Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-29 / 200. szám

Lebénult a négylábú Mátraterenye. Állatkínzás vét­ségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 47 éves mátraterenyei lakos ellen a Bátonyterenyei Rendőrkapi­tányság. A férfi a napokban, a la­kása előtti úton bántalmazta szomszédja kutyáját. Az ebet a földhöz vágta, majd belerúgott A négylábú a bántalmazás kö­vetkeztében - az elsődleges ál­latorvosi vélemény szerint - az állat hátsó végtagbénulást szen­vedett. A férfit a rendőrök elfog­ták, előállították és gyanúsított­ként hallgatták ki - közölte Nágel Tamás, a rendőrség sajtó­ügyeletese. Áramszünet Nógracl megye. Az ÉMÁSZ Há­lózati Kft Egri Régióközpontjá­tól megtudtuk, hogy karbantar­tási munka miatt az alábbi hely­színen és időben áramszünetet tart: szeptember 5-én, pénteken 8-tól-12 óráig Mátraverebély- Csengerházán, valamint szep­tember 10-én, szerdán 8 és 12 óra között Bátonyterenye- Felsőlengyenden. Bányászaink emléke Salgótarján. Zenés áhítat lesz augusztus 30-án szomba­ton 18.30 órai kezdettel Bányá­szaink emléke címmel a Szent József Plébániatemplomban. Első részében az elődökért fel­ajánlott hálaadást Varga And­rás esperes vezeti, majd bá­nyászat és kultúra, illetve ne­mes hagyőmányainkmottóval Diósi Tamás orgonaművész, a Trilla Tercett és a Bányász- Kohász Dalkör ad koncertet. A belépés díjtalan, de szívesen veszik az adományokat az or­gonák karbantartására. Házi őrizetben Házi őrizetbe helyezte a bíróság kedden azt a 23 éves szécsényi férfit, akit a 2-es főúton szombaton tör­tént, két halálos áldozatot követelő baleset okozásá­val gyanúsítanak - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK). Budapest A főút 40-es és 41-es kilométerszelvénye között, a szobi lehajtó közelében két sze­mélygépkocsi ütközött frontáli­san, a balesetben egy férfi és egy nő meghalt, hárman, köztük két gyermek, súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrök a ka­rambolt követően a helyszínen elfogták a közúti baleset okozá­sának vétségével megalapozot­tan gyanúsítható 23 éves szécsényi lakost, majd kihallgat­ták és őrizetbe vették. Az ütkö­zés körülményeit a Váci Rendőr- kapitányság közlekedésrendé­szeti osztálya szakértők bevoná­sával vizsgálja.- A Pest Megyei Főügyészség a férfi előzetes letartóztatására tett indítványt, amelyet a bíró­ság kedden elutasított, és a gya­núsított házi őrizetét rendelte el - mondta az MTI-nek Gyugyi Csilla ügyészségi szóvivő. Hoz­zátette: a döntés ellen fellebbe­zést nyújtottak be. A PMRFK sajtóügyeletese szombaton az MTI érdeklődésé­re, hogy sajtóhírek szerint a bal­esetet két autó sofőrjének „ver­senyzése” idézte elő, azt vála­szolta, hogy rendőrség vizsgál­ja a baleset körülményeit Csütörtökön tartotta ala­kuló ülését a Salgótarjáni Helyi Választási Bizott­ság, majd döntöttek a be­jelentett jelöltek nyilván­tartásba vételéről. Saigotaipt. A bizottság tagjai: dr. Szénási Zsuzsanna, dr. Szom­széd Károly és dr. Palásthy Tamás. A bizottság megválasztotta elnö­kének dr. Szénási Zsuzsannát, el­nökhelyettesének dr. Szomszéd Károlyt. A helyi választási bizott­ság ezt követően döntött a beje­lentett jelöltek nyilvántartásba vételéről. A bizottság elsőként a FIDESZ - Magyar Polgári Szövet­ség és a Kereszténydemokrata Néppárt által 2014. augusztus 26-án bejelentett polgármester­jelöltjét és egyéni választókerüle­ti képviselőjelöltjeit vette nyil­vántartásba. A FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje immár hiva­talosan is Székynédr. Sztrémi Me­linda, képviselőjelöltjei: Fenyvesi Gábor, Kakuk Zoltán, Turcsány László, Gyurkóné Kovács Kriszti­na, Eötvös Mihály Ernő, Szabó Fe­renc Gábor, Szabó Csaba, Korponai Tamás, Szekeres Géza László, Tolnai Sándor. A jelölő szervezet ezzel Salgótarjánban mind a 10 egyéni választókerü­letben állított jelöltet. A helyi választási bizottság a továbbiakban döntött Molek Csa­ba László független jelöltnek a 05. számú egyéni választókerü­letben történő nyilvántartásba vételéről. Tereske. A helyi általános isko­la tíz tanulója augusztus 10-től 15-ig táborozni volt a Balaton partján a fonyódligeti Erzsébet Táborban, ahol a vízparthoz köze­li faházakban helyezték el őket. Oda- és visszautazásukról a tereskei és szátoki önkormányzat gondoskodott. Orosházi Vencel, az iskola tanítója számolt be a prog­ramjukról, illetve ellátásukról, így arról is, hogy a táborozóknak napi ötszöri, bőséges étkezésben volt részük, emellett jutott napon­ta fagyira, üdítőre, jégkrémre, pizzára is. A fürdés mellett lehe­tőségük volt sportolásra, ugyanis sporteszközök kölcsönzése segí­tette a napi rendszeres mozgást Sokszínű programkínálat gon­doskodott a tartalmas kikapcsoló­dásról: ki-ki érdeklődése szerint különféle szellemi- és ügyességi vetélkedőkön, kézműves foglal­kozásokon vett részt Az esti tévé­zés, internetezés senkinek sem hiányzott, hiszen színházi elő­adás, zenei koncertek, táncház, ki mi tud, illetve diszkó vette át ezek helyét.- A táborlakók sokat beszél­gettek, új ismeretségek köttet­tek, barátságok szövődtek Gyer­mekeink egy badacsonyi hajóki­rándulás alkalmával képet kap­tak a környék szép tájairól, neve­zetességeiről. Az időjárás kegyes volt a táborozás ideje alatt, így egy esős nap kivételével, aki akart, naponta megmártózhatott a Balatonban, gyakorolhatta az úszást - jelezte Orosházi Vencel. Végül köszönetét fejezte ki a tá­mogatóknak, segítőknek: a Váci Egyházmegyei Karitásznak, dr. Gyurcsán Csabánénak, a Rétsági Járási Hivatalnak, illetve vezető­jének, Dudás Györgynek. Az em­lítettek mellett, nem utolsósor­ban, Tereske és Szátok polgár- mesterei, Urbán Pál és Vezér At­tila, is hozzájárultak ahhoz, hogy a rászoruló és arra maga­tartásával, tanulmányi eredmé­nyével érdemes tanuló egy élet­re szóló élményt szerezhetett a Balatonnál. HIRDETÉS •v • • PROGRAMAJÁNLÓ Salgótarján Augusztus 29. 11.00 Városi Tanévnyitó Ünnepség (Városi Sportcsarnok) Augusztus 29.16.00 Botos Boksz Gála (Fő tér) Augusztus 30.11.00 A Magyar Fotográfia Napja kiállítás. Látogatható: 2014. szeptember 30-ig. (József Attila Művelődési és Konferencia Központ Belső klub és előtér galéria) Augusztus 30. 18.30 Bányászaink Emléke zenés áhítat (Szent József Plébániatem plom) SALGÓTARJÁN! ŐSZ 2014 Szeptember 5-6. VI. Bányarém Fesztivál és III. Palóc Pálinka Ünnep APOLLÓ MOZI ■Augusztus 28-szeptember 3.15.30,20.00 The Expendables - A Feláldozhatok 3. Szinkronizált amerikai akció-thriller Augusztus 28-szeptember 3.17.45 22 Jump Street - A túlkoros osztag Szinkronizált amerikai akció-vígjáték ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ Zenthe Ferenc, Székfoglaló és Csa­ládi Bérlet értékesítés a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jegypénztárában! 2014/2015. évad: Többféle bérlet, vidám előadások, új arcok: Pásztor Tibor, Gyuriska János, Mikó István, Koltai Róbert! rfww.zentheszinhaz.hu MAROSI TELEVÍZIÓ 09.00 09.06 09.25 09.35 09.52 10.15 10.30 10.55 11.00 13.00 13:25 13.30 19.00 19.06 19.30 20.00 20.30 21.00 Mesél az ovi (Oláh Érik Mátyás: A három nyűi) Hírfüzér Ajánló Csendes percek Adventista Egyház műsora Új felállásban a Dobroda Zenekar Válogatás a TV archívumából- Nógrád megye a Magyar Filmhíradóban Hírfüzér Ajánló INFO TV Hírfüzér Ajánló INFO TV Mesél az ovi (Papp Benjámin: Unatkozom, a hóember) Hírfüzér Tarjáni életképek Nemzetközi Dixieland Fesztivál 2014-Molnár Dixieland Band Hírfüzér INFO TV I HIRDETÉS * i * A FIDESZ-KDNP jelöltjeit vették először nyilvántartásba Életre szóló tábori élményeket szereztek. I i - . _

Next

/
Oldalképek
Tartalom