Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-01 / 277. szám
Schirilla György az összetartás erejét hangsúlyozta A vándorserleget idén is a Kodály Tagiskola vihette haza Az elmúlt pénteken a szokásos forgatókönyv szerint a salgótarjáni Megyeháza dísztermében gyűltek össze azok, akik bő egy hónapja az intézmény környékén koptatták az aszfaltot, illetve segítették az emlékfutás létrejöttét. A Valiskó Ferenc vezette versenybizottság Ferencz Gyula, a megyei sportági szak- szövetség elnökének levezetésével köszönte meg a támogatók és résztvevők munkáját. A délután során hozták nyilvánosságra azt is, hogy melyik tanintézmény milyen arányban képviseltette magát az esős megemlékezésen. gógiai Szakszolgálat; a Dornyay Tagiskola váltója. Középiskolák; 1. Madách Imre Gimnázium és SZKI 97 fő (20,90%). 2. Táncsics Mihály Közgazda- sági SZKI 52 fő (13,09%). 3. Táncsics Mihály Közgazdasági SZKI Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tanintézménye 34 fő (7,14%). Különdíjat kapott a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Iskola és a karancslapujtői Mocsáry Antal Általános Iskola. Bár a kedvezőtlen időjárás miatt kevesebben futottak október 23-án, mint a korábbi években, így is nagy tömeget mozgatott meg a rendezvény. Az ünnepség a Himnusz elénekiésével, majd a Dornyay Tagiskola színjátszó csoportjának műsorával kezdődött. Miután Ferencz Gyula köszöntötte a megjelenteket, illetve a megye prominens személyiségeit, Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke kapott szót. Mint elmondta, szűkebb otthonunk „nóg- rádikuma” lett a verseny, melyen korábban ő is aktívan részt vett már. Hangsúlyozta a rendezvény összetartó erejét, és megköszönte a résztvevők, és a segítők munkáját, kiemelve a főszervező Valiskó Ferenc szerepét. Ezután a megszólított elevenítette fel a verseny napjának fontosabb állomásait, és elmondta, hogy az összesítések alapján közel 2500 ember futott aznap a Megyeháza környékén. A támogatók felsorolását követően pedig kezdetét vehette a díjak átadása. Az óvodák és az iskolák most is értékes jutalmakkal gyarapodtak. Ha összehasonlítjuk a részvételi arányokat az előző évek mutatóival, megállapíthatjuk, hogy az esős időjárás rányomta bélyegét az idei rendezvényre, de a szervezők által közölt közel két és fél ezer futó így is kiváló eredménynek mondható. A tanintézmények után pár olyan családot is kiemeltek a szervezők, akik nagy számban adtak futót a versenyre, így a Plagány, a Németh, a Tomka, a Szabó és a Langer család is kapott díjat. Külön díjazták a legidősebb futót is, aki idén a 73 esztendős fodrászmester, Kassai Sándor volt. Az önkéntes segítők, támogatók és tanárok munkáját emlékplakettel és szerény ajándékokkal köszönték meg, ekkor szólították Andóné Angyal Máriát, Bodnár Józsefet, Bodor Imrét, Oláh Sándort, Eötvös Mihályt, Fájd Árpádnét, Géczy Attilánét, Nemes Andreát, Szarvas Józsefet és Simon Lajost. Végezetül a POFOSZ különdíjai jöttek, melyeket sorsolással lehetett elnyerni. A Mesekert Tagóvoda két növendéke, Barta Bella Lucia és Rétéi Zete egy-egy garnitúra melegítővel gazdagodott, míg a fődíjat, egy kerékpártv/?üó/nf Martin (Dornyay) vihette haza. Miután minden díj gazdára talált, Bérezési Mihályné, az idén 25 éves POFOSZ Nógrád megyei elnöke kapott szót. Mint elmondta, meglepte, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére is ilyen sokan emlékeztek október 23-án, megköszönte, hogy minden korcsoport képviseltette magát, és reméli, hogy idővel a legkisebbek is megértik majd a rendezvény üzenetét. Végül a POFOSZ arany emlékérmét nyújtotta át Valiskó Ferencnek. Ezután Szvercsek Dávid a Honvédelmi Minisztérium főtanácsadójaként szólalt fel. Véleménye szerint ez a futóverseny hármas célt szolgál, az ép testben ép lélek eszme és a történelmi visszaemlékezés mellett nagyon fontos közösségteremtő jelleggel is bír. A minisztérium támogatásáról biztosította a szervezőket, a HM különdíját Schirilla György vehette át. A hosszútávfutó október 17-én futva indult Esztergomból a nógrádi megyeszékhelyre, a közben szerezett élményeit a díjátadó közönségével is megosztotta, ő is kiemelte az összetartás és összetartozás elejét, amelyet futása során többször is saját bőrén tapasztalt. Az ünnepi eseményt ezúttal is a Szózat eléneklése és állófogadás zárta le. Eredmények. Óvodák: 1. Jó Pásztor Katolikus Óvoda 40 fő (68,96%). 2. Mesekert Tagóvoda 44 fő (50,57%). 3. Pitypang Óvoda 25 fő (35,71%). Különdíj: Központi Összevont Óvoda. Nagyiskolák: 1. SÁIK Kodály Zoltán Tagiskola 351 fő (56,52%). 2. SÁIK Székhelyintézmény 254 fő (38,19%). 3. SÁIK BeszterHIRDETÉS ce-lakótelepi Tagiskola 167 fő (32,93%). Különdíj: SÁIK Székhelyintézmény váltója. Kisiskolák: 1. Uzoni Péter Általános Iskola és Gimnázium 86 fő (37,22%). 2. SÁIK Dornyay Béla Tagiskola 68 fő (33,66%). 3. Dr. Krepuska Gáza Általános Iskola 19 fő (13,86%). Különdíjas SÁIK Petőfi Sándor Tagiskola; Ily- lyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes PedaA főszervező Valiskó Ferenc elevenítette fel az emlékfutás eseményeit Ismét sikeres rendezvény volt A XXIII. Október 23-ai emlékfutás díjátadó ünnepsége Salgótarjánban