Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-03 / 279. szám

Megvan az új vezető ökölvívás. Kovács István lett a Ferencváros ökölvívó­szakosztályának új vezetője. A klub honlapjának hétfői beszámolója alapján az ama­tőrként olimpiai, világ- és Eu- rópa-bajnok bokszoló öröm­mel vállalta Szántó Imre fel­kérését, aki a továbbiakban vezetőedzőként folytatja tevé­kenységét a szakosztálynál, amelynek újraalakulását múlt szerdán jelentették be.- Kevesen tudják, de mi Szántó Öcsi bácsival a kilenc­venes években többször meg­próbáltuk újjáépíteni a Fradi- ökölvívást, sajnos az akkori el­nökségek nem voltak fogéko­nyak az ötletre. Boldog vagyok, hogy legalább vezetőként se­gíthetem ennek a patinás múl­tú szakosztálynak az újbóli fel- emelkedését, ha már aktív ökölvívóként ez nem adatott meg nekem. Amikor Öcsi bá­csi megkért, hogy legyek én a vezető, azonnal gondolkodás nélkül igent mondtam - idéz­te „Kokét” a honlap. A profik táborában is világ- bajnoki címet nyert ökölvívó legfontosabb céljaként azt je­lölte meg, hogy otthont talál­jon a szakosztálynak a Fradiváros felépüléséig.- Jelenleg Kispesten készül­nek ökölvívóink, azonban Bácskai János kilencedik ke­rületi polgármester segítségé­vel hamarosan új bázisunk le­het a Ferencvárosban. Ha ez meglesz, akkor elkezdhetjük a létszám növelését, mind a sportolói létszám esetében, mind pedig az edzők esetében. Tervezik a kandidálást olimpia 2024. A Dél-afrikai Köztársaság azt tervezi, hogy versenybe száll a 2024-es nyá­ri olimpia rendezési jogáért. Sam Ramsamy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja és a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke arról beszélt a szer­dán kezdődő rövidpályás úszó­világbajnokság helyszínén, Do­hában - amint a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) hétfői hírlevelében olvasható -, hogy országa rendelkezik az olimpia lebonyolításához szük­séges infrastruktúrával, és úgy hiszi, „eljött Afrika ideje”. A dél-afrikai sportvezető szerint a NOB Agenda 2020 elnevezésű reformprogramja - amely a gazdaságos, olcsóbb és kisebb olimpiákat támogat­ja - jövő heti elfogadása ese­tén új lehetőséget kínál nem­csak hazájának, hanem az egész kontinensnek. Afriká­ban még sosem rendeztek nyári olimpiát. Magyarorszá­gon szintén felvetődött Buda­pest esetleges jelentkezése a 2024-es játékokra. Magabiztos győzelem futsal Magabiztosan, 6-4-re győzött hétfőn a magyar ftitsal- válogatott a Ciprus elleni felké­szülési mérkőzésen Szombat­helyen. Jól kezdtek a magyarok, majd a második félidő elején fordítottak a vendégek, ekkor nagyobb sebességi fokozatba kapcsolatak a hazaiak, végül magabiztosan nyertek. Eredmény: Magyarország- Ciprus 6-4 (2-1). Magyar gól­szerzők: Dróth 3, Rábl, Harnisch, Dávid 1-1. Hosszú Katinka az év női úszója fina-gála. Hosszú Katinkát választotta az év legjobb női úszójának a nemzetközi sportági szövetség, a FINA. Az ezért járó el­ismerést a dohai Grand Hyatt szálló bálter­mében rendezett hétfői gálaesten vehette át a magyar világklasszis - tájékoztatta az MTI-t a magyar szövetség (MUSZ). A Vasas úszója az év főversenyén, a berlini Európa-bajnokságon három arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szer­zett: 400 és 200 méter vegyesen rendkí­vül magabiztosan védte meg címét, vala­mint 100 méter háton sem talált legyőző­re. Második lett 200 méter gyorson, míg harmadikként ért célba 200 méter pil­langón és a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként. Emellett nagy fölénnyel meg­nyerte a rövidpályás világkupa-soroza­tot, amelyben 51 elsőséget gyűjtött és öt­ször állított fel világrekordot. A MÚSZ beszámolója szerint nem kel­lett sokat izgulniuk a magyaroknak a gá­laesten, mivel rögtön az úszók legjobbja­ival kezdték a díjak átadását. A férfiaknál az idei világkupa összetett győztese, a dél­afrikai Chad Le Clos neve került elő a bo­rítékból, ezek után pedig reménykedtek benne a delegáció tagjai, hogy a nőknél sem lesz ez másképp, és nem is kellett csalódniuk: a Katari Olimpiai Bizottság főtitkára, al-Tani sejk Hosszú Katinka ne­vét olvasta a mikrofonba. Ezután rövid videóban foglalták össze az idei teljesítményét, a hat Eb-érmes pro­dukciót, a világkupa-szereplést az öt vi­lágcsúccsal és azzal, hogy az elmúlt évek sikerei nyomán 122 győzelemmel immár ő vezeti a vk-történet örökranglistáját. Hosszú Katinka ezután átvette a 2014 női legjobbjának járó kristálytrófeát, majd rövid beszédben köszönte meg az elisme­rést, először edző-férjének, Shane Tusupnak, majd családjának. Elmondta, szeretné minél jobban kivenni a részét az úszósport népszerűsítéséből és reméli, a teljesítményével ehhez már hozzá is tett valamit az elmúlt időszakban. Nem sokkal később kissé meghatottan nyilatkozott, kezében a pazar díjjal.- Ez félelmetes, hatalmas nagy meg­tiszteltetés. Rajtam kívül még ketten úsz­tak világcsúcsot és értek el kiváló ered­ményeket, Katie Ledecky és Sarah Sjostrom, mégis engem választottak. Ez az egyik legnagyobb elismerés, amit a pá­lyafutásom során valaha kaptam - idéz­te Hosszút a szövetség. - Sokan kérdez­ték a díjátadó előtt, izgulok-e, és minden­kinek azt mondtam, nem, mert a munkát elvégeztem, az eredményeket már elér­tem, azaz ami rajtam múlt, megvolt a gá­la előtt. Az, hogy a szavazók így döntöt­tek, fantasztikusan jó érzés. Ezután még arról beszélt, hogy a rövid­pályás vb csak szerdán kezdődik, de ő máris kapott egy ilyen díjat.- Az idény értékeléséről kérdeznek, ho­lott a rövidpályás szezon csúcsa, a vb még csak most indul - mondta, majd hozzátet­te, így viszont határozottan úgy érzi, még könnyebben fog úszni szerdától. - Nincs az, hogy na, most aztán muszáj megmutat­ni, különben nem lesz olyan szép az év. Megemlítette azt is, hogy a londoni já­tékok után edzőjével eldöntötték, ad ma­gának négy évet.- Ez a két idény arra jó volt, hogy már most biztos vagyok abban: nem csak négy év lesz ebből. Es azt is érzem: nem a riói aranyon áll vagy bukik minden. Ahogy fel tudtam állni London után, egyértelműen azt mondatja velem: most már történhet bármi, az önmagában óriási teljesítmény, ahonnan indultam és ahová jutottam az elmúlt időszakban - folytatta. Beszélt arról is, ha megint negyedik len­ne csak az olimpián, gond nélkül menne tovább, mert nem Rióban dől el, jó úszó-e.- Persze, a cél természetesen továbbra is az olimpiai érem, de legalább ennyire fontos, hogy élvezem, amit csinálok. Már­pedig az utóbbi két évben végre ez a hely­zet, ennél tényleg nincs csodálatosabb. A férfi vízilabdázóknál, ahol Varga Dé­nes, a tavalyi győztes és bátyja, a szintén olimpiai és világbajnok Dániel, a nyári, mar­gitszigeti kontinensviadalon ezüstérmes vá­logatott két alapembere is ott volt a hat je­lölt között, a szerb FUip Filipovic győzött. A FINA 2010 óta díjazza sportágainak legjobbjait, 2012-ben Risztov Éva a nyílt­vízi úszók mezőnyében, tavaly pedig Varga Dénes a férfi vízilabdázók között bizonyult a legjobbnak. A Magyar Úszó l Szövetség (MÚSZ) által közreadott képen Hosszú Katinka világbajnok úszó az év legjobb női úszójának járó elismeréssel, mellette Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke (b) és Shane Tusup, az úszónő férje és edzője a nemzetközi sportági szövetség, a FINA díjátadó gálaestjén a dohai Grand Hyatt szálló báltermében •• 0 m ^ Rekordrészvétel várható Megdőlhet a részvételi rekord a december 12. és 22. között Győrben rendezendő U16-os ifjúsági sakkolimpián. Szurmai-Palotai Pi­roska, a Magyar Sakkszövetség sajtófőnöke a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, hogy 38 ország 54 csapata jelezte részvételét, s mind az öt kontinens képviselteti magát a korosz­tályos világeseményen. sakk. Mészáros Attila főtitkár hozzátette: a szövetség nem titkolt célja, hogy egy sikeres rendezéssel előkészít­se pályázatát a 2020-as felnőtt sakkolimpiára. Beszélt ar­ról is, hogy mivel szeretnék láthatóvá tenni a sakkot, ezért az ifjúsági sakkolimpia napi 108 partiját élőben nyomon lehet majd követni az interneten. A győri versenyen Ma­gyarország rendezőként négy csapatot indíthat, Csörsz Fe­renc kapitány elmondása szerint a legjobb hazai együt­testől azt várják, hogy az első hat között végezzen. A szakember jelezte: nem rendeznek külön bajnoksá­got a fiúknak és a lányoknak, viszont a szabály értelmé­ben minden csapatban legalább egy lánynak kell lennie, igaz, őt nem kötelező játszatni is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a többnyire magántanulókból álló magyar csapatok hétfőn kezd­ték meg a közös felkészülést. Ebben a korábbi ifjúsá­gi világbajnok, az idei sakkolimpián ezüstérmes vá­logatott éltáblása, Lékó Péter is segítséget nyújt ne­kik, aki hétfőn nyílt órát tartott a kerettagoknak a szö­vetség épületében. Lékó elmondta, a külföldiektől eddig csupa jót hal­lott a győri viadal előkészítéséről, ami szerinte erősít­heti Magyarország esélyeit a 2020-as felnőtt sakkolim­pia megrendezésének elnyerésére. A nemzetközi nagy­mester felelevenítette személyes élményeit a korábbi ifjúsági sakkolimpiákról, a jelenlegi esélyekről pedig úgy vélekedett, hogy rendkívül kiegyensúlyozott a nemzetközi mezőny, így szerinte a legjobb 30-35 játé­kos között csupán nüánszok fognak dönteni. A magyar csapatok összeállítása. 1. csapat: Gledura Benjámin, Korpa Bence, Kántor Gergely, Antal Tibor Kende, Gál Hanna Krisztina. 2. csapat: Havasi Gergő, Kozák Ádám, Juhász Ármin, Zsirai Péter, Werner An­na. 3. csapat: Dankházi András, Péczely Sebastian Zsombor, Marosi Levente, Krstulovic Alex, Kassay Lil­la. 4. (lány) csapat: Egyed Viktória, Simon Lili, Egyed Judit, Kovács Judit, Öllé Rebeka Sára. Benedek Tibor keretet hirdetett vízilabda. Kijelölte 13 fős keretét Be­nedek Tibor, a magyar férfi vízilabda­válogatott szövetségi kapitánya a romá­nok elleni december 10-i világliga-se- lejtezőre. A szakvezető öt-öt egri és szolnoki játékosnak szavazott bizal­mat, valamint egy-egy játékos érkezik a Szeged, a Honvéd és az OSC együtte­séből. Nincs ott a csapatban ezúttal Varga Dénes.- Természetesen erősebbek len­nénk, ha ő is játszana, de így lehető­sége lesz a többi játékosnak bizonyí­tania, hogy téthelyzetben megfelelő megoldásokat tud választani, nem pe­dig mástól várja a befejezést. A véde­lemből ugyanilyen szempontok alap­ján hiányzik az egyik állandó keret­tag, Gór-Nagy Miklós - idézte Benede­Az ellenfélről úgy nyilatkozott a szak­ember, hogy sokkal keményebb meccs­re számít, mint amilyen a szlovákok el­leni volt - amelyet csapata szűk két he­te 13-6-ra nyert meg -, de kijelentette, szerinte ezzel a csapattal meg tudják verni a románokat. A találkozót decem­ber 10-én 18.30-tól rendezik Miskolcon a Kemény Dénes Uszodában. A magyar válogatott kerete. Kapusok• Lé­vai Márton (RacioNet-Honvéd), Decker At­tila (Szolnoki Dózsa-Közgép). Mezőnyjáté­kosok Szívós Márton, Hosnyánszky Nor­bert, Erdélyi Balázs, Bedő Krisztián, An­gyal Dániel (mindannyian ZF-Eger), Vá­mos Márton, Madaras Norbert, Varga Dániel, Mezei Tamás (mindannyian Szol­noki Dózsa-Közgép), Bátort Bence (A-Híd- OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián

Next

/
Oldalképek
Tartalom