Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-01 / 202. szám
Biztonságtechnikai nap Szombaton reggeltől, késő délutánig, népes számú érdeklődő előtt a vasútállomás melletti volt vámudvar aszfaltos felületén bonyolították le a II. Vámudvar kupa autósügyességi verseny elő hírnökeként azt a közlekedés biztonságtechnikai napot, amelyen a rendőrség a tűzoltóság és a MED- Parademic mentős szolgálata is bemutatkozott. Cz. Zentai Pásztó. A rendőrség szakemberei délelőtt egy számítógépes közlekedési szimulátor játékkal ismertették meg a jelenlévőket, majd a másnapi autós ügyességi versenyre érkezettek közül a nézők nagy örömére, néhányan, már most beautózták a terepet. Csikorogtak, füstöltek a gépjárművek gumiabroncsai, miközben volt olyan autós is, amely mindkettő hátsó gumiköppenyét eldurrantva tudott csak visszatérni a kiinduló helyre. Az általában Lada és Skoda személygépkocsik „edzése” közepette érkezett meg a helyszínre egy korhű szovjet típusú traktor és egy gokart, mely azonnal felkeltette nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek érdeklődését is. A járművek után kíváncsiskodókat ezt követően traktorral elvitték egy pályakörre, de a bátrabbak akár a gokart volánja mögé beülve teljesíthették a bóják között kijelölt útvonalat. A rendezvényre a két főszervező Oravetz Zoltán és Zsiga Zsolt jó időt fogott ki, így koradélutánra már jókora nézősereg várta a napi programban szerepelt szimulációs esetet, ahol egy baleset következtében kigyulladt személygépkocsiban rekedt vezetőt kellett kimenteniük a tűzoltóknak, mentőknek. A lánglovagok a tűz eloltását követően feszítővágóval mentették ki a sérültet, majd megérkezett a MED- Parademic speciális mentő gépjárműve, akik gyors beavatkozással, látványos tevékenységükkel ejtették ámulatba a nézőket. A közlekedésbiztonsági nap végére a megjelenteket Németh Zoltán főszakács által egy óriási kondérban készített gulyás várta, így a nem mindennapi látványos műsor megtekintése után senkinek sem kellett korgó gyomorral hazatérni. Ezzel még nem ért véget a pásztói rendezvény, ugyanis vasárnap reggel a Kövérgáz MRSE szervezésében tartották a II. Vámudvar kupa autó ügyességi versenyt. (Erről olvasóinknak későbbi lapszámunk sportoldalán számolunk be.) Jelenek a végtelenben Ságújfaiu. A községben az Államalapításunk 1014. évfordulója alkalmából rendezett ünnepe rendhagyó módon zajlott a közelmúltban. A Himnusz elhangzása után a művelődési házat zsúfolásig megtöltött közönséget Szentes Attila, a község polgármestere: „tiszteld a múltat, az eredetedet, a hovatartozásod s mindennek hordozóját, önmagadat” Móricz Virág gondolatával köszöntötte. Tette ezt abból az alkalomból, hogy a községük nyugalmazott tanárnője, díszpolgára Nagy Lajosné Bereczki Máriának, Jelenek a végtelenben (Ságújfaiu története) című 160 oldalas könyve a ságújfaluiak legnagyobb örömére elkészült. A kiadvánnyal kapcsolatban a polgármester azt mondta: a krónikában megelevenednek a község volt fóldesurai, az itt élő nép szorgos mindennapjai, örömei és bánatai. A rímekbe szedett verses forma plusz értéket biztosít a műnek, még élvezetesebbé teszi az olvasást.. A tanárnőnek sorban ez az ötödik könyve. Emlékszem, tavaly ősszel a község könyvtárában igen nagy érdeklődés mellett mutatták be a Föld mélyéből ébredő város (Salgótarján története) című kötetét. A bemutató végén, Szentes Attila polgármester szerényen megjegyezte: végtelenül örülne, ha Ságújfaluról is megjelenne a tanárnő tollából egy hasonló kiadvány. A kérés teljesült. A szerzőnek mind az öt könyve olvasmányos, színes, sok ismeretet tartalmaz, versbe szedve írja örök igazságot tartalmazó gondolatait. Mesél az olvasónak az elmúlt korokról. A Jelenek a végtelenben című könyv - amelynek a bemutatójára szerző e sorok íróját kérte meg - olvasmányos, értékeket hordoz, ráirányítja az olvasó figyelmét a kis falu elmúlt évszázadaira. A sok-sok érték mellett - rengeteg tényanyagot közöl, olvasmányos, érzelmeket vált ki - ki kell emelni, hogy a szerző nem „szigetszerűen” mutatja be a falu egykori életét, azt hazánk nagy történelmi folyamataiba ágyazva tárja az olvasó elé. A könyv kitágítja az olvasó történelmi, néprajzi ismereteinek horizontját, hozzájárul a szülőföldhöz való kötődéshez. A kötet nem monográfia, nem szociográfia, jóllehet ezek a vonások is tetten érhetők benne. A köNagy Lajosné Bereczki Mária tét Ságújfaluról, elsősorban a ságújfaluiaknak íródott. Az ösz- szejövetelen a szerző rövid részletet olvasott fel a Jelenek a végtelenben című könyvéből. Szenográdi Ferenc A köszönet hangján... Gaigaguta. Nyolcadik alkalommal rendezték meg a falunapot a településen a közelmúltban. Mi, helybeliek, csak a Cserhát gyöngyszemeként említjük meg kis községünket. Hogy miért? A válasz egyszerű: a Cserhát lankás vonulata féltőn öleli körbe a települést, vigyázva az itt élő békés és dolgos emberekre. A szeszélyes időjáráshoz alkalmazkodva, mindenki végzi a mezőgazdasági munkálatokat és az egyéb tennivalókat így hát jól esett egy pihenőnap, amely jókedvre, finom falatok elfogyasztására, színvonalas műsorra és határtalan vendégszeretetre adott lehetőséget Nem hirdette plakát, transzparens, hangosbemondó, hogy mire is készül ez a kis falucska. Személyre szóló, igen esztétikus összeállítású meghívót kapott minden egyes lakos, melyből tájékozódhatott a Falunap eseményeiről. Én máf idős, nyugdíjas pedagógus vagyok, de ott voltam, és éltem a program adta lehetőségek mindegyikével. Élveztem a műsorvezető (Ayala) jóízű humorát, anekdotáit, tréfáit. Jólesett a többfogásos ebéd. Kedves volt Orgoványi László polgár- mester úr köszöntője, amely kissé el is gondolkoztatott... Vajon eszébe jut-e a jelenlévőknek, hogy mennyi munkával, előkészülettel, tervezéssel, szervezéssel jár egy ilyen népünnep megvalósítása? Mennyien dolgoztak már napokkal előtte, és az ünnep napján is, hogy mi vendégek, jól érezzük magunkat? Augusztus 20. küszöbén eszembe jutott István király fiához szóló intelmeiből az is, hogy a „jövevényeket gyámolítsa és becsben tartsa”. A Galgagutai Községi és Nemzetiségi Önkormányzat a község lakóival karöltve, magáévá tette István király intelmeit. Szeretettel fogadta a falu a berceli, a becskei népdalköröket, az őket kísérő tangó- harmoníkás műsorát. Megtiszteltetésnek vettük, hogy a galgagyörki vidám és fürge asszonycsapat szakadatlanul dolgozott, hogy a híres palóc étel, a többféle ízesítésű sztrapacska mindenki asztalára jusson. Nem beszélve a helybeli dolgos szakácsnőkről és segítőikről, akik bográcsban főzték a finomabbnál finomabb ételeket. A délután fénypontja a színvonalas és mindenki igényét kielégítő műsor kavalkád volt. No és persze, nem maradhat el az esti disco, és az azt követő parádés tűzijáték sem. Hát mit lehet ezek után mondani egy egyszerű gutái embernek. Köszönet, köszönet, köszönet mindenkinek, aki értünk, Gaigaguta lakóiért dolgozott, hogy egy színes , feledhetetlen napot adjanak nekünk ajándékba, a szürke, de dolgos hétköznapok után, Szent István ünnepének küszöbén. Külön köszönetét mondunk Orgoványi László polgármester úrnak, aki a hatalmas munkával járó eseményt megszervezte és koordinálta. Levelemet nem dicsekvésnek szántam, csupán egy célom volt vele, hogy sokunk nevében köszönetét tudjak mondani. HugyeczJánosné tanítónő Bartos József A történet a szívemnek oly kedves madarakról, a fecskékről és részben a cinegékről szól. Azokról a madarakról, amelyek- mások mellett - jelzik az idő múlását, pontosabban az évszakok változását is. Jeleznek és figyelmeztetnek. Ha nyitott szívvel tekintünk rájuk, akkor megértjük jelzéseiket s kis túlzással életünk hírhozói is lehetnek. Bármilyen furcsa, a hír lényegét tekintve sohasem tévednek. Tévedhetetlenek. A történetmesélés ötletét egy késődélutáni sétám során szereztem. A város egyik lakótelepén barangolva hangosan csivi- telő, fecsegő madarakra lettem figyelmes. A madarak feltűnő viselkedését nem lehetett nem észrevenni. Hangjuk az utcát uraló magas házak felől érkezett. A hangok irányába tekintettem és láss csodát - a két szemben lévő magas házat összekötő vezetéken, távkábelen - megszámlálhatatlan madár tanyázott. Füstifecskék voltak, talán több százan is. Mintha beszélgettek volna, vagy tán’ beszélgettek is. Közben néhányan néha-néha fólrepültek, majd újra a csapathoz csatlakoztak és tovább „tárgyalták” dolgaikat. Egy darabig figyeltem őket, s arra gondoltam jó lenne életünk ilyen apró szépségeiről is írni. Valójában ezzel indul e történet is. Mivel a mese a cinegékről és a fecskékről szól, így egy kis visszatekintéssel folytatom. Emlékszem március elejére, amikor még - nemcsak a naptár szerint- hanem valóságosan is tél volt. Az első szép tavaszi napra gondolva, azonban lelkűnkben már érlelődött valami új, valami más. Megcsömörlöttünk a téli egyhangúságtól, a rövid nappalok és hosszú esték, éjszakák okozta letargiától, mely a befelé fordulást és a magányt is erősítették. Változást akartunk. És hál Istennek eljött. Alig telt el ugyanis egy hét és a természet új arcát mutatta. A hajnal ugyan még zúzmarát hagyott ránk. És a hegycsúcsokról napközben is, hóról hozott hírt a szél. Mégis a felkelő Nap, ha bizonytalanul, ha messziről is, kicsit még csipkedve, de már simogatva, nemcsak fényt hozott felénk. És mit ad Isten! Új szereplő került a természet, az élet színpadára is. Egy kismadár. A széncinege. A kertek istápolója, védelmezője. AZ egyik legszorgalmasabb énekesmadár. Mozgása szinte követhetetlen. Hajnaltól- napestig szinte állandóan dolgozik. Mintha versenyt futna az idővel. És „tavaszelőn” új nótába kezdett. Ha bátortalanul, ha eleinte halkan is, de elkezdett énekelni. „Ki-ki tél, ki-ki tél”, vagy másképpen fogalmazva „nyitni kék, nyitni kék”. És lassan egyértelművé, erőteljesebbé váltak szavai. Ezt erősítik meg Szabó Lőrinc gyönyörű verssorai is. „Nyitni kék fütyüli,/ nyitni kék, / szívnek és tavasznak / nyitni kék”. Ez a kismadár talán az egyetlen, amelyik valamennyiünknek hírt hozva jelezte a tél múlását és gyönyörű énekével köszöntötte a tavaszt. A természet megújult, és ne tévedjünk, vele együtt megváltoztunk mi is. Visszatérve a füsti fecskékre. Eljött tavasz és melegebb égtájakról visszaérkeztek vándormadaraink. így a falusi ereszek és a városi erkélyek lakói, a fecskék is. Az eltelt hónapokban két fészekaljat neveltek fel. Apró termetűek és mindenkit megelőzve villámgyorsak. A levegő urai. A szuperszonikus vadászrepülőt idézik. Versenyre kelnek a ragadozó madarakkal is, mint a repülők a halhatatlansággal. Jelzik, az időjárás változását is. Tiszta időben „láthatatlanok”. Ha eső közeleg - ahogy a rovarok is - földközelben maradnak. A minapi gyülekezőjük is arra figyelmeztetett, hogy készülődnek a hosszú útra. A vándorlásra. Jó utat és szerencsés visszatérést kismadárkák! Lassan vége a napsugaras nyárnak és ez a mi életünkben is változásokat jelez. Kezdődik pl. az iskolaév és ez alatt nemcsak a tanulóknak, hanem a szülőknek is - öröm és a kudarc lehetőségét is hordozó - új szakaszt, új határokat kell leküzdeniük. Mint a fecskéknek is. Petőfi Sándor szép versének címét idézem: „Itt van az ősz, itt van újra”. A fecskék most sem tévedtek. A fecskék délre szállnak
