Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-13 / 288. szám

Nyolc doppingeset súlyemelés. Nyolc súly­emelőnek, köztük két arany­érmesnek is pozitív lett a doppingtesztje a múlt hónap­ban Almatiban rendezett vi­lágbajnokságon. A budapesti székhelyű nem­zetközi szövetség (IWF) tájé­koztatása szerint a nők 75 ki­logrammos versenyében győz­tes észak-koreai Kim Un Dzsu szervezetében metiltesztosz- teron és metandriol nyomaira bukkantak, míg a 77 kilós fér­fiak mezőnyében első helyezett albán Daniel Godelli sztano- zolollal bukott meg. A női 58 ki­logrammosok között ezüstér­mes, szintén észak-koreai Ri Dzsong Hva mintájában klen- buterolt találtak. A további érintettek között még két albán és három üzbég súlyemelő van, ideiglenesen valameny- nyiük versenyzési jogát felfüg­gesztették. Az IWF közleménye szerint mind a nyolc esetben hátra van még az ilyenkor szo­kásos B próba, csak azt követő­en hoznak végleges fegyelmi határozatot. Svéd kapust igazoltak jégkorong. A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata erre a szezonra szerződtette a svéd kapust, Christian Engstrandot. Az osztrák ligában szereplő magyar bajnok csütörtökön a honlapján jelentette be, hogy a 26 éves játékos 2015. április 10-ig szóló szerződést írt alá, s várhatóan pénteken érkezik Székesfehérvárra. Engstrand legutóbb a svéd másodosztályú AIK-ban védett, előtte pedig a svéd élvonalbeli Linköpinget erősítette. A Fehér­vár azért kényszerült új hálóőrt keresni, mert magyar váloga­tott kapusa, Hetényi Zoltán be­tegsége miatt ebben az idény­ben már nem védhet. Hosszabbított LABDARÚGÁS. További két évvel, 2017 nyaráig meghosz- szabbította szerződését Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezető­edzője. A klub honlapjának beszámolója alapján a 48 éves német szakember mellett má­sodedzője, a korábban a ghá- nai válogatottat is vezető Ralf Zumdick is hosszabbított. Doll egy évvel ezelőtt vette át a zöld-fehérek irányítását: az elmúlt szezonban bronzér­mes lett, a jelenlegi idényben pedig az ötödik helyen áll az együttessel, amely még a Ma­gyar Kupában és a Ligakupá­ban is versenyben van. Eladták a Parmát LABDARÚGÁS. Az olasz élvo­nalban szereplő Parma lab­darúgóklubja közleményben bejelentette, hogy új tulajdo­nosa lesz. A Serie A-ban sereghajtó együttes arról számolt be, hogy az üzletet megkötötték a felek, de a vevő kilétére csak jövő ked­den derül fény. A Parma ko­moly pénzügyi gondokkal küzd, tavaly november-decem­ber óta tartozik a játékosainak, emiatt a héten egy büntetőpon­tot levontak a csapattól. Sajtóér­tesülések szerint a klubot 2007 januárjában átvevő Tommaso Ghirardi klubelnök egy orosz­ciprusi csoporttal tárgyalt az el­adásról, amely becslések sze­rint hétmillió euró körüli össze­gért történhetne meg. Tisztes helytállást, azaz a benn­maradásnál többet remél a Ma­gyar Jégkorong Szövetség elnök­sége a vasárnap rajtoló dunaúj­városi U20-as divízió I/B-világ- bajnokságon szereplő magyar válogatottól. jégkorong. Amint az az eseményt fel­vezető sajtótájékoztatón elhangzott, nagy sportdiplomáciai siker, hogy a tavalyi, miskolci divízió II/A-vb után ismét Ma­gyarország, ezúttal Dunaújváros adhat otthont a juniorok legrangosabb magyar érdekeltségű világversenyének. A csapatot immár második esztende­je az a Rich Chernomaz irányítja, aki a felnőttválogatott szövetségi kapitánya is egyben. Kiemelte: a hazai pálya egy éve A bennmaradásnál többet remélnek előny volt, hiszen sikerült kiharcolni a feljutást, ugyanez egy szinttel feljebb vi­szont már-már csoda kategória lenné. A tisztes helytállás azt jelenti, hogy a 3-5. hely valamelyikét kellene elérnie a gár­dának a lengyeleket, kazahokat, franci­ákat, ukránokat és japánokat felvonulta­tó mezőnyben. Rich Chernomaz szövetségi kapitány Chernomaz úgy fogalmazott: a magyar utánpótlás egyre jobb, köszönhetően az évek óta folyó szisztematikus munkának, és annak, hogy egyre több a jégpálya. Mint mondta, jelzés értékű, hogy a mostam 29- es keretből már hatan - Erőss Zoltán, Galló Vilmos, Garát Zsombor, Keresztúry Erik, Kiss Zsombor és Láday Tamás - légiósok, hárman közülük a tengerentúlon játsza­nak rangos bajnokságokban. A csapat ge­rincét az ifj. Ocskay Gábor Akadémia és a MAC adja, előbbiből tizenegyen, utóbbiból tízen tagjai a keretnek. A magyar együttes a jelenlegi idényben minden hónapban több napon keresztül együtt készülhetett, illetve tornákon vehetett részt, ami nagy segítség volt a számára. Az U20-as elit vb-n tíz, a divízió 1/A-ban hat csapat szerepel, így a magyarok jelen­leg a 17-22. helyen állnak a világban a di­vízió I/B-s besorolásukkal. A vb-re teljesen felújították a dunaújvá­rosi jégcsarnokot, az öltözőket, zuhanyozó­kat, lelátót. A tornára a belépés ingyenes. A meccsekről élő közvetítés lesz a szövet­ség honlapján, az icehockey.hu oldalon. A magyarok vasárnap a lengyelekkel, hétfőn a franciákkal, szerdán az ukránok­kal, csütörtökön a kazahokkal, a szom­bati zárónapon pedig a japánokkal mér­kőznek egyformán 16.30-as kezdéssel. Lehet nevezni a Nemzeti Bor Maratonra Már várják a nevezéseket a 2015. május 23-án induló Nemzeti Bor Maratonra, amelyen 11 nap alatt csaknem 2580 kilométer megtételével 22 borvidék mintegy 120 te­lepülésén futnak keresztül a jelentkezők - közölték a szer­vezők az MTI-vel. A Bács-Kiskun megyei Hajósról induló váltó lényege az összefogás - idézte Bállá Attilát, az esemény ötletgazdáját és programigazgatóját a közlemény. Az ese­ményt jótékonysági kampánnyal indítják el, amely során tíz alapítvány és egyesület programja közül három egy-egy millió forintot nyerhet a közönség szavazatai alapján. Hubai Imre, az Együtt fut a nemzet mottóval meghir­detett maratont támogató Nemzeti Agrárgazdasági Ka­mara vidékfejlesztésért felelős alelnöke elárulta, hogy a kamara csapatot is indít a versenyen, és ő maga is rajthoz áll majd. Dlusztus Imre borászati szakíró, a program bor­szakmai részének koordinátora rámutatott, hogy cél­ként tűzték ki a kevéssé ismert borvidékek, borter­mő helyek bemutatkozását is a maratonon, amely mind a 22 magyar borvidéken áthalad. A program nagyköveti feladatait Tiffán Endre, az Év Bortermelője címmel elsőként kitüntetett borász, vala­mint Koch Csaba, az idei Év Pincészete díjjal elismert borászat tulajdonosa látja el. Az esemény borszakmai védnökségét Gere Attila és Bock József villányi, vala­mint Sike Tamás egri borász vállalta el. A 11 napos versenyen teljes és félmaratonok, illetve rövidebb szakaszok váltják egymást. A különböző sza­kaszokra egyénileg és 3-5 fős csapatokban is nevezhet­nek az érdeklődők. Harmadik helyen a Salgótarján Az első, dupla forduló lebonyolí­tását követően ismét Eger, a Ke­reskedelmi Szakközépiskola ebédlője adott otthont a Heves- Nógrád megyei serdülő sakkcsa­pat bajnokság 3-4. fordulójának. Cz. Zentai sakk. A tarjániak egyik erősségük Do­bos Zétény nélkül utaztak el Egerbe, mi­közben a csapattal tartott Lórik Kitti sem volt teljesen egészséges. Mint kiderült a csapatba most beugró még csak 3. osztá­lyos Bíró Dániel helytállása igencsak jól jött a tarjániak kettős győzelméhez. A baj­noki rajtról lemaradt újonc Szurdokpüs­pöki serdülők ezúttal Vajda Albert pász­tói sakkedző hathatós segítségével kap­csolódtak be a megyei serdülő sakkcsapat bajnokság küzdelemsorozatába. Első mérkőzésükön, egy szoros csatában ma­radtak alul a nagyobb játékerőt képviselt pásztói fiú csapattal szemben. A harma­dik fordulóban a Pásztó II. (lányok) vere­séget szenvedett a Hatvan gárdájától, még a salgótarjániak imponáló játék után - három játékosuk minden találkozóját megnyerte - nagyarányú győzelmet sze­reztek a makiáriak ellen. A negyedik for­dulóban már több olyan csapat is volt, amely hiányos létszámban állt ki a mér­kőzésekre, így ebben a fordulóban nagy különbségű eredmények születtek, kivé­tel a tarjániak, ők „csak” egy biztos győ­zelmet gyűjtöttek be, ezáltal továbbra is vannak az élmezőnyben, jelenleg a bajno­ki tabella harmadik helyén állnak. 3. forduló Pásztó I.-Szurdokpüspöki 9-7 A pályaválasztóknál Kelemen Áron 3, Bodzás Dominik 2, Winkler Benjamin 2, Huszár András 2 pontot, az újonc vendé­geknél Tóth Máté 4, valamint Gajder Ger­gő 3 pontot szerzett Hatvan-Pásztó n. 12-4 A pásztói lányok csapatában Sevelya Virág 2,5, míg Babják Léna 1,5 pontot szerzett. Makiár-Salgótarjáni TSE 2-14 A tarjániaknál Bíró Máté 4, Lőrik Ger­gő 4, Lőrik Kitti 4, míg Bíró Dániel 2 pon­tot szerzett. A forduló további eredményei: Egri SRSK-Lőrinci 3-13, Andornaktálya- Mezőkövesd 16-0. 4. forduló Szurdokpüspöki-Lőrinci 4,5-11,5 A pályaválasztóknál Gajder Gergő 2, Tóth Máté 1,5, míg Csonka Ádám 1 pon­tot szerzett. Pásztó I.-Andomaktálya 0-16 Váratlan, kiütéses vereségbe futottak bele a pásztói fiúk. Salgótarjáni TSE-Egri SRSK 10-6 A pályaválasztóknál Bíró Máté 4, Lőrik Gergő 3,5 Lőrik Kitti 1,5, míg Bíró Dáni­el 1 pontot gyűjtött. Pásztó H-Maklár 16-0 A pásztói lányoknál Babják Léna (4), Sevelya Virág (4), Oláh Dorka (4) és Kresák Flóra (4) is remekelt. További eredmény:Mezőkövesd-Hatvan 1,5-14,5. A bajnokság állása: 1. Lőrinci 50,5, 2. Andornaktálya 45,5,3. Salgótarján 45,0, 4. Hatvan 40,5, 5. Pásztó I. 33,5, 6. Pász­tó II. 30,0,7. Egri SRSK 20,0,8. Szurdok- püspöki 11,5,9., Makiár 7,0,10. Mezőkö­vesd 4,5 pont. Bíró Máté (elöl) nyolc győzelmet szerzett Salgótarján csapatának _____________________________________....

Next

/
Oldalképek
Tartalom