Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-06 / 181. szám

Samu újra bizonyított Női labdarúgás. A kö­zelmúltban kapott gól nélkül teljesítette az UEFA fejlesztési torná­ját az U19-es női váloga­tott. A Szlovéniában megrendezett tornán Turtóczki Sándor lányai Kazahsztán, Szlovákia és a házigazdák ellen mérkőztek meg, és re­mek eredménnyel zár­ták a megmérettetést. Az U19-es válogatott keret­ben ezúttal a Fradi kilenc játé­kosa, köztük a fővárosban ta­nuló palotási Samu Anna háló­őrzőként kapott helyet. A ma­gyar női utánpótlás labdarúgó válogatott első találkozóját kis­sé akadozott játék mellett Szlo­vákia ellen vívta meg. A ma­gyar lányok Samu Annával fel­állva végül 2-0-ra győzték le északi szomszédunkat, majd következett a házigazdákat gárdája, akik hálóját már fél tucat góllal terhelték meg. E találkozón a szövetségi kapi­tány pihentette palotási há­lóőrzőt, de a záró Kazahsz­tán elleni mérkőzésen már újra ő védte a magyar kaput. Csapatunk ezen a találkozón is hat gólt szerzett és egyet sem kapott, így három győze­lem mellett kapott gól nélkül zárta a szlovéniai tornát. A záró találkozón az alábbi összeállításban lépet pályára a magyar U19-es női válogatott: Samu Anna - Nagypál Fatima, Bokor Adrienn (Madarassy Kitti, 71.), Király Bianka (Viczai Katalin, 71.), Szabó Do­rottya (Titi Hajnalka, 71.) - Fenyvesi Evelin - Vicsek Nóra (Öreg Cintia, 54.), Görög Zsó­fia (Horváth Boglárka, 54.), Kaján Zsanett, Farádi Szabó Edina (Dencz Orsolya, 41.) - Vidovenyecz Anna (Partin Nicole, 54.). GL: Kaján Zsanett (3), Görög Zsófia, Vidovenyecz Anna, Kazah öngól. Tour de Pásztó. Mint arról már hírt adtunk Pásztón, augusztus 2-án a Csányi Attila sportvezető emlékének is adózva bonyolítot­ták le az idei Tour de Pásztó ke­rékpáros szabadidős rendez­vényt, melynek során 215 kerék­páros és néhány futó vágott ne­ki a pásztói városházától indul­va a szűk egyirányú, két igen éles kanyarral is tarkított Köl­csey utcán keresztül - a szinte mindvégig emelkedő Mátra- keresztesig tartó 12 km-es- táv­nak. A város legtávolabbi város­körzetében a Zöld Sas vendéglő előtt felállított hatalmas célka­puhoz végül 198 kerekező érke­zett meg. A helyi szervezők ez­úttal öt kategóriában díjazták a leggyorsabb teljesítőket. Idén a részvételi csúcs igen, a pálya­csúcs viszont sem a férfiaknál, sem a nőknél nem dőlt meg. Pásztóról-Mátrakeresztesre ab­szolút elsőként, ha csak „mellbe­dobással” is a fiatalabb korosz­tályt képviselő elmúlt évi győz­tes Tóth Gábor érkezett, meg szo­rosan a nyakában az alsótoldi dr. György Zsolttal. Őket negyven másodperccel lemaradva egy né­gyes boly - Bíró Bálint, Adame László, Babka Szabolcs és Rónay Tamás - követte. A leggyorsabb felnőtt nő (abszolút 19.) ismét a pásztói Virágh Erika lett. Néhá- nyan kerékpár nélkül futva tel­jesítették a 12 km-es távot, közü­lük a férfiaknál Mitró Attila, nőknél pedig Gáspár Szilvia ér­kezett meg elsőként Mátra- keresztesre. Kerékpáros eredmények. Ovis kategória: 1. Hárskúti Dávid 44,00 perc, 2. Veres Nóra 1:11:11. Kisiskolások (2004- 2007): 1. Zagyi Zsófia 49:29, 2. Kiss Vencel 53:44, 3. Káposzta Máté 56:24. Kamasz tekerő (1997-2003): 1. Kiss Attila 23:04, 2. Sándor Tamás 23:13,3. Urbán Bence 26:4ó. Szebbik nem kate­gória (1997 előtt születettek): 1. Virágh Erika 27:53, 2. Sándor Ilona 30:51, 3. Bíró Dorottya 33:37, 4. Szentkúti Anna 34:14, 5. Pintér Zsuzsanna 37:43,6. Ta­nács Erzsébet 39:22. Erősebbik nem kategória (1997 előtt szüle­tettek): 1. Tóth Gábor 22:09,2. dr. György Zsolt 22:10, 3. Bíró Bá­lint 22:50, 4. Adame László 22:51, 5. Babka Szabolcs 22:52, 6. Rónay Tamás 22:53. Cz. Zentai Országos döntőben a lányok is Az elmúlt hét végén a Salgótarjáni Strandépítők férfi csapata újabb torna­győzelmüket, míg a höl­gyek a strandkézilabda országos döntőbe való ju­tásukat ünnepelték Száz­halombattán. Hegedűs H. A kvalifikációs sorozat utolsó állomásán népes mezőny, hu­szonnégy női és huszonegy férfi alakulat igyekezett „élni” a végső alkalommal. A Strandépítők Girls néven futó leány-társaság a cso­portmérkőzéseket két győzelem­mel és egy vereséggel tudta le, így bejutottak a középdöntőbe. Itt az előző, balatonakarattyai „fel­vonással” szemben, most mellé­jük szegődött a szerencse. A hár­mas csoportkor utolsó mérkőzé­sén mindenképpen szétlövés nél­kül, azaz makulátlanul, két nyer­tes szettel kellett megverniük a tököli 2 Cool Ya együttesét - ami sikerült is Bártfai Ferenc és Med­ve Tímea tanítványainak. így ha­todiknál rosszabb helyen nem vé­gezhettek, ami pedig összetett­ben azt jelentette, mindenképpen tagjai lettek a balatonfüredi or­szágos finálé legjobb tíz gárdájá­nak. Nem is sikerült úgy a kon­centráció a helyosztón, a győriek legyőzték a nógrádi megyeszék­hely kiválóságait. A férfiak a csoportkörben egy­szer „betliztek", de ettől függet­lenül nem okozott különösebb nehézséget számukra a tovább­jutás. Ráadásul a négy közé ke­rülésért a legfőbb hazai riválist, a budaörsieket kapták ellenfélül. Ezt az akadályt meglepően köny- nyedén vették Rácz Viktorék, és máris a döntőbe jutás küszöbén álltak. Sőt, hamar átléptek rajta, bár a Happy Hands elleni szétlö­vés során igen komoly szükség volt az újból kapussá „avanzsált” Lőrik Tamás remek helyezkedé­sére és hosszú kezeire. A százhalombattai döntőben a két balassagyarmati teremjáté­kost, Varga Ádámot és Piroska Krisztiánt felvonultató Laza La­dikkal szemben magabiztosan diadalmaskodtak a salgótarjáni­ak, bezsebelve ezzel egy újabb tornagyőzelmet. Az országos finálét ezen a hét végén rendezik Balatonfüreden, ahol az aranyesélyes férfiak már számíthatnak a harmadik gyer­meke megszületése után baráta­ihoz csatlakozó Jakab István ka­pus játékára. Egri pontszerző ATLÉTIKA 119. o Idén Székesfehérváron rendezték meg a 119. at­létikai magyar bajnok­ságot, a nógrádiak közül egyedül Egri Balázs (Sal­gótarjáni Atlétikai Club) vívta ki a jogot arra, hogy a három nap során ott legyen a legjobbak között. A jól rendezett versenyen 38 bajnoki szám került megrende­zésre, 21 szakosztály vihetett ha­za aranyérmet. Öt-öt első hely­nek örülhettek a Gödöllői EAC és a Debreceni SC-SI atlétái, őket a legjobb hat között a Veszprémi EDAC (4), az FTC, a Titán TC (3- 3), az UTE és a Szombathelyi Ha­ladás (2) követte. A három nap alatt akadtak duplázók és még egy triplázó is, Kaptur Éva a 100 méter, és a 4x100 méteres váltó után 200-on is aranyérmet vehetett át. A duplázók közül Kazi Ta­más pénteken 1500-on, majd vasárnap 800-on győzött; a ju­nior Móricz Bálint a 400 után a 200 méteres síkfutást is meg­szágos bajnokság nyerte; Kéri Bianka 400-on és 800-on lett első, míg Márton Anita a súlylökést követően diszkoszvetésben sem talált le­győzőre. A fővárosban készülő, de sal­gótarjáni színekben versenyző Egri Balázs 1500 méteren a pontszerző 12. helyen végzett, majd 5000-en a 17. lett. Máté Csaba tanítványa hosszú kiha­gyás után kezdte újra a futást, teljesítménye alapján idén egyedül ő képviselhette a nóg­rádi színeket. A megyénkből elszármazottak közül 100 mé­teren Kádasi Zalán (Egri SSE) másodikként végzett saját idő­futamában (10,71 mp), majd a döntőben 10,82 másodperccel a hetedikként ért célba. A Ma­dách gimnázium egykori diák­ja az egri 4x 100-as váltó tagja­ként kilencedik lett, 43,27 má­sodperces idővel. Nógrádi eredmények. Férfi­ak. 1500 méter (15 induló): 12. Egri Balázs (Salgótarjáni AC) 4:15,21 perc. 5000 méter (22): 17. Egri Balázs 16:18,61. B. L. 1 t » f I íiaTiFiirg7nrf:inM' Hangulatos verseny a Mátrában Mitro Attila ezúttal kerékpár nélkül futva teljesítette a távot Rekkenő hőségben kerekeztek fel a részvevők Mátrakeresztesre

Next

/
Oldalképek
Tartalom