Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-20 / 294. szám

2014. DECEMBER 20., SZOMBAT „Halljátok szavamat emberek...” Papp Dorina (Madách) a versmondó verseny második helyezettje Vitathatatlan s - több mint - szomorú tény: Salgótarján történetének legtragikusabb napja 1956. december 8-a, amikor is védtelen, ártatlan emberek sokasága esett áldo­zatul az esztelen sortűznek. A mártírok között volt Ravasz István is: személyében nemcsak egy azon a nyáron érett­ségizett, első évfolyamos bölcsészhallgató fiatalembert - akit szülei hazahívtak, féltve a budapesti forradalomtól - veszített el a családja, hanem - mint később kiderült - egy költőtehetséggel is szegényebb lett a magyar irodalom. Hátrahagyott kötetnyi verse erre enged következtetni. En­nélfogva különös gonddal őrzi Ravasz István emlékét egy­kori középiskolája, a Madách Imre Gimnázium és a Ma- dách-hagyomány Ápoló Egyesület S miként lehetne mél­tóbb a főhajtás, mint egy róla elnevezett középiskolás vers­mondó versennyel, amelyet 2001 óta a napokban immár tizennegyedik alkalommal rendeztek meg. A versmondókat és a vendégeket Szluka Pálné igazga­tó köszöntötte, majd egy diák idézte meg Ravasz István alakját. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sal­gótarjáni tankerületének vezetője, Székyné dr. Sztrémi Me­linda is szólt a fiatalokhoz. Örök mementónak nevezte, ahogy Salgótarján megemlékezik a sortűz áldozatairól. Soha többé nem fordulhat elő ilyen szörnyűség. Kiemel­te Ravasz István lírai talentumát és elismeréssel említet­te a nevével fémjelzett versmondó versenyt. Arra buzdította a diákokat, hogy egyéniségü­kön „átszűrve” jelenítsék meg a költői mon­dandót, érzésvilágot. Rátfai Emese előadó- művész néhány tanáccsal látta el a képletes pódiumra lépőket. Elsőként vagy a „Gondo- lat”-ot vagy az „Európa népeihez” című Ra­vasz-verset kellett elmondaniuk, aztán a má­sodik fordulóban tetszés szerinttallózhattak a magyar költészet felmérheteüenül gazdag tárházában. Sorra hangzottak el Dsidajenő, József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi De­zső, Nagy László, Pilinszky János és Radnóti Miklós versei. Minden versmondó kapott emléklapot, majd az eredményhirdetésre ke­rült sor. Az első helyet Mester Ádám (Bolyai János Gimnázium) szerezte meg. Második helyezett lett Papp Dorina (Madách), a harmadik helyen pedig Miskolczi Gréta (Stromfeld Aurél Gépipari Szakkö­zépiskola) végzett. A Szent László Lovagrend magyaror­szági tartományfőnöke, vitéz Bozó József Mester Idám­nak és Miskolczi Grétának adott át különdíjat a két for­dulóban nyújtott kiemelkedő produkciójáért. A Ravasz család különdíját a költő unokaöccse, dr. Ra­vasz István alezredes, hadtörténész nyújtotta át Kazareczki Melittának (Madách). Rátfai Emese külön- d íját Nagy Rebeka (Madách) kapta. A legjobb madáchos versmondónak Papp Dorina bizonyult s ezért részesült Pauman Mária nyugalmazott igazgató különdíjában. A Nógrád Megyei Hírlap különdíját Fenyvesi Gábor fő- szerkesztő adta át Mester Ádámnak és Péter Rebekának (Mikszáth Kálmán Líceum, Pásztó). A Madách-hagyo- mány Ápoló Egyesület nevében Csongrády Béla elnök részesítette különdíjban Harazin Reginát (Bolyai). A versmondó verseny előkészítésében és szervezésében Butkainé Vajda Éva és Somodiné Gubányi Gabriella ta­nárnők vállaltak meghatározó szerepet. A megemléke­zés Ravasz István sírjánál koszorúzással ért véget, ahol a győztes, Mester Ádám szájából újra felhangzottak az „Európa népeihez” című vers sorai; „Halljátokszavamat emberek s te vén Európa.... ” 5 Testcserés színjáték Némi malíciával írhatnók, hogy a második felvonás azért sokkal jobb, mint az első, mert ak­kor az egyik szerepben színre lép a darab szer­zője, a vajdasági származású TopolcsányiLaura is, de ez így nyilván nem lenne igaz. Az viszont tény, hogy a döcögős, nehézkesen alakuló első rész után kétségkívül felpörög és helyenként él­vezhetővé válik a produkció. Éppen ideje, hogy tisztázzuk: a salgótarjáni színházi évad Zenthe Ferenc bérletsorozatának minapi - „Segítség, én vagyok a feleségem!” című - előadásáról van szó, amellyel a Turay Ida Színház társulata ven­dégszerepeit a József Attila Művelődési és Kon­ferencia-központ színpadán. Egyébiránt nem véletlen a lassú kibontako­zás, mert az író egy képtelen, még gondolatilag is bizarr helyzetre - egy házaspár testcseréjére - építi vígjátékát A férjnek és feleségnek - mint gyakorta előfordul - semmire sincs ideje - előb­bi még időközben felcseperedett leánya születés­napját is elfelejti. Ez - és persze a cégvezető úr hosszú esti távollétei, kiküldetései okán megszü­lető féltékenység gyanúja - végképp kicsapja a biztosítékot az asszonynál, akire az óvónői mun­kája mellett a háztartás minden gondja is hárul. A férfi viszont állandóan arra hivatkozik, hogy az ő keresete nélkül bizony nem sokra menne a család. A két ember egyszerre vágja a másik szemébe: - Bárcsak a helyembe lennél'! S csodák csodájára e kívánság reggelre valóra válik és ki­ki a másik testében ébred. Ebből aztán monda­ni sem kell, hogy mekkora kavarodás alakul ki: az érintettek számára is enyhén szólva szokat­lan, furcsa e különös szerepcsere, de végképp megkavarja, zavarba hozza a velük kapcsolat­ban lévőket, a környezetükben megfordulókat. Kétségtelenül kimódolt, mesterkélt ez a szituá­ció, de éppen a groteszksége, abszurditása mi­att láttatja még erőteljesebben a házasságok ti­pikus, sokak számára ismerős konfliktusait Az általános vígjátéki szabályok szerint azonban a darab végére minden megoldódik és nemcsak Zelenka Géza és felesége fedezi fel újra egymás érékeit, hanem - mint el is hangzik - „minden zsák megtalálja a foltját ” A főszereplők - akiknek szinte szó szerint bő­rükre megy a játék - bizony nincsenek köny- nyű helyzetben, hiszen néha azt sem tudják, hogy kik ők valójában. De mind az igazán fér­fias Kaszás Géza, mind pedig a nőiségével von­zó Détár Enikő jól oldja meg kettős szerepét. A salgótarjáni közönség nyilván örömmel kons­tatálta, hogy a szomszéd vízvezetékszerelő - akinek mellesleg nagyon tetszik az óvó néni - figuráját ismerős színész, Bregyán Péter alakít­ja, akit nemrégiben a Zenthe Ferenc Színház „Kegyenc” című előadásában láthatott. Ezúttal remek epizodistaként tűnik ki a stábból. Egy­ügyű, reménytelenül szerelmes fia szerepében Boros Zoltán szerez szórakoztató pillanatokat a publikumnak. A rendező Bencze Ilona ottho­nosan, hozzáértéssel „mozog” a színpadon, megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a nem mindennapi sztoriból... Cs. B. Zelenkáék leánya (középen: Magyar Tímea) Is „összetéveszti” szüleit (Détár Enikő és Kaszás Géza) „Csöndvárban”: szlovákul és magyarul A szellemi vetélkedőt követően folklórműsor zárta az adventi programot „Egyedül maradtam / falakat dön­getni / egyedül maradtam / hegyeket görgetni / egyedül maradtam” - írja egyik nagyon szép versében Kormos Sándor magyarországi - jelesül pilis­szántói - szlovák költő s mit sem von le érzéseinek, nyilvánvalóan szimbo­likus mondandójának létjogosultsá­gából, őszinteségéből a következő kér­dés: lehet e magára hagyott az a toll­forgató, akire kíváncsiak az olvasók, akit rendre meghívnak maguk közé az érdeklődők s akinek szavait feszült figyelem kíséri, nagy taps honorálja? Merthogy így történt a minap a Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtárban ren­dezett irodalmi esten is. A Magyaror­szági Szlovákok Szövetsége - élén dr. Egyedné Baránek Ruzsenka elnökkel - az adventi időszakban immár évek óta több eseményt is áldoz a szlovák kultúra, művészet hagyományainak ápolására, népszerűsítésére. Az idei program keretében hívták meg Kor­mos Sándort és Franyó Rudolfot. Mindketten a pilisi hegyekben élnek: egyikük pilisszántói, másikuk pilisszentlászlói. Mint Fuhl Imre ­aki költő, újságíró s rendszeres részt­vevője, narrátora a salgótarjáni ren­dezvényeknek - mondta: mintegy a hetvenes évektől a Pilis a bázisa a magyarországi szlovák irodalomnak. Ugyanakkor mindkét vendég ír nem­csak anyanyelvén, hanem magyarul is, azaz a szimmetrikus, az úgyneve­zett bilingvis írásmód képviselői. Fuhl Imre véleménye szerint Kor­mos Sándor a legjelentősebb ma­gyarországi szlovák költő. Bár ezt nyilván objektiven nem lehet eldön­teni, az tény, hogy nevezett által ma­gyarul és szlovákul felolvasott költe­mények igencsak kvalitásos szerzőt mutattak. Az eleddig hat verseskö­tetének témái között egyaránt ott ta­lálni a természetet (példának okáért ezt igazolja „Lombtalanul” című vers), a politikai, ha úgy tetszik ke­mény közéleti kérdéseket („Forr a da­lom”), de nem idegen alkatától, köl­tészetétől a vallási tematika sem („Ve­lünk az Isten”). Bár nyugállományba vonulásáig hosszú éveken át a tan- könyvkiadóban, illetve a szlovák szö­vetségben dolgozott, igazán - aho­gyan egyik versének cím mondja - a „Csöndvár”-ban, a világról elmeren­gő gondolatai között érzi igazán jól magát. Franyó Rudolf - aki apja ré­vén szlováknak, édesanyja révén né­metnek született s ezt éppúgy nem tartja bűnnek, mint ahogyan ma­gyarsága sem erény és a keresztény­sége sem kiváltság - más típusú sze­mélyiség. Eredeti szakmája révén kő­művesmester, sikeres vállalkozó, de három cikluson át Pilisszentlászló polgármestere is volt és ebben a mi­nőségében sokat tett faluja érdeké­ben. Három jelszava volt: víz, orvos, pap. Amióta jobban ráér, szívesen foglalkozik írással, sőt saját maga ad­ja is ki tetszetős tipográfiájú könyve­it, amelyek száma harminc körül van. Egész kis bemutatót tudott ren­dezni belőlük a könyvtár klubjában. A kötetek változatos műfajúak, kö­zös nevezőjük egyrészt a Pilis, más­részt a magyarországi szlovákság eredete, története, népi kultúrája. Franyó Rudolf fordította magyarra Milan Ferko „Jánosik” című, „Rákóczi zászlaja alatt” alcímű” művét is. A le­gendás szlovák betyár két alkalom­mal is megmentette a nevezetes feje­delem életét... * * * Ugyancsak rendszeresen visszaté­rő rendezvénynek tekinthető a Salgó­tarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkor­mányzat valamint a Salgótarjáni Szlo­vákok és Barátaik Köre által szintén a megyei könyvtárban megrendezett „Ki többet a szlovákságról?” című szel­lemi vetélkedő. Az idén hat civil szer­vezet nevezett három-három fős csa­patokkal. Az első helyen a baráti kör, a másodikon a Nógrád Megyei Fotó­klub Egyesület, a harmadikon pedig a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület csapat végzett. Indult a Magyar-Finn Baráti Társaság, a mihálygergei Dobroda Hagyományőrző Csoport és a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képvi­seletének csapata is. A program folk­lórműsorral zárult. Közreműködtek a mihálygergei hagyományőrzők, vala­mint a klenovei (klenóci) énekesek és harmonikások. Csongrády Béla Fuhl Imre (balra) beszélgetett alkotótársaival Franyó Rudolffal (középen) és Kormos Sándorral „Tél énekel” E címet Szergej Jeszenyin klasszikus orosz költő egyik, Rali Zsuzsa fordította verséből vá­lasztották a szervezők a Dornyay Béla Múze­um Városi Galériájában megnyílt kiállításhoz. Aktualitását ugyanis nem kell magyarázni, s atmoszférája is szinkronban van a tárlat jel­legével; „Tél énekel, orkán Imhog / mohostövű fenyő suhog, / ág-luirok pengetlek, / erdőkre mély álom szakad, / vonulnak ónos ég alatt / tépázott jellegek. ” A ridegség, a szépség és ünnepélyesség hár­masságára utalt meg természetesen a betel jesülésig tartó reményteli várakozás, az ad­vent napjaira köszöntőjében Fekete Zsolt, Sal­gótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere is. Elismerően szólt arról, hogy a Városi Galéria időről-időre igyekszik kiállítási alkalmat bizto­sítani a helyi, az innen elszármazott vagy a környékbeli, ide szorosan kötődő képző- és iparművészeknek. S ez a közönség számára egyszersmind vásárlási lehetőséggel is jár, ami így karácsonyi ajándékozás időszakában külö­nösen nem elhanyagolható szempont. A tárlat szakmai megnyitóját Somoskői Eme­se. porcelánfestő művész tartotta, bevezető ként azonban ugyancsak a téli évszak alkal masint nehezen tolerálható - jellemzőiről, egyszersmind tisztaságáról illetve a decem­beri keresztény ünnepkör szerepéről, jelentő­ségéről beszélt. Kiemelte: az ember lelki érte­lemben is melegségre vágyik s ezt a termesze tes igényét nem kis mértékben éppen a mű­vészetekben találja meg. Ezért is fontos egy- egy ilyen kitárulkozás, amelyet a Je- szenyin-vers fémjelez. Somoskői Emese a to vábbiakban kollégáinak műveiről szólt, kőnk rétan is kiemelve egy-egy művész illetve alko­tás speciális értékeit. Közös jellemzőként az adni akarás szándékát hangsúlyozta... A megnyitóünnepség hangulatát a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény két növendékének közreműködés is emelte: Bory Dorottya Eszter és Kovács Orsolya mold vai népdalokat illetve karácsonyi dalokat adott elő. -csébé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom