Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)
2014-08-02 / 178. szám
Sok mindent köszönhet a sportnak Beszélgetés a kétszeres olimpikon magasugróval, Zsivotzkyné Komka Magdolnával bosszulta magát, mert sajnos a döntőre annyira nem tudtam összeszedni sem a gondolataimat, sem a mozgásomat, hogy elmaradtam attól az eredménytől, amit elterveztem magamnak. De a magyar csapat csodálatos teljesítménye enyhítette valamelyest személyes fájdalmamat.- A két olimpia között sorra nyerte a bajnokságokat és versenyeket. Hogy emlékszik vissza erre az időszakra?- Valóban, 1972 tavaszáig a magyar csúcsot 185 cm-ig sikerült megjavítanom, az itthoni versenyeimet megnyertem, azonban nemzetközi szinten nem tudtam igazán sikeresen szerepelni. Sem a 69-es athéni, sem pedig a 71-es helsinki Eb-n. Talán, utólag visszagondolva, mentálisan is szükségem lett volna felkészülésre, nem pedig csak fizikálisán.- A második olimpiája évében, 1972-ben nagyszerű formában volt, de egy sérülés megpecsételte a sorsát. Mi történt?- Az 1972. júniusi 185 cm-es magyar csúcs után egyre többször éreztem a bal lábam sípcsontjában erős fájdalmat A magasugróknál elég gyakori „betegség” volt az elugró láb túlterhelése esetén kialakuló csonthártya-gyulladás, ami némi pihentetés után Rövid, ám annál sikeresebb magasugró pályafutása során négyszer nyert magyar bajnokságot, a mai napig az ó' nevéhez kapcsolódik a megyecsúcs (közel négy évtizede) és két olimpián is a salgótarjáni színeket képviselte. Zsivotzkyné Komka Magdolnával, az olimpiai bajnok kalapácsvetó' Zsivotzky Gyula (1937- 2007) özvegyével, a háromszoros olimpikon többpróbázó Zsivóczky Attila édesanyjával beszélgettünk, aki augusztus elsején ünnepelte 65. születésnapját.- Fiatalon felfigyeltek tehetségére. Felelevenítené, hogyan is kezdődött a pályafutása - kérdeztük első ként az SKSE egykori klasszisát- Mivel gyermekként nagyon mozgékony voltam, a szüleimnek azt tanácsolták, kezdjek el sportolni. 7-8 éves lehettem, amikor édesanyám úgy döntött, hogy beírat a balettiskolába. Ezt és később a tornát is a magas termetem miatt kellett abbahagynom, viszont még ma is őrzöm az akkor kapott érmeket, okleveleket Miután bekerültem a Május 1. úti Madách Imre általános gimnáziumba, és még mindig rengeteg energia tombolt bennem, részt vettem a tornaversenyeken, kézilabda-bajnokságokon, és minden olyan sportversenyen, ahol szükség volt rám. így kerültem kapcsolatba az atlétikával is, ahol már a kezdetek kezdetén igen sok sikerélményem volt. Ebben az időben a bátyám tagja volt a „Sese” atlétikai szakosztályának, így egyre többször ellátogattam vele az edzésekre, addig-addig, amíg ott ragadtam.- Hogy emlékszik vissza edzőire? Milyen tulajdonságai fogták meg önt?- Mivel az ugró számokban értem el kimagasló eredményeket, ezért Szepesi Antalhoz, „Szepihez” kerültem, akinek rengeteget köszönhetek. Nagyszerűen látta meg, hogy technikát kell váltanom ahhoz, hogy még jobb eredményeket érjek el. Átlépő technikával már 152 centis első osztályú szintem volt, amikor áttértünk a hasmántra, a mai fiatalok már nem is tudják, hogy ez mit jelent. Emlékszem a soksok küzdelemre, és sikertelenségre is. Versenyeken csak 125-130 centiket ugrottam. Szepi öntötte belém a hitet, a kitartást, aminek meg is lett az eredménye. Egy év után (16-17 éves voltam akkor), kezdtem ismét 150 fölött ugrálgatni, majd fokozatosan javultam. így jutottam el 1968-ban az országos csúcsig, 168 cm-ig, és még abban az évben a mexikói olimpián a kilencedik helyre. Szóval Szepire, mint edzőre, csak jó szívvel és szeretettel tudok gondolni. Minden nagyon jól működött. így utólag visszagondolva, talán egy óriási hibát követtünk el mindketten, amikor a jobb eredmény elérése reményében edzőt váltottam, és ő ebbe beleegyezett. De akkor mindketten úgy gondoltuk, hogy ez így lesz jó. Mivel az olimpia után, mint válogatott versenyző, rengeteg edzőtáborban vettem részt, eleinte még Szepi edzéstervei alapján, azután lassan-lassan átvette az edzéseim vezetését és tervezését Fejes Zoli bácsi, aki a válogatott távol-, és magasugrók edzője volt. Emberileg sok közünk nem volt egymáshoz. Ő megírta az edzéstervet, én megcsináltam, felügyelte az edzéseimet, szakmailag amit tudott, segített. Szépen fejlődtem is egy darabig, egy idő után viszont kezdtem érezni, hogy mindig fáj valamim, kisebb-nagyobb sérüléseimből csak nehezen tudtam felgyógyulni, de hát az edzésterv meg volt írva, azt meg kellett csinálni, mert jött a következő verseny. Ennek lett az eredménye 1972-ben egy komoly sérülés, amely a pályafutásom végét jelentette.- Az első olimpiájára 19 évesen került ki, miután megnyerte első felnőtt magyar bajnokságát Hogy emlékszik vissza Mexikóvárosra?- Nekem az 1968-as év még ma is csak olyan álomképszerűen tűnik fel. Abban az évben lettem magyar bajnok, válogatott versenyző, és rögtön az olimpiai csapat tagja. Arról nem is beszélve, hogy én vidékről kerültem be a válogatottba, és eleinte még az is nehézségeket okozott, hogyan fogok a Keleti pályaudvarról a Népstadionig eljutni. Ősszel pedig már a sportolók legnagyobb találkozóján vehettem részt, Mexikóban. Egy álom volt az egész. Addig, amíg a versenyre való felkészülésem megengedte, minden alkalmat kihasználtam, ahol magyar versenyző szerepelt, hogy megnézzem és drukkoljak nekik. Aztán, amikor a magasugrás selejtezője kezdődött, és bevonultunk a pályára, azt sem tudtam, hogy fiú vagyok, vagy lány, mert az a hatalmas nézősereg úgy összenyomott, mintha egy kis hangya lettem volna. Erre aztán nem voltam egyáltalán sem felkészülve, sem felkészítve. Végül is sikerült a döntőbe bekerülnöm. Számomra tovább folytatódott az álom, de ez meg is rendbe j ött. Mivel szeptemberben volt az olimpia, így pihenésről szó sem lehetett, maradt a gyulladáscsökkentő helyi injekció, ami egy darabig működött is. Azután egyszer egy orvos ezt az injekciót véletlenül úgy adta be, hogy a tűvel megsértette a begyulladt csonthártyát, aminek a következménye az lett, hogy elkezdett egy ciszta kialakulni. Ezt akkor még nem tudtuk. Ezután a lábam egyre inkább fájt, az eredményeim egyre rosszabbak lettek, végül Münchenben még a selejtező szintet sem tudtam megugrani. Miután haza érkeztem, alapos kivizsgálás következett, aminek a végeredménye az lett, hogy csontátültetést kell a lábamon elvégezni. Bevonultam a csepeli kórházba, ahol a csípőcsontomból kivágtak egy körülbelül két centis darabot, és azt ültették át a sípcsontomba. A műtét sikerült, csupán azt nem hittem el a műtétet végző orvosnak, hogy 3-5 év szükséges a csont teljes beépüléséhez. Tavasszal elkezdtem edzegetni, mivel akkor már Budapesten éltem, későbbi férjemmel, Zsivotzky Gyulával, úgy gondoltam, megpróbálom egy fővárosi egyesületben folytatni a sportpálya- futásom. 1973-ig voltam az SKSE Igazolt versenyzője, ekkor igazoltam át a Budapesti Honvédba, de ott sajnos már versenyen nem tudtam eredményt felmutatni, mert a műtét után egy-másfél évvel sem volt olyan állapotban a lábam, hogy azzal komoly edzéseket végezhettem volna. így ért véget az én ígéretes sport-pályafutásom.- Hogy élte meg, hogy 24 évesen véget ért a pályafutása? Mit jelentett Önnek a sport, a magasugrás?- Akkor fel sem tudtam fogni, hogy mi az, ami kimarad az életemből. Bizakodtam, hátha előbb rendbe jön a lábam, mint azt ígérték, de kétéves hiábavaló küzdelem után be kellett látnom, hogy nincs esélyem. Mivel még fiatal voltam, így talán könnyebben fordultam egy másik kihívás felé, hogyan tovább... A sport, számomra sok olyan emberi értéket adott, amelyek nélkül sokkal szegényebb lett volna az életem. Megtanított alázattal fordulni az elvégzendő feladat felé, megtanított küzdeni, tisztelni a másik embert, és az ő munkáját.- Sosem vonzotta az edzői pálya?- Nem. Úgy gondoltam, és gondolom ma is, egy edzőnek nagyon nagy felelősége és szerepe van abban, hogyan alakul egy-egy tanítványának sorsa. Nem elég, hogy meglátja benne a tehetséget, hogy előhozza belőle azt, hogy a fejlődését helyesen irányítja. Emberileg is ki kell állnia érte, lelkileg, szellemileg is tudnia kell irányítani őt, ha szüksége van rá. Azt hiszem, arra is születni kell, hogy valaki jó edző legyen. Én beláttam, hogy nem erre születtem.- Hogyan ismerkedtek meg az olimpiai és Euró- pa-bajnok Zsivotzky Gyulával, akit a XX. század atlétájává, majd a Nemzet Sportolójává is megválasztottak? Mi fogta meg benne, és mi tartotta együtt Önöket 38 éven keresztül?- 1969 tavaszán Tatán voltunk edzőtáborban, és a véletlen úgy hozta, hogy az egyik napon a konditeremben együtt edzettünk. Két gyakorlat közben beszélgettünk, tanácsokat adott arról, hogy bizonyos gyakorlatokat milyen helyes testtartással végezzek, hogy az hasznos is legyen. Azután az edzés vége felé közeledve, megkérdezte, lenne-e kedvem egy versenyhez, amely során megállapítjuk, hogy ki tud helyből magasabbra emelkedni. Természetesen bízva saját ruganyosságomban, nem utasítottam vissza. Megegyeztünk, hogy a győztesnek lehet egy kívánsága. Mondanom sem kell, hogy nagyon kikaptam. Becsülettel bevallom, nem akarattal. Akkoriban a tatai edzőtáborból néha „kilógtunk” egy kis kikapcsoNévjegy Zsivotzkyné Komka Magdolna Születeti: 1949. augusztus 1., Salgótarján Sportága: atlétika Szakága: magasugrás Klubjai: Salgótarjáni Kohász SE (1965-73), Budapesti Honvéd SE (1973 74). Nagyobb eredményei: négyszeres felnőtt bajnok (1968 bari 174cm, 1969-ben 168 cm, 1970 ben 172 cm, 1972-ben 182 cm). Nyolcszor döntötte meg az aktuális felnőtt magyar rekordot, és egyszer beállította azt. Kétszeres olimpikon, az. 1968-as viadalon 9. (171 cm), 1972 ben 23. (171 cm). Részt vett két szabadtéri (1969. Athén és 1971. Helsinki), és kél fedett pályás Európa bajnokságon (1970. Uécs, 173 cm, 7. hely és 1972. Grenoble, 184 cm, 4. hely). legjobb eredménye: 185 cm (1972.06.10., Bu (lapost), ami a mai napig megyecsúcs. lódásra a baji csárdába. Szerintem a táborvezetés is tudott róla, csak nem akarták tudomásul vermi. Szóval, az volt az ő kívánsága, hogy este menjünk ki a baji csárdába. Már nem emlékszem kikkel mentünk, és meddig maradtunk, csak ott, akkor telibe talált bennünket Ámor nyila. Hogy mi fogott meg benne? A gyönyörű külseje, a nagyszerű embersége, a gyengesége, az ereje, minden, ami hozzá tartozott. Hogy mi tartott össze bennünket ilyen sokáig? Az, hogy az első évek „lila ködbe” burkolódzó szerelme - számtalan probléma és öröm közepette - egyre mélyülő szeretetté alakult át- Örül annak, hogy fia, a háromszoros olimpikon Zsivóczky Attila is az atlétika mellett kötött ki? A többpróba számai közül leginkább őisa magasugrásban jeleskedik. Rajta kívül mennyire követi a hazai atlétika eredményeit?- Igen, örülök, és köszönöm a Jó Istennek, hogy ilyen gyermekkel ajándékozott meg. Mint anya, boldog vagyok, és kimondhatatlanul büszke a sikereire, eredményeire. Magasugróként kezdett eleinte nagyon szép eredményeket elérni, de ő mégis a tízpróba mellett döntött. Néha sajnálom őt, hogy eny- nyire embert próbáló sportágat választott, de megnyugtat, hogy azt csinálhatja, amit szeret. 2012-ben elkezdett edzőként dolgozni, jelenleg két olimpikon versenyzője van, felesége, Zsivóczky Farkas Györgyi hétpróbázó és Juhász Vanda gerelyhajító. Több tehetséges fiatallal dolgozik Gödöllőn, és a KARC tíz- próbázó fiataljainak edzéseiben is segít Dömötör Balázs edzőnek, akivel Attila versenyzőként a mai napig együtt dolgozik. Az idei évben „levezetésként” hihetetlen céltudatos mentális és fizikai felkészüléssel teljesítette a zürichi Eb tízpróba szintjét, így nem „csak” felesége edzőjeként, hanem versenyzőként is részt vesz az idei Európa-bajnoksá- gon. Természetesen drukkolok a versenyeken most már nem csak neki, hanem a tanítványainak is, és ha tehetem, még az edzéseikre is kilátogatok.- Köti még valami Salgótarjánhoz? Mikor járt erre utoljára?- Évente kétszer-háromszor meglátogatom a szüleim sírját, olykor-olykor találkozom a bátyámmal és családjával, akik Salgótarjánban élnek. Néha felkeresem gyermekkori emlékeim helyszínét, de annyira megváltozott minden! Úgy tíz éve egyszer elsétáltunk az SKSE pálya felé, majd megszakadt a szívem attól a látványtól, ami akkor fogadott.- Mely elismeréseire a legbüszkébb?- A férjem és a fiam elismeréseire és szeretetére.- Mivel telnek mindennapjai?- Élem a nyugdíjasok soha rá nem érő életét. A Gyulai István és Zsivotzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért kuratóriumának tagja vagyok, és ennek célja a fiatal versenyzők támogatása is, ezért elég tájékozott vagyok az utánpótlással kapcsolatosan. Képességeimhez mérten próbálom segítem az atlétika népszerűsítését. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a barátaink a párom elvesztése után sem hagytak magamra, sokat vagyunk együtt. Az Olimpiai bajnokok klubja, a Magyar Olimpiai Akadémia, és a Mező Ferenc Alapítvány sem feledkezett meg rólam, mindig meghívnak a rendezvényeikre, kirándulásaikra. Heti rendszerességgel sportolok, 3-5 alkalommal. Jógázom, úszom, gerinc-és vízi-tornára járok, néha konditeremben is dolgozom. Igyekszem férjem emlékét méltóképpen ápolni. Édesapjuk emlékének megőrzésében elengedhetetlen érdemük van fiainak, Gyulának, aki szép eredményekkel záruló futballkarrierjét jelenleg edzőként folytatja tovább, és Attilának. Bakos László I i 1968-ban a sikerek bölcsőjébe|i, a „Sese-pályán' Kom ka Magdolna napjainkban
