Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-08 / 283. szám
A Somos SE együttese (hátsó sor, balról): Palaticzky Szabolcs vezetőedző, Lipták Zoltán pályaedző, Szilágyi Adám, Sulcz Márió, Ferencz Béla támogató, Póti László technikai vezető, Vámos Szabolcs, Kálmán Richárd, Balga József technikai igazgató, Szabó Csaba kapusedző. Középső sor: Dupák Gábor, Oláh Teofil, Balázs Attila, Novák János, Tóth Máté, Bállá Dáneil, Oroszi István. Első sor: Puporka Dániel, Ajtai Dánéi, Török Ádám, Gyarmati Koppány, Czigler Benett, Jónás Róbert, lllefalvi Gergő. A képről hiányzik: Novák László egyesületi elnök, Bozó Ferenc technikai vezető, Bognár Gergő és Zámbó Jáfet játékos A Somosi Ifjúsági Sportegyesület 1930-ban alakult, a csapat igen nagy szerepet tölt be a nógrádi futballban, az 1973-1974-es évadban az NB Ill-ban is szerepelt, majd 2007-ben ismét megnyerte a megyei bajnokságot, és Salgótarjánban SBFC-ként két szezont töltött a magasabb vonalban. Az egyesület még 2007-ben Somos SE néven alakult újjá, és 2010- től újra a megyei első' osztályban indul, ráadásul a 2013-2014-es szezont a második helyen zárta. A nyáron új edzővel, az ambiciózus Palaticzky Szabolccsal vágott neki a bajnokságnak. A 38 éves szakvezető játékosként az SBTC, a Kecskemét, a Kiskunhalas és a Balassagyarmat NB Il-es csapataiban szerepelt, míg az edzősködést 2006-ban kezdte, eddig főként utánpótláscsapatoknál dolgozott. Balogh Tibor „Az együttes irányítását, két héttel a bajnoki rajt vállaltam el - kezdte Palaticzky Szabolcs vezetőedző. - Döntésemet befolyásolta, hogy a keretet az elmúlt időszakban együtt dolgozó utánpótláskorú és három-négy idősebb, tapasztaltabb futballista alkotja. Az átlagéletkor huszonhárom év, és kihívásnak tekintettem, hogy tervszerű, tudatos munkával, a fiatalok és idősebb játékosok összhangba hozásával sikeres csapatot és jó közösséget sikerüljön kialakítani. A Somos SE célkitűzése a bajnoki rajt előtt az 1-5. hely megszerzése volt, ahogyan jöttek az eredmények, úgy emelkedtek az elvárások a csapattal szemben. „Az elképzeléseim, hitvallásom alapján helyi és környékbeli köt& désű, jó szellemű, mindenáron győzni akaró, alázatos, pályán és pályán kívül is példamutató játékosokkal szeretek és szeretnék a jövőben is együtt közösen dolgozni. De nem egyénekben, hanem a csapat kohéziós erejében hiszek, amelyet természetesen egyéniségek erősítenek meg. Örömmel tölt el a remek őszi szereplés, ugyan a bajnokság elején döcögött egy kicsit a gépezet, de a csapat nem került a szezon során igazi hullámvölgybe, kiegyensúlyozottság jellemzett bennünket. ” A csapat veretlenül, ötpontos előnnyel zárta az őszi szezont, amely megmaradt az előrehozott tavaszi forduló után is. Ráadásul hazai pályán már két éve nem talált legyőzőre, ugyanis a 2013-as tavaszi idénykezdettől a 29 bajnoki meccsen, 27 győzelem mellett, két döntetlent (Karancskeszi, Balassagyarmat) ért el. „Összességében hat hétre volt szükség ahhoz, hogy megtaláljam az egyénekhez, futballistákhoz igazított játékrendszert és alapfel- állási formát. Ennek hiánya még látszódotta második fordulóban, amikor a Balassagyarmattal találkoztunk. Egyedüli csapat volt, amely megszorított bennünket, ám a hajrájában kis szerencsével egyenlítettünk. A következő fordulóban Pásztón is döntetlent játszottunk, de a futball hosszú távon többnyire igazságos, egyszer ad, másszor elvesz. Örülök, hogy a Nőtincs, Karancslapujtő, Érsekvadkert hármast magabiztos játékkal győztük le. Az ősz végre mentálisan elfáradtunk, a korábbi tapasztalt motiváltsági szintünk is alábbhagyott. Nem mondom, hogy ez természetes, de sok edzés van a lábakban. A siker kulcsa a rend, az edzésmunka, az alázat, a motiváció és az emberi kapcsolatok - ezek által jó az együttes. ” Amely egyébiránt december 11- ig edzésben marad, majd a felkészülést január 15-én kezdi el. „Céljaink között szerepel a bajnokságmegnyerése, ehhez természetesen szeretnénk megerősíteni a keretet, és előkészíteni a csapatot a magasabb osztályban való elvárások teljesítésére. Nyugalom és rend vesz körül minket, amely nagyban köszönhető az egész egyesület szakmai stábjának, valamint a rendezett hátteret biztosító Ferenczi Bélának. ” Palaticzky Szabolcs vezetőedző eredményes munkát végzett Tavasszal még nehéz mérkőzések várnak az együttesre. „Egyik ellenfelet sem lehet lekezelni, nem szabad félvállról venni. Ami nagyon hiányzik a megyei futballunkból a csapatok, a játékosok és legfőképpen az edzők egymás iránti tisztelete. Ez végül is egy szép játék. A ötpontos előny nem tesz bennünket elbízakodottá az Eöry Tibor vezette Nőtinccsel szemben, de még nem szabad leírni a Karancslapujtőt sem, ahol Tő- zsér Zsolt kollégám nagyszerű munkát végez. Aztán idetartozik Ferenczi Béla rendezett hátteret biztosít az egyesületnél az Érsekvadkert is, amely ifj. Eíolman József irányításával remek eredményeket ért el. A tavaszi bajnoki mérkőzéseket is úgy fogjuk kezelni, mintha „ nulláról” kezdődne a bajnoki szezon. Nehéz mérkőzés elé nézünk majd Balassagyarmaton, melynek edzője, Mohácsi László hozzám hasonló értékrendet, az alulról történő építkezést tartja fontosnak. A jövőben is az előre eltervezett utunkon haladunk, és bízunk benne, hogy hosszabb távon a türelem, tudatosság jegyében elérjük kitűzött céljainkat. ” Őszi végeredmény 1. Somos SE 13 10 3 0 39-11 33 A jelenlegi állás 1. Somos SE 14 11 3 0 43-13 36 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Cered (i) 3-0, 2. : Balassagyarmat (o) 3-3, 3. : Pásztó (i) 2-2, 4.: Rimóc (i) 2-1, 5.: Héhalom (o) 3-1, 6.: Nőtincs (i) 2-1, 7.: Érsekvadkert (o) 3-0, 8.: Nagybátony (i) 1-1, 9.: Mátranovák (o) 4-2, 10.: Karancslapujtő (i) 2-0, 11.: Szécsény (o) 2-0, 12.: Palotás (i) 8-0,13.: Berkenye (o) 4-0,14.: Cered (i) 4-2. Gólszerzők 8 gólos: Jónás Róbert. 7: Novák János. 5: Oláh Teofil, Bállá Dániel. 4: Balázs Attila, Tóth Máté. 2: Sulcz Márió, Czigler Benett. 1: Kálmán Richárd, Vámos Szabolcs, Szilágyi Ádám, Oroszi István, Török Ádám, Zámbó Jáfet. Ki mennyit játszott? Szilágyi Ádám 1260 perc/14-szer kezdő/0-szor csere, Novák János 1252/14/0, Puporka Dániel 1080/12/0, Balázs Attila 1057/12/0, Vámos Szabolcs 996/12/1, Jónás Róbert 981/ 10/4, Sulcz Márió 918/10/1, Oláh Teofil 874/11/2, Tóth Máté 796/11/3, Ajtai Dániel 767/10/0, Kálmán Richárd 756/8/3, Czigler Benett 501/7/5, Oroszi István 480/5/7, Dupák Gábor 460/6/3, Gyarmati Koppány 459/4/5, Bállá Dániel 441/4/2, Török Ádám 421/2/10, lllefalvi Gergő 180/2/0, Bognár Gergő 68/0/2, Zámbó Jáfet 24/0/2. A Somos SE csapata jó elegye a tehetséges Fiatal és rutinos, tapasztaltabb játékosoknak. Képünkön a 18 esztendős Czigler Benett (labdával), mögötte a 40 évesen is a gárda húzóemberei közé tartozó Balázs Attila V A siker kulcsa a rend, az edzésmunka és az alázat LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei I. osztály - Mérlegen a Somos SE, amely ötpontos előnnyel telel az élen