Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-13 / 288. szám

Négyes döntőbe juthatnak KOSÁRLABDA Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa, férfiak, negyeddöntő Az Eger elleni magabiztos hétkö­zi bajnoki sikerét követően va­sárnap ismét hazai pályán szere­pel a Konecranes-Salgótarjáni KSE együttese, amely a Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa negyeddön­tőjében az NB I/B Nyugati cso­portjának második helyén álló MTK Törökbálint csapatát látja vendégül. A legjobb négy közé kerülésről döntő találkozót 18 órától játsszák a Salgótarjáni Vá­rosi Sportcsarnokban. A 2012-es győztes SKSE idén meglehe­tős könnyedséggel jutott el a négyes dön­tő kapujáig, amiben nyilván közrejátszott az is, hogy Papp Attila legénysége a koráb­bi három fordulóban egyaránt NB Il-es el­lenfelekkel találkozott. A Miskolci EACII. (104-65), a Szerencs VSE (80-54) és a MAFC Martos (124-71) elleni idegenbeli fellépéséket a várakozásoknak megfelelő­en fölényes sikerekkel abszolváló piros-fe­ketékre azonban ezúttal már lényegesen komolyabb erőpróba vár, az MTK csapata ugyanis kétségtelenül az egyik legerősebb a versenyben maradt riválisok közül. A tö­rökbálintiak eddig mind a bajnokságban, mind a kupasorozatban nagyon magabiz­tosan vették az akadályokat: tíz hivatalos mérkőzésük közül mindössze egyszer vol­tak kénytelenek vesztesen levonulni a pá­lyáról, s akkor is csupán egyetlen ponttal maradtak alul a mindenkire veszélyes - a minap épp a címvédő Bonyhád sikerszéri­áját megszakító - Baja otthonában. A já­téktól az előző idény végén visszavonuló Szarvas Gábor alakulata a rutinos, sok nagy csatát megélt kiválóságok, illetve a te­hetséges fiatal kosárlabdázók ideális keve­réke. Előbbiek sorából a Szolnoktól kezd­ve a Dombóváron át az Albacompig jó né­hány élvonalbeli csapatot megjáró Bódi Fe­renc, illetve a korábban Salgótarjánban is megforduló, remek kezű bedobó, Wehner Zoltán emelkedik ki, míg az ifjak közül fő­ként a gárda házi pontlistáját vezető, ex- nyíregyházi lakab Péter és az alig több mint tizenhét esztendős Horváth Kristóf vi­szik a prímet. Amíg azonban a felsoroltak kivétel nél­kül a külső posztokon bevethetők, a gárda, a 210 centis Baross Kristóf személyében egyetlen vérbeli középjátékost felvonulta­tó, palánk alatti kontingense már lényege­sen gyengébbnek tűnik. Ami nem is akko­ra baj, lévén ezen a fronton pillanatnyilag a mieink sem állnak a legjobban. Különö­sen ha tekintetbe veszszük, hogy a csapat legjobb pont- és lepattanószerzőjének szá­mító Nikola Tutus játéka, az Eger elleni rangadón öszszeszedett bokasérülése mi­att felettébb kétséges a vasárnapi találko­zón. Vele, vagy nélküle a tarjániak, hazai pályán, ha csupán hajszálnyival is, de esé­lyesebbnek tűnnek győzelemre, melynek megszerzéséhez ugyanakkor, a támadójá­ték hatékonyságának fenntartása mellett, védekezésben feltétlenül javulniuk kell Madár Andráséknak. A további negyeddöntős párharcok kö­zül kiemelkedik a másodosztály két éllo­vasának, a Vásárhelyi Kosársulinak, illet­ve a B-Beton Bonyhádnak az összecsapá­sa, de szintén érdekesnek ígérkezik a Oroszlányi SE-Lions vendégszereplése a Tehetséges Fiatalok-Budäpest otthonában. Egy mérkőzést egyébként már korábban lejátszottak, s ezen a Debreceni EAC fölé­nyes, 93-76-os győzelmet aratott a „nyolccak” közül egyértelműen a legszeré­nyebb játékerőt képviselő MKB-Euro- leasing Vasas pasaréti csarnokában. H. P. Páratlan nógrádi úszósiker Hét végi sportműsor Szombat teremlabdarúgás. Balassa­gyarmat XXIX. téli bajnoksá­ga, városi sportcdsamok, 16.30 óra (II. osztály): Nyúl York- Befti. 17.20 (E): Szesz- panyol-Unicum FC. 18.10 (TL): Káplár Fatelep-Fáradt Vándor. 19 (I.): Di-Fer FC-Gátohi. kézilabda. NB 1/B, Keleti csoport, férfiak: Nyír-Flop- Holding Nyíregyháza - Ba­lassagyarmati Kábel SE, Nyíregyháza, Bujtosi Szabad­idő Csarnok 18 óra. Vasárnap kosárlabda. Dr. Hepp Fe­renc amatőr kupa, férfiak, ne­gyeddöntő: Konecranes-Sal­gótarjáni KSE - MTK Török­bálint, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 18 óra. TEREMLABDARÚGÁS BalaSSa- gyarmat XXIX. téli bajnoksá­ga, városi sportcsarnok, 13 (fi. osztály): BSE U 17-Nógrád- megyeri Romanó SE. 13.50 (fi.): Cserhát Print-Fehér Gyöngy. 14.40 (E): Spektiva- BSE U 21.15.30 (L):BSE-Nike SK. 16.20 (I.): AC Romák- Észak Kapuja. 17.10 (E): Ke- verton-FC Surány. 18 (I.): Favorit-Iackson Five. 18.50 (E): Balance-Oroszlánbajusz. Bíznak egy szoros eredményben kézilabda. NB 1/B, Keleti csoport, férfiak, 13. forduló. Nyfr-Flop-Holdlng Nyíregyhá­za (3.) - Balassagyarmati Ká­bel SE (12.). Megtilt egy olyan mérkőzés következeik a Kábel SE számára, ahol ismét az esélytelenek nyugalmával lép­hetnek pályára. Az elmúlt években mindig nagy csatát vívtak a két egyesület kézilab­dázói, általában a hazai kör­nyezetben játszó sikerével. Biztos emlékeznek rá a balas­sagyarmati szurkolók, amikor negyven gólt lőve és tízet közé téve nyertek a Kábelesek. Az­óta az Ipoly-parti alakulat meggyengült, a nyírségiek pe­dig tovább erősödtek, és jelen­leg a dobogó harmadik fokán állva a mezőny meghatározó legerősebb együttesei közé léptek. Egyértelműen a mér­kőzés esélyesei. A Molnár-ta­nítványok az elmúlt hét végén, éppen az éllovas ellen teljesen új oldalukat mutatták meg ha­zai közönségüknek. Az a telje­sítmény némi önbizalmat kell, hogy adjon a szombati össze­csapásra is. Ha megtudnák is­mételni a szombati teljesítmé­nyüket, akkor közel kerülhet­nének egy pontszerzéshez is. Molnár Ferenc: - Bátran ki­jelenthetem, hogy a bajnok­ság legjobb játékosállományá­val rendelkező csapathoz lá­togatunk az utolsó fordulóban. Azt, hogy miért csak a harma­dik helyen vannak annak az az oka, hogy a bajnokság ele­jén még nem érett össze a csa­pat, de mint látjuk egyre job­ban játékba lendültek. Kilenc zsinórban megnyert mérkőzé­sük is ezt támasztja alá. Ha­sonló felfogásban játszva, mint az Eger ellen, szoros eredményt érhetünk el. A készülő keret: Síró Z., R. Djukanovics (kapuspk), Bécsi, Szabó T.(?), Piroska, Szabó A., Maletics, Bán D., Toarniczki, Puruczki, Danisovszki, Tiha- méri, Tihanyi, Igor Tankosics, Kordics Z., Tamás B. (mezőny- játékosok). Sérült: Széles, Kajdy, Szabó T. Salgótarján és Nógrád megye sporttörténelmé­ben páratlan sikert ér el a Gagarin DSE 11 éves ki­válósága, Muzsnay Zsó­fia, aki az eddig haszná­latos korosztályosból év­járatossá átalakított ma­gyar ranglistán minden idők eddigi legjobb idejét (30,40 mp) érte el 50 m pillangóban, így ő az új hazai csúcstartó. Úszás. Aki figyelemmel kísé­ri a megyeszékhely úszóéletét már jó ideje, még Tóth Zsófi Zsanett pár évvel ezelőtti sal­gótarjáni sikereinél sejthette, itt akár nagy dolgok is történ­hetnek.(Nem mintha azelőtt Szemán Csilla, Földi Róbert, de legfőképp Papp Viktor - már Fradi színekben elért - korosz­tályos csúcsa piskóta lenne...) Aztán a közelmúltban egy másik Zsófi (Muzsnay) jött, és váltotta elődjét. Főleg ez év ele­jétől szárnyal, amióta - nem véletlenül - az úszószakma is felfigyelt eredményeire, bevá­lasztották a lövő Bajnokai or­szágos és kiemelt programba, ahol jó fél év után a legszűkebb elitben emlegetik a szakembe­rek. Ezek nem szubjektív véle­mények, az úszás pontosan másodpercekben, percekben mérhető sportág. Formainga­dozás, holtpont bárkinek bár­mikor jöhet, de a tendencia jól nyomon követhető. A GDSE- ben Kovács Dénes keze alatt te­hát évről évre folyamatosan formálódnak reménységek, és jó két évtized „termését” most nem soroljuk fel. Viszont a jelen ugyancsak összetartó és egymást segítő, inspiráló közösségéből akár követői is lehetnek Muzs- naynak, mint ahogy azt a Jövő Bajnokai közé nemrégiben ugyancsak beyálasztott Balázs Boglárka már meg is tette, de ott van még például Nagy Ba­lázs, Balázs István, Barta Luca, Bartkó Virág, vagy Tóth Zalán Zénó, hogy csak néhányat em­lítsünk, mert a sor bővíthető. A tarjáni úszók rendkívül sűrű évzáró hajrát nyitottak, egy hétvégére akár több verseny is jutott, de a legfontosabb, az or­szágos vidékbajnokság néhá- nyuknak még most szombaton és vasárnap hátra van. Muzsnay Zsófi pedig merész terveket szövöget, a Schulcze Renáta tartotta 27 éves szakál­las pillangó csúcs megdöntése után 50 gyorson (ahol ugyan­csak néhány tizedre áll tőle) is ott szeretné látni a nevét az or­szágos csúcsok között. XX. Testvérvárosok Kupa és XVE. dr. Bitskey Zoltán-emlék- verseny, Miskolc. Gyorsúszás 100 m, 1999 és idősebbek, lányok: 4. Barta Luca 1:02.88 perc. Fi­úk: 4. Tóth Zalán Zénó 1:05,64. 2000-2001: 8. Nagy Balázs 1:02,81. 2002-2003, lányok: 1. Muzsnay Zsófia 1:02,70,14. Ba­lázs Boglárka 1:10,76. 2004, lá­nyok: 13. Grosch Linett 1:22,70. 1500 m, fiúk: 3. Tóth Zalán Zénó 19:06,70. Mellúszás. 200 m, 1999 és idősebbek: 2. Barta Luca 2:55,88. 2000-2001:2. Nagy Ba­lázs 2.55,72.2002-2003, lányok: 6. Balázs Boglárka 3:05,40. Fi­úk: 12. Balázs István 3:33,69. 2004, lányok 10. Grosch Linett 3:50,45. Hátúszás. 1999. és idő­sebbek, fiúk 6. Tóth Zalán Zénó 2:44,28. 2000-2001:4. Nagy Ba­lázs 2:29,82.2002-2003, lányok 10. Balázs Boglárka 2:55,25. Pil­langó. 100 m, lányok 7. Grosch Linett 1:36,3. Vegyesúszás. 2002-2003, lányok 3. Muzsnay Zsófia 5:34,71, 9. Balázs Boglár­ka 5:58,21. III. dr. Dobai Gyula nemzetközi úszóverseny, Kecs­kemét Gyorsúszás. 2002-2003, lányok 1. Muzsnay Zsófia 28,63 mp, 10. Balázs Boglárka 32,64. 1999. és idősebbek, lányok 1. Barta Luca 29,14. 100 m, 2002- 2003:1. Muzsnay Zsófia 1:02,68 perc. 1999. és idősebbek, lányok 3. Barta Luca 1:04,02. Mell­úszás. 50 m,2002-2003: 4. Balázs Boglárka 42,00. 1999 és idősebbek 1. Barta Luca 38,11. 100 m, 2002-2003. korcsoport: 5. Balázs Boglárka 1:27,93. Hát­úszás. 50 m, 2002-2003, lányok 11. Balázs Boglárka 38.82. Pillangó. 50 m, 2002-2003, lá­nyok 1. Muzsnay Zsófia 30,40, 10. Balázs Boglárka 38,70.1999. és idősebbek, lányok 2. Barta Lu­ca 31,45. Márton (Satis) István Várhatóan csak közvetlenül a mérkőzés előtt dől el, hogy Nikola Tutus (labdával) tudja-e vállalni a játékot a kupanegyeddöntőn I Muzsnay Zsófia az új hazai csúcstartó 50 m-es pillangoúszásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom