Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-01 / 277. szám
MTI FOTÓ: ILLYÉS TIBOR „S ikerült megvédeni a kultúra pozícióit” Sikerült a költségvetési tárgyalásokon olyan adatokkal és érvekkel alátámasztani a kulturális terület igényeit, hogy 2015- ben növekedni fog Magyarország kulturális költségvetése - mondta el az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára. Budapest. Hoppál Péter kiemelte: az általuk kidolgozott koncepciót végigtárgyalták a Nemzet- gazdasági Minisztériummal, így kialakult egy olyan konszenzus, hogy a kulturális ágazat a 2014- ben elkölthető 41,6 milliárd helyett 42,7 milliárd forinttal gazdálkodhat a jelenlegi tervezet szerint. A visszafogott makrogazdasági környezetben tehát 1,1 milliárd forinttal növelni tudtuk a kulturális költségvetést.- Kultúrára azonban nemcsak az Emmi büdzséjében szereplő összeg jut, hanem szinte minden minisztérium költ kulturális célokra - hívta fel a figyelmet az államtitkár, hozzátéve: az egyik legnagyobb ilyen büdzsé az önkormányzatok kulturális normatívája a Belügyminisztérium költségvetésében van, ők mintegy 32 milliárd forinttal járulnak hozzá a kulturális alapellátáshoz. A Miniszterelnökséghez tartozik az örökségvédelem, ennek finanszírozására mintegy 2 milliárd forint áll rendelkezésre, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) külön soron 5,5 milliárdos költségvetéssel, a Magyar Nemzeti Filmalap szintén 5 milliárd fölötti összeggel rendelkezik. Hoppál Péter összegzése szerint így ösz- szességében 122 milliárd forintot költ az állam kultúrára, ennek egyharmadát teszi ki a kulturális államtitkárság költségvetése.- Ez az összeg azonban csak a kiindulópont, hiszen a költség- vetés tárgyalása még nem fejeződött be a Parlamentben. Több módosító javaslattal éltünk, a Miniszterelnökséggel, L. Simon Lászlóval közösen például négy módosító csomagot nyújtottunk be, amelyekkel próbáljuk még bővíteni a kulturális intézmény- rendszer finanszírozását - fejtette ki Hoppál Péter. Mint hozzátette, könnyebb volt a nemzetgazdasági miniszter belátását megszerezni olyan nagy ügyekben, mint például az Operaházé, amelynek költségvetése 9 milliárd fölé emelkedik, hogy a frissen felújított Erkel Színház működtetési költségeit is fedezni tudja. A kormányzat a Nemzeti Színháznak is 25 százalékos növekményt biztosít jövőre, hasonló mértékben nő a Hagyományok Háza költségvetése, míg a Zeneakadémiánál az oktatási funkciókról leválasztják és 800 milliós kerettel külön finanszírozzák a koncertszervezést. Az államtitkár a Liget Budapest projekt finanszírozásával kapcsolatos félreértésekről azt mondta: noha a költségvetésben külön soron csak 8,8 millió forint szerepel a projektre, csakúgy, mint idén, 2015-ben is a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére folytatódhat a program.- A kormány biztosítja annak feltételeit, hogy Budapest rangjához méltó, új kulturális célú épületekkel, modern múzeumokkal gyarapodhasson. Nagy sikernek tartom, hogy a világ legnevesebb építészirodái közül többen is bejelentkeztek az Új Nemzeti Galéria tervpályázatára - hangsúlyozta Hoppál Péter. Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy az államtitkárság feladata a kultúrafinanszírozás rendszerének, ezen belül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésének áttekintése, változások azonban e téren idén már nem várhatók. „Magyarország rosszul teljesít” Budapest Az MSZP szerint Magyarország a védelmi kiadások tekintetében is kifejezetten rosszul teljesít - hangsúlyozta Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője vasárnap. A szocialista politikus példaként említette, hogy 2014-ben a GDP 0,79 százalékát, 2015-ben már csak a 0,75 százalékát teszi ki a honvédelmi kiadásokra előirányzott kiadási főösszeg. Felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök Vilniusban azt mondta: „most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások”. Ezzel szemben a képviselő szerint az a „szomorú tény”, hogy a 2015-ös költségvetési javaslat alapján „a kormány egyáltalán nem teljesíti, amit ígérf. „Nem a közjót szolgája” Budapest Az LMP szerint átgondolatlan a kormány fejlesztéspolitikája, amely csak a Fidesz rövidtávú érdekeit szolgálja a társadalom valós szükségleteinek kielégítése helyett - mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap. Emlékeztetett, hogy az uniós támogatások szerepe rendkívül felértékelődött, hiszen a következő hét évben legalább tizenkétezermilli- árd forint érkezik Magyarországra, beruházások pedig szinte már nem is valósulnak meg brüsszeli forrás nélkül. A kabinet ráadásul a beáramló működő tőkét is arra fordítaná, hogy egy „összeszerelő országot” alakítson ki Magyarországból. HIRDETÉS SAJTÓKÖZLEMÉNY A kazár! székhelyű AXAMO Ruházati Kft 19 millió forint európai uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül „Munkahelyi képzések támogatása középvállalkozások számára a konvergencia régiókban" címmel meghirdetett pályázati kiíráson. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Pályázati projektünk címe „Munkahelyi képzések az AXAMO Ruházati Kft-nél", azonosító száma TÁMOP-2.1.3.B-12/1-2012-0241. Pályázatunk céljaként fogalmaztuk meg az AXAMO Ruházati Kft munkavállalóinak fejlesztését innovatív tudás biztosításával, amelynek eredményeként minőségi munkavégzéssel, kiváló termékekkel tudjuk megrendelőinket megtartani és újabb potenciális piacokon jelenhetünk meg. A képzési projekt során jelentősen nőtt munkavállalóink szakmai tudása, munkahelyi készsége és kompetenciája, ezzel együtt foglalkoztathatósága. A megvalósított oktatások döntő többségénél a szakmai tudás fejlesztése mellett, az egyéni felelősségvállalás, a problémamegoldó képesség, az együttműködési készség fejlesztése is kiemelt szempontként szerepelt. A projekt megvalósítása a vállalkozás mutatóinak nagyfokú pozitív változását eredményezte, amely megteremti a cég stabil, hosszú távú működését. Ennek hatására piaci szerepünket megerősítve, jelenlegi munkavállalóinkat megtartva, hosszú távon pedig további új munkahelyeket és új fejlesztéseket hozhatunk létre, amely a kistérség fejlődésére is jó hatással bír. További információ kérhető: AXAMO Ruházati Kft, 3127 Kazár, Hámán Kató u. 1. sz. Telefonszám: + 36 20 599 5688 E-mail cím: axamo@axamo.hu A projektről bővebb információt olvashatnak: palyazat.gov.hu/szechenyi2020. Európai Unió Európai Regionális j Fejiösztés: Alap MAGYARORSZÁG I Kormánya I BEFEKTETÉS A JÖVŐBE SZÉCHÉNYI HIRDETÉS___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ Hiszünk az együttgondolkodásban Interjú Szerdahelyi Róberttel, a CIB Bank KKV üzletága Pest és Észak-Kelet Régiójának igazgatójával- Milyen tapasztalatokkal rendelkezik az északkelet-magyarországi régió vezetőjeként e terület vállalkozásfejlesztési gyakorlatával kapcsolatban?- Az elkövetkező, 2014 és 2020 közötti időszakban a vállalkozások fejlesztéséhez lényegesen nagyobb támogatást lehet elnyerni uniós támogatási rendszerben. Szerencsére nagyon sok ügyfelünk részben az MNB gazdaságélénkítő programjának köszönhetően cége fejlesztésben gondolkodik, mi pedig ezért is javasoljuk, hogy a saját régióikban, és ne csak Budapesten, Pest megyében vagy Közép-Magyarországon valósítsák meg munkahelyteremtő és kapacitásbővítő programjaikat hiszen így a finanszírozási megoldásaink mellett plusz állami támogatás is segíti őket Ez a fajta tudatos, lehetőségeket beépítő együttgondolkodás a munkánk fontos eleme Nógrád megyébea- Mi az, amiben a CIB Bank segíteni tud a tudatos vállalkozásvezetőknek?- A CIB kis- és középvállalati szegmense nem egyszerűen termékeket értékesít, hanem a cégek üzleti modelljét megértve olyan proaktív, vállalkozásra szabott tanácsadást nyújt ügyfeleinek, amely figyelembe veszi a vállalkozás méretét, profilját, pillanatnyi anyagi helyzetét és hosszú távú terveit és valódi lehetőségeket javasol. Mivel kollégáink nagyon sok vállalkozással működnek együtt Észak-Ma- gyarországon a legkülönbözőbb ágazatokban, a teljes térségben Szerdahelyi Róbert szerzett tapasztalataikat át tudják adni új partnereinknek is. Egy kölcsönösen hasznos beszélgetés végére az is kiderülhet a cég tulajdonosa vagy' vezetője számára, hogy mi az az konstrukció, amelyre esetleg nem is gondolt, de kifejezetten az ő vállalkozásához illeszkedik.- Lassan kimondhatjuk-e azt, hogy kilábalófélben vagyunk a válságból?- A CIB Bank kkv üzletága sok esetben válságálló együttműködéseket alakított ki partnereivel az elmúlt időszakbaa Ezek a kapcsolatok mind bizalmi, mind hatékonysági szempontból megmérettek már és jól vizsgáztak, szorosan együttműködve a CIB-el. Nagy7 a várakozás bennünk a mostani fellendülés kapcsán, tele vagyunk energiával, ahogy sok vállalati partnerünk is. 2013 harmadik negyedévétől egyértelmű piaci élénkülést tapasztalunk, aminek eredményeképp most már sokkal kisebb vállalatok is részt vesznek az együttműködésben.- Melyek azok az ágazatok az északkelet-magyarországi térségben, ahol a leginkább tetten érhető az élénkülő hiteligény?- A MNB gazdaságélénkítő programjához illeszkedve a mező- gazdaság, a részben ehhez kötődő feldolgozóipar, illetve most már a kereskedelemmel foglalkozó vállalatok is bekapcsolódtak a programba.- Említene egy helyi sikertörténetet?- Van olyan nógrád megyei, két milliárdos éves árbevételt produkáló ügyfelünk, aki száz százalékban exportra termel, ezért az EXIM Bank által refinanszírozott hiteleket is igénybe tudta venni, az MNB programhoz is tudott kapcsolódni, és új gépeket tudott vásárolni. De általában véve elmondhatjuk, hogy a dél-nógrádi térségben óriási fellendülés mutatkozik, a Rétsági Ipari Park környékén sok olyan KKV-val találkozunk, amelyek vagy magyar tulajdonú vállalatok, vagy olyan vegyesvállaiatok, ahol a külföldi tőke is jelen van. Hiteleink és üzleti együttműködésünk minden esetben kifejezetten a cégek szükségleteihez igazodnak. 0 CIB BANK VALÓDI LEHETŐSÉGEK Több mint egymilliárd forinttal növelik a kulturális költségvetést - mondta Hoppál Péter