Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)

2014-11-12 / 262. szám

Újabb visszalépő kézilabda. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség keddi tá­jékoztatása szerint Bahrein után az Egyesült Arab Emírsé­gek is hivatalossá tette vissza­lépését a január 15-én kezdő­dő férfi világbajnokságtól. Az ázsiai ország sportági szövetségének egyik vezetője már szombaton jelezte, hogy elküldték lemondó levelüket az IHF-hez, amely azonban csak most jelentette be hon­lapján a hírt. A múlt héten először Bahrein lépett vissza, és ugyan okot nem közölt, minden bizonnyal mindkét ország esetében a rendező Katarral fennálló feszült poli­tikai viszony van a döntés hátterében. Az IHF kedden annyit fűzött hozzá a vissza­lépéshez, hogy a szövetség ta­nácsa jövő pénteken dönt majd a két távolmaradó he­lyettesítéséről. A magyar vá­logatott nem tudta kivívni a részvételi jogot az esemény­re, ám a magyar szövetség el­nöke, Vetési Iván hétfőn köz­leményben tudatta, hogy kér­te az IHF-et, vegye számítás­ba a csapatot a visszalépők helyén. Szolnoki vereség a Besiktas ellen A Szolnoki Olaj remek hajrája ellenére kikapott a török Besiktastól kedden Debrecenben, a férfi kosárlabda Európa Kupa ötödik fordulójában. kosárlabda. Az európai második vonalnak számító Európa Kupában debütáló Szolnok 1/3-as győzelmi mér­leggel várta az ötödik fordulót, míg az Eurochallenge Ku­pát 2012-ben - éppen Debrecenben - elhódító Besiktas 3/1-gyel állt. A magyar bajnok és kupagyőztes gyengén kezdett, négy perc elteltével 0-10 állt a Főnix Csarnok eredményjelzőjén. A nyitónegyed végére 13 pontra nőtt a hátrány, a túloldalon Jajuan Johnson pedig csakhamar 10 pontnál tartott. A folytatásban Lóránt Péter és Vojvoda Dávid révén az előző négy meccsüket elvesztő Tisza-par- tiak 16-ról 6 pontra faragták a különbséget (26-32), a nagyszünetben 28-37 volt az állás. Térfélcsere után ismét „lőtávolon belülre” került a re­mekül büntetőző ellenfél, Marko Brkic tripláival 49-52 lett, ekkor Vojvoda zsákolását lépéshiba miatt nem ad­ták meg a bírók. Az utolsó játékrész így is 52-53-ról in­dult, majd Lazeric Jones duplájával a 34. percben össze­jött a várva várt egyenlítés (58-58), sőt az 1200 fős ha­zai publikum nemsokára már a vezetést ünnepelhette (64-63). Vojvoda hármasával 67-63-ra ellépett az Olaj, de három hazai támadás is kimaradt, az isztambuli gár­da pedig 20 másodperccel a vége előtt fordított (69-70), és utána már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A Szolnok jövő szerdán az orosz Zenit Szankt- petyerszburghoz látogat. Eredmény, 5. forduló, Dcsoport:Szolnoki Olaj-Besiktas (tö­rök) 70-73 (7-20, 21-17, 24-16, 18-20). A magyar csapat legjobb dobói: Jones 14, Vojvoda 13, Milosevic 13, Brkic 12. Anand egyenlített SAKK. A kihívó Viswa- nathan Anand a keddi, har­madik partit megnyerve egyenlített a címvédő Mag­nus Carlsen ellen a Szo- csiban zajló sakkvilágbajno­ki párosmérkőzésen. A44.éves indiai nagymes­ter a .vjlágos bábukat y^zetve végig gyorsan és precízen ját­szott, a hetedik sorba jutott gyalogjával nagy nyomás alatt tartotta az időzavarba kerülő riválisát, aki aztán a 28 és 29. lépésben hibázott, így Anand minőségi előnybe került. A 23 esztendős világ­bajnok végül a 34. lépésben feladta a további küzdelmet. Anand nemcsak a mostani párosmérkőzésen egyenlí­tett, hanem kettejük örök­mérlegében is: az eddigi 43 klasszikus időbeosztású par­tijukból mindketten hét-hét győzelmet arattak. Eredmény, vb-döntő, 3. játsz­ma: Anand (indiai, 2792 Élő- pont)-Carlsen (norvég, 2863) 1-0. Az állás: 1,5-1,5. Zlatan Ibrahimovicot, a Paris Saint-Germain támadóját válasz­tották az év legjobb svéd futballistájá­nak. A 33 éves támadó pályafutása során kilencedik alkalommal, sorozatban nyol­cadszor érdemelte ki az elismerést. A nőknél Lotta Schelin, az Olympique Lyon játékosa kapta a díjat, karrierje so­rán ötödször. Mindketten az idén lettek a válogatott történetének legeredménye­sebb játékosai. A hétfő esti díjátadó ce­remónián megemlékeztek Kiás In- gessonról és Pontus Segerströmről. A volt válogatott futballista 46, a fiatalabb játékos pedig 33 évesen hunyt el októ­berben rákos megbetegedésben.- A futballnak köszönhetően a gyer­mekkori álmomat élem tovább - idézte Ibrahimovicot az Európai Labdarúgó Szö­vetség honlapja. - A mostani díjazást ugyanakkor beárnyékolja, ami Klasszal és Pontusszal történt. Fivérem néhány hónapja hasonló betegségben hunyt el. Van élet a labdarúgáson kívül is, amely sokkal fontosabb - tette hozzá. Futással „fertőzött” művészvilág Próba előtt, alatt és után versenyeztek a SPAR-on a Vígszínház váltótagjai A 29. SPAR Budapest Maraton Fesztivál „Fut a színház” prog­ramjában már 25 színházi csa­pat indult, ami ebben a kategó­riában több mint a háromszo­rosa a négy évvel ezelőtti, ak­kor még kísérleti jelleggel raj­tolt mezőnyhöz képest. Az ünnepélyes díjkiosztón a Vígszín­házban Eszenyi Enikő adta át a kupákat a férfiváltók tagjainak, köztük termé­szetesen a sajátjainak is, a bajnoki cí­mét védő Vígszínház stafétájának (Friedrich Gergely, Hamp Gábor, Józan László, Csőre Gábor).- A társulat minden tagja büszke rá­juk, hiszen az abszolút sorrendben is óri­ási a 22. helyük a versenyen indult 1250 staféta között. A próbák és előadások kö­zötti időben edzettek, le a kalappal előt­tük. Nagyon szerencsésen alakult a nap, az elsőként futó Józan László a verseny után odaért a főpróbájára, a negyedik­ként indult Csőre Gábor pedig A Mester és Margarita főpróbájáról (jelmeze alatt a futószerelésben próbált, hogy a sok öl- tözéssel ne húzza az időt a próba után, a versenyre rohanva) időben érkezett a vál­tópontra, így sehol sem veszítettek egy percet sem - tette hozzá az igazgatónő. A Víg váltója végül 1 perc 20 másod­perces előnnyel ért be a célba a Magyar Állami Operaház statisztáiból összeállt kvartett előtt. A váltótagként sokak mel­lett ott futott Tóth Auguszta, Deutsch Anita, Puskás Tamás is. A vegyes váltók­ban az elsőséget a Barátok közt tv soro­zat csapata (Seprényi László, Kiss Péter Balázs, Deutsch Anita, Domokos László) vívta ki, szinte szó szerint, mivel csak 23 másodperccel (!) előzték meg a Kolibri Színház művészeit. A maratoni távot egyéniben életében először futotta le Rippel Ferenc artistaművész, másod­szor, a tavalyi idején 20 percet(l) javító Megyes Melinda (Kolibri Színház), nyol­cadszor Bérezés László (Kaposvári Csiky Gergely Színház). Máth István a BSI ügyvezető igazgatója beszédében ki­emelte, hogy a társadalomnak ma már nincs olyan rétege, amelyik ne ismerte volna fel a mozgás fontosságát, mint az egészségmegőrzés kulcsát. A rendező Budapest Sportiroda a színházi csapatok nevezési díjait jóté­konysági céllal a Bajor Gizi Színészmú­zeum számára ajánlotta fel. Az össze­gyűlt 315.000 forintos összegről szóló csekket Máth István ügyvezető igazga­tó adta át Szabó Attilának, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgató helyettesének. » Y t I Zlatan Ibrahimovic I líülflW i ft' .. ^ ■ ZOiir€.»fc*:TnTi;.< 1 1 '■ * a • A díjazott színészek itt most hazai környezetben, a színpadon

Next

/
Oldalképek
Tartalom