Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)
2014-11-08 / 259. szám
Csoportelsőként középdöntős a Győr Női kézilabda BL. Csoportelsőként bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája 12-es középdöntőjébe a címvédő Győri Audi ETO KC, miután eredményes második félidei játékkal 22-20-ra legyőzte a dán Viborgot. Szombati sikerével a magyar bajnok a hátralévő két csoportkörtől függetlenül továbblépett. A két együttes múlt heti összecsapásán a győriek magabiztos játékkal nyertek 30-25- re Viborgban, pedig a várandós Görbicz Anita csak a büntetők végrehajtására állt be, többen pedig sérülés miatt kihagyták a rangadót. A két pont begyűjtése ezúttal is fontos volt a magyar csapatnak, mert az új lebonyob'tás alapján a továbbjutók magukkal viszik az egymás elleni eredményeket. A Győr célja az, hogy a maximális nyolc ponttal várja a középdöntőt, ehhez a második és harmadik helyezettet oda-vissza le kell győznie. A Viborg lőtte az összecsapás első két gólját, majd végig tartotta előnyét az első félidőben. A hazaiaktól ebben a szakaszban csak a Görbiczet helyettesítő Kovacsics volt dicsérhető, mert rengeteg volt az eladott labda és a pontatlan lövés. Az ETO- n még az időkérés sem segített, nem úgy a szünet! Ambros Martin vezetőedző a tízperces pihenőben nagyon felrázta tanítványait, mert a második játékrész elején csak győri találat esett. A 34. percben egyenlő lett (11-11) az állás, majd lendületből továbbment a hazai csapat, és elhúzott (38. perc: 14-11). A Viborg edzője időt kért, de az csak arra volt elegendő, hogy ne nőjön tovább a különbség. Az utolsó tíz perc 19-16-ról indult. A dánok többször próbálkoztak vészkapussal, azaz támadásban a kapusok helyett megkülönböztető mezben lévő mezőnyjátékos állt be. Ezt látva Herr kapus is tett kísérletet a gólszerzésre. A vége előtt nem sokkal időt kért a hazaiak edzője, de nem forgott veszélyben a győzelem. A Győr vasárnap Zágrábban lép pályára, majd az utolsó csoportkörben november 23-án fogadja a Sävehofot. 4. forduló. C csoport: Győri Audi ETO KC-Viborg (dán) 22-20 (9-11). Győr góldobói: Kovacsics 8/3, Löké 6, Amorim 3, Aguilar 2, Szén 1, Korsós 1, Bognár-Bódi 1. Kikapott a Stécé LABDARÚGÁS NB III, Keleti csoport, 13. forduló Hajdúböszörményi TE - SBTC-Puebla 5-2 (2-1) Hajdúböszörmény, 200 néző, vezette: Sipos L. (Takács A., Benkő R.) Hajdúböszörményi TE: Somogyi - Kerek (Kiss R., 78.), Tóth T., Simonka, Lovas - Szabó Márton (Nagy T., 83.), Környei (Buka, 50.), Jeremiás, Benke - Tóth L, I. Bogdanovic. Játékos-edző: Igor Bogdanovic. SBTC-Puebla: Vadon - Sólyom, Privigyei, Csornij, Kerényi - Banai (Kozma, 81.), Maicon - Üveges, Ludányi, Lenkó (Horváth R., 23.) - Tarlósi. Edző: Almási Dénes, Oláh Béla. GL: Simonka (26.), Tóth L. (35.), I. Bogdanovic (46., 82.-11- esből, 91.) ill. Horváth R. (31.-11- esből), Privigyei (58.). Sárga lap: Környei (45.), Simonka (70.) ill. Üveges (38.), Privigyei (73.). Kiállítva: Vadon (80.). Jók: I. Bogdanovic, Tóth L. ill. Maicon, Horváth R. A hazaiak az első félidőben kétszer is megszerezték a vezetést, amit elsőre még Horváth Richárd egalizálni tudott büntetőből. Azonban a második hazai gól után már nem történt változás, így 2-1-es hazai előnnyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második félidő első percében azonnal kettőre növelték előnyüket a hazaiak, amire aztán tíz ■ perccel később Privigyei tudott válaszolni. A gólt követően teljesen nyílt lett a mérkőzés, benne volt a játékban az egyenlítő találat is, ez azonban nem született meg. A 80. percben Vadon szabálytalankodott a tizenhatoson belül, ami után a kapusnak piros lap, az hazaiaknak pedig büntető következett. A tizenegyest Bogdanovics értékesítette, majd a 91. percben a hazai játékos-edző még újabb találatot szerzett, amivel kialakult az 5-2-es végeredmény. További eredmények: Fortress Felsőtárkány - Gyöngyösi AK- YTONG 2-0, Nyírbátori FC - Budapest Honvéd-MFA 1-1, Kazincbarcika - Kisvárda Master Good 1 -0, FC Hatvan - Termálfürdő Tiszaújváros 0-1, jászberényi FC - DVSC-DEAC 3-0, Veresegyház VSK - Cigánd SE 1 -3. Szabadnapos: Putnok FC. A bajnokság állása 1. Putnok 12 11 0 1 36-7 33 2. Kisvárda 12 9 2 1 41-12 29 3. Cigánd 13 8 3 2 21-10 27 4.KBSCFC 12 8 1 3 20-10 25 5. Hatvan 12 7 4 1 24-7 25 6. Honvéd-MFA 12 6 1 5 27-13 19 7. Tiszaújváros 12 6 1 5 16-27 19 8.Jászberény 12 5 3 4 22-24 18 9. Nyírbátor 12 4 3. 5 21-21 15 10. SBTC-Puebla 12 3 2 7 18-25 11 11. DVSC-DEAC 12 2 4 6 17-20 10 12. H.-böszörmény 12 3 0 9 19-29 9 13. Felsőtárkány 12 2 2 8 18-35 8 14. Veresegyház 12 2 0 10 12-41 6 15. Gyöngyös 13 1 2 10 8-39 5 16. Létavértes visszalépett Még kijuthat a válogatott FÉRFI KÉZILABDA-VB. Német sajtóértesülések szerint a magyar és a szerb férfi kézilabdaválogatott profitálhat abból, hogy Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek válogatottja politikai okokból visszalépett a január 15-én rajtoló katari férfi világbajnokságtól. Ezzel kapcsolatban Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke az MTI-nek vasárnap elmondta: tájékozódtak az ügyben a nemzetközi szövetségnél (IHF), és várják a fejleményeket. Az IHF tanácsa várhatóan november 21-én dönt, mely csapatokkal tölti fel a mezőnyt. A lehetséges beugrók között van az olimpiai negyedik magyar válogatott is, amely júniusban a szlovénokkal szemben elveszítette a vb-selejtezős párharcot. Korábban az IHF egy váratlan döntéssel megszüntette az óceániai térség automatikus vb-kvótáját, így a kvalifikációban elvérzett német válogatott utólag mégis kijutott a katari vb-re. A vb egyben olimpiai kvalifikációs torna is, ezért roppant fontos ott szerepelni, hiszen azok a csapatok, amelyek lemaradtak a vlrről - például a magyar is -, csak nagyon kis eséllyel pályáznak a 2016-os riói ötkarikás részvételre. HIRDETÉS MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatb Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megt Akciós áron! * Ifi |gá!3t CLUB Kft. "m4Bp.. Bobért KäroWUC 8^ ' Telefonsam:+3® 9^ 0 6-9»^®-'K'Nay0’Ub hU-k Way Clu ■n V í f > X * ^iW^CT^wiTiTinlsT?rT 1 uT^TTIt^TTl:11 flm41 ifílll .-yTiKiKivi