Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)
2014-11-14 / 264. szám
Olimpiai reformjavaslatok lövő kedden hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ötkarikás játékokkal kapcsolatos, elsősorban Thomas Bach NOB-elnök által kezdeményezett reformjavaslatokat. A negyven pontból álló programról december 8-án szavaznak a küldöttek. A tavaly megválasztott Bach elsősorban azt szeretné elérni, hogy a jövőben a pályázó városok a korábbinál kevesebb pénzből tudják megrendezni az olimpiát. Többször emlékeztetett arra, hogy a 2022-es téli játékokra eredetileg hat jelentkező volt, de négy - főleg pénzügyi okokból - visszalépett, csak Peking, illetve a kazah Almati maradt versenyben. A másik jelentős változás lehet, hogy felgyorsítanák egyes sportágak programba kerülését úgy, hogy a rendezést elnyert városok - bizonyos korlátok mellett - maguk dönthetnének néhány sportág felvételéről. Ameny- nyiben ezt a könnyítést elfogadják, először a 2020-as tokiói nyári olimpia szervezői határozhatnak a kérdésben, s köztudott, hogy ők visszavennék a baseballt és a softballt a műsorba. Bach szeretné, ha az olimpia nem csak négyévente vonzana tömegeket a televízió elé, ezért egy speciális, kizárólag a mozgalommal és sporteseményekkel foglalkozó állandó ötkarikás tv-csatornát beindítását tervezi. Szerinte így további szponzorok, támogatók nyerhetők meg. Balsikerű tiszaújvárosi túrájukat követően az NB I/B-s pont- vadászat hét végi fordulójában ismét idegenben lépnek pályára a Konecranes-Salgótarjáni KSE kosárlabdázói. A várnál döcögősebb idénykezdést produkáló piros-feketékre igazi presztízscsata vár szombat este, hiszen a vendéglátó Kaszások húzóemberei közül Sebők Tamás, Kováts Róbert és Krasznai Tibor a közelmúltban egyaránt az SKSE mezét cserélte le az óbudai gárda színeire. Óbudai Kaszások - Konecranes- Salgótarjáni KSE Dániel Tamás, az SKSE klubmenedzsere: - Igen, valóban fájt a tiszaújvárosi vereség, és egyáltalán nem mentesít minket a felelősség alól, hogy gusztustalan fújást kaptunk. Sokkal, de sokkal meggyőzőbb játékot kellett volna produkálnunk, és akkor akár a takarító néni is vezethette volna a mérkőzést, nyertünk volna. Most nyilván az a feladatunk, hogy megtaláljuk a problémák okait, és villámgyorsan orvosoljuk is azokat. A mérkőzés után a vezetőedzővel beszélgetve is elmondtam, hogy azt a taktikát, harcmodort kellene erőltetnünk, amit a felkészülési mérkőzéseken és az első fordulóban láthattak tőlünk. Ez ugye nagyon sűrű rotációkból, cserékből állt, gyakorlatilag egy pillanatnyi levegőt sem engedve az ellenfélnek. Nagy valószínűséggel azért változott a játékfelfogásunk, mert játékosaink túlságosan is érzik a győzelmi kényszert és ez ahelyett, hogy motiváló lenne, inkább terhet jelent. Türelem, ezt kértem Papp Attilától és a játékosoktól is. Bízzunk egymásban, bízzunk abKi kell jönnie a rengeteg munkának KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 5. forduló ban, hogy a csapat minden problémát és minden feladatot meg tud oldani. De csak együtt, és ahogy mondtam, türelemmel. Pont a Kaszások az az ellenfél, amelyiket egy nagyon agresszív, futós, egy pillanatnyi lélegzetet sem engedő játékkal lehet megverni. Nem lesz egyszerű mutatvány, de bízom abban, hogy az a töménytelen munka, amit végzünk, végre meghozza az eredményt. A 4. forduló eredményei: Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Konecranes- Salgótarjáni KSE 79-75, Debreceni EAC - Óbudai Kaszások 77-72, Tehetséges Fiatalok-Bu- dapest - EKF-Eger-KOK SE 81-65, Vásárhelyi Kosársuli - Szolnoki Olaj KK U23 90-87, Budapesti Honvéd SE - Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia Kecskemét 76-70, Békési SZSK - Budafoki KK 76-72. A bainoksáq állása 1. Vásárhely 4 4 0 349-300 1.000 2. Tiszaújváros 4 4 0 310-278 1.000 3. Debrecen 4 3 1 295-277 0.875 4. TF-Budaoest 3 2 1 247-221 0.833 5. Salgótarján 4 2 2 336-317 0.750 6. Békés 4 2 2 324-337 0.750 7. EKF-Eger 4 2 2 297-310 0.750 8. Bp. Honvéd 4 2 2 309-333 0.750 9. Óbudai K. 4 1 3 306-317 0.625 10. Szolnok Ü23 4 1 3 277-290 0.625 11. Kecskemét 3 0 3 201-226 0.500 12. Budafok 4 0 4 281-332 0.500 Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KKKonecranes-Salgótarjáni KSE 63-84 (11-23,19-14,12-28,21-19) Tiszaújvárosi Sportcentrum, vezette: Vaszi, Takács Z. Salgótarján: Csomány 6/6, Csúz 11/3, Kovács K. 10, Bozó 14, Rácz T. 28. Csere: Dániel P. 6, Trizna 7, Molnár M., Brinkmann 2, Deméndi, Benedek. Edző: Orbay Csaba. További eredmények Debreceni EAC - Óbudai Kaszások 89-57, Tehetséges Fiatalok-Budapest - EKF-Eger-KOK SE 84-25, Békési SZSK - Budafoki KK 77-70. A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 3 3 0 304-183 1.000 2. Debrecen 2 2 0 195-93 1.000 3. TF-Budapest 3 3 0 257-160 1.000 4. Vásárhely 2 2 0 169-140 1.000 5. Óbudai K. 4 2 2 344-307 0.750 6. Békés 4 2 2 317-351 0.750 7. Budafok 3 1 2 227-230 0.667 8. Salgótarján 4 1 3 294-361 0.625 9. Tiszaújváros 3 0 3 225-315 0.500 10. EKF-Eger 4 0 4 166-358 0.500 Az SKSE korábbi kapitányát, a nógrádi megyeszékhelyen hat sikeres idényt lehúzó Sebők Tamást furcsa lesz ellenfélként viszontlátni HIRDETÉS INFO: 70/398-9309 .i A m Ismét bővült program XXIII. Gabora-gála a Sport TV Kupáért, Salgótarján A 23. jótékony célú teremlabdarúgó Gabora-gálát a Sport TV Kupáért január 10-én, szombaton rendezik meg a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A kedvezményezett ezúttal a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola lesz. A tornán ismét hat csapat vesz részt. Az előkészületekről Gabora János főszervezőt kérdeztük.-A gála közeledtével miként áll a szervezés?- Mint minden évben, sajnos ezúttal is több régi támogatómtól kaptam nemleges választ a megkereséskor. Azonban a megmaradt régiek mellett most is vannak új segítőim.- A kedvezményezett ezúttal az Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola lesz.- Örömmel megyek sokadszor egyeztetni az iskola igazgatójához, Menich Péterhez és csapatához. Biztos vagyok benne, hogy mindent elkövetnek, mint eddig valamennyi kedvezményezett intézmény a siker érdekében. Természetesen továbbra is számíthatok barátaimra és családomra is.- Miként fog alakulni a program?- A bemutató mérkőzést fog játszani a szponzori válogatott a Winner Sport válogatottal. Most is két csoportban lett besorolva a hat csapat. Az A-ban a Ferencvárosi Sasok, az MTK és hazai Hotel Salgó, míg a B-ben az Újpest, a Debrecen és Pécs szerepel. Bővül a gálamérkőzések programja, mivel nem három, hanem négy csapat vesz részt, körmérkőzés formában. Az MLSZ-vá- logatott, a Sport TV Team és a Gabora Team mellett először lép pályára a Nemcsák Károly által vezetett színész-válogatott.- Kik a gála védnökei?- Az esemény fővédnöke Dóra Ottó, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. A védnökök pedig Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Becsó Zsolt ország- gyűlési képviselő és dr. Palásthy Tamás ügyvéd, az SBTC elnöke.- Mit takar a Sport TV Kupa?- Nagy elismerés személy szerint nekem, a városnak, a támogatóimnak és a résztvevőknek, hogy a gála a képernyőre kerül a Sport TV csatornáján. Ezért lett a hivatalos név a XXIII. Gabora-gála a Sport TV Kupáért. Gabora János főszervező Stécé-közgyűlés a jövő héten Salgótarján. A Salgótarjáni Barátok Torna Club Egyesület november 17-én, hétfőn 17 órai kezdettel tartja soron következő közgyűlését a Fő téri Stécé Kávéházban. Napirendi pontok: a 2013. évi beszámoló elfogadása, a 2014. évi gazdasági és szakmai terv elfogadása, tisztségviselő-választás, alapszabály-módosítás, egyebek. I t