Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)

2014-11-05 / 256. szám

Eljegyezte barátnőjét A The Times című konzer­vatív brit napilapban szer­dán jelent meg egy rövid hír Benedict Cumberbatch és színházi rendező barát­nője, Sophie Hunter el­jegyzéséről. London. A „közelgő házassá­gok” rovatában, a lap 57. oldalán olvasható kurta bejelentés csu­pán a tény közlésére szorítkozik - számolt be róla az MTI. A Sherlock-tévésorozat nép­szerű sztárja és a színházi ren­dező ügyelnek arra, hogy távol tartsák magánéletüket a sajtótól. A pár eddig többnyire sikeresen kerülte el, hogy együtt fotózzák őket, 2009-ben a párizsi Roland Garros teniszbajnokságon látták őket először együtt. A 38 éves színész neve idén felmerült a legjobb színész Oscar-díjára esé­lyesek között Alan Turning meg­formálásáért a The Imitation Game című filmben. Hunter, aki színházi és ope­rarendezőként ismert, színész­nőként is bemutatkozott már. Játszott a 2004-ben bemutatott Hiúság vására című filmben és több tévésorozatban is szere­pet kapott. „ , KERESSE FANTASZTIKUS ARAINKAT UntO j SALGÓTARJÁNI COOP ÜZLETEINKBEN NOVEMBER 5-11-IG Reklám áron kapható: november 5-11-ig:- Vizes zsemle T db 15 Ft Baromfit árusító üzletekben november 6-11-ig:- Eh. csirkemell fiié 1 kg 1399 R • Eh. csirkecomb farrésszel 1 kg 529 R Akciós tőkehús kínálatunk november 7-9-ig: 1099 R 1199 R mm Eh.csontos sertés tarja 1 kg Eh.csontos sertés karoj 1 kg Wl!< s.w.'qgen iRolb fgepWcslval z2Ö,!Í5 /AzlÜKllÖ'COOP jZrt. T31 íüzleteben 'kirakós (karácsonyi ínyeremenyjatékot lindított az ilÍ50Ö (Ft(feletti vásárlók írószeré. (Rész letek f'az (üzletéiben (kihelyezett pia kát o ko írógép­gyűjteményéről ír írógépgyűjteménye da­rabjairól ír novellásköte- tet Tom Hanks amerikai filmsztár - értesült az MTI. London. - Minden különösebb indok nélkül 1978 óta gyűjtöm az írógépeket - a mechanikus és hordozható gépeket egyaránt - mesélte Hanks hobbijáról. A készülő kötet novellái ma­gukról az írógépekről szólnak és természetesen az egyik írógépén írja le őket - fűzte hozzá a két­szeres Oscar-díjas sztár. Hanks első novellája, egy sci- fi történet a közelmúltban jelent meg a New Yorker magazinban. Az egyelőre cím nélküli és pon­tos megjelenési dátummal sem rendelkező novelláskötetbe ké­pek is kerülnek az írógépekről.- Egész életemben remek mesé- lők vettek körül. Én is el akarom mesélni néhány saját története­met - mondta el októberben a New Yorkernek adott interjújában. A színész írógépek iránti szenvedélyét az is jelzi, hogy a minap nevét adta a Hanx Writer mobilalkalmazáshoz, amely egy mechanikus írógép használatá­nak élményét nyújtja. Az 58 esz­tendős filmsztár legutóbb Steven Spielberg hidegháborús thrillerében vállalt szerepet, a film jövőre kerül a mozikba. Először forgatnak együtt Nicole Kidman ve­heti át Gwyneth Paltrow szerepét a Szemedbe zárt tit­kok című Oscar-dí­jas argentin film amerikai változatá­ban, amelyben Julia Roberts is játszik - tudatta az MTI. Los Angeles. A The Ho­llywood Reporter értesü­lése szerint Kidman már a szerződéséről tárgyal a stúdióval. A filmet teljes egészében az IM Global finanszírozza. Az angol nyelvű remake-et Billy Ray rendezi, aki a forgatókönyvet is írta. Az ígéretes szereposztás­ban Chiwetel Ejiofor neve is olvasható. Az eredeti spanyol nyelvű dráma 2010-ben nyerte el a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját A történet egy visszavonult ügyészről szól, aki köny­vet ír, amelyben végére akar járni egy megoldat-, lan ügynek és egykori fő­nöke iránti szerelmének. A munka során évtizedes titkokra derül fény. A Sze­medbe zárt titkok című fil­met Juan Jósé Campanella írta és rendezte. Kidmant tavasszal a Grace: Monaco csillaga című életrajzi filmben láthatták a nézők a film­vásznon. Amnézia című thrillere a napokban ke­rült a mozikba. TELEVIZIO-MUSOR 2014. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK M rn RTLKLUB ___IW2___1 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az este (ismétlés) 5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai ® (kolumbiai sorozat, 4.) 9.50 Sophie szerint a világ © 10.20 Család-barát 12.00 Híradó délben Benne: Sport, Időjárás 12.30 Slovenski utrinki Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 13.00 Kvartett 13.30 Odüsszeusz nyomdokain © (francia dokumentumfilm) 14.30 Zorro © (kolumbiai kalandfilmsor., 47.) 15.20 Charly, majom a családban © (német családi sorozat, 15/4.) Lássuk a medvét! 16.10 Híradó + It-ikk! Rex Rómában © (olasz krimisorozat, 3.) 17.15 Szerencse Híradó © 17.25 Híradó 17.40 Ridikül © Női talkshow 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este Benne: Sport, Időjárás 20.20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán © SIRS Munkaügyek - IrReality Show © (magyar vígjátéksorozat) SirOnd Fsz.: Molnár Piroska 21.50 Az este 22.25 Híradó Benne: Sport 22.45 Rejtélyes XX. század 23.20 Történetek a nagyvilágból © 23.50 Rex Rómában (ism.) © 0.40 Család-barát (ism.) 2.10 Sophie szerint a világ (ismétlés) © 6.00 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek 7.35 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor Benne: ízes élet - Mautner Zsófival; Reflektor 10.05 TopShop Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.45 Reflektor (ismétlés) 13.00 Fókusz (ismétlés) 13.35 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) 14.45 Celeb vagyok, ments ki innen! © (magyar realityshow, ism.) 16.10 Segítség, bajban vagyok! (magyar realitysorozat, 39.) A tolvaj mostohagyerek 17.25 Fókusz© Közszolgálati magazin 18.00 Híradó Esti kiadás íPX'S Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 20.30 Barátok közt (magyar sorozat, 7159-7160.) 21.05 Celeb vagyok, ments ki innen! © (magyar realityshow) 22.35 Híradó Késő esti kiadás 23.10 Brandmánia Ismeretterjesztő magazin 23.45 Reflektor Sztármagazin 24.00 Odaát® (am. horrorsorozat, VI/5.) Alkonyattól pirkadatig Fsz.: Jared Padalecki, Jensen Ackles, Misha Collins, Rachel Miner, Mark Pellegrino 1.05 a'la CAR (ismétlés) 1.35 Az éden titkai (görög sorozat, 2 rész) Fsz.: Panagiotis Bougiouris, Faye Xila, Panayotis Petrakis, Antigoni Drakoulaki 6.25 Tények Reggel Hírműsor 6.55 Mokka © Magazinműsor 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután Hírműsor 12.25 Aktív © Magazinműsor 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciósorozat, 2 rész) 15.00 A gonosz álarca © (amerikai sorozat) Fsz.: Gaby Espino, Carlos Ponce, Aarón Diaz 16.00 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 17.00 A Macska® (mexikói sorozat) Fsz.: Maite Perroni, Daniel Arenas, Erika Buenfil, Laura Zapata, Juan Verduzco 18.00 Tények Hírműsor IBB? Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2474.) Fsz.: Gazdag Tibor, Liptai Claudia, Gesztesi Károly, Baronits Gábor, Bozsó Péter 20.05 Bumm!® (magyar kvízshow) Műsorvezetők: Liptai Claudia és Kasza Tibor 20.45 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 21.45 Édes élet® (magyar realitysorozat) Közben: Kenósorsolás B0B1 NCIS © (am. krimísorozat, XI/22.) Vakus Fsz.: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette, Cote de Pablo 0.10 22-es körzet - A bűn utcái ® (am. krimisorozat, 1/13.) 1.10 Tények Este 1.55 Aktív (ismétlés) © VIASAT3 DUNATV ____« 2 7.05 Monk- Flúgos nyomozó © 7.55 Kettős ügynök ® 8.50 Szívek szállodája 9.45 Sütimester 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 Monk- Flúgos nyomozó © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők© 15.50 Castle © 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ ® 20.05 Két pasi- meg egy kicsi ® 21.00 A SHIELD ügynökei © 22.55 CSl: Miami helyszínelők (ismétlés) © 23.55 CSl: New York-i helyszínelők (ismétlés) ® 0.55 Kettős ügynök (ism.) 11.10 Párizsi helyszínelők 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Vers 14.35 A templomos lovagok kincse ® 15.00 Erdélyi történetek ® 15.30 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza 16.30 Térkép 17.05 Emily (ismétlés) ® 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet® 19.35 Sándor Mátyás ® (fr.-magyar sorozat. 6/6.) 20.35 Don Matteo ® (olasz krimisorozat, 194/6.) 21.25 Hírek, Dunasport SH A turné© (magyar filmszatíra, 1993) 23.15 Kultikon® 23.35 MüpArt Classic 1.35 Vers, Himnusz, Hírek SPECTRUM I DISCOVERY 10.25 Az Élet keletkezése 11.30 New York City Food- Régi ízek az Újvilágban 12.00 Jimmynek malaca van© 13.10 Anthony Bourdain- Külön utakon ® 14.05 Élet az emberek után 15.00 Állati rekordok ® 16.00 Veszélyes világ © 16.55 Menekülés a Pireneusokban © 17.55 James May játékai különkiadás Repülőklub 19.05 Mutánsok bolygója 20.00 Élet az emberek után 20.55 Matematika: a tudo­mányok tudománya 22.00 Könyörtelen antik hősök © 23.00 On the Spot® 24.00 A gyémánt útja ® 1.00 Börtönélet® 18.10 Mesélj nekem! 18.20 Mazsola és Tádé 18.30 A nagy ho-ho-ho horgász 18.40 Nyuszi Péter 18.55 Alex és a varázslatos gyümölcsös 19.00 Mélytengeri mentőcsapat 19.20 Raju,ariksa 19.25 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.40 Rupert Maci 10.00 Licitvadászok 10.30 Elveszve-eladva! 11.00 Raktárvadászok 11.30 Konténervadászok 12.00 Gyémántbúvárok 13.00 Ezt éld túl, haver! 14.00 Ausztrál kamionosok 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők Citroen 2CV 17.00 Állítólag Lövészárkok 18.00 Csupasz túlélők 19.00 Licitvadászok A Fender Stratocaster 19.30 Elveszve - Eladva! 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Dynamo - Varázslat a világ körül (2 rész) 23.00 Mi történt ezután? 24.00 Kanadai raktárárverések 0.30 Raktárvadászok 20.10 Híradó, Sporthírek 20.55 Boston Legal -Jogi játszmák© (am. krimisorozat, II/25.) 21.40 Bosszú® 22.25 Maradj talpon! ® 23.20 Ridikül - Női talkshow ® 0.05 Az A38 hajó színpa­dán: Jóvilágvan ® 8.00 Túlélési praktikák 9.00 Reptéróriás 10.00 A kozmoszon túl 11.00 Drágakövek 11.30 Kincsvadászok 12.00 Garázs varázs 13.00 Eszement játékok 13.30 Eszement tudomány 14.00 Misztikus égbolt 15.00 A Yukon aranyásói 16.00 Drágakövek 16.30 Kincsvadászok 17.00 Garázs varázs 18.00 Túlélési praktikák 19.00 Élet az űrben 20.00 Háború az Atlanti-óceánon Az összeomlás szélén 21.00 Kozmosz 4Wt<!t DMC-A varázslat nagymestere 23.00 Misztikus égbolt 24.00 Természetfeletti 1.00 Kozmosz A turné A színházi évad végén, a rekkenő nyári hőségben IEEE* negyvennapos turnéra indul öt népszerű színész és két kísérőjük, a Zongorista és a Szervező. Mindannyian sok pénzt remélnek a vállakózástól. A terv szerint negyven nap alatt körbe- száguldják az országot, kilencven előadást tartanak nyolcvan he­lyen, olykor naponta négy fellépéssel. Összeáll a társulat, az utol­só pillanatban csatlakozik hozzájuk a Húzónév főiskoláról kirú­gott tanítványa is. Három kocsival indulnak útnak... ST0RY4 7.30 Dallas (ism.) 8.35 Párizsi hely­színe» 9.35 NCIS 11.35 Született feleségek (ism.) 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) 15.40 Váratta uta­zás (ism.) 16.45 Hír24 16.55 Várat­lan utazás 17.55 Hir24 18.00 Szü­letett feleségek 19.00 Hír24 19.30 Született feleségek 20.30 Hír24 20.55 Labdarúgás. Európa Liga (éló közvetítés) 23.15 Jim szerint a világ 23.45 Labdarúgás. Európa Liga (összefoglaló) 0.15 Dallas ST0RY5 6.30 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg 7.30 Teleshop 9.20 Megkövült szi­vek (2 rész) 11.20 Teleshop 12.45 így főzünk mi 13.00 Mosolyt kérek! 14.00 Menekülés a szerelembe 15.00 Kedves ellenség 16.00 Meg­kövült szivek 17.00 A szív paran­csa 18.00 Szelek szárnyán 19.00 McLeod lánya 20.00 A farm, ahol élünk 21.05 Gyilkos sorok (2 rész) 23.10 Hír24 (ismétlés) 23.40 Kojak 0.40 Rémület a fedélzeten TV PAPRIKA 18.00 Világbajnok izek 18.30 Húshagyók 19.00 Jó szakács, rossz szakács 19.30 Szabadna­pos szakácsnő 20.00 River Cot­tage 21.00 Jamie 15 perces ka­jái 21.30 Miss Dahl finomságai 22.00 Receptdaráló Desszert An­gélával 22.30 Mobilkonyha, mo­bilséf 23.00 Justine hétköznapi finomságai 23.30 Etetni bolondu- lásig 24.00 Jó szakács, rossz sza­kács 0.30 Ahq, Halország ECHO TV DUNA WORLD SP0RT1 SP0RT2 LIFE NETWORK VIASAT6 Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00. 14.00,16.00,18.00.19.30,22.00: 9.00 Hírbehozzuk 9.30 Munkavál­lalók világa 10.30 Mozaik 11.00 Színházi magazin 12.30 Jogvita és egyezség 13.30 Világpanorá­ma 14.30 Mozaik 15.00 Hazahú­zó 17.00 Törésvonalak 18.30 Civil fórum 19.00 Napi aktuális 20.30 Háttér-kép 21.30 Visszhang 22.30 Ne legyen áldozat 23.00 Hazahú­zó 24.00 Bírósági történetek 14.55 Katolikus Krónika 15.30 Ha­tártalanul magyar 15.55 Hagyaték 16.25 Életmüvész ® 17.20 Csa­lád-barát 18.40 Kultikon ® 19.00 Híradó 19.30 Hazajáró 20.00 Ba­rangolások öt kontinensen ® 20.30 Szerelmes földrajz 21.05 Örökzöldek a Józsefvárosból - Szenes Iván Emlákkoncert 21.55 Ybl 200 22.05 Láthatatlan generá­ció ® 23.00 Kívánságkosár (ism.) 0.50 Duna World News 14.45 Labdarúgás. Bajnokok Li­gája (ism.) 16.00 Fiesztat 16.15 Kosárlabda Adria-liga, 6. for­duló 16.45 Bikarodeó 17.45 Sporthoigászmagazin 18.15 Vi­torlázás 18.45 Labdarúgás. Fut- bol Mundial 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhiradó 21.00 Arany pillanatok 21.15 Trash Talk 22,45 Jégkorong, NHL, alapszakasz, New York Rangers-Detroit Red Wings (ism.) 0.45 Birkózás 13.00 Olimpia. Nem olimpi­ai sportágak világjátékai (ism.) 13.35 Lóverseny 14.15 Sportver- da (ism.) 15.30 Jégkorong. NHL, alapszakasz, New York Rangers- Detroit Red Wings 17.30 Jégko­rong. KHL, alapszakasz 20.00 Ökölvívás. Floyd Mayweather- Maroos Maidana (ismétlés) 23.00 Bikarodeó. Ford Tough Se­ries, Las Vegas (ismétlés) 24.00 Arany pillanatok 12.00 Mini páros © 13.00 Mez­telenül is szép vagyok ® 14.00 Esküvői álomruhák ® 15.00 Ha­zajön a baba © 16.00 Feleség­csere ® 17.00 Mini páros @ 18.00 Szerelem tálalva ® 20.00 Feleségcsere ® 21.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 22.00 Sokkoló függőségek ® 23.00 Rejtélyes történetek ® 24.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 1.00 Sokkoló függőségek i 13.05 Eureka ® 14.05 Andro­meda 15.05 Az igazi szellemir- tók 15.35 Texas királyai ® 16.05 Pókember legújabb kaland­jai ® 17.00 13-as raktár (V/2.) ® 18.05 Andromeda (1/15.) ® 19.05 Csillagkapu (1/12.) 20.05 Eureka (IV/13.) ® 21.00 X-akták (111/19.) ® 22.00 Alfák @ (1/1.) 23.00 Két keréken, a törvényen kívül (kanadai dók. film-sor., 1/1.) 24.00 X-akták (ism.)® i A színész írógépek iránti szenvedélyét az is jelzi, hogy a minap nevét adta a Hanx Writer mobilalkal- mazashoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom