Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-22 / 220. szám
Beperelték volt táncosai Chert Faji diszkriminációra hivatkozva beperelte Chert egy volt koreográfusa, aki szerint az amerikai énekesnő' megtiltotta neki, hogy még több fekete bőrű táncost vegyen fel. Washington. Kevin Wilson állítása szerint Cher azt mondta neki, hogy a turné már „így is túlságosan sokszínű”. Wilson és szintén afroamerikai társa, Suzanne Easter szerint faji diszkrimináció áll a kirúgásuk hátterében, míg egy harmadik táncos, a 42 éves Jacquely Dowsett szerint a kora miatt váltak meg tőle, habár mindannyiuknak azt mondták, hogy a turné költségeinek lefaragása miatt kellett távozniuk. A júliusban elbocsátott táncosok állítása szerint az is hozzájárult a kirúgásukhoz, hogy jelentették, amikor egy társuk szexuálisan zaklatta az egyik női rajongót a turné során. Az énekesnő sajtosa nevetségesnek nevezte a vádakat, amelyek szerinte nem is állhatnának távolabb az igazságtól. A Chert perelő hármas fogat 10 millió dollár kártérítést követel - adta hírül a BBC News nyomán az MTI.- Az állítások olyan régi alkalmazottak szájából hangzottak el, akik egy évtizede turnéznak Cherrel - hangoztatta Perry C. Wander, a táncosok ügyvédje: - Cher, miközben a jelentkezőkről készített felvételeket nézte, azt mondta, hogy a turné már így is túlságosan sokszínű, és megtiltotta a koreográfusnak, hogy még több sötét bőrű, vagy afroamerikai táncost vegyen fel, még akkor is, ha ők jobban képzettek, mint a társaik - tette hozzá. A 68 esztendős Cher hosz- szú ideje futó észak-amerikai turnéja, amely a D2K (Dressed to Kill) címet viseli, 2014 tíz legjobban jövedelmező koncertsorozata közé tartozik a Pollstar toplistája szerint. Az énekesnő jelenleg egy vírusos fertőzésből lábadozik és állapota miatt tíz koncertjét is kénytelen volt elhalasztani. HIRDETÉS HOMLOKZATI HOSZIGETELES 1500 M2 SAJAT ÁLLVÁNYRENDSZER! műemléki Épületek felújítása MŰEMLÉKI ES FA NYÍLÁSZÁROK BÚTOROK GYARTASA TELEVIZIO-MUSOR RTL KLUB 6.00 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor Benne: ízes élet - Mautner Zsófival; Reflektor 10.05 TopShop Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor (ismétlés) 13.05 Fókusz (ismétlés) 13.45 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 15.00 A Konyhafőnök (ism.) 16.10 Az örökség© (am.-mexikói sorozat, 119.) Fsz.:AracelyArámbula, Jorge Luis Pila, Christian Bach, Erika de la Rosa, Alisa Vélez, Kenia Gascon 17.25 Fókusz© Közszolgálati magazin 18.00 Híradó Esti kiadás 19.00 A Konyhafőnök © (tehetségkutató showműsor) 20.05 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) EilEl Barátok közt (magyar sorozat, 7097-7098.) Mkiikl Dr. Csont © (am. krimisorozat, VIII/21.) Benne a szószban Fsz.: Emily Deschanel, David Boreanaz, Michaela Conlin, TJ Thyne, Tamara Taylor, John Francis Daley 23.05 Híradó Késő esti kiadás 23.40 Reflektor Sztármagazin kkMl Döglött akták (am. krimisorozat, 111/12.; 15.) Zuhanás; A drogfutár 1.55 Kung-fu © (am. kalandsorozat, IV/13.) Átmeneti amnézia Fsz.: David Carradine 2.40 Apa-csata © (am. vígjátéksorozat, 1/12.) 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 A lényeg 5.50 Ma reggel 9.00 Capri- Az álmok szigete © (olasz romantikus sor., 76/50.) 10.00 Sophie szerint a világ © (fr. ismeretterjesztő sorozat) 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben Benne: Sport, Időjárás 12.25 Napirend előtt 12.55 Roma Magazin 13.25 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 14.00 Magyarlakta- Vidékek krónikája 14.40 Zorro© (kolumbiai kalandfílmsor., 16.) 15.25 Charly, majom a családban © (német családi sorozat, 15/3.) Első szerelem 16.15 Jövő-Időben 16.25 Híradó+ IHEE J.A.G.- Becsületbeli ügyek © (amerikai sorozat, 21/17.) A túlélők 17.25 Híradó 17.40 Ridikül© Női talkshow 18.30 Életmenete© 19.30 Híradó este Benne: Sport, Időjárás 20.20 Kékfény® Bűnügyi magazin WM, Római helyszínelők- Árulkodó nyomok © (olasz krimisorozat, 60/4.) Az aranysír rejtélye Fsz.: Lorenzo Flaherty 22.20 Az este 22.55 Híradó Benne: Sport 23.10 Aranyfeszt 2014 23.45 J.A.G. - Becsületbeli ügyek (ismétlés) © 0.30 Szívtipró gimi © (ausztrál sorozat, 35/32.) TV2 VIASAT3 m2 2 6.25 Tények Reggel Hírműsor 6.55 Mokka © Magazinműsor 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután Hírműsor 12.25 Aktív © Magazinműsor 13.00 Walker, a texasi kopó (am. krimisorozat, 2 rész) 15.00 A gonosz álarca © (amerikai sorozat, 74.) Fsz.: Gaby Espino, Carlos Ponce, Aarón Diaz, Virna Flores, Wanda D’lsidoro 16.00 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat) Fsz.: Ana Brenda Contreras, Daniel Arenas 17.30 A Macska (mexikói sorozat) 18.00 Tények Hírműsor iMtd»j Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2443.) Fsz.: Gazdag Tibor, Liptai Claudia, Gesztesi Károly, Baronits Gábor, Bozsó Péter 20.15 Zsaruk© (magyar realitysorozat) 21.10 Édes élet© (magyar realitysorozat) kWWÍ Ikarusz (kanadai akciófilm, 2010) Fsz.: Dolph Lundgren, Stefanie von Pfetten, David Lewis, Bo Svenson, John Tench Közben: Kenósorsolás 0.15 Tények Este 1.00 Aktív (ism.)© 1.20 Sportos 2.00 Zsaruvér® (am. krimisorozat, 11/15.) 3.00 Maricruz (am.-mexikói sorozat, ism.) 6.25 Tv-shop 7.00 Gyilkos sorok © 7.55 Gyilkos számok ® 8.50 Született detektívek © 9.40 Szívek szállodája © 10.35 A nagy házalakítás © 11.30 Kettős ügynök © 12.25 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.25 Gyilkos számok © 14.25 CSI: A helyszínelők© 16.20 Castle © 18.20 Jóbarátok © 19.20 Jim szerint a világ © 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © '■IIP A tökéletes trükk ® (amerikai-angol film, 2006) 24.00 CSI: New York-i helyszínelők © 0.55 Star Trek- Nemezis © (amerikai sci-fi, 2002) 11.15 Az élet sava-borsa 12.00 Híradó 12.20 Vers 12.25 Napirend előtt 12.55 Közvetítés a Parlament üléséről 16.30 Térkép 17.05 Emily (ismétlés) © 18.00 Híradó 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet® 19.35 Őrjárat az égen © (magyar sorozat, 4/2) FF 20.30 Szelek szárnyán © (kanadai sorozat, IV/8.) 21.15 Hírek 21.20 Dunasport 21.30 Háromkirályok© A láp királya 23.15 Könyvajánló 23.25 Négy lábbal a földön 0.20 Liszt: h-moll szonáta- Bogányi Gergely zongorázik SPECTRUM I DISCOVERY 8.30 Gyüjtögetők © 9.25 Beépített főnök© 10.25 Emberek bolygója © 11.25 Állati kalandok 3D-ben ® 12.00 Tények a tányéron 12.55 Anthony Bourdain- Nem séfnek való vidék 13.50 Helló, Málta! 14.00 Miért haltak ki a mamutok? © 15.00 Esőember ceruzával 15.55 Helló, Málta! 16.05 Stephen Hawking Univerzuma (2 rész) © itftfi) India sodrában © 19.00 A Föld madárszemmel © 20.00 A káosz titkai © 21.05 A világegyetem © 22.00 Ókori felfedezések 23.00 Nácik a célkeresztben ® 24.00 Világ a város alatt © ECHO TV Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00; 8.05 Vidék élni akar 8.30 Visszhang 9.00 Heti mérleg 10.30 Mozaik 11.00 Oktatás világa 12.30 A legszebb magyar település? (ism.) 13.30 Színházi magazin 15.00 Hazahúzó 17.00 Korrektúra 18.30 Kincs ami van 19.00 Napi aktuális 20.30 Analízis 21.30 Világpanoráma 22.30 Idörosta 23.00 Hazahúzó 24.00 Heti mérleg 9.00 Raktárvadászok 10.00 Csomagcsaták 11.00 Kanadai raktárárverések 12.00 Aranyláz a Bering-tengeren 13.00 A drágakőbáró 14.00 A West Coast Customs műhelyében 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők 17.00 Állítólag 18.00 Csupasz túlélők 19.00 Raktárvadászok 19.30 Kanadai raktárárverések 20.00 Konténervadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Csupasz túlélők 22.00 Az önkéntes számkivető« - A világ körül 23.00 Az alaszkai vadon gyermekei 24.00 Licitvadászok 17.35 Kemy 17.55 Süni és barátai 18.00 OzieBoo! 18.10 Mesebolt 18.30 Frakk, a macskák réme 18.45 Félix levelei 18.55 És te mit gondolsz? 19.10 Bob, a mester 19.25 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.40 Nils Holgersson csodálatos utazása 20.10 Híradó, Sporthírek 20.55 Boston Legal 2014. SZEPTEMBER 22., HETF0 A tökéletes trükk (am. krimisorozat, 1/10.) 21.40 Továbbállók© (am.-angol film, 2009) 23.15 Ridikül© 24.00 Az A38 hajó színpadán: Palya Bea 0.55 Sophie Paquin fent és lent ® 11.00 Minden arany, ami fénylik 11.30 Kincsvadászok 12.00 Hullaverda 13.00 Törzsutas a vadonban 14.00 Túlélni Alaszkát(2 rész) 16.00 Munkaruhás értékmentők 16.30 Hadurak 17.00 Gépek harca 18.00 Eszement tudomány 18.30 Döntsvagy meghalsz! 19.00 Hitler elveszett A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a gyilkos versenyt közöttük. 20.00 A megtévesztés mesterei 21.00 Gazdálkodj koszosán! 22.00 Törzsutas a vadonban 23.00 Drog-nyomozók 24.00 Bevetések hősei LO I SP0RT1 14.50 Századfordító magyarok 15.45 Evangélikus ifjúsági műsor 15.55 Engedjétek hozzám... 16.05 így szól az Űrt 16.10 Család-barát 17.35 Négy lábbal a földön 18.30 Tájháztéka 19.00 Híradó 19.30 Szellem a palackból 20.00 Már nem olyan időket élünk (magyar film, 1964) 21.25 Nyolc évszak (magyar sorozat, 1.) 22.25 Nótacsokor 23.00 Kivánságkosár (ism.) 1.00 Híradó 14.15 Fightpont 14.30 Labdarúgás. BL-magaán (ism.) 15.00 Holland labdarúgás. Holland bajnokság, 6. forduló (összefoglaló) 16.00 Magyar labdarúgás. Új- pest-Ferencváros 18.00 Mai helyzet 18.15 Harmadik félidő (ism.) 20.00 Spanyol labdarúgás. Spanyol bajnokság, 4. forduló (összefoglaló) 21.00 Amerikai foci. NFL, 3. hét (ism.) 0.30 Magyar labdarúgás. Nyíregyháza-Győri ETO ST0RY4 6.30 Kacsamesék (2 rész) 7.30 Dallas (ism.) 8.35 Gyilkos sorok 9.35 NCIS (2 rész) 11.35 Született feleségek (2 rész, ism.) 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) 15.40 Váratlan utazás (ism.) 16.45 Hír2416.55 Váratlan utazás 18.00 Született felségek 19.00 Hir24 19.35 Született feleségek 20.30 Hír24 21.05 Szex és New York 21,35 Született férjek 22.35 A hidegsebész 23.35 Szex és New York (ism.) 0.05 Dallas SP0RT2 14.00 Kerékpár, Férfi U23-as egyéni idöfutam, országúti vb 17.00 Amerikai foci. 3. hét 19.30 Ökölvívás. Floyd Mayweather- Marcos Maidana (ism.) 22.30 Magyar labdarúgás. Újpest-FTC (ism.) 0.30 Spanyol labdarúgás. Bajnokság, 4. forduló, összefoglaló (ism.) 1.30 Holland labdarúgás. Bajnokság, 6. forduló, összefoglaló (ism.) 2.30 Amerikai foci. New York Jets- Chicago Bears (élő) ST0RY5 6.30 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg 7.30 Teleshop 9.35 Könnyek királynője (2 rész) 11.35 Teleshop 12.45 így főzünk mi 13.00 Mosolyt kérek! 14.00 Menekülés a szerelembe 15.00 Kedves ellenség 16.00 Megkövült szívek 17.00 A szív parancsa 18.00 Szelek szárnyán 19.00 McLeod lányai 20.00 A farm, ahol élünk 21.05 Gyilkos sorok (2 rész) 23.10 Hír24 (ism.) 23.40 Kojak 0.40 A szomszéd fóztje.. TV PAPRIKA 18.00 A boldogság receptjei 19.00 Házi kosztok csatája 20.00 Aszakács.haszabadnapos 20.30 Gordon Ramsay 21.00 Jamie 30 perces kajái 21.30 Hugh mester- hármasa 22.00 Ausztrália négykeréken 22.30 Egy falat a városban 23.00 Martha Stewart főzőiskolája 23.30 Éttermi praktikák otthonra 24.00 Házi kosztok csatája 1.00 Receptdaráló Laci Hornácekkel h VIASAT6 11.20 Csendes szörnyetegek © 12.10 Állatszervíz © 13.15 Dokik vészhelyzetben ® 14.15 Szerelem 17.10 Papa pénze nélkül © 19.05 Dokik vészhelyzetben ® 20.10 Kendra a csúcson ® 20.40 Csendes szörnyetegek ® 21.35 Ha ciki, ha nem: Kövér vagy! ® 22.35 Sokkoló függőségek © 23.35 Rejtélyes történetek © 0.30 Ha ciki, ha nem: Kövér vagy!® 10.05 Csllagkapu ® 11.00 Star Trek: Az új nemzedék (2 rész) ® 13.05 Eureka (ism.) ® 14.05 Xe- na ® 15.00 Az igazi szellemirtók ® 15.35 Texas királyai ® 16.00 A szellemirtók legújabb kalandjai ® 17.05 Sötét zsaruk (2 rész) 18.10 Xe- na ® 19.10 Csillagkapu (IX/7.) © -20.05 Eureka (IV11.) ® 21.00 X-ak- ták (l|/11.)® 22.00 Dexter (VIII/13.) © 23.00 Kívülállók (IV/7.) @ 0.10 X- akták(ism.)© I I Faji diszkriminációval vádolják az énekesnőt