Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)

2014-09-23 / 221. szám

Csodálatos, ideális, azaz néző és versenyzőbarát időjárás tisztelgett a hete­dik Nemzeti Vágtának és kísérő rendezvényeinek, mely újfent hatalmas tö­meget vonzott a Hősök te­rére, a Városligetbe, az 56- osok terére és az Andrássy út egy részére. Ami a ver­senyzőket illeti hölgyek is­mét alaposan kitettek ma­gukért: diáklány nyerte a Kishuszár Vágtát, család­anya a fővágtát, és hogy a férfiaknak is jusson azért dicsőség, a nemzetközi fu­tamot, a profi lovasok ver­sengését pedig az egyik legnevesebb magyar zsoké. A megyénket, azaz Ko- zárdot és Hollókőt képvise­lő lovasok szereplése idén már az előfutamoknál vé­get ért, nem sikerült a kö­zépdöntőbe jutniuk. Márton (Satis) István A szombati és vasárnapi fővá­rosi események egy hosszú folya­mat csúcspontjai voltak, hisz nyár elejétől 17 helyen - köztük Erdély­ben a Partiumban és a Vajdaság­ban is - mintegy 300 település részvételével rendeztek elővágtá- kat, ahonnan végül 72 lovas jutott be a budapesti döntőbe. Mivel Pa­mostanihoz hasonló 4. helyezést, melyet Vörös József lovagolt Dere­sen, mindjárt az első előfutamon. Egyébként szombaton és vasár­nap a 12 előfutamon és az 5 közép­döntőn általában hamar eldőlt a továbbjutók (előbbikben az első kettő, utóbbikban a győztes) sze­mélye, a döntőben viszont össze­sűrűsödött két nap eszenciája, ahol az utolsó pillanatig bizonyta­lan volt, hogy kié lesz a végső di­csőség (no és nem mellesleg az 5 millió forint). Három korábbi győz­tes is összetalálkozott és először lett finalista határon túli nemzet­társunk. A győzelmet talán az hoz­ta meg a tahitótfalui és lovas-csa­ládból származó Molnár Gyöngyi­nek, hogy jobb (belső) ívet válasz­tott, az őt utolsó pillanatig, de kí­vülről szorongató - így két és fél körön hosszabb távot megtevő ­bajai Németh Józseffel szemben. Harmadik a tavalyelőtti bajnok, a Hernádnémetit képviselő Vass Jenifer lett. Sima, utcahossznyi előnnyel nyerte a 12 nemzet lova­saiból összeálló nemzetközi futa­mot a több mint 1000 rajtot számo­ló galoppozó ikonunk Varga Zol­tán, aki egy bukás miatt elszaba­dult ló miatt megismételt rajt után nagyon otthagyta az egyébként ki­sorsolt bábolnai lovakon osztozó döntőbeli ellenfeleit Nagy érdeklődés kísérte a spe­ciális kétkerekű bigákat hajtők versengését, melyet szenzációs hajrával a bugaci ifjabb Molnár László nyert. A két nap esemé­nyeit, eredményeit, bemutatóit hosszasan lehetne sorolni a hu­szár, lovasíjász és lovasszínház bemutatóktól a sztárfutamon, kaszkadőrökön át a lóidomításig, csikósmutatványokig, az Ország­konyha kulináris élvezeteiről nem is beszélve. Bár a világon jó' néhány nagyvárosban rendez­nek lovas látványosságokat, de egy fővárosban, annak szívében ilyen jellegűt nemigen. A hölgyeké az elsőség, de egy nemzet a nyertes 7: Nemzeti Vágta, Hősök tere - Megyei lovasaink hamar búcsúztak lóc (elő) Vágtát nem tartottak, így a tavaly második helyen végzett Kozárd egy onnan elszármazott vállalkozó, Hollókő pedig egy me­cénás cég segítségének köszönhe­tően (hét számjegyű) nevezési díj befizetésével nyert jogot a fináléra. Az előző évben igen sikeres kozárdiak (a döntőben csak a haj­rában szorultak hajszálnyival második helyre) idén nem kap­tak hasonlóan gyors hátast és lo­vast, hatfős előfutamukban a Baj­nokot megülő Szabó Gábor 5. lett, azaz nem érte el a középdöntőt je­lentő 1. és 2. hely valamelyikét.- Nem ismerem Vörös Józsefet és Deres nevű lovát, de örül­nénk, ha az első körből tovább jutni - nyilatkozta közvetlenül a rajt előtt a helyszínen Szabó Csa­ba, Hollókő polgármestere, aki még elmondta, hogy jó lenne, ha a világörökség és környékén egyre többen foglalkoznának lo­vakkal, lovagoltatással turiszti­kai és akár sportcéllal. Arra a kérdésemre, hogy mi­korra várható, hogy ne egy is­meretlen bérlovas, hanem helyi indulójuk legyen azt válaszolta, hogy már most is van egy ko­molynak kinéző falubeli jelent­kezőjük, aki az idei versenyzést túl korainak találta, még trení­rozni kell a lovat egy ilyen ko­moly feladatra. Nos, ha az imént említett lokál­matadoruk a jövőben megnyerné valamelyik elővágtát, vagy előde­ihez hasonlóan egy szponzor „be­vásárolná” őt a budapesti finá­léba, akkor talán ő is elérne egy A különleges, óköri harci szekérek mintájára * .... * ■ ■ \ épített bigák versengése Is óriási közönségsikert aratott* Szűkös kerettel kapott ki a Kábel KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 2. forduló Primavera Mizse KC - Balassagyarmati Kábel SE 31-24(16-14) Lajosmizse, 150 néző, vezette: Csányi, Zörgő. Primavera Mizse KC: Lengyel - Drabant 3, VARGA J. 6, BENKE 7, Gigler 2, Varga Z., Bak 1. Cs.: Erdélyi (k) Bujdosó 1, Takács 5/5, Farkas 1, Szórád 1, Vujasin, Szajbert, Bán 3, Lagzi-Kovács 1. Edző: Tóth Edmond. Bgy. Kábel SE: Djukanovics - Bécsi M., Tihanyi, Maletics, Sza­bó T., Matics, Bán D. Cs.: Toarniczky, Piroska. Edző: Mol­nár Ferenc Kiállítások: 10, ill. 4 perc. Hét­méteresek: 5/5 ill. 5/3. Amint az a balassagyarmati csapat összeállításából is kide­rül mindössze két mezőnyjáté­kos cserével kezdték el a mérkő­zést. Igaz Szabó András és Síró Zoltán is a pádon ült, de őket nem szerepeltette Molnár mes­ter, mert nem akarta kockáztat­ni sérült játékosai egészségét. Kajdy Norbert munkahelyi el­foglaltsága miatt az utolsó pilla­natban vált ki a csapatból, akár­csak Puruczki Gábor. Aztán, hogy egy kis hab is legyen a tor­tán, a múlt heti hazai bajnokin remekül bemutatkozó Danisovszki Erik a juniorok mérkőzésén megsérült. Termé­szetesen Toarniczki is játszott a junior meccsen... Lesz mit kiér­tékelni az egyesület vezetésének az Ózd elleni mérkőzés előtt. Az összes negatív előjel ellené­re meglepetésre nagyon jól kezd­tek a vendégek, hiszen vezettek a mérkőzés elején, sőt hiába fordí­tott a hazai legénység a Kábel visszavette a vezetést. Kis kapko­dás volt látható a hazai csapaton, de hamar összekapták magukat és a félidő második felében már három góllal is vezettek. A balas­sagyarmati fiúk ekkor még szí­vósan ragadtak ellenfelükre, és mindössze kétgólos volt a hátrá­nyuk. Ez a hátrány a múlt heti komplett csapattal kedvező lett volna, de a szombati felállás nem sok jóval biztatott a folytatásra. Várható volt, hogy előbb utóbb el­fogynak az erőtartalékok. Ez a második félidőben be is követke­zett. A folytatásra egy felszaba- dultabb hazai csapat lépett a par­kettra az egyre fáradó Kábellel szemben. Húsz perc játékot kö­vetően a hazaiak már tizenkét góllal vezettek. Ekkor kérte ki harmadik idejét a vendégek mes­tere. Sikerült is kissé felrázni egy­re kimerültebb csapatát, és szoro­sabbá alakították a mérkőzés haj­ráját. Dicséretükre szól, hogy en­nek köszönhetően sikerült elke­rülniük egy kiütéses vereséget. Tóth Edmond: - Örülök, hogy csapatom bizonyította, nem volt véletlen a múlt heti békési győ­zelem. Amikor igazán „odatette” magát a csapat, öröm volt látni a kiváló védekezéssel párosuló, látványos támadójátékot. Kár, hogy a végére kiengedtünk egy kicsit, de legalább mindenki já­téklehetőséget kapott. Örülünk a győzelemnek. Molnár Ferenc:- Egy csapat­ban, ha a két átlövő poszton egy szélső és egy beállós van, ott nagy baj van. Egy félidőn át megoldot­tuk a feladatot, de utána „elfogy­tunk.” Azt azért megjegyezném, hogy ha egy junior bajnoki fonto­sabb, mint egy felnőtt, ráadásul még az egyetlen lövőnk is (Danisovszki) az egyetlen lehető­ség, akkor nincs miről beszélni. Kezd telni a pohár! K. H. M. 1. forduló: Arago Törökszent­miklósi K - Mezőkövesdi KC U23 25-24, KTE-Kisokos - SBS Eger Eszterházy SZSE 22-23, MOL-Pick Szeged U23 - Ózdi KC 21-22, Juhász '99' Füzesabo­nyi S - FKSE Algyő 23-2, Balas­sagyarmati Kábel SE - Orosházi FKSE U23 36-30, Békési FKC - Primavera Mizse KC 29-32, FTC- Nyír-Flop-Holding Nyíregy 24-23. 2. forduló: Ózdi KC - Bé­kési FKC 32-27, FKSE Algyő - MOL-Pick Szeged U23 27-26, Orosházi FKSE U23 - FTC 22-32, Nyír-Flop-Holding Nyíregy - KTE-Kisokos 22-23, Mezőkövesdi KC U23 - Juhász ' 99' Füzesabonyi S 26-33, SBS Eger Eszterházy SZSE - Arago Törökszentmiklósi K 30-21 A bajnokság állása 1. FTC 2 2 0 0 56-45 4 2. Mizse KC ■ 2 2 0 0 63-53 4 3. Eger Eszterházy 2 2 0 0 53-43 4 4 Ózdi KC 2 2 0 0 54-48 4 5. Algyő 2 2 0 0 51-49 4 6,Füzesabony 2 1 ű 1 56-50 2 7. KTE-Kisokos 2 1 0 1 45-45 2 8. Bgy. Kábel 2 1 0 1 60-61 2 9. T.szentmiklós 2 1 0 1 46-54 2 10. Szeged U23 2 0 0 2 47-49 0 11. Nyíregyháza 2 0 0 2 45-47 0 12. Békési FKC 2 0 0 2 56-64 0 13. M.kövesd U23 2 0 0 2 50-58 0 14. Orosháza U23 2 0 0 2 52-68 0 Juniorok. 1. forduló: KTE- Kisokos - SBS Eger Eszterházy SZSE 15-20, Juhász ' 99' Füzes­abonyi S - FKSE Algyő 22-32, Békési FKC - Primavera Mizse KC 39-19, FTC Diagnosticum - Nyír-Flop-Holding Nyíregy 33-28. 2. forduló: Primavera Mizse KC - Balassagyarmati Ká­bel SE 37-30, Nyír-Flop-Holding Nyíregy - KTE-Kisokos 31-33, Ózdi KC - Békési FKC 19-43, SBS Eger Eszterházy SZSE - Arago Törökszentmiklósi K 44-11. A bajnokság állása 1. Békési FKC 2 2 0 0 82-38 4 2. Eger Eszterházy 2 2 0 0 64-26 4 3. Algyő 1 1 0 0 32-22 2 4.FTCD. 1 1 0 0 33-28 2 5. KTE-Kisokos 2 1 0 1 48-51 2 6. Mizse KC 2 1 0 1 56-69 2 7. Nyíregyháza 2 0 0 2 59-66 0 8. Bqy. Kábel 1 0 0 1 30-37 0 9. Füzesabony 1 0 0 1 22-32 0 10. Ózdi KC 1 0 0 1 19-43 0 11. T.szentmiklós 1 0 0 1 11-44 0 I I I i Hollókő lovsát felvezetik* a starthoz ^ ^ -- .; w*úy ■'"j -y ' J^ Nagyol hajrázott Kozárcl lovasa (pirosban) ■ a futama 4. helyéért, hajszállal maradt csak te róla

Next

/
Oldalképek
Tartalom