Nógrád Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 228-252. szám)
2014-10-22 / 246. szám
Mihalik Júlia Teremthetsz vagy rombolhatsz Amikor az ember számára világossá válik, hogy a világ legnagyobb rémtettei a szabadsághoz, a szabad akarathoz kapcsolódnak elválaszthatatlanul, elkezdi a legnagyobb csodálat alázatával nézni ezt a megfoghatat- lant. S ettől kezdve egyszerűbb gondolatban eljutni minden bajok gyökeréig: az egyik ember nyíltan vagy leplezetten egy vagy több másik akarata ellen tör... Ezzel többnyire ellenállásba, önvédelembe, másféle akarásba ütközik. És ez a képlet futott és fut más és más változatban át az időkön, mert valahol valakik nem tartották rövid pórázon a saját rossz úton járó akaratukat. A maguk elgondolása szerinti igazságot hajszolva és másokra kényszerítve, köré építve uralkodásokat, hódításnak mondott gyötrelmeket és csalásokat, s mindezt hamis elvek szövevényével leplezve. Véres-könnyes tanulságokkal tele a múltunk, gyászolhatjuk veszteségeinket akár az idők végezetéig, és virágtengereket áldozhatunk a hősök sírhantjain. Tiszteleghetünk, emelhetünk még több művet az emlékezésnek, ám a kérdés azóta is, ma is mélyen a szemünkbe néz: ismerjük, felfedtük már a szabadságunk titkait? Súlyos történések szinte kiáltják: megtanultuk- e a leckét és hát... mi is az? Megannyi üzenetét öntöttük eddig szavakba, véstük be, adtuk át a legjobb szándékkal a gyerekeknek, fiataloknak. De elmondtuk-e nekik, hogy a szabadságukat, a lényük mélyén lakozó kincset az élettel kapták, s azt szeretni és jól használni kell? Hogy „anyaga” láthatatlan és különleges tulajdonságokat mutat: sarokba szorítva képes előhívni a legnagyobb vadságot, de hagyja, hogy a gyengédség lefegyverezze. A megpróbáltatások nemesítik, az erőszak eltompíthatja, megtörheti, de a lángját nem tudja kioltani Jó példával ugye, elmondtuk már: a gyermeki akaratocska nem letörni való erős hajtás, hanem a természetes újulat, az erő, amit kíméletesen, gyengéden terelgetni szükséges a szárnyalás ' magasa felé. Nagy feladat ez, az egyik legnagyobb, amit felnőtt kaphat, azért is, mert meg kell tanítania magát a cseperedőt, a növekedőt is arra, hogyan bánjon vele, mikor és miként tartsa kordában, s nevelje naggyá maga is a szabad akaratát. A szabadságát. Tovább kell adni neki a tanítást: a nagyrabecsült ész (csak) a fényt adja a szív tudásához, a jó döntéseket, (akarásokat) az igazat, a szíve súgja meg. S merjen hallgatni rá, alázattal mellőzve akár a hideg érveléseket. Legyen bátorsága esküdni, s esküjét megtartani. Legyen mersze mondani, hogy édes az a szabadság, amely szabadon akarja a jót. Legyen merészsége eszerint élni. Szabad akaratunk, az enyém, a tied, az övé, teremthet és rombolhat. Ez a tananyag valahol mélyen, mintha lényünk része lenne, már a pöttöm kisgyerek ezért nyitja ki tenyerét, szabadon engedve a lepkét, ezért bámulja meg a virágszirom-szerű parányi élet magasba emelkedését. Ötvennyolc éve történt £f sekvadkert A Mikszáth Kálmán Közművelődési Intézményben, a polgármesteri hivatal előtt és az Ifjúsági Házban emlékeznek meg a település lakói az 1956-os forradalom ötvennyolcadik évfordulójáról október 22-én, szerdán 17 órától. A programok a közösségi házban az ünnepi műsorral kezdődnek, amelynek keretében köszöntőt mond Bállá Mihály országgyűlési képviselő, és fellépnek a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói. Ezt követően a hivatal épülete előtt elhelyezik az emlékezés virágait. A rendezvény végül az Ifjúsági Házban fejeződik be, ahol a résztvevők megtekinthetik a KAT:Art Alkotó Tábor kiállítását. Koszorúzással zárul... Buják. A községi emlékműnél tartják az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója, a Köztársaság ünnepe alkalmából rendezvényüket október 23-án, csütörtökön 15 órától a helyiek. Beszédet mond Borbély Gábor polgármester, majd ünnepi műsort mutatnak be, végül koszorúznák az emlékezők. Közösen emlékeznek Díósjenő. A település önkormányzata közös emlékezésre hívja a lakosokat október 23-án, csütörtökön délelőtt 11 órára a református templom előtti parkba. A résztvevők visszatekintenek az ’56-os forradalom hőseire, és megtekintik a Szentgyörgyi István Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát. Főhajtás gyertyagyújtással lézsa. A település önkormányzata az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékére tartandó ünnepséget október 22-én, szerdán 17.30 órától rendezi meg. A programok a templomban tartott szentmisével kezdődnek, majd az emlékezni vágyók közösen, gyertyákkal vonulnak az emlékműhöz. Az esemény végül a művelődési házban fejeződik be a Mikszáth Kálmán Általános Iskola és a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola műsora, valamint az ünnepi köszöntő után. Hol nyugszanak az acélgyári mártírok? Egy tőről fakadó kettős fejfa. Hugyag központjában, a temető szomszédságában áll. Rajta két név: Hadady Rudolf és Hargitay Lajos. A salgótarjáni Acélgyár munkástanácsának két vezetőjét itt, a faluhoz közeli Ipoly-parton végezték ki a pribékek. Sírhelyük azóta ismeretlen. Hegedűs Henrik Hugyag/Bafassagyamat Hadady Rudolf fordító és Hargitay Lajos gépészmérnök a salgótarjáni Acélgyár dolgozóiként kerültek bele az ’56-os forradalom sodrásába. A két fiatalember büszkén vállalt feladatot a helyi munkástanács irányításában. Ám harcuk elbukott és a kommunista hatalom nem kegyelmezett. Hadadyt és Hargitayt elfogták. Mivel statárium volt érvényben, a parancs szerint „gyorsan kellett végezni velük”. December 12-én három „pufaj- kás” pribék kocsin vitte őket a kivégzés kijelölt helyére, a Szécsényhez közeli Káprások hegyoldalába. A sűrű ködben ügy gondolták, itt könnyedén eltüntethetik őket Ám a favágók megzavarták a tettet. Bedobták a két, meggyötört, agyonkínzott embert az autó csomagtartójába és a legközelebbi településre, Hugyagra szállították őket. Itt a helyi párttitkár pincéjébe vetették a foglyokat A „végrehajtók” gyorsan egyeztettek feletteseikkel, most mit tegyenek. A válasz hamar megjött: a lehető legrövidebb időn belül szabaduljanak meg tőlük. Az éjszaka nem telt nyugodtan Hadady és Hargitay számára. További kínzásokat, ütlegeléseket, rúgásokat kellett elszenvedniük. Másnap hajnalban a gépkocsi - csomagtartójában a két, félholt emberrel - az Ipoly partja felé vette az irányt Itt kirángatták a két férfit, és tovább ütötték szerencsétleneket A túlparton feltűnt egy szlovák határőr, aki hanyagul átszólt „kollégáinak”: „ha már mindenáron ki akarjátok végezni, ne üssétek, hanem végezzétek ki.” A „pufajká- sok” megfogadták a „jótanácsot”. Előbb szabadjára engedték a két mártírt, hadd fussanak, majd amint a meggyötört emberek ösz- szekapaszkodva nagy nehezen megtettek pár métert, egy géppisztolysorozat lekaszabolta őket. A gyilkosok, talán, hogy biztosítsák magukat egy esetleges későbbi felelősségre vonás alól, még szemből is lőttek a már halott férfiakra. A „pufajkások” a holttesteket először belevettették a jeges folyóba, arra azonban nem számíthattak, hogy az alacsony vízállás miatt néhány méterrel lejjebb fennakadnak egy zátonyon. így a hullákat visszatették a kocsiba és a balassagyarmati kórházba szállították. Gyors boncolás következett, a legnagyobb titokban. Aztán sebesen el is hántolták a tetemeket. Néhány nap múlva azonban újratemették őket, egy másik helyen. A tanúkat pedig megeskették, amit itt láttak, örökre felejtsék el. 1957 tavaszán pedig közölték a férje iránt érdeklődő Hargitay Lajosnéval, hogy a foglyok egy óvatlan pillanatban kiszabadultak őrzőik karjai közül és a föld nyelte el őket. A feleségnek is szemrebbenés nélkül hazudtak. A rendszerváltásig mindenki hallgatott. Ekkor azonban Ponyi Gyula, az egykori harcostárs és barát, aki éveket töltött börtönben ’56- os cselekedetei miatt, 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán megindította mozgalmát Hadady Rudolf és Hargitay Lajos földi maradványainak felkutatására. Céljainak megnyerte Schiffer Pál filmrendezőt is, aki stábjával elkísérte a Hargitay- családot. Útjukon nem szegődött melléjük a szerencse. A Nógrád Megyei Főügyészségen, és az esetleges tanúknál egyaránt zsákutcába jutottak. Valamiért, valami sejtelmes ok miatt senki sem merte kinyitni a száját Kutattak a gyarmati temetőben: Hadadynénak volt egy hevenyészett rajza az el- hantolás helyéről. Beszerezték az engedélyeket, hozzáláttak az exhumáláshoz, ám ott nem találtak semmit A sorozatos kudarcok miatt Hargitay Emese joggal fakadt ki: ’’...ezek nem tudják mit csináltak, ezeknek nincs lelkiismeretük.” Aki látta a történetről készült filmet, az Engesztelőt, bátran állíthatja: a magyar bürokrácia szégyene volt ez az eljárás, ahogy az öz- vegygyel és a lányokkal bántak. Nemsokára új fejezet nyitódott a Hadady-Hargitay ügyben. Az Engesztelő hatására talán, de tanúk jelentkeztek, akik állítólag látták a hantolást Előbb a kórház egykori portása vélekedett úgy, hogy a városi kistemetőben, a kerekeskút közelében, egy bokros-gazos területen lelhetik fel a két mártír csontjait Egy hölgy pedig arról esküdö- zött, hogy amikor 1956 decemberében, kisgyermekként a kistemetőben járt, és vízért ment a kút- ra, onnan egyenruhások elzavarták, s a sötétben ásó embereket vélt felfedezni. Másnap megint friss sírokra utaló halmokat látott arra. Ám úgy tűnik, ez is zsákutca volt Ponyi Gyulát is megkeresték a film nyomán. Méghozzá egy nevét elhallgatni kívánó egykori kar- hatalmista, mondván ő szemtanúja volt a két forradalmár karácsony előtti napokban történt újratemetésének. A „pufajkás” egészen más helyet jelölt meg. A régi katonatemető kerítése környéki részt. Ott, őrszemként, egy sírkövön állva látta az elföldelést, de teljes bizonyossággal nem merte állítani, hogy Hadadyt és Hargitayt hántolták el, csupán a jelen lévő magas rangú személyekből, katonatisztekből, tanácsi elöljárókból következhetett, hogy nem egyszerű esetről van szó. Sőt, el is kísérte a bajtársat, megmutatva a helyszínt Ám továbbra is megálljt parancsolt a hivatali gépezet. Egyik feltételezett fólddarabon sem engedélyezték a feltárást. Evekkel később, 2002 tavaszán felgyorsultak az események. Ekkor szólaltatta meg ismét a sajtó Ponyi Gyulát, mi több, a Hargitay család több tagja ellátogatott Balassagyarmatra, dr. SusaEva biológiaprofesszor, igazságügyi antropológiai szakértő társaságában. Elmentek a régi katonatemetőhöz, ahol Smncsik József mentösüszt kalauzolta őket Ő szintén emlékezett itt kisgyermekként friss hantokra. Egy órán keresztül járta be a terepet a csoport, még hozzávetőleges térképet is készítettek, a Hargitay özvegy pedig kifejtette, szeretné már lezárni a történetet, úgy, hogy megtalálják férje hamvait De ezután is holtpontra került az ügy. Egészen 2003 decemberéig, amikor dr. Susa Éva, szintén egy szemtanú-jelölt állítása nyomán konkrét régészeti munkába kezdett, újfenta kistemetői kerekeskút közelében. De csak egy ünnepi viseletben eltemetett férfi tetemére bukkant, ráadásul megállapította, jóval korábban elhunyt, mint 1956. A szomszéd sír átkutatása sem hozta meg a kellő eredményt Néhány évvel ezelőtt ismét akadt egy próbálkozás a földi maradványok felderítésére. A városi önkormányzat kezdeményezésére, régész bevonásával, Ponyi Gyula jelenlétében ismét „feltúrták” a régi katonatemető közelében lévő lehetséges elhantolási helyeket. De ismét semmit sem találtak. Ahová mutattak, ott ástak, hiába. Itt áll ma az ügy. Ponyi Gyula ma is állítja, „valakik” pontosan tudják, hol találhatóak a mártírok csontjai, de nem hajlandóak elárulni. Mindenesetre az egykori harcostárs nem adja fel, reméli, eljön majd az idő, amikor talán a ma még élő egykori karhatalmista pribékek a halálos ágyukon elrebegik az igazságot És végre eljön az a kor, amikor minden ’56-os titokról lehull a lepel, és méltó sírhelyet kapnak a tarjáni forradalmárok. Műterme a természet Balassagyarmat Kovács Ferenc nyugalmazott középiskolai tanár, Balassagyarmat díszpolgára - aki egykoron az Ipoly-parti város tanítóképzőjében végzett - művésztanárok részére több kiállítást is rendezett. A balassagyarmati Szent- Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola - amely a tanítóképző jogutódja - galériájában, a közelmúltban nyílt meg Varga János művésztanár akva- ^rell-, pasztell- és olajképeiből a Kovács Ferenc által rendezett kiállítás. Varga János 1956-ban végzett a balassagyarmati tanítóképzőben. Tanított Endrefalván, Nógrádmegyerben, Romhány- ban, Nézsán, Rétságon. Közben az Egri Tanárképző Főiskolán rajz- földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. A rajzolást, festészetet középiskolás tanára, Farkas András szeretette meg vele, aki felfedezte a fiú ez irányú tehetséget. A főiskolán Blaskó János volt a mestere. A kiállítás megnyitóján Sinkóné Szrenka Anikó, az iskola igazgatója köszöntötte az alkotót és a vendégeket, akik között szép számmal voltak egykori diáktársak. Kovács Ferenc megnyitójában hangsúlyozta, Varga János műterme a természet. Festészetének állandó visz- szatérő témája a nógrádi táj, a virágok, a természet sokszínűsége. Az alkotó a képeivel azon túlmenően, hogy esztétikai élményt nyújt, felhívja a figyelmet a természet védelmére. A megnyitón közreműködtek az iskola tanulói, Kovács Karina és Ivády Bianka. A tárlat tanítási napokon 8 és 18 óra között október végéig tekinthető meg. Szenográdi Ferenc gjggiggflggggigg A közös tőről fakadó kettős fejfa...
