Nógrád Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 228-252. szám)

2014-10-25 / 247. szám

A Váci Egyházmegye melléklete - IV. évfolyam 10. szám - 2014, Szent Mór püspök ünnepén - Megjelenik minden hónap utolsó szombatján - Szerkeszti: Magyar Bertalan Akiért a harang szól, az nem az a bizonyos Robert Iordan, aki mélységes emberszeretetét hidak felrobbantásában és emberek legyilko Imában äi meg, és ezát Amerikából Hispániáig is képes elzaránctokolni. Még akkor sem ő az, hogyha - nem is tehetvén mát egyébként a törött lábá­val - hősiesen meghal az eszméért, amiben hisz: az anarchia, a zűrzavar eszméjéért. Mondom, áfáért a harang szól, az nem ily&i ember, akármit írt is Hemingway, a kommunista Kuba dísz­polgára, ká korty whiskey között Castro extra szivarjából pöfékelve. Már sokkal inkább lehetne fater CapeStrano az, akiért a harang szól - bár szerintem, ha az üdvözöltek szok­tak náia bosszankodni, Jéios páter egy örökkáalóságig bosszankodik fásé ezen. HogyéppenmMa rendelte d a Szentatya a déli hamngszót, meg Urunk színeváltozásának ünnepét, mikor pedig ő csak tette a dolgát, Urát és Istenét követve, Szent Ferenc atyjá­nak módját Hemingway persze mostfdhábo radva kérdezné, hogy ugyan mi különbség mi Robert Jordan é fráter Capestram között?! Mindkettő háború­zóit, hát nem? Hát nem. Kapis2tiún, noha seregek élén állt a a hódítók rohama előtt, de Jegyvere’csak a Kereszt volté ásóját födetlen melle, amelyet elsőként kínált oda az oszmán kardoknak. Samikora vérontás elült, ő, a hetven éves szerze­tes, nem diadalt ült, hanem sietett az ispotályba, harcolni a legkisebb és lega­lattomosabb ellenséggel a pestissd És Kapiszbánnak nem volt „mi’ meg „ők”: a ká kőével ápolb Hunyadit ugyanúgy, mait az utolsó török liadi- foghot. És ott esett el diadalmasan. A harang azóta szól Nem Robert Jordánért, nem Kapisztránért, nem is értünk. Hanem Annak ácsőségére, akinek segítségével a Jó győzedelmes­kedik a rossz fölött, előbb ivgy utóbb, de mindig - és majd legvégül mb Az egyházmegye hírei bővebben, képgalériákkal, videókkal a honlapon: www.vacieqvhazmeaye.hu Isten szívének illata - ITT, Leányfalun diakonía Országos diakónustalálkozó, és a váci egyházmegye diakónusképzőjének első alkalma ITT, azaz: Imádság, Tanulás, Találkozás - így nevezik a magyarországi állandó diakónusok és házastársaik, valamint a diakonátus iránt érdeklő­dők részvételével évről- évre, Leányfalun megtar­tott találkozót. Idén októ­ber 9. és 11. között (hagyományosan csütör­tök estétől szombat délig) tartott az együttlét, amelynek során a fel­szentelt diakónusok és a szentelésre készülők mel­lett részt vettek a Váci Egyházmegye idén indí tott diakónusképzőjének pár hete felvett első évfo­lyama is, akik az első képzési alkalomként tel­jesítették a három napot, Tomka Eerenc atya veze­tésével. iMagyar Bertalan A találkozó lelkigyakorlatos részében Bíró László tábori- és családreferens püspök osztotta meg mély gondolatait a diako­nátus és a házasság szentsége­inek egymást segítő hatásáról és a modern, szolgáló lelki pásztorkodásról, többek között XVI. Benedek pápa Deus cari- tas est endklikája alapján. A „szakmai” rész pedig, pén­tek délután, a diakónusnak a lelkigondozásban vállalható szerepét és lehetőségeit járta körül. Mégpedig olyan neves szakemberek segítségévei, mint például Kővári Magdolna szociális testvér, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Inté­zetének oktatója; Egry László, aki egyszemélyben orvos, lel­kigondozó és diakónus; Török Gábor, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének csoportvezetője; vagy éppen Marton Zsolt és Füzes Ádám atyák, akik áldozópapságuk mellett tanulták meg és alkal mázzák a hívek szolgálatában a modern mentálhigiénés mód szereket. Ádám atya emellett az alakulóban lévő Kanter Károly Felnőttképzési Intézet vezetőjeként és az Esztergom- Budapesti Egyházmegye diakó­nusainak felelőseként volt jelen. A diakónusok, a II. Vatikáni Zsinat óta, egy évszázadok óta fennállt hiányt töltenek be újra mondotta előadásában Kővári Magdolna SSS -, hiszen amíg az egyházban szépen megmutatkozott Krisztus, a „király” és Krisztus, a „pap”, addig valahogyan feledésbe merült Krisztus, a „szolga" képe, aki a népet képviseli az oltárnál - és a papi rendet a nép között szolgálva. Pótolhatatlan szolgálat ez, olyan szolgálat, amelyben a diakónus nem a functio (hata­lom), hanem az unctio (felkent ség) jegyében tevékenykedik. Mégpedig azzal, hogy a pap által a királyra öntött kenet rajta, a szolgán keresztül „cso­rog tovább”, a nép fejére, és ennek a kenetnek, Isten szívé­nek illata árad szét a világon. Magdolna testvér és a többi előadók is újra és újra Idézték az emmauszi tanítványok tör­ténetét, több szemponttól meg­világítva a példán a diakónus­nak a lelket szolgáló lehetősé­geit. Egiy László doktor példá­ul arra hívta föl a figyelmet, hogy a lelkigondozónak kell kezdeményeznie: nem az emmausziak kértek terápiát Jézustól, hanem ő lépett oda hozzájuk, állt szolgálatukra a bánatukban. Ezzel csengett össze Török Gábor megállapí tása, miszerint a jó lelkigondo­zás nem más, mint az evangé­lium hiteles továbbadása, amely csakis és kizárólag a gondozó hiteles és megélt istenkapcsolatától forrásoz- hat.' S míg egyfelől a diakónus unctiót kapott Istentől és az Egyháztól erre a szolgálatra, addig másfelől szükséges és kötelező megtanulnia is mind azt, amivel embertársain segít hét. De nem feledhetjük azt sem, hogy nem a szavaink, hanem a jeleiüétünk és Isten általunk való megjelenítése hat a terápiában - Kővári Magdolna említette, hogy egy emberileg teljesen értelmetlen haláleset után a gyászoló apá­nak nem tudott semmit mon­dani: egy órát hallgattak együtt, s a végén az apa ezt mondta: „többet tanultam Istenről egy óra alatt, mint egész eddigi életemben.” Marton Zsolt atya a „tere­pen” dolgozó lelkigondozókra leselkedő nehézségeket, csap­dákat villantotta fól egy egy képben. Például említette a temploma elé „kitelepült” kol­dust, akinek az emberek „bol dogan” adakoznak, letudva ezzel a „jótékonyság” iránti igényüket - és megerősítve, konzerválva egy embert a saját torz és hamis életállapo­tában; ahelyett, hogy segíteni próbálnának rajta... Az előadások után az elő­adók fórumon válaszoltak a diakónusokban felmerült kér désekre. A vesperás után pedig egy másfajta lelki gyógyulás: a kiengesztelődés szentsége várta mindazokat, akik igényel­ték - egy szép, ráhangoló, bűn­bánati liturgia után gyónáshoz járulhattak a résztvevők a jelen levő papok segítségével. Szombaton délelőtt a diakó nusok - hagyományosan - egyházmegyénként számoltak be az eltelt egy évben történ­tekről egymásnak, míg a fele­ss ségek Papanek Márta doktor­it nő, lelkigondozó vezetésével | „női fórumot” tartottak. 2 Sajátos újítás volt az idén, 2 hogy az országos találkozó c helyszínén, azzal párhuzamo­san tartották meg a Váci Egyházmegye diakónus jelölt jelnek első képzési alkalmát. Vácott már évek óta folyik a helyi diakónusok továbbkép zése, idén első alkalommal pedig az akolitusképzőt elvég­zett, és egy felvételi vizsgán megfelelt nyolc jelöltnek is elindult az oktatása évi hat hétvégés időkeretben, neves oktatók (ezen a hétvégén Tomka Ferenc atya) segítségé­vel. Elmek is köszönhető, hogy Leányfalun rég nem látott lét­számban gyűltek egybe az ITT résztvevői: a lelkigyakorlatos ház ebédlőjébe csak két tur­nusban fértek be az előadások közben megéhezett diakónu­sok és feleségek. A találkozó záró szentmisé­jét Tomka Ferenc atya mutatta be Füzes Ádám és a házigazda, Szilágyi János görögkatolikus pap koncelebrálásával - 11-én, szombaton, éppen a II. Vatikáni zsinatot, s vele a dia konátust útjára indító Szent XXIII. János pápa ünnepén. ■ Termelők és fogyasztók találnak egymásra - már Újhatvanban is koinonía Gazdapiacot nyitott a Váci Egyházmegye az újhatvani plébánia udvarán A Váci Gazdapiac mintá­jára, termelői piacot nyi­tott a Váci Egyházmegye az Űjhatvani plébánia udvarán. A termelők saját termelésű portékái­kat értékesítik, a vásár­lók pedig minőségi ter­mékekhez juthatnak hozzá. VEVl/Somorjai Gergő Dr. Beer Miklós megyéspüs- pök több mint egy évvel ezelőtt hozta létre Vácott a Püspöki Gazdapiacot, melynek egyik célja, hogy újra összekössük a városi és a falusi embert. Ezt a példát követve Szekeres Mihály atya kezde­ményezésével - Bokros Levente atya (képükön jobbra) és három kedves segítője elindí tóttá a helyi gazdapiacot, mind a vásárlók mind pedig a terme­lők nagy örömére. Egy piac, ami lehetőséget ad a termelők nek saját készítésű, termelésű portékáik értékesítéséhez, ahol a vásárlók, kikerülve a kereske­delmi láncot, közvetlenül jut­hatnak minőségi, tartósítószer- és adalékmentes magyar ter­mékekhez, és ahol e két cso­port találkozik és egy percre mindenki elfelejt rohanni. Mindenki talál ínyére valót, hisz a gazdák hoztak többek 0 között zöldséget, gyümölcsöt, § gyógynövényt, házi sajtot, f. kenyeret és mézet is. g A paletta még bővíthető, | hely még akad, így a szervezők várják olyan gazdák jelentke­zését, akik 40 km-es körzeten belül őstermelői/kistermelői regisztrációval rendelkeznek, és szívesen csatlakoznának. A megnyitóra érkezett érdeklődők, vásárlók örömmel nyugtázták, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, hiszen minden szombaton 8-12 óra között piacnap lesz a plébánia udvarán, amelyre mindenkit szeretettel várnak! ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom