Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-26 / 197. szám

Támogatják a szocialisták * Budapest. Az MSZP a jelen­legi balesetveszélyes helyzet megváltoztatása érdekében támogatja a 3-as metró Meszes városvezetés által ja­vasolt felújítását. Horváth Csaba, a párt fővá­rosi frakcióvezetője hétfőn hangsúlyozta, akkor értenek egyet a metrószerelvények felújításával, ha a megjavított kocsik várható élettartalma megegyezik majd az új sze­relvényekével, vagyis a követ­kező 35-40 évben komolyabb szervizelés nélkül használ­hatók lesznek. A szocialista politikus beszélt arról is, job­ban örülnének, ha a főváros hitelfelvétel nélkül állami tá­mogatásból oldaná meg a 3- as metró felújítását. Követelik a kiállítást Bili pCS Az Együtt-PM szövetség követeli, hogy Or­bán Viktor miniszterelnök és a külügyminisztérium „egy­értelműen álljon ki Ukrajna szuverenitása mellett”, és Magyarország tegyen lépése­ket, hogy a szomszédos ál­lamban helyreálljon a rend - közölte a pártszövetség színe­iben politizáló független or­szággyűlési képviselő hétfőn Budapesten. Szelényi Zsuzsanna kifogá­solta, hogy Magyarország nem szólalt meg a hétvégén történt incidens ügyében, amikor az ukránok engedé­lye nélkül lépett be az or­szágba több mint kétszáz se­gélyszállító teherautó Orosz­országból. Budapest Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának család- és ifjúságügyért felelős állam­titkára gyerekekkel játszik a többszörös családbarát munkahelyként elismert Kürt Zrt budaörsi székházá­ban hétfői sajtótájékoztatója előtt. A tájékoztatón elhang­zott, hogy az év első felében 18 600 édesanyához, illet­ve családjához érkezett többletjuttatás a gyed extrával. Egyeztetést kezd a nyugdíjbiztosító Áz 1955 es 1959 kozott születettek nyugdíjjogosultsági adatainak egyeztetését kezdi meg az ügyfe­lekkel az Országos Nyugdíjbiztosí­tási Főigazgatóság - jelentette be Mészáros József főigazgató hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Budapest. Az érintetteket a következő he­tekben értesítik, hogy megindult az eljárás, majd tájékoztatják őket a nyugdíjbiztosító központi elektronikus rendszerében tárolt szolgálati időkről és kereseti adatokról. A hi­vatal ezzel az akcióval segíteni kívánja a jo­gosultakat abban, hogy nyugdíjba vonulásuk­kor a már egyeztetett adatokat figyelembe vé­ve gyorsan és pontosan tudják megállapítani a nyugellátásukat - mondta Mészáros József. Közölte: körülbelül 400 ezer emberrel folytatják le az adategyeztetést, amelyre két évet szánnak. Az 1955-1959-es korosztály után értesítik a többi korosztályt is, még jó­val a nyugdíjba vonulásuk előtt. A főigazgató azt kérte, az állampolgárok legyenek aktívak és jelezzék, ha bármilyen eltérést tapasztalnak a hivatal által szolgál­tatott adatok és a valóság között. Eddig is lehetőség volt arra, hogy a nyug­díjkorhatár betöltése előtt a jogosultak megismerjék a róluk nyilvántartott adato­kat, de ezek az eljárások kérelemre indul­tak, szemben a mostani, hivatalból induló eljárásokkal. Kissné Veres Ilona főosztályvezető elmond­ta: ha az ügyfél megkapja a kimutatást a hi­vatalnál nyilvántartott adatokról, 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelezze, ha valamely foglalkoztatási adata a nyilvántartásban nem vagy hiányosan szerepel, például a fi­gyelembe nem vett felsőfokú tanulmányok idejét, vagy a sorkatonai időt. Indulhat a felújítás A hármas metró szerelvényeinek felújítása el­indulhat, az infrastruktúra felújításának finanszírozásá­ról még egyeztet a főváros a kormánnyal - mondta Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint mintegy 220 metrószerel­vényt kell felújítani, ennek költsége 60-65 milliárd fo­rintra tehető és 2015 végére, 2016 elejére végezhetnek. A vonal teljes infrastruktúrá­ja, vagyis az alagút, a pálya, a biztosító berendezések és az állomások felújítása vár­hatóan 2019-ig történik meg, a főpolgármester e kérdés­ben még egyeztet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel. Szempont: a szövetség Budapest, A Keresztényde­mokrata Néppárt számára a Fidesz-KDNP szövetség épsé­ge és ereje volt a legfontosabb az önkormányzati jelöltállí­tás során - mondta a kiseb­bik kormánypárt országgyű­lési frakcióvezetője hétfőn, sajtótájékoztatón. HarrachPéter hangsúlyoz­ta: pártja a négy évvel ezelőt­tinél több olyan polgármes­ter- és képviselőjelöltet indít, akik a Fidesz-KDNP közös je­löltjei, ugyanakkor kevesebb önálló indulójuk van az őszi helyhatósági választáson. Hozzátette: a keresztényde­mokraták fegyelmezetten, a célokat szem előtt tartva kö­töttek szövetséget. HIRDETÉS <41 _ +361 888 9200 Telelonszam + - ' g0 8 g20 6 F » * ■■ Kwayolub.ru E-mail: .1 uh hl 1 Honlap „orkwayciub hu ... B§ w* MUNKAERŐ Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ Sikerdíjas kiválasztás garanciával. I enne tnnn t rvfcri» ci Közel 100.000 fős aktív adatbázis. Online és offline hirdetései Idejét és pénzét is megtakarítjuk! Work Way Club 4 « Többletjuttatás . gyed extrával

Next

/
Oldalképek
Tartalom