Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)
2014-08-25 / 196. szám
Jf m ff ■ f f ■■ jj f ■ JP * f ■ t mezőnyben 3 nógrádi tájfutók I# P • jxviüícCiKvfci nu nstu iá j\ui)d, u vunsvösiari«!! Két esős napot követően, pénteken már kisütött a nap Közép-Európa legnagyobb sportági viadalán a 16 ország 750 futóját felvonultató nemzetközi ötfuta- mos mátrai Hungária kupa tájékozódási futóversenyen. A Gyöngyöstarján A tarjani Angyal Anna a serdülő Ián nál jelenleg a harmadik helyen áll melletti felázott és igen köves mátrai terepen továbbra is jó szerepelnek a nógrádi sportolók. Jelenleg a junior férfiak elit mezőnyét az első futamon szerzett elsőségének is köszönhetően - melyet eddig, további két futam második helyezés követett - a salgótarjáni Dornyay versenyzője Fehérvári Dániel vezeti, még az ifjúsági lányoknál egy második helyezés és két futamgyőzelmének köszönhetően Goldmann Júlia (Dornyay) áll az összetett verseny élén. Az ifjúsági fiúknál a gyengén kezdett klubtársa, Stork Mihály a harmadik futam végén feljött korosztályában ez előkelő 4. helyre. A felnőtt férfiak II. osztályú rövidített versenyszámában az első futamban szerzett jelentős időhátrányát fokozatosan ledolgozva a gyöngyöstarjáni futam végén a 12. helyről az összetett kategória előkelő 4. helyére rukkolt előre a balassagyarmati Kovács Boldizsár. Öccse, Kovács Sebestyén, a nap végén már örömmel vette tudomásul, hogy a legjobb tíz közé (9.) került. Fiatal lányoknál két tarjáni is előkelő helyen várja a további futamokat. A jól kezdő Lénárt Fili (Dornyay) az első futam során (3.) a második és harmadik megmérettetés során viszont kissé visszaesve összetettben a hatodik helyen, klubtársa, Angyal Anna pedig egyre jobb formába lendülve (6., 2., 2. futam helyezéseivel) alig lemaradva a jelenleg vezető fővárosi versenyző mögött a remek harmadik pozíciót foglalja el. A serdülő lányok C kategóriájában Sramkó Réka (Dornyay) is őrzi dobogós, harmadik helyezését. A nyílt kategóriák népes mezőnyében némi meglepetésre a tarjáni hosszútávfutó Fänger Olivér is rajthoz állt. Itt a technikás versenyszámban Fehérvári Zsolt (Dornyay) nyerte az első futamot, majd a másodikban elszállt úgy, hogy ezt a futamot éppen klubtársa a fiatal Tábori Milán nyerte, de a heterogén mezőnynek köszönhetően a harmadik futamra sikerült visszakapaszkodnia a legjobbak közé, így a negyedik futam küzdelmét már ismét a dobogós harmadik helyről várhatja. Szenioroknál Babka Miklós (Dornyay) remekel. Az F35 A életkori kategóriában jelenleg a dobogó harmadik fokát foglalja el, még a tarjániak edző versenyzője Sramkó Tibor egy számára szokatlan versenyszámot választva (F45BR) három futam után a hatodik pozícióban várhatja folytatást, ahol a versenyzők a Kékes déli oldalában illetve Pálosvörösmart térségében fogják egymást közt eldönteni az idei nemzetközi Hungária Kupa sorsát. Czimer. Z. József Ricciardo Mogyoród után Spában is nyert ,#* ****** Daniel Ricciardo örül, miután nyert Daniel Ricciardo, a Red Bull Racing ausztrál versenyzője a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság Belga Nagydíján a Spa-Francorchamps versenypályán BELGA nagydÜ. A Magyarországon is győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Belga Nagydíjat, amelyen az összetettben vezető német Nico Rosberg (Mercedes) második lett, s növelte az előnyét a versenyt feladni kényszerülő csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben. A 25 éves Ricciardónak ez volt pályafutása, és egyben idei harmadik futamgyőzelme. Rosberg és nagy riválisa, Hamilton autója a második körben összeért, emiatt utóbbi pilóta defektet kapott, visszacsúszott a mezőny hátsó részébe, majd öt körrel a vége előtt feladta a nagydíjat. A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért célba. A rajtnál Hamilton előnyösebb helyzetben érkezett az első kanyarba, mint Rosberg, így átvette a vezető pozíciót csapattársától, akit a harmadik helyről , induló címvédő, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Red Bull) is megelőzött, ám néhány kanyarral később rontott, elhagyta a pályát, s a harmadik pozícióban állt vissza a mezőnybe. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Vettel, Fernando Alonso (Ferrari), Ricciardo, Bottas volt az első hat sorrendje. A második körben Rosberg megpróbálta megelőzni Hamiltont, a két Mercedes összeért, Rosberg első szárnyából letört egy darab, Hamilton peT dig bal hátsó defektet kapott, így aj mezőny végére csúszott, s egy előrej nem tervezett boxkiáliást is végrej kellett hajtania. Rosberg az élről kiállva a kilence-J dik körben járt a boxban első kerékcseréjén, Vettel all., Ricciardo pedig a 12. körben kapott friss abroncsokat. A'T5. körben Ricciardo állt az élen, mögötte Kimi Räikkönen (Ferrari), Vettel, Rosberg, Bottas, Kevin Magnussen (McLaren) volt a sorrend, Hamilton ekkor a 16. helyen haladt. A Mercedes brit versenyzőjének autóján a 18. körben kereket cseréltek, közben Bottas jóval gyorsabbnak bizonyult Rosbergnél és Vettetnél, de a 20. körig csak előbbit sikerült megelőznie. Rosberg a 19. körben tudta le második boxkiállását, Ricciardo közben magabiztosan vezetett, Räikkönen volt a második, a harmadik Vettelt Bottas üldözte. Räikkönen a 22., Vettel a 23. körben járt a boxban, Ricciardo a 28., Bottas pedig a 29. körben kapott új gumikat, Hamilton továbbra is a 16. helyen száguldott, aztán a 32. körben ismét a boxba hajtott kerékcsere miatt. Tíz körrel a leintés előtt Ricciardo, Rosberg, Räikkönen volt a dobogós helyeken állók sorrendje, őket Bottas, Vettel és Magnussen követte a 4., 5. és 6. pozícióban. Rosberg és Vettel autóján a 35. körben ismét kereket cseréltek, öt körrel a verseny vége előtt pedig Ricciardo, Rosberg, Bottas volt a dobogósok sorrendje. Hamilton a 39. kör végén feladta a nagydíjat. A hajrában az első három helyen már nem történt. változás, az ötödik pozícióért azonban többen is nagy csatába keveredtek, a helyezés végül a címvédő Vettelé lett. Rosberg ezzel a második hellyel 29 pontra növelte az előnyét a pontversenyben Hamiltonnal szemben. A világbajnoki sorozat két hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában. Belga Nagydíj, végeredmény (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők): 1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24:36.556 óra, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 3.383 másodperc hátrány, 3. Valtteri Bottas (finn, Williams) 28.032 mp h., 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 36.815 mp h., 5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 52.196 mp h., ó. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 54.262 mp h., 7. Jenson Button (brit, McLaren) 54.580 mp h., 8. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:01.162 perc h., 9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:04.293 p h., 10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:05.347 ph. Leggyorsabb kör: Rosberg, 1:50.511 perc. Pole pozíció: Rosberg. A világbajnoki pontversenyek állása 12 jutám után (még 7 van hátra). Pilóták: 1. Rosberg 220 pont, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 191, 3. Ricciardo 156, 4. Alonso 119, 5. Bottas 110, 6. Vettel 98, 7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 69,8. Button óó, 9. Magnussen 45, 10. Felipe Mássá (brazil, Williams) 40,11. Räikkönen 39,12. Perez 31,13. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 11, 14. Romain Grosjean (francia, Lotus) 8,15. Kvjat 7,16. Jules Bianchi (francia, Marussia) 2. Csapatok: 1. Mercedes 411 pont, 2. Red Bull 254, 3. Ferrari 158, 4. Williams 150, 5. McLaren 111,6. Force India 100,7. Toro Rosso 18, 8. Lotus 8, 9. Marussia 2. I » tegóriában Sramkó Réka őrei a harmaes2_ ........ .....