Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-17 / 291. szám

Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra” szombaton Nógrád megye. Az 1956. de­cember 8-i tragikus salgótarjá­ni sortűz egyik áldozata, már­tírja volt Ravasz István is, akit alig több mint tizennyolc éve­sen ért a gyilkos lövés. Mint jó­val halála után kiderült: jelen­tős költészeti örökséget is hát­rahagyott. Egykori alma mate­re, a Madách Imre Gimnázi­um következetesen ápolja emlékét és tiszteletére 2011- től minden év december 8-án versmondó versenyt rendez a középiskolai diákok számára. Az idei nemes versengésre de­cember 20-i számunkban té­rünk vissza. Ugyancsak szombati lap­számunkban írunk a salgó­tarjáni Zenthe Ferenc színhá­zi bérletsorozat legutóbbi elő­adásáról: a Turay Ida Színház a minap mutatta be Topol- csányi Laura „Segítség, én va­gyok a feleségem!” című víg­játékát, amelyben egy - Ka­szás Géza és Détár Enikő ala­kította - házaspár testet cse­rél. A „Kultúra” oldalon lesz szó a közelmúltban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tartott irodalmi estről, amely­nek két magyarországi szlo­vák költő illetve író volt a ven­dége. Szintén a könyvtár volt a színhelye a Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkor­mányzat valamint a Salgótar­jáni Szlovákok és Barátaik Kö­re szervezésében megrende­zettvetélkedőnek, amely folk­lórműsorral zárult. Ezekről a rendezvényekről szóló tudó­sításainkat is december 20-án lehet majd olvasni. Salgótarján. Hagyomány már, hogy Becsó Zsolt országgyűlési kép­viselő három város - Salgótarján, Bátonyterenye és Pásztó - lakó­it vendégül látja a szentestét megelőző héten. A honatya tegnap zsí­ros kenyérrel, sült gesztenyével, forró teával és meleg szavakkal kí­vánt áldott karácsonyt és boldog új évet mindenkinek. Piros jelzés természetjáróknak NMH-iltformáciÓ. Az enyhe idő, - amennyiben a közelgő ünnepe­ket, az iskolai téli szünet időszakát is uralja majd - sokakat a sza­badba csábíthat, ami önmagában jó dolog. A kirándulások úticéljai azonban ezúttal ne a mátrai vagy a börzsönyi erdők legyenek. A Mátrában ugyanis még hónapokig eltarthat a közutakról is érzékelhető hatalmas pusztítás nyomainak felszámolása, a jege- sedés miatt letört fák ágak, a kidőlt, fennakadt egyedek darabolá­sa, elszállítása. Mindezekre tekintettel az erdőgazdálkodó korlá­tozza a látogatást, a túrista és erdészeti utakon dolgoznak, a kirán­dulók saját biztonságuk érdekében, csak a már láthatóan megtisz- títottakat használják. A Börzsönyben az előzetes adatok szerint 12- 15 hektárnyi a koronatöréssel érintett terület, a fakidőlések ki­emelten az Észak-Börzsöny 30 és 80 év közötti, bükkös és tölgyes állományaiban következtek be. Itt háromszáz kilométert megha­ladó nyomvonalhosszon érintettek a túristautak, ezek igénybe vé­tele szintén életveszélyes lehet. Szenográdi Ferenc (Folytatás az 1. oldalról.) Szécseny; Sótér Vilmos, a Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatóhelyet­tese az intézmény gyakorlati ok­tatásához kapcsolódó nyolcvan­hat hektáros tangazdaság terület szakmai vezetője elmondta: az 2014-es év megalapozása az el­múlt esztendő őszével kezdődött. Az időjárás jó volt a talaj-előkészí­tésnek, vetésnek. Következett egy enyhe, csapadékszegény tél, ez kedvezett a rágcsálók áttelelésé- nek, elszaporodásának, ezért el­lenük védekezni kellett.- Június közepéig egy szára­zabb periódus köszöntött ránk. Július közepétől egy hónapon át bőven volt csapadékban ré­szünk. A lehullott csapadék mennyisége több mint duplája volt az ilyenkor megszokott át­lagnál. Számítani lehetett rá, hogy erőteljes gombafertőzés lép fel. Ezt megelőzve, a tök kivéte­lével minden növénykultúránk­ban intenzív növényápolást vé­geztünk - ecsetelte Sótér Vil­mos. A gabonafélék aratását idő­ben elkezdtük. Elégedettek vol­tunk a búza mennyiségével és minőségével, amely hektáron­ként ötven mázsa. A termés na­gyobb részét a helyi malomban értékesítettük, a kisebb hányada megmaradt az állatok takarmá­nyozására. A zab termésátlaga kimagaslóan jó volt. A tavaszi ár­pánk terméshozama közepes­nek mondható. A napraforgó szépen fejlődött, jó termésátla­got ígért. Sajnos, az őszi esőzés miatt csak egy részét tudtuk idő­ben learatni - tette hozzá. Az igazgató-helyettes kiemel­te: amit az eső áztatott, ott a ter­més minősége nagymértékben romlott, és mennyisége jóval ke­vesebb lett. Ami az olajtököt ille­ti, a virágzása éppen a nyári csa­padékos időszakra esett, ami a méhek beporzását befolyásolta. A kabakok ugyan jó nagyra nőt­tek, de kevés volt bennük a mag. A kukorica termésátlagával, mi­nőségével elégedettek. Összességében azt mondhatom, odafigyeléssel, jó munkaszerve­zéssel és erősen megnyújtott mű­szakkal - volt, amikor éjszaka és hétvégén is dolgoztunk... -, ered­ményes évet zártunk. Természe­tesen télen sincs megállás, most van itt a gépek javításának az ide­je - zárta szavait Sótér Vilmos. Sümegi Ferenc a város egyik meghatározó mezőgazdasági szakembere, fiával családi vál­lalkozásban háromszáz hektá­ron gazdálkodik. Ahogy fogal­mazott, a 2014-es esztendőt a megszokottnál erőteljesebben uralta az időjárás, ez bizonyos növénykultúrának kedvezett, de volt, aminek nem. Ami a bú­zát illeti elégedett, hiszen az el­múlt tíz év legmagasabb ter­mésátlagát sikerült betakaríta­nia. Sajnos az elégedettség nem mondható el a felvásárlá­si árról, mert a piac leszorított árral reagált a jó termésátlag­ra. A napraforgónál - amit öt­ven hektáron termesztett - nagy volt a vesztesége. Ez a szeptemberi esőzés „számlájá­ra” írható. A betakarítás előtt a növényt vegyszerrel szárítot­ták. A permetezést követően öt­hat nap múlva kezdődhet el a kombájnozás. Sajnos közben egy hosszabb ideig tartó eső­zés következett, ami komoly kárt okozott a termés minősé­gében, mennyiségében. A ku­koricát 16 százalékos nedves­ségtartalommal takarították be, így azt még most is szárít­ják. A szakember elégedett a 2014-es év repcetermés-hoza- mával. Mosó Ottó mezőgazdasági vál­lalkozó családi gazdaságban há­romszázötven hektáron foglalko­zik növénytermesztéssel. Ami az időjárást és a felvásárlást illeti, a 2014-es évet a kiszámíthatatla­nok közé sorolta. Búzát száz­húsz hektáron termesztett, s elé­gedett az ötvenmázsás termés­átlaggal. A napraforgó mennyi­ségére és minőségére viszont ő is panaszkodott. A kukorica ter­mésátlagát jónak tartja, de a szem nedvességtartalma magas, azt szárítás után lehet eladni. A repce jó termésátlagot hozott. Összességében úgy vélekedett, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű terméshozamhoz igen magas a ráfordítandó összeg, vi­szont a felvásárlási ár kiszámít­hatatlan. programajAhiú ti Ifii Salgótarján December 17.16.00 Lázár napi ünnepi szentmise A Szent iázás Lovagrend programja (Szent Lázár Megyei Kórház kápolnája) December 19. 15.00 Adventi Sokadalom Vendég: A Téltündér. Folyamatos gyermekprogramok, lucázás, betlehemes játékok, tánc, békebeli hangulat (Stécé Kávéház) Szeretet lángja, ízek utcája, kőleves, forralt bor, esélyek háza, mesterségek tere, karácsonyi vásár, mézeskalács ház verseny eredményhirdetés. (Fő tér) December 20.15.00,19.30 Kijev City Balett: A hattyúk tava. Szólójegyek: 4900Ft, 5900 Ft. (józsef Attila Művelődési ás Konferencia Központ, Színházterem) December 31.19.00 Városi Szilveszter. Sztárvendég: Bereczki Zoltán. Zenél: Matyó Tánczenekar. Svédasztalos vacsora, éjféli falatok. Asztalfoglalás: 32/310 503,20/438-9757. Belépő 8500 Ft (Városi Sportcsarnok) APOLLÓ MOZI December 11-17.15.00 Az ÉhezcBt Viadala: A kiválasztott (1.) Szinkronizált amerikai akció/kaiand/sd-fi December 11-17.17.00,20.00 Exodus: Istenek és királyok 3D Szinkronizált angol-amerikai történelmi film ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ FIGYELEM! MŰSORVÁLTOZÁS! Min nevet az ember? ÚJ IDŐPONT: 2015. január 9.19.00, Jegyár: 1900 Ft Online jegyvásárlás: www.stkult.info VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 MESÉL AZ OVI (Kelemen Gergő - Döme, a dömper) 09.05 Hírfüzér 09.30 Adventi beszélgetés az egyházak képviselőivel 10.30 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 MESÉL AZ OVI (Majkuth Bálint-A kóró és a kismadár) 19.05 Hírfüzér 19.30 Bursa Hungarica ösztöndíj 19.50 „Télénekel”-kiállítás a múzeumban 20.00 A Nógrád Táncegyüttes karácsonyi gálaműsora (2.) 20.35 Hírfüzér 3 SALGÓTARJÁN. FO TÉR 5. TELEFON:|32) 745-448. F.-mail: stecekauha/a gmail.com HIRDETÉS HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK: 11.10 PÉNTEK-SZOMBAT: J0.M-: VASARNAP: ZARVA IáT* 1 i'fl LUi!l^íllIkfím J

Next

/
Oldalképek
Tartalom