Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-20 / 15. szám
Rogán Antal korábbi belvárosi polgármester szerint nem érte kár az V. kerületet, az ingatlangazdákodás még növelte is a vagyonát. A Fidesz frakcióvezetője az Indexnek nyilatkozva közölte: további pereket indít az ellene folyó rágalmazások miatt.- Nehogy a végén Juhász Pétert ítéljék el rágalmazás miatt! - válaszolta Rogán Antal az Együtt V. kerületi képviselőjének bírálataira a kerület ingatlangazdálkodása miatt. Hozzátette: az elmúlt hetekben tizenkét eljárást indított el, többségében politikusi kijelentések miatt, de a múlt szerdai tüntetés után a személyiségjogi és rágalmazási perek száma minimum megduplázódhatnak. A Belváros korábbi polgármestere közölte: a kerületet nem érte kár, annak vagyona növekedett, az ingatlanértékesítésből szerzett bevételeket ugyanis fejlesztések önrészére használták fel. A bérlőknek járó kedvezményes értékesítésről szólva azt mondta: 2000 és 2007 között a bérlők összesen 5,6 milliárd forintnyi kedvezményben részesültek, ami magasabb, mint a polgármestersége alatt nyújtott kedvezmények voltak. Az így eladott ingatlanok esetében egyetlen továbbértékesítésről tud - tette hozzá -, amelynek következménye a kerületi jegyző távozása lett, bizalomvesztés miatt. A testület ugyanis nem jutott hozzá minden információhoz, hozzátéve: jogszerűtlenség itt sem történt. Rogán Antal kijelentette: más eljárásról nem tud, „légből kapott hazugság”, hogy indult volna még ilyen akár csúszópénzek miatt. Juhász Péter azon kifogására, miszerint az önkormányzatnak nem lett volna ingatlangazdálkodási terve, azt felelte: a költségvetésben minden évben meghatározták, hogy mennyi bevételt szeretnének, és kijelölték az ingatlanokat, amelyeket el akartak idegeníteni. A bérlőknek nyújtandó kedvezményre, és a kedvezmény bérlők általi átruházására a polgári törvénykönyv ad lehetőséget. A Szentgyörgyvölgyi Péter je 1 en i égi po Igá r- mester Szerb utcai ingatlanszerzésére vonatkozó kérdésre úgy felelt: ha 1990-ben az akkori bérlőknek joguk volt a piaci érték 15 százalékáért megvenni a lakásokat, akkor ezt a jogot azoktól sem lehet elvitatni, akik olyan műemlék házban éltek, amelyet önerőből nem tudtak rendbe hozni. Kijelentette azt is: HabonyÁrpád - akivel, mint mondta, kiegyensúlyozott a kapcsolata - nem bérlője a sajtóban hozzá kötött lakásnak. A Dorottya utcai ingatlant nyílt, nemzetközi, több fordulós pályázaton értékesítették - fűzte hozzá -, amelyre két ajánlat érkezett, közülük az anyagilag jobbat választották. A Fideszen belüli, „urizálársól” szóló vitáról azt mondta: nem helyes a családi vitát családon kívülre vinni. Kijelentette ugyanakkor: vannak dolgok, amiket egy politikus nem engedhet meg magának, de szerinte mindenki maga döntse el, hol vannak ennek a határai. Nem kell mindig a közvéleménynek megfelelni. Nem kell az embernek se a hobbijairól se a szokásairól lemondania azért, mert politikus lett belőle - mondta. A vagyonnyilatkozatok rendszerének esetleges megváltoztatásáról szólva közölte: felmerült benne, hogy a Fidesz-frak- ció tagjainak vagyonnyilatkozatait könyv- szakértővel hitelesítteti. Olyan törvény- módosítást tartott szükségesnek, ami egyértelműen ellenőrizhetővé teszi, hogy a vagyonnyilatkozatban szereplő adatok tényleg hitelesek és pontosak. Január végéig nem lehet megoldani, de 201ó-ra igen - tette hozzá. A miniszterelnök bevándorlással kapcsolatos kijelentéseiről azt mondta: lassan abba a helyzetbe kerülünk, hogy már nem csak tranzitország vagyunk. Magyarország nem akar menekülteket - szögezte le.- Ezt ki kell mondanunk, mert ha nem mondjuk ki kellő időben és határozottan, akkor a vesztesei lehetünk az európai migrációs politika átalakításának - mondta. „Csökkenjenek az árak!” Budapest Az MSZP a zuhanó világpiaci árak miatt áprilistól a háztartások átlagfogyasztásának mértékéig 20 százalékos gázár-, valamint 10 százalékos áramdíj-és távhőárcsökkentést javasol. Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn azt mondta, az olcsó gázból származó hasznot eddig olyan „fideszes oligarchák fölözték le, mint a MET Zrt.-ben érdekelt Garancsi István, Orbán Viktor házi pénztárnoka”. Ez nem mehet így tovább! A világpiaci árak csökkenésének hasznát oda kell adni a magyar embereknek! - hangoztatta, jelezve azt is, hogy törvényjavaslatban kezdeményezik az árcsökkentést. „Négy csontváz” Budapest A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) éléről távozó Töröcskei István „négy csontvázat” hagyott maga után, amelyeket a kormánynak vizsgálnia kell. Szabó Zsolt, a PM gazdasági szakpolitikusa hétfőn azt mondta: az ÁKK szerinte Töröcskei István vezetésével, az adatokat kozmetikázva vett részt az állam- adósság csökkentésében 2013-ban. Vizsgálandó az ÁKK-n keresztül értékesített letelepedési kötvények átláthatatlan módú árusítása, és azt is át kellene tekinteni, hogy a Töröcskei István által csődbe vitt Széchenyi Bank milliárdos betétesei hogyan kaphatnak a kötelezően juttatandó kártalanításon túl is állami segítséget. ♦ Aiszol9áUt jgyfeis*'-' U.1134BP-B0t)e ,3618889200 Teletonszáro.+ g g g 9 2 0 6 MUNKAERŐ KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. §p A A JSF MUNKAERŐ KÖZVETÍTÉS § Sikerdíjas kiválasztás garanciával. * Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbázis. Online és offline hirdetései Idejét és pénzét is megtakarítjuk! Work Way Club Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője