Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-19 / 293. szám

Ezen a napon történt... 64 születésnapját ünnepeli Tímár Péter Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgató- könyvíró, és egyetemi tanár, filmes pályáját 1968-ban kezdte - akkor még amatőr­ként. 1974-től filmgyári grafi­kus, majd trükk-készítő volt. 1984-ben elvégezte a Színház­as Filmművészeti Főiskolát,de ekkor mára Balázs Béla Stúdió tagja volt. Egy év múlva ren­dezte első játékfilmjét, az Egészséges erotikát. Ismer­tebb filmjei - a teljesség igénye nélkül - a Csapd le csacsi! (1990), a Csinibaba (1997), a 6:3 avagy, játszd újra Tutti (1998), a Zimmer Feri (1998) és a Vak vagányok (2001). 201 éve született az ózon lé­tezését bizonyító ír kémikus, Thomas Andrews. 0 tudta elő­ször minden kétséget kizáróan alátámasztani, hogy az ózon a légköri oxigén egyik megjele­nési íórmája, amely pajzsot ké­pez a Föld körül. A szokásos kétatomos oxigénmolekulától (02) eltérően az ózon három oxigénatomot tartalmaz. A pajzs, amit a magas légkörben képez megvédi az élőlényeket a káros ibolyántúli (UV) sugár­zástól. Ha nem lenne az ózon réteg, akkor az UV sugarak je­lentős károsítanák a növénv- és állatvilágot, az embereknél pedig - többek között - bőrrá­kot, vakságot vagy immun­gyengeséget okoznának. 119 éve alakult meg a Ma­gyar Olimpiai Bizottság. Ez a második legidősebb hazai tár­sadalmi egyesület, amely a Francia, a Görög, az Amerikai, a Német és az Ausztrál Ölimpi- ai Bizottság után hatodiknak alakult meg a világban. Az Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság létrejöttében Kemény Ferenc, egri reálisko­lai igazgató örök, elévülhetet­len érdemeket szerzett. Gy a­korlatilag ő a magyar ötkari­kás mozgalom alapítóinak egyike. 99 éve halt meg Alois Alzheimer német ideggyógy­ász, aki elsőként írta le a ró­la elnevezett betegséget, az Alzheimer-kórt. A betegség a gondolkodás és a megisme­rési (kognitív) funkciók be­szűkülésével, magatartás- változással, elbutulással (demencia), majd gyors bio­lógiai leépüléssel jár. A be­tegség létrejöttének pontos oka még ma sem ismert, de vélhetőleg genetikai adott­ság, vírus vagy körny ezeti ár­talom is okozhatja. 452 éve kezdődött a francia vallásháború, ami a nemesi és a polgári származású francia protestánsok, a hugenották és a katolikusok között tört ki. 328 éve hagyta el Robinson Crusoe a szigetet, amelyen 28 évig élt hajótöröttként - a re­gény írója, Dániel Defoe sze­rint. A mű episztoláris, didak­tikus, egyes szám első sze­mélyben mutatja be a címsze­replő életét. A főhős Robinson Kreutznaer néven született és hajótörést szenved, majd hu­szonnyolc évet tölt egy Trini­dadhoz közeli szigeten. Elhunyt katonák gyermekeivel karácsonyozott Budapest A szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák gyer­mekeit látta vendégül Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a budapesti Stefánia Palotában megrendezett Árvák karácsonyán. A honvedelem.hu honlap beszá­molója szerint Hende Csaba kö­szöntőjében kiemelte: „egy nagy család, egy nagy közösség a hon­védség, amelynek tagjai arra szö­vetkeztek, hogy szeretetben, ba­rátságban, bajtársi együttlétben szolgálják az országot, védjék az ellenségtől, és segítsenek minden­kin, aki bajba kerül, legyen az ár­víz, hóvihar, ónos eső, mint leg­utóbb, vagy éppen egy ipari ka­tasztrófa”. A Pápáról érkezett Mizsei And­rea férje, Mizsei Mihály 1995-ben, TI éves korában vesztette életét egy MiG-23-as repülőgép baleseté­ben. Nagyobbik fiuk, Dávid akkor hároméves volt Öccse, Mihály, aki akkor még meg sem született, a csütörtöki rendezvényen úgy fo­galmazott: „nagyon jó érzés meg­tapasztalni, hogy a szervezők min­den évben ugyanolyan szeretettel fogadnak bennünket”. A közös ebéd előtt Bíró László tábori püspök mondott karácso­nyi áhítatot, Jákob János dandár- tábornok, protestáns tábori püs­pök pedig asztali imádságot. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetésével a Kecskemét. A Kunszentmiklósi Já­rási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt vádat emelt egy 23í:léves dunavetsei nő ellen, aki egy reklám- szatyorban a sorsára hagyott nyolc kutyakölyköt, amelyek két napig tar­tó szenvedés után elpusztultak. Schmidt Gábor közleménye szerint a nő 2014. augusztus 13-án össze­szedte a dunavecsei lakóházuk tera­szán a hónap elején született nyolc kutyakölyköt, és azokat egy reklám- szatyorba tette. A vádlott a szatyor fülét összekötöz­te, és kutyakölykökkel teli, bekötözött szatyrot Dunavecsén, a sportpálya kö­zelében kitette. A kutyakölykök két napon keresztül a bekötözött szatyor­ban táplálék és víz nélkül szenvedtek. HIRDETÉS ALLVANN**|S FELÚJÍTÁSA MŰEMLÉKI ÉS FA NYÍLÁSZÁRÓK, BÚTOROK GYÁRTÁSA A váltnál sokkal több lehet a föld mélyén Toronto. A korábban véltnél sokkal több, mintegy 11 millió köbkilométer lehet a föld kérgé­ben a legősibb vízből. A talán több milliárd éves víz a talaj alatt sok kilométeres mélységben ta­lálható - derül ki egy kanadai kutatásból. A kutatók becslése szerint az ősi víz több, mint a Föld összes folyójábán, tavában és mocsará­ban lévő víz együttvéve - tudó­sított a BBC hírportálja az Ame­rikai Geofizikai Egyesület kon­ferenciáján bemutatott tanul­mányról, amely a Nature tudo­mányos lapban is megjelent. Barbara Sherwood Lollar, a Tor­ontói Egyetem munkatársa el­mondta: ez a hatalmas tömegű kontinentális kéreg olyan ősi, hogy a Föld legkorábbi történetének lég­köréből és vizéből, valamint az élet keletkezéséhez szükséges vegyüle- tekből is őrizhet emlékeket „Ezért hívjuk alvó óriásnak, itt morajlik évmilliárdok óta, ám eddig valójában nem kutatták” - tette hozzá. A kontinenseket kialakító kéreg a bolygó legrégebbi kőzeteinek egy részét is tartalmazza. Ám ahogy kutatók egyre mélyebbre fúrnak kőzetmintákért, olyan vi­zet fedeztek fel, amely majdnem olyan régi, mint a kőzetek. A legősibb víz korát, melyet 2,4 kilométer mélyen fedeztek fel egy kanadai bányában, 1 milliárd és 2,5 milliárd év közé teszik. A bolygó összes ősi víztömeg­ének becsléséhez 19 különböző bánya adatait használták fel, hogy felmérjék, mennyi hidrogén kelet­kezik a víz és a sziklák kémiai re­akciójából. Chris Ballentine, az Oxfordi Egye­tem tudósa szerint a legutóbbi ku­tatásig a kontinentális kéreg hidro­géntermelését elhanyagolhatónak vélték. Az új eredmények alapján azonban a kontinentális kéreg va­lószínűleg ugyanannyit állít elő, mint az óceáni, és ez megduplázza a bolygó hidrogéntermelését Sherwood Lollar úgy vélte, mindennél fontosabb a Föld mé­lyében lehetséges élet után ku­tatni most, hogy feltételéről bizo­nyosságot szereztek. Mézeskalácsbusz Hannover. Egy gyömbéres mézeskalácsból készített és egy valódi Volkswagen TI minibusz egy han­noveri autókereskedésben. A 450 kilogrammos süteménybusz fa vázára ragasztóanyagként alkalma­zott forró csokoládéval vitték fel a tésztát. Az ennivaló járművet a Volkswagen haszonjármű-részlege vásárolta meg jótékonysági céllal. fiatalok közösen díszítették fel a karácsonyfát és nem maradt el a karácsonyi meglepetés sem. •*^■1 | Hende Csaba honvédelmi mi­niszter ajándékot ad át a HM Árvák karácsonya ünnepsé­gén a Stefánia Palotában Állatkínzás miatt vádat emeltek

Next

/
Oldalképek
Tartalom