Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-14 / 10. szám
2015. JANUÁR 14., SZERDA megy a játék. A rúgások nem érvényesek, de a nagypályás mérkőzéshez hasonlóan itt is négy kísérletből kell előrehaladni, ezúttal fél pályát. A futott gól egy pontot, míg a passzolt kettőt ér. Mint a szervezőktől megtudtuk, az egész város felsorakozott a nemes kezdeményezés mögé, senki sem mondott nemet a támogatási felkérésekre, és az ön- kormányzat is besegített. A jegybevétel mellett játékokat, ajándékokat is gyűjtenek a nap során, sőt, a résztvevő csapatok is jelezték már, hogy ők sem érkeznek majd üres kézzel. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvényen véradást is szerveznek, és balesetmegelőző program is színesíti a palettát. A Gazemberek gőzerővel készülnek a tornára, péntekenként 19 órától, vasárnaponként 14 órától edzenek a Borbély Lajos Szakközépiskola tornatermében, ahol szívesen látnak minden érdeklődőt. Tudósítónknak elárulták, hogy a tervek szerint hamarosan megtörténik a klub bejegyzése is, így nemsokára már nem csak egy baráti csoportosulásról beszélhetünk. A hosszú távú tervek között szerepel, hogy az edzőmecs- csek után az - 2015 őszén útjára induló - aréna kupasorozatra is szeretnének benevezni. Mint arról korábban beszámoltunk, a hazánkban egyre népszerűbb amerikai foci a nógrádi megye- székhelyen is hódít. A Rascals (Gazemberek) néven tömörülő csoportosulás több szempontból is mérföldkőhöz érkezett, hamarosan klubbá alakulnak, és február elsején nagyszabású jótékonysági tornát rendeznek a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. AMERIKAI FOCI Aréna tornát szerveznek Salgótarjánban A történet még 2012 végén kezdődött, amikor a legnépszerűbb közösségi oldalon elindult egy csoport, ami a sportág nógrádi szerelmeseit gyűjtötte össze. A tagok találkozgattak, és maguk is kipróbálták, mire mennek a tojáslabdával. A rendszeres edzések mellett az iskolákban is toboroztak, majd jöhetett az első edzőmérkőzés, a Vác Pandas ellen (31-13). A baráti szerveződés 2013 októberében egy miskolci szabadtéri aréna tornán is bemutatkozott, és épphogy lecsúszott a dobogóról. Tavaly februárban azonban már sikerült az éremszerzés, akkor az I. Gödöllői Aréna Kupán végeztek a harmadik helyen úgy, hogy a második meccstől lehúzták a rolót, és az ellenfeleik nem tudtak touchdownt elérni. A szekszárdiak és a váciak is meghajoltak a salgótarjániak előtt, így megérdemelt volt a dobogós hely. Tavaly szeptemberben összeült a csapat, és a tagok elhatározták, hogy ideje továbblépni. Kitalálták, hogy egy nagyszabású tornával szeretnék népszerűsíteni a sportágukat, amivel egyúttal a közösségnek is segíteni tudnak. így született meg annak a jótékonysági aréna tornának az ötlete, amelyet majd február elsején, a Super Bowl napján rendeznek meg a városi sportcsarnokban. A belépőket alacsonyra szabták (300 forint, 14 éves kor alatt ingyenes), így remélhetőleg sokan ellátogatnak a rendezvényre, így a számos apró bevételből egy jelentősebb adomány gyűlhet össze, melyet a Szent Lázár Megyei Kórház gyermek osztálya kap majd meg. A résztvevő nyolc csapat az ország különböző részeiből érkezik, és a baráti csoportosulások mellett profi alakulatok is a nógrádi megyeszékhelyre látogatnak, sőt, a közönség válogatott kerettagok játékát is megcsodálhatja majd. Az alapszakaszban két csoportban küzdenek meg a csapatok, a rájátszással együtt így összesen 16 meccs szerepel a programban. A „kispályás”, 2x10 perces mérkőzéseken hét-hét ellen TS? í ' . <«><•< ' ,, Salgótarjánban is látványos küzdelmeket láthatunk majd (feketében a Rascals) Manhetcz helyett Bátori a keretben Manhercz Krisztián helyére Bátori Bence került be a Görögország elleni világliga-selejtezőre készülő férfi vízilabda-válogatott keretébe. vízilabda. Benedek Tibor, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya a szövetség honlapjának elmondta, hogy kényszerű okból változtatott az összetételen: mivel Manhercz hosszabb ideje beteg, ezért hívta be az OSC világbajnok játékosát a vl- sorozat harmadik meccsére. A magyar válogatott január 20-án játszik Athénban a görögökkel, s ez lesz az eddigi legfontosabb mérkőzés a négycsapatos selejtező- csoportban, ahonnan csak az első helyezett kerül tovább, és vehet részt a világliga-so- rozat júniusi, olaszországi szuperdöntőjében, a nyolccsapatos finálé győztese pedig kijut a 2016-os riói olimpiára. A magyar válogatott kerete: Decker Attüa (Szolnoki Dózsa-Közgép), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép) - kapusok, Bátori Bence (A Híd-OSC-Újbuda), Bedő Krisztián (ZF Eger), Erdélyi Balázs (ZF-Eger), Gór-Nagy Miklós (A Híd-OSC-Újbuda), Hárai Balázs (ZF-Eger), Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Salamon Ferenc (A Híd-OSC-Újbuda), Szívós Márton (ZF-Eger), Varga Dániel (Szolnoki Dózsa-Közgép), Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Vámos Márton (Szolnoki Dózsa-Közgép) - mezőnyjátékosok. Az oda-visszavágós rendszerű világliga A jelű kvartettjében a Benedek-legénység november 18-án, Debrecenben 13-6-ra nyert első ellenfelével, a szlovákokkal szemben, majd december 10-én, Miskolcon 20-10-re győzte le a románokat. A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Görögország 6, 3. Románia 0,4. Szlovákia 0. Jótékonykodnak a Gazemberek Szlovákia pályázik jégkorong. Egyedül Szlovákia pályázik a 2019-es jégkorong-világbajnokság rendezésére, miután Svájc visz- szalépett, és inkább a 2020- as vb elnyerésére koncentrál. A nemzetközi szövetség (IIHF) hétfőn tette közzé, hogy a svájciak Zürichben, a felújított, 11 200 férőhelyes Hallen- stadionban, valamint Lau- sanne-ban vagy Zugban kívánják megtartani a tornát Svájc ezt megelőzően nyolcszor volt házigazda. A szlovákok Pozsony és Kassa helyszínnel kandidálnak 2019-re, ám más város is csatlakozhat még. Szlovákia eddig egyszer, 2011-ben volt vb-rendező, ugyanakkor Pozsonyban - még Csehszlovákia részeként - 1959-ben és 1992-ben is játszottak már vb- mérkőzéseket Az idei vb-nek Prága és Ostrava, a 2016-osnak Moszkva és Szentpétervár, a 2017- esnek Köln és Párizs, a 2018- asnak Koppenhága és Heming ad otthont Húszévesek ünnepe tokió 2020. Húszéves japán sportolók és sportrajongók látványos alakítással emlékeztek meg hétfőn arról, hogy 2020 nap van a 2020-as tokiói nyári olimpia rajtjáig. A japán fővárosban a játékok szervezőbizottságának központja előtti téren a több száz vállalkozó kedvű fiatal 2020- at formázva állt össze, előttük pedig egy nagy molinón a „2020 nap a rajtig” felirat volt olvasható. Hétfőn volt Japánban a Nagykorúság napja, melyen az előző esztendőben 20. életévüket betöltött fiatalokat ünnepük. Ennek apropóján gyűlt össze a szervezőbizottság központja előtt rengeteg húszéves fiatal, köztük Hagino Koszuké, a londoni olimpián bronzérmes úszó is. A többség ellenzi LABDARÚGÁS. A német Bundesliga labdarugóinak többsége ellenzi, hogy videóvisszajátszások döntsenek a vitatott helyzetekről. A kicker magazin felmérése szerint a játékosok 59,7 százaléka helyteleníti az ötletet, és csak 40,3 százalék vezetné be azt. A megkérdezett 240 futballista 80,7 százaléka ugyanakkor alkalmazná a gólbíró-technoló- giát a bajnoki meccseken. Ami a további kérdéseket illeti: 47,8 százalék szerint a Bayern München kispadján ülő Josep Guardiola a világ legjobb edzője, a spanyol mestert a Chelsea-tréner Jose Mourinho (24,1) és Joachim Löw német szövetségi kapitány (12,5) követi. A labdarúgók 68,3 százaléka vélekedett úgy, hogy váltásra lenne szükség a nemzetközi szövetség (FIFA) élén, azaz ellenzi, hogy Joseph Blatter maradjon hivatalában. Chilei ellenfél tenisz. Fucsovics Márton chilei ellenfelet kapott az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában. A viadal honlapjának beszámolója szerint a 22 éves magyar játékos Hans Podlipnik-Castilio ellen lép pályára. A 128-as főtáblára kerüléshez három mérkőzést kell nyerni. Babos Tímea a főtáblán kezd. r A Gazemberek hamarosan már egy klubot alkothatnak