Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-09 / 157. szám
Elhunyt Alfredo Di Stéfano Nyolcvannyolc éves korában hétfőn elhunyt Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid legendás futballistája. Az argentin születésű, kétszeres aranvlabdás csatár egy nappal születésnapját követően szombaton került egy madridi kórházba, miután szívinfarktust kapott. Di Stéfano áprilisban hasonló okból szorult kezelésre, s volt már baja a szívével 2005 decemberében is, akkor szívritmus-szabályozót kapott. Alfredo Di Stéfano 15 évesen írta alá első profi szerződését a River Plate-nél, két évvel később pedig bemutatkozott a felnőttek között is, két bajnoki címet nyert a Buenos Aires-i csapattal, majd a válogatottal a Copa Americán is diadalmaskodott. Később a kolumbiai „kalózligában” - amelyben hatalmas pénzek mozogtak - szereplő Millonarios csapatához szerződött, amellyel 1952- ben, a Real Madrid fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett tornáján játszott Itt Figyelt fel rá a madridi klub, ugyanakkor az ősi rivális FC Barcelona is kinézte magának. Egy sportdöntőbíróság ítélete alapján a két klubnak „osztoznia” kellett volna a futballistán, végül azonban a katalánok elálltak ettől. Játékos-pályafutásának legsikeresebb korszakát 1953 és 1964 között élte, amikor a Real Madrid színeiben 510 mérkőzésen 418 gólt szerzett Puskás Ferenccel éveken át a futballvilág egyik legveszélyesebb csatárkettősét alkották. A spanyolválogatottban 31 meccsen 23-szor volt eredményes. Kezdődik a felkészülés.. kosárlabda. Megkezdődött az augusztusi Európa-baj- noki selejtezőre készülő férfi kosárlabda-válogatott összetartása, a csapat számára a szövetség (MKOSZ) a továbbjutást tűzte ki célul. Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttesére a cseh, a grúz és a portugál csapat vár az Előselejtező második körében.- Szeretnénk a legerősebb összeállításban pályára lépni, és fontos, hogy aki ott lesz, az maximálisan teljesítsen - hangsúlyozta a hétfői, Kecskeméten tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke.- Ha ez megvalósul, akkor kellő erőt képviselünk, és mi leszünk az esélyesek a csoportban, még ha NBA- és euroligás játékosok állnak is a túloldalon. A szövetség elnöke kifejtette, Báder Márton szerdán lá- gyékműtéten esik át, és ha két-három héten belül felépül, akkor rendelkezésre áll. Lóránt Péternek nemrég szemműtétje volt, Hanga Ádámra pedig vizsgálat vár, de várhatóan számolni lehet velük is. Szalay Ferenc kitért az U17-es női világbajnokságon vasárnap bronzérmes magyar csapatra is, szerinte a fiatalok szereplése bizonyítja, hogy a tudás megvan, és ha adottak a feltételek, akkor jönnek az eredmények is. Az elnök hozzátette, a társaságiadó-kedvezménynek köszönhetően is a magyar kosárlabda elindult felfelé, és ezt remélhetőleg a férfi válogatott is igazolja majd. Az Eb-kvalifikáció második körében a 26 csapatot hét csoportba osztották be, a csoportgyőztesek mellett a hat legjobb második - összesen 13 gárda - jut ki a 2015-ös Eb-re. A játéknapok augusztus 10., 13., 17., 20., 24. és 27. Az Ebnek eredetileg Ukrajna adott volna otthont, ám a feszült politikai helyzet miatt az európai szövetség júniusban elvette az ukránoktól a rendezési jogot, és várhatóan szeptemberben jelenti be az új helyszínt. Tíz együttes - Franciaország, Litvánia, Spanyolország, Horvátország, Szlovénia, Ukrajna, Szerbia, Finnország, Görögország és Törökország - az idei, spanyolországi vb-sze- replésével már korábban bebiztosította a helyét a jövő évi Eb-n, Észtország pedig a selejtező 2013-as, első fordulójából szerzett kvótát. Tavaly augusztusban a magyarok egy győzelemmel és három vereséggel zárták a kvalifikáció első fordulójának csoportkörét Szlovákia és Fehéroroszország ellen. Az akkor érdekelt összesen 13 csapatból csak a legjobb - az észt - vívta ki közvetlenül a részvételt az ukrajnai Eb-re. A férfi válogatott programja. Július 17. edzőmérkőzés: Ma- gyarország-Szlovákia, Kecskemét. Július 18. edzőmérkőzés: Magyarország-Szlovákia, Kecskemét. Július 25-27. felkészülési torna, Felsőőr (Ausztria): Portugália, Bulgária, Ausztria, Magyarország. Augusztus 1-3.: felkészülési torna, Podgorica (Montenegró): Svájc, Montenegró, Magyar- ország. Augusztus 10. Eb-selejtező: Portugália-Magyaror- szág, Lisszabon. Augusztus 13. Eb-selejtező: Magyaror- szág-Grúzia, Kecskemét. Augusztus 17. Eb-selejtező: Cseh- ország-Magyarország, Nymburk. Augusztus 20. Eb-selejte- ző: Magyarország-Portugália, Kecskemét. Augusztus 24. Eb-selejtező: Grúzia-Magyarország, Tbiliszi. Augusztus 27. Eb-selejtező: Magyarország-Csehország, Szolnok. A válogatott keret: Csorvási Milán, Dobos László, Eilingsfeld János, Ferencz Csaba, Hanga Ádám, Keller Ákos, Lóránt Péter, Mészáros Máté, Pongó Martin, Ruják András, Supola Zoltán, Thomas Jermaine, Tóth Ádám, Tóth Gergely, Tóth Norbert, Vojvoda Dávid, Wittmann Krisztián. A 2022-es téli olimpia megrendezésére pályázó városok képviselői balról jobbra: Amanzsolova Zaures, Aimati város alpolgármestere, Jang Hsziao-csao, a Peking 2022 pályázóbizottság alelnöke és Eli Grimsby, az Oslo 2022 bizottság vezérigazgatója a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) székházában, Lausanne-ban olimpia 2022. Aimati, Oslo és Peking a három hivatalos pályázó város a 2022-es téli olimpia megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn tette közzé a három névre szűkült listát, miután a közelmúltban több jelentkező is visszalépett. Legutóbb az ukrajnai Lviv (Lemberg) jelezte, hogy az elhúzódó politikai és biztonsági válság miatt lemond a terveiről, korábban pedig Stockholm, Krakkó, München és a svájci Grau- bünden térség adta fel lakossági tiltakozások miatt a kandidálást. Oslo szereplése ugyanezért kétséges még, mivel a norvég kormány - a fővárosiak körében tapasztalható ellenállás miatt - ősszel dönt csak a pénzügyi garanciákról. A jelentkezőknek januárban kell benyújtaniuk részletes pályázati anyagukat, a NOB 2015. július 31-én választja ki a rendezőt Kuala Lumpurban. A 2018-as téli olimpiának a dél-koreai Pjongcsang ad otthont. t I i } I Almati, Oslo vagy Peking lesz a helyszín H I iTKH 11 Hl i gcy/ulETt i isi» obi <tfíiiu SiyiTTTylfi ». ifi iKf sn r^Twi sni nrnnw»iwi3 n te im in nrn i»in mi wm ^$7s t ? nwmnsM ÍMMffiPPiMPí Wnfnsii} má nWkM^ •• in MB ili iw1 IkhM iü ilu il iM MÉÉVfiáM Ü8HIM |C:í | lEB - ■ '. ||Sj J v jl/i 5.', ■? -, c. \'S'1 WMm «I *1 WmííSM ví ?-' *■-_** i ? «?* * StJ „ ‘ ÄJft;?^.. ,’pf, &p: /5J',f;.? fftfITvffilifltinnK ni i(ui /' f'j: /'S ' ^ t /l "í^VsÜ'11'^1}1' Uf', /’ Mir ryK'1 Ili prímet, Gyöngyösön 100 gyorson 9., 200 háton 13. idejével még belefért az élcsoport végébe, s ha^y ha^ SÖÄS a héten indult egész napos, „bent-étkezéses”, de ottbon-al- vásos Palóc Úszás Alapítvány edzőtábor, több mint télszáz fővel indult a tarjáni Tóstrandon.