Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-22 / 295. szám
Csökken, majd megszűnik... Bátonyterenye. javult a helyi önkormányzat anyagi helyzete, ezért 2015-ben lehetőség nyílik a kommunális adó további csökkentésére, 2016-ban pedig teljesen kivezetésre kerül a korábban bevezetett adónem - jelentette be a decemberi testületi ülésen a város vezetője. Nagy-Majdon József elmondta: 2014 januárjában egyszer már csökkentették a kommunális adót 1800 forinttal, így az eddigi éves 9000 forint helyett „mindössze” 7200 forintot kell fizetni jelenleg a lakóknak. Mint mondta: hamarosan még tovább mennek, hiszen 2015-ben folyamatos mérséklések következnek majd az adónem tekintetében. A polgár- mester hangsúlyozta: 2016-ban teljesen kivezetik a magánszemélyek kommunális adóját Mint említette: ez a lépés is jól mutatja, hogy szorosan együttműködnek a kormánnyal, hiszen folyamatosan azon dolgoznak, hogy munkahelyeket teremtsenek, és csökkentsék az emberek terheit. Bátonyterenyén egyébként 2011 decemberében döntöttek úgy, hogy az önkormányzat költségvetési helyzetének stabilizálása érdekében, határozatlan időszakra, bevezetik a magánszemélyek kommunális adóját. 2012-ben 30 milliós bevételük volt, míg a 2013-as évben több mint 32 millió forinthoz jutott az adónem által az önkormányzat Ezt az összeget a közfoglalkoztatási program divíziójára költik. Közmeghallgatás Nemti. Soron következő ülését tartja a község önkormányzati képviselő-testülete december 22-én, hétfőn 17 órakor a Civilházban. Ennek keretében rendezi meg az idei utolsó közmeghallgatást a település vezetése. A napirendi pontok között szerepelnek továbbá egyéb időszerű feladatok is. Lemondott a képviselő Bátonyterenye. Lemondott képviselői - mandátumáról a választáson kompenzációs listáról testületbe jutott - Rácz Krisztián. A BÁTONY S.SZ.K.E. tagja erről levélben tájékoztatta a város polgármesterét - derült ki a legutóbbi testületi ülésen, ahol megtudtuk azt is: Rácz Krisztiánt, Macska Tamás váltja majd a képviselői székben 2015-től. Mindenki Karácsonya Hegedűs H. - Sztranyovszky B. Rétság. Az események sora karácsonyi vásárral kezdődött. A városi művelődési központ aulájában állították ki portékáikat az árusok, a különböző kézműves, és egyéb termékek között buzgón válogattak az emberek. A legkisebbek és szüleik számára filmvetítést szerveztek a házigazdák és a kézügyességét is bárki kipróbálhatta, például hó- pehely-díszek készítésével. A gálaműsor szombat délután, öt óra után néhány percei kezdődött. Először az általános iskola felsős diákjai adtak elő egy mevész-n öve n dék, Ivanics Barbara és Majer Beatrix fuvoladuója, illetve Hegedűs Ferenc polgármester rövid beszéde zárta. Ebben főként köszönetét mondott mindazoknak, akik a város különböző rendezvényeit egész évben szervezték, illetve szerepeltek rajtuk, s kérte a rétságiakat, hogy az ünnepek alatt figyeljenek, egyedül élő, magányos szomszédjaikra, ismerőseikre, bátorítsák, vigasztalják őket ezekben a napokban. Már beköszöntött a koromsötét kora este, amikor a művelődési központ melletti parkolóban ízletes halászlével, illetve forralt borral és süteményekkel kínáltak meg a szervezők mindenkit, aki részt vett a Mindenki Karácsonyán. Holle anyótól, a lusta, rossz lány pedig elnyeri büntetését. Érdekes produkció volt két fiú break-tánca. Különleges mozdulatokat jelenítettek meg a színpadon, a nézőknek szinte az volt az érzése, ezeknek a gyerekeknek gumiból van minden testrészük. A Kereplő Néptáncegyüttes fiatal tagjai merőben más műfajt vittek fel a színpadra. A mezőségi táncok bemutatását hatalmas vastaps fogadta a közönség soraiból. A Rétsági Dalos Ajkak Kara az ünnephez kapcsolódó énekekkel kedveskedett, míg SzájbelyZsolta magyar irodalom egyik legszebb karácsonyi témájú versét, Ady Endre: „Karácsony” című költeményét szavalta. A kulturális műsort két műAdvent utolsó hétvégéjén Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen ünnepeltek a rétságiak. sét, melyben a szorgalmas, jóra- való lány megkapja jutalmát Sokszínű zene az ünnepváró hangulatban Ronthány. Több mint tíz éve hagyomány a nagyközségben, hogy az utolsó adventi hétvégét karácsonyváró hangulatban köszönti a település apraja-nagyja. A művelődési otthon előtt ezen a szombati késő délután folyamatosan érkeztek a romhányiak a rendezvény színhelyére, a művelődési házba. Kinn az ajtó előtt készült a forralt bor, benn a hátsó kis termekben a fellépők próbáltak még egy utolsót - így például a dalárda férfikara is. A nagyterem szinte teljesen megtelt a jeles alkalomra. A szervezők igyekeztek minden zenei műfaj helyi képviselőinek teret és lehetőséget adni. Jól megfért együtt a Dallamkórus lány ritmust adó hölgycsapatának éneke a Romhányi Dalárda öblös hangú férfi együttesének előadása, és Molnár András négytagú zenekarának rock-alapú muzsikája. De felléptek a falu óvodásai is kis betlehemi játékot előadva, Vezér Attila polgár- mester pedig ünnepi gondolatait osztotta meg a hallgatósággal. A jól sikerült estét követően az önkormányzat könnyű vacsorával látta vendégül a romhányiakat. H.H.-Sz.B. Internetes csalás A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás és orgazdaság miatt emelt vádat négy budapesti személy ellen, akik internetes hirdet tés útján több embert is megkárosítottak azzal, hogy nem létező műszaki cikkeket adtak el számukra. Nógrád megye, a vádlottak rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, ezért - még 2012-ben - elhatározták: jutnak pénzhez, hogy egy internetes aukciós oldalon hirdetéseket adnak fel, amelyekben különféle műszaki eszközöket -elsősorban fűkaszákat- kínálnak eladásra. A potenciális vevőktől előre kérték elutalni a termék árát egy bankszámlára, de azt a pénz megérkezését követően sem küldték el a vevőnek, azzal nem is rendelkeztek. Az így megszerzett és automatákból felvett pénzen ezután megosztoztak. A vádlottak a 2013 folyamán az ország különböző területein - így Nógrád, Borsod- Abaúj-Zemplén, Zala, Pest, Csongrád és Győr-Moson- Sopron megyében - kilenc személytől csaltak ki 37 500 és 80 000 forint közötti összegeket. Ezzel összesen több mint 573 ezer forinthoz jutottak jogosulatlanul. A Balassagyarmati Járási Ügyészség a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottak közül kettőt összesen kilenc rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével illetve kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, míg két társukat kilenc rendbeli orgazdaság vétségével vádolta meg a Balassagyarmati Járásbíróság előtt. Két épület lángolt Szarvasgede. Kigyulladt egy ötven négyzetméter alapterületű melléképület a múlt szombaton Szarvasgedén, a Kossuth úton. A lángok egy szomszédos épület tetőszerkezetére is átterjedtek. A kiérkező pásztói, hatvani és berceli hivatásos tűzoltók két vízsugárral kezdték meg az épület oltását, ahonnan egy gázpalackot és egy üzemanyagkannát is kihoztak. SEGÍTSÜNK! „Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a pillanatokat- megállunk, hogy érezzük a napfényt, és saját szivárványt építsünk. Ma van az a nap, amikor élünk és nem aggódunk, amikor megünnepeljük az örömöt, amikor időt találunk álmainkra, és arra, hogy higgyünk a CSODÁKBAN! „ (Ismeretlen szerző) Búzás Gergő és szülei hisznek, hinni szeretnének a csodákban. Gergő a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Óvodájának óvodása, komoly betegséggel küzd. Hetek óta a budapesti Tűzoltó utcai Klinikán kezelik és tesznek meg mindent azért az orvosok, hogy minél előbb meggyógyuljon és újra óvodás társai között élhesse mindennapjait. Az édesanya második gyermekével várandósán igyekszik a kisfiában tartani az erőt mindennap a kezelésekkel járó megpróbáltatások elviselésében. Bár az édesapa dolgozik, a család anyagi nehézségekkel küzd. Az utazási költségek, a betegséggel járó plusz terhek már felemésztették a család tartalékait. Szeretnénk megkérni mindenkit, akinek lehetősége engedi, hogy segítsen Gergőnek és családjának megkönnyíteni ezt a nehéz időszakot! Számlaszám amelyre felajánlásaikat megtehetik: 18203181-01239351-10010013 HIRDETÉS Karácsonyi ajandek a családnak A nagyszülőknek, akik kapnak három feledhetetlen délutánt az unokákkal... BÉRLETÁRAK: 2 FELNŐTT 2 ÖVEITEK 12.000 Ft 2 FELNŐTT 1 GYEREK 10.500 Ft I FELNŐTT 2 GYEREK 8.250 Ft I FELNŐTT I GYEREK 6.250 Ft A gyerekek Holle anyó meséjét adták elő A Dallamkórus előadása