Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-29 / 200. szám

Berki és Makra is versenyez torna ob Berki Krisztián, a lólengés olimpiai bajnoka, va­lamint a világkupa-győztes Makra Noémi is indul péntek­től vasárnapig a Körcsarnok­ban, ahol a tornászok orszá­gos bajnokságát rendezik majd. A hazai szövetség (MATSZ) közleménye szerint a felnőttekkel együtt a junio­rok is összemérik tudásukat az eseményen, amelynek első napján kerül sor az egyéni ösz- szetett viadalra, ez pedig a nők számára egyben válogató is az októberi, kínai világbajnok­ságra. A férfiaknál szintén az összes válogatott kerettag részt vesz az ob-n, ők azonban éppen két válogató között van­nak, így náluk „csak” a ma­gyar bajnoki cím lesz a tét. Az egyéni összetettet pénteken 16.00 órától rendezik, ez egy­ben selejtező a szerenkéntj döntőkre. A finálék szomba­ton és vasárnap egyformán 10.30-kor kezdődnek. Három érem PARA-AQUATLON vb. Mindhá­rom magyar induló éremmel zárt szerdán Edmontonban a para-aquatlon-világbajnok- ságon. A Magyar Paralimpiai Bi­zottság (MPB) tájékoztatása sze­rint Boronkay Péter az első, Ba­logh Zoltán a második helyen végzett. A látássérültek verse­nyében Lengyel Zsófia harma­dikként ért célba a 750 méter úszásból és 5 kilométer futásból álló versenyben. A magyarok szombaton a triatlon- világbajnokság para-verseny- számában állnak rajthoz. Győzött a Fradi LABDARÚGÓ NB i. 3. forduló, pótolt mérkőzés: Ferencvá- ros-Dunaújváros Pase 2-0. A bajnokság állása 1. Videoton 5 5 0 0 16-2 15 2. Diósqyőr 5 4 1 0 10-4 13 3. Ferencváros 5 4 0 1 9-3 12 4. MVM-Paks 5 3 2 0 9-1 11 5.MTK 5 3 0 2 7-8 9 6. Újpest FC 5 2 3 0 4-2 9 7. Lombard Pápa 5 2 2 1 5-6 8 8. DVSC-TEVA 5 2 1 2 4-3 7 9. Bp. Honvéd 5 2 0 3 5-6 6 10. Győri ETO 5 1 1 3 5-7 4 11. Szombathelye 5 1 1 3 2-6 4 12. Nyíregyháza 5 1 1 3 3-9 4 13. PMFC-Matias 5 0 3 2 5-10 3 14. Puskás A. 5 0 2 3 4-8 2 15. Dunaújváros 5 0 2 3 1-9 2 16. Kecskemét 5 0 1 4 4-9 1 Férfi kosár Eb-selejtező. A ma­gyar férfi kosárlabda-válogatott szerdán 15 ponttal legyőzte a cseheket Szolnokon az Euró- pa-bajnoki selejtezősorozat ha­todik, utolsó fordulójában, de csoportharmadikként nem jutott ki a jövő évi kontinensviadalra. A magyarok Portugáliában 58-38-as diadallal kezdték meg az Eb-selejtezőt, majd idehaza a grúzokat is legyőzték (74-73), aztán kikaptak Csehországban (66-63), a negyedik fordulóban pedig a nyeretlen portugálokat verték 65-52-re Kecskeméten. Vasárnap aztán 79-59-re kikaptak a grúzoktól, akik szerdán pa­pírforma-győzelemre készültek a nyeret­len portugál csapat ellen. Stojan Ivkovic együttese kétféle módon juthatott ki az Eb-re: ha a portugálok még­is nyernek Tbilisziben, akkor elég négy ponttal legyőzni Csehországot, ha viszont a grúzok sikerrel járnak odahaza, akkor Vojvoda Dávidéknak legalább 17 ponttal kellett megverniük a cseheket. Tóth Norbert triplája adta meg az alap­hangot a telt házas Tiszaligeti Csarnok­ban, a magyarok azonban nem tudtak há­rom-négy pontnál jobban elhúzni a nyitónegyedben. A játékrész hajrája az­tán a remek védekezésnek és a csapatka­pitány Vojvoda Dávid hármasának kö­szönhetően kiválóan alakult, a második szakasz 20- 13-ról indult. A folytatásban az ellenfél 25-17-ről 25-22-re feljött, majd bő két és fél percen át 29-24 állt az eredményjelzőn. Vojvoda begyűjtötte har­madik személyi hibáját, 32-25-nél ismét hét pont volt a hazai előny, de néhány vé­delmi megingás és vitatott bírói ítélet nyo­mán a félidőben 32-31 volt az állás. A nagyszünetben kiderült, hogy nem történt „csoda” Tbilisziben, a grúzok a várakozásoknak megfelelően 71 -59-re le­győzték a portugálokat, így a magyar csa­patnak csakugyan 17 pontos siker kellett a csoport második helyéhez. Szolnokon térfélcsere után Wlttmann Krisztián triplájával 39-33-ra meglépett a magyar válogatott, de a rivális nem hagyta magát, így nemsokára megint csak két pont volt a különbség. Aztán Ferencz Csaba is betalált távolról, 51 -42- nél ismét éledeztek a magyar remények, sőt miután Keller Ákos kapásból húzta be a gyűrűbe a labdát, már tíz pont volt az előny (58-48). Az 58-50-ről elrajtoló zárószakaszban a csehek továbbra is tartották magukat, ám Ruják András hármasát követően már 66-54 állt a nagyórán, azaz már csak öt pont kellett az „üdvösséghez”. A következő hazai ziccer azonban kimaradt, az ellenfél pedig összekapta magát, de néhány jó bün­tető és Vojvoda triplája révén 79-63 lett az állás, ekkor már talpon volt mindenki a csarnokban. A hajrában 79-65-nál már csak egy hármas hiányzott, de az ellenfél ta­lált a kosárba, majd Tóth Norbert triplájával, 13 másodperccel a vége előtt 16 pont volt a hazai előny. A túloldalon Houska talált be (82-68), majd Keller értékesített büntetője után a másodikat szándékosan kihagyta, hogy a társak kétpontost szerezhessenek, de ez végül nem sikerült A15 pontos magyar siker azt jelenti, hogy a nemzeti csapat - két pont híján ­csoportharmadikként végzett, így lemaradt a 2015-ös Eb-ről. A hét csoportból a győzte­sek és a hat legjobb második jutott ki a jö­vő nyári kontinenstornára, melynek hely­színe szeptemberben derül ki. Magyaror­szág legutóbb 1999-ben szerepelt Eb-n. Eredmény, 6. forduló, E csoport: Magyar- ország-Csehország 83-68 (20-13, 12-18, 26-19, 25-18). A legjobb magyar pontdobók: Vojvoda 20, Thomas 14, Keller 13, Tóth N. 11 .A csoport másik mérkőzé­sén: Grúzia-Portugália 71-59. A csoport végeredménye: 1. Csehország 10 pont, 2. Grúzia 10, 3. Magyarország 10,4. Portu­gália 6. Azonos pontszám esetén az egy­más elleni eredmények rangsorolnak. Trónkövetelők a hetedik gálán vast! A November 18-án rendezik meg Buda­pesten a hetedik Tennis Classics gálát, amelyen ezúttal nem a múlt nagyjai, hanem fiatal trónkövetelők lépnek pályára a Papp László Sportarénában. A szervezők szer­dai tájékoztatása szerint az elmúlt évek során nyilvánva­lóvá vált, hogy a múlt „klasszikusainak” száma véges, és nemigen van már olyan egykori legendás játékos, aki ne járt volna legalább egyszer a Tennis Classicson: az előző gálákon a magyar főváros vendége volt többek között Björn Borg, John McEnroe, Ivan Lendl, Stefan Edberg, Mats Wilander, Henri Leconte, Yannick Noah, Patrick Rafter vagy Thomas Muster. Másfelől a rendezők úgy vé­lik, hogy a hazai sportbarátok legalább annyira kíváncsi­ak a mostani legjobbakra is, mivel nehéz eljutni olyan helyszínekre, ahol találkozhatnak a profi tenisz elittel. Az idei meghívottak névsora egyelőre négy fiatal és egy szenior játékost tartalmaz: a kanadai Milos Raonic, a lett Ernests Gulbis, az olasz Fabio Fognini és az oszt­rák Dominic Thiem mellett a labdazsonglőrnek sem utolsó, iráni-francia Manszur Bahraminak tapsolhat majd a közönség. A 23 éves, montenegrói származású Raonic hat ATP- tornagyőzelemnél tart, idén elődöntőt vívott Wimble­donban, s jelenleg hatodik a világranglistán. A 25 esz­tendős Gulbis ugyancsak hat trófeát gyűjtött, idén Roger Federer legyőzésével elődöntős volt a Roland Garroson, és a 12. helyen jegyzik az ATP-rangsorban. A 27 éves Fognini szenvedélyes stílusa miatt lett közönségkedvenc, jelenleg 17. a világranglistán, de már­ciusban 13. is volt. A top 50 legfiatalabb játékosaként is­mert Thiem idén Madridban legyőzte az Australian Open-bajnok svájci Stan Wawrinkát, és 20 éves korára már a 44. helyen áll. A négy játékos versenyszerű rendszerben küzd meg egymással Budapesten, az elődöntők győztesei csapnak össze a fináléban. Salgótarjánból dobbantott nagyot ATLÉTIKA Nyolcví möt éve született Bolyki István Az SSE egykori kiváló ug­rója, Bolyki István 1929. augusztus 29-én született a Heves megyei Mátraderecskén. A több­szörös bajnok és váloga­tott atléta Salgótarjánban kezdte a sportolást. Sportpályafutását a salgótarjáni Vasasban labdarúgóként kezdte, ám hamarosan átpártolt az atléti­kához. Távol- és magasugrásban ért el kiemelkedő teljesítményt. Ekkori legjobb hármasugró ered­ménye (14,24 méter) még jelenleg is szerepel a megyei ranglistán. 1948 novemberében került az SSE-hez. Munkahelye az acélgyár­ban volt, ahol társpénztári szám­fejtőként dolgozott. 1949-ben hármasugróként észak-magyaror- szágj csúcsot futott, és még abban az évben bekerült a válogatottba. A magyar bajnokságon ezüstér­met szerzett. Katonának a híres sportszá­zadhoz sorozták be, így lett 1950-ben a Budapesti Vörös Lo­bogó, majd a Budapesti Honvéd versenyzője, és további sportpá­lyafutását ott folytatta, 1960-as visszavonulásáig. Ez idő alatt kétszer ugrott magyar csúcsot (15,32 és 15,41 méter), és az ér­demes sportoló szintet érte el. 1949 és 1957 között 32-szer volt a válogatott keret tagja. Többször nyert magyar bajnokságot, a fő­iskolai világbajnokságon negye­dik helyen végzett. Hazánkban, hármasugrásban ő ugrotta túl először a 15 métert. Időközben elvégezte a Testne­velési Főiskola tanári szakát. Ak­tív sportpályafutását követően dolgozott edzőként, tanárként, tanszékvezetőként, a szó igazi értelmében szolgálta a magyar sportmozgalmat. Tiszti rendfo­kozatot kapott, és az Egyesített Tiszti Iskolán tanított. Á Zalka Máté Műszaki Főiskolán 15 évig volt tanszékvezető tanár, 1984- ben innen ment nyugállomány­ba, mint alezredes. Bolyki eköz­ben a Bp. Honvédnál szakedző­ként több magyar rekorderver­senyzőt nevelt. Hatvannyolc éves korában, 1997 decemberében hunytéi, sír­ja Mátraderecskén található. Gyutai Adrián f I ! r i A cseh Tomás Satoransky (k) pas­szol Keller Ákos (b) és Vojvoda Dávid (j) között Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban Gyulai Adrián, a 2013-as esztendő legered ménye- sebb magy ar gyorsasági motorversenyzője lemon­dott támogatása nagy részéről, hogy' támogathassa szponzora segítségével a Mozgásjavító Intézetet. Erkölcsi kötelességem, hogy melléjük álljak mondotta* Mára rehabilitációs szakaszban jár a vállműtéten átesett Adrián. A Superstock 600-as kategóriában versenyző paksi motoros ezt az időszakot használta fel arra, hogy segítsen azokon, akik minden támo­gatást megérdemelnek. A Tóm racing Motorsport Te­am verseny zője ugyanis lemondott egy ik sziromé­ra, a VIP Phone Hungary Kft any ági támogatásának nagy' részéről, és a céggel karöltv e számítástechni­kai eszközökkel járul hozzá a/ itt élő és tanuló moz gássérült gyermekek életének megkönnyítéséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom