Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-20 / 294. szám
Berki és Hosszú az Év sportolója Berki Krisztián tornászt és Hosszú Katinka úszót, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát, Storcz Botond kajakkenu szövetségi kapitányt, valamint Shane Tusup úszóedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújság- írók Szövetségének (MSÚSZ) 57. alkalommal kiírt szavazásán. SPORTCSILLAGOK gálaestje. A díjakat csütörtök este a kategóriák dobogósainak a budapesti Akvárium Klubban a Sportcsillagok Gálaestjén adták át, az ünnepségen részt vett Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára is. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különdíját Szabó László Zsolt vezér- igazgató adta át Erdei Zsolt ökölvívónak, az állam- titkári különdíját pedig az idén visszavonuló Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója vette át Simicskó Istvántól. A MOB különdíját Kovács István tornászedző kapta Borkai Zsolttól, míg a sportújságírók szövetsége életműdíjjal ismerte el Palotai Károly labdarúgó, játékvezető pályafutását. Az MSÚSZ újra díjazta a legjobb fogyatékkal élő sportolókat: a férfiaknál Rozbora András, a nőknél Szabó Nikolett cselgáncsozó, a csapatoknál a Csonka András, Zborai Gyula asztalitenisz-csapat, a szövetségi kapitányoknál Dobi Zoltán, az edzőknél pedig Pruzsina István végzett az élen. A nem olimpiai sportágak képviselői is a gálán vehették át idei teljesítményükért az elismerést. A férfiaknál Bánhidi Dániel táncos, a nőknél Gurisatti Lilla búvárúszó, a csapatoknál a Szupergirls tánc- együttese, az edzőknél Debreczeni Dezső (kick-box), a szövetségi kapitányoknál pedig Sziklenka László (sárkányhajó) bizonyult a legjobbnak. A győztesek nyilatkozata. Berki Krisztián, az év férfi sportolója: - A három közül talán ez a mostani díj a legkedvesebb a számomra, mert a tavalyi év után az idei esztendőre új motivációt kellett találnom. Ebben sokat segített, hogy januárban megszületett a kislányom, és az edzőmmel, Kovács Istvánnal sikerült olyan munkát végeznünk, amelynek eredményeként pontosan úgy alakult az év, ahogyan azt megálmodtam. Hosszú Katinka, az év női sportolója: -Nem tudnék választani legkedvesebbet az idei eredményeim közül. Jövőre már a szinten tartással is elégedettek lennénk edzőmmel és férjemmel, Shane Tusuppal, de persze az időeredményeken szeretnénk még javítani. Nagyon örülök, hogy ismét megnyertem ezt a díjat Ez már nem rajtam múlt, hiszen a munkát elvégeztük, így izgulni valóm nem volt. A Győri Audi ETO KC, az év csapata nevében Görbicz Anita csapatkapitány: -Sokkal nehezebb volt megvédeni a címünket a Bajnokok Ligájában, mint megszerezni az elsőt, mert minden meccsen éreztük, hogy mindenki minket akar legyőzni. Ha lehet, most még nehezebb év áll előttünk, mivel többen gyermeket várunk, illetve több sérülés is nehezíti a helyzetünket. De kiváló edzőnk van, aki eddig is át tudta lendíteni az együttest a holtponton, ráadásul eddig sem egyének álltak a sikerek mögött, hanem csapatként nyertünk. Storcz Botond, az év szövetségi kapitánya: - Számomra az a legnagyobb eredmény, hogy a női kajaknégyes immár hat éve veretlen. Különösen büszke vagyok erre, mivél talán itt a legnagyobb a harc a hajóba kerülésért, ami a riói olimpia közeledtével még fokozódni is fog. Jövőre nem az érmek megszerzése, hanem kizárólag a riói kvóták begyűjtése számít. Ezekre azért lenne szükség, hogy az olimpián ne kelljen kényszermegoldásokhoz nyúlnunk. Shane Tusup, az év edzője: - A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is meglepetésként ért a díj. Ugyanakkor számomra természetesen továbbra is az a legfontosabb, hogy Katinka elérje a céljait és azokat az eredményeket, amelyekre vágyik. Az 57. Év sportolója szavazás dobogósai. Férfiak: 1. Berki Krisztián 1563 pont, 2. Bácsi Péter 1397,3. Pars Krisztián 405. Nők 1. Hosszú Katinka 1741 pont, 2. Kozák Danuta 1169,3. Miklós Edit 615. Csapat: 1. Győri Audi ETO KC 1509 pont, 2. Férfi öttusa-válogatott 650,3. Női kajaknégyes 571. Szövetségikapitány: 1. Storcz Botond, kajak-kenu 1122 pont, 2. Benedek Tibor, férfi vízilabda 951, 3. Kiss László, úszás 756. Edző: 1. Shane Tusup, úszás 1021 pont, 2. Ambros Martin, kézilabda 873, 3. Kovács István, torna 694. Hosszú Katinka úszónő és Berki Krisztián tornász, az év legjobb női és férfi sportolója a Sportcsillagok Gálaestjén Amerikába szerződött Németh Krisztián labdarúgás. Az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas Cityhez szerződött Németh Krisztián válogatott labdarúgó. A klub a honlapján jelentette be, hogy a 25 éves csatár a keret tagja lesz a 2015-ös szezonban.- Örülök, hogy csatlakozom a Kansas Cityhez, és nagyon várom már, hogy Vermes Péterrel dolgozhassak - mondta a magyar származású vezetőedzőről Németh Krisztián. A honlap részletesen beszámol a játékos pályafutásának állomásairól, kitérve arra is, hogy legutóbb - a 2013/2014-es idényben - a holland Roda JC Kerkradét erősítette, ahol 24 meccsen nyolc gólig jutott. Djokovic és Serena Williams az ITF világbajnoka A szerb Novak Djokovicot és az amerikai Serena Williamset választotta a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) a 2014-es esztendő világbajnokának. tenisz Djokovic negyedik, Williams ötödik alkalommal részesült az elismerésben. A szerb játékos ebben a szezonban többek között megnyerte a wimbledoni bajnokságot, így hétszeres Grand Slam- győztesnek vallhatja magát, az év végén pedig az élen zárt a világranglistán. Williams ugyancsak világelső és az idei US Openen aratott diadalával már 18-szoros GS-bajnok. A férfi párosoknál az amerikai Bob és Műre Bryan immár 11-szeres világbajnok, a nőknél az olasz Sara Errani és Roberta Vinci pedig sorozatban harmadszor kapta meg a díjat. JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES .......; Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „A büszkeség a kudarc hírnöke. ” E heti szerencsés nyertesünk: Pünkösdi Nikolett, Karancsalja, Bercsényi út 32. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését 2014. december 31-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Mártírok út 1. Inkubátorház). 1 T FÉLHOLTRA NYOMÁBAN VAN! REJTŐZIK 133 PASCAL HAMIS INDÍTÉK TENGERSZEM! T NÉVTELENSÉG HEGY, RÖV. Y FRANCIA ÉNEKESNŐ NAGY RÉSZE SANTA, RÖV. Y ELŐTAG: AZONOSL k T f T T f T-----. SPANYOL AUTÓJEL LENNON ÖZVEGYE MEGFONTOL GYÜMÖLCS V KUTATÓHELYISÉG HORVÁT SZIGET FÜLEL SZENDE VÍZZEL ÁTITAT f NEM, RŐV, OLAJOZÁS L T SWINTON ... NAGY MÁRIA FORDMODELL KUTYAHARAPÁS ► RÜGY, LATINUL MEGNYIT, ÁTAD ! HETES KÖNYVTÁR BORUL NAPSZAK L EZÜSTPAPÍR PÖRGE...; ARANY J. j^TY CSEH T. SLÁGERE MEGVALÓSÍT LEPELLEL FED ► 1 óhajtás — DE JANIERO ► T r ELRAKTÁROZÁS JSSb ► T SZŐLŐFAJTA MAGYAR VEZÉR VOLT VÁLTÓKEZESSÉG POZITÍV JELLEGŰ SZÖGFÜGGVÉNY LÖVEGTALP BÚTORRUGÓZAT T r Y T OKTÓBER, RÖV. KAFKA ALAKJA TÁVOLRA SZOLNOKI SPORTklub ► ! DIPLOMA SERTÉSBORDA ► f KOCSIFELHAJTÓ » ! r PAPÍR JELZŐJE MÓDJÁBAN VAN T IDE-ODA MOZGAT SÍRBA TESZ FELSZOLGÁL f ► ERŐSÍT TANÁRI DOBOGÓ ► r ÍNYÉRE VAN f ARGON VEGYJELE KŐMŰVES ESZKÖZE A NYAK RÉSZE TV-MŰSOR VOLT SZIGETORSZÁG ^ 1 igr Y Ä PÜSPÖKSÜVEG KÖNNYŰ KELME r ! SZÓNOKI HÉV CURTIS jy T EGYHÁZI KINCS ELTÖR. KIBÍR ► PUZZLE-T ELKÉSZÍT ... SOLO; FILMALAK r ÜT HORVÁT AUTÓJEL . ’ DOMOKOS, BECÉZVE ÜRÜGY INNEN REGÉNY SZERZŐJE VIHARQS EREJŰ KIABÁLÁS UGYAN! T f 2 ► ANGLIA RÉSZE! ► ..............