laszai több csoportba különültek el: az egyik népes társaság tagjainak elmondá­sa alapján napi szinten fogyasztják a ke­sernyés italt, hogy oda tudjanak figyelni az órákon és a teszteken. A másik sok főt számláló réteg azt válaszolta kérdéseink­re, hogy leginkább csak a tanév két vizs­gaidőszakában isznak kávét, hogy jobb legyen a teljesítményük a vizsgákon és az azt megelőző felkészülési időszakban. A diákok kis százaléka pedig azt mondta megkeresésünkre, hogy nem fogyaszt ká­vét, vagy rendszeresen iszik, de nem a ha­tásai miatt, hanem mert szereti az ízét. A másik korcsoport feltérképezése kap­csán már sokkal egyszerűbb volt a hely­zetünk, ugyanis itt nem négyféle feleletet kaptunk, hanem csak kettőt: az első - a válaszadók kevesebb százaléka - az volt, hogy nem fogyasztja a kávé semmilyen formáját, mert nincs szüksége rá, hiszen az ital nélkül is megfelelően el tudja vé­gezni a munkáját és egyéb feladatait. A másik közösség képviselői ennek az el­lenkezőjét válaszolták, ugyanis ők min­den nap rendszeresen isznak kávét, és nem tudják elképzelni a nap indulását a reggeli „fekete arany” elfogyasztása nél­kül. Sokan közülük pedig hozzátették azt, hogy napközben is szívesen megisznak még további egy-két csészével. HIRDETÉS *‘A, PROGRAMAJÁNLÓ Hifm Salgótarján január 8-14.15.30, 17.45 Hős6os 3D Szinkronizált amerikai animációs kalandftlm január 8-14. 20.00 Elrabolva 3 Szinkronizált francia akciókrimi ZEMTHEFEREMtt SZÍNHÁZ Figyelem! Műsorváltozás! Min nevet az ember? Székfoglaló Bérlet, Surranó Bérlet előadásai. Zenés kabaré egy részben. Új időpont: 2015. január 9. 19:00 Jegyár: 1900 Ft. Online jegyvásárlás: www.stkult.info Megnyitó január 9. 9 óra! Nyitva tartás: Hétfő-csütörtök 09.00-21.00, Péntek-szombat: 10,00-22.00, Vasárnap: 10.00-20.00. Jegyár: 400 Ft/fő/óra saját korcsolyával, 600 Ft/fő/óra bérelt korcsolyával. Péntek, szombat este jégdisco! Fedett teniszpályák és műfüves kispálya bérlés. Érdeklődés és pályafoglalás: 30/207-6933. VÁROSI tanuszoda Nyitva tartás: hétfő-péntek: 6.00 - 8.30,16.30 - 21.00 szombat: 6.00 - 21.00 vasárnap 6.00 -11.00 szauna: hétfő-szombat 18.00 - 21.00 VÁROSI TfiCViliO 09.00 Hírfüzér 09.15 Háttér 09.30 30. Nemzetközi Dixieland Fesztivál 10.10 Egyházmegyei körkép 10.45 Hírfüzér 11.00 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.15 Háttér 19.30 Újévi hangverseny a zeneiskolában 20.45 Hírfüzér 22.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. HIRDETÉS Jól jártunk a megyei matricákkal Vannak, akik napi szinten fogyasztják a kávét

Next

/
Oldalképek
Tartalom