Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-09 / 157. szám

Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra" szombaton Nógrád megye, a Balassi Bálint Asztaltársaság 1988. december 16-án klubként alakult meg, majd 1989. ja­nuár 27-én - tehát huszonöt évvel ezelőtt - a megyei könyvtárban tartotta az első összejövetelét. Ugyancsak egy negyedszázad telt el 1989. június 2-a, a „Széllyel tündökleni” című csoportos bemutatkozás óta. Erre emlé­keztet az 1992-ben indított „Asztaltársasági füzetek” 12. évfolyamának mondhatni ünnepi száma, amelynek a közelmúltban volt a premier­je a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A rendezvény­ről illetve a kiadványról júli­us 12-i számunkban tájékoz­tatjuk olvasóinkat. Ugyancsak a szombati szá­munkban lesz szó egy másik évfordulós programról. 1879- ben, azaz 135 esztendeje jött létre az első salgótarjáni - az acélgyári, majd később ko­hásznak nevezett - fúvósze­nekar. Az együttes hosszú év­tizeden át volt a város kultu­rális és közéletének jelentős tényezője, akárcsak az 1892- ben alakult bányász fúvósze­nekar. Az utóbbi években a bányász zenészek beolvad­tak a kohász zenekarba, az idén januártól pedig a két ze­nekar egyesülése következté­ben működik a Bányász- Kohász Fúvószenekar, ame­lyik a minap a Dolinkában tartotta jubileumi juniálisát. Erről szintén szombati szá­munkban lesz szó. A „Kultúra” oldalon mu­tatjuk be Tarnóczi Jakabot, a napokban a Bolyai János Gimnáziumban érettségi­zett fiatalembert, akit az a nagy megtiszteltetés ért, hogy másik négy társával együtt felvételt nyert a szín­házművészeti egyetem ren­dezői szakára. Erősödik a Tarján Glass Kft. Lakatos Katalin (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján . Július negyedikével indult el a munka egy rövid leállás után a Tarján Glass Kft-nél. A „szünetben” elvégezték a szüksé­ges beruházást, felújították a kemencéket. Erre azért volt most szükség, mert jelentős megrendelés érkezett a Rosenthal-tól.- A termelést a régi partnereknek kezd­tük el a gyár indulásakor, köztük a Rosenthal céggel. Tavaly is sok megrende­lésünk volt tőlük, de azokat még nem ne­vezhettük nagy volumenűnek. A mai nap­pal azonban elkezdtünk egy öt hónapra szóló, a kapacitásunk 90 százalékát lekö­tő rendelés teljesítését. A Rosenthal ter­mékcsalád különlegességeit gyártjuk a hét hat napján. Ezek magas minőségi szín­vonalú termékek, amelyeket mi el tudunk készíteni, a Rosenthal pedig úgy gondol­ja, hogy megbízhat minket ezzel a gyártás­sal. Remélem, ez a munka jó alap lesz ar­ra, hogy jövőre még nagyobb megrende­lést teljesíthessünk a cégnek - nyilatkoz­ta Czékmány József ügyvezető a július 8-ai sajtóbejáráson. Székynédr. Sztrémi Melinda polgármester kifejtette: - Legfontosabb célunk a munka­helyteremtés. Hogyha kis lépésekben is, de egyre több család jusson olyan egzisztenci­ához, amely biztos megélhetést jelent szá­mára. Most nyolc fővel bővítette a Tarján Glass Kft. a munkavállalók sorát és az el­következő időszakban újabb hét család jut megélhetéshez. Minden új munkahely fon­tos Salgótarján számára. Hiszem, hogy a kis- és középvállalkozások azok, amelyek a város jövőjét jelentik. Ezért az önkormány­zat elkötelezett a támogatásukban, a velük való stratégiai együttműködésben, a jelen­ben és a jövőben is. Tizenötmillió forinttal támogattuk most a Tarján Glass Kft-t a to­vábblépés, a fejlődés érdekében. Nagy az igény az öblösüvegre, ezt mi az újraindítás­kor is tudtuk, ezért támogattuk. S amit a salgótarjáni szakemberek tudnak, az nem mindennapi. A cég világhírű vállalatok egyedi igényeit is képes kielégíteni, erre példa ez a mostani nagy megrendelés is. A szakma kiváló mesterei dolgoznak itt. Be­csületére válik a salgótarjáni üvegeseknek az, amit ők produkálnak - mondta. Megkérdeztünk egy új munkavállalót is. Oláh Ottó kilenc év munkanélküliség után kapott lehetőséget a cégnél. Elmond­ta: harminchárom évig dolgozott a régi „Öblös”-ben, a szakmát 14 éves korában kezdte. Kilenc éve munkanélküli lett, s most végtelenül boldog, hogy újra szakmá­jában dolgozhat, ráadásul a régi kollégák között, együtt alkotva napról napra művé­szi értéket. Nagy-Majdon József a jelölt Bátonyterenyén Nagy-Maidon József és Becsó Zsolt a sajtótájékoztatón Ismét Nagy-Majdon Józsefet in­dítja polgármesterjelöltként a Fi- desz-KDNP az őszi önkormány­zati választáson, Bátony­terenyén. Ezt Becsó Zsolt, a Fi­desz Nógrád megyei elnöke je­lentette be a pártszövetség sajtó- tájékoztatóján, hétfőn. Kiemelte: jelöltjük, - aki a városban él - nyolc éve aktív résztvevője a he­lyi és a megyei közéletnek, négy éve pedig eredményesen vezeti a bátonyterenyei önkormányzatot, így újra őt támogatják. Remenár János Eátonyterenye. Becsó Zsolt hangsúlyozta: Nagy-Majdon József olyan intézkedéseket tett az elmúlt időszakban, amelyeknek kö­szönhetően a város kilábalhatott a korábbi csődhelyzetből. Sikerült konszolidálni Bátonyterenye működését, mintaértékű közfoglalkoztatási program indult, jelentős fejlesztések zárultak le, a munkahelyte­remtés tekintetében pedig Bátonyterenye példaértékű a nógrádi települések számá­ra. Hiszen mint mondta, a helyi cégek je­lentős beruházásokat hajtottak végre, az ipari parkot pedig egyre többen választják. Becsó Zsolt kiemelte azt is: mindezek nem valósulhattak volna meg a kormány­zat támogatása nélkül. Hangsúlyozta: Bátonyterenyére az elmúlt négy évben öt­milliárd forintot meghaladó fejlesztési tá­mogatás érkezett. Majd hozzátette: a most következő 2014-2019-es ciklus a Nógrád megyei város szempontjából a legfonto­sabb lesz, hiszen most dől majd el az, hogy a budapesti fejlesztési pólus részé­vé tud válni, vagy végleg leszakad és ki­üresedik. Véleménye szerint Nagy- Majdon József támogatásával utóbbi nem történhet meg. Ezért azt kérte a választók­tól, hogy ne térjenek le a helyes útról, bi­zalmukkal pedig tüntessék ki jelöltjüket, hiszen a megkezdett munkát folytatni kell. Ahogy mondta: még több munkahe­lyet kell teremteni és számos további fej­lesztést (település, kulturális, oktatási, tu­risztikai) is meg kell majd valósítani. Becsó Zsolt egy szlogennel zárta beszé­dét: „Bátonyterenye nyerni akar." Nagy-Majdon József a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy mozgalmas négy éven vannak túl. 2010-ben csődhelyzetben vet­ték át a várost, számos problémát kellett megoldaniuk, de ettől függetlenül sikeres ciklust zártak. A korábbi harminc száza­lékos munkanélküliségi rátát tíz százalék alá sikerült csökkenteniük, köszönhetően a közfoglalkoztatási programoknak - ta­valy mintegy 1100-an dolgoztak a Start programban -, illetve a városban találha­tó cégeknek, amelyekkel, mint mondta jó partnerségi viszonyt sikerült kialakítani­uk, továbbá hangsúlyozta azt is, hogy a meglévők mellé új partnereket is találtak. Példaként említette az ipari parkba korábban betelepülő Alukov Kft-t, mely­ben már a második ütemet tervezik, így újabb emberek kaphatnak majd mun­kát. A város polgármestere itt említette még a Sinia Bútorgyártó céget, amely ugyancsak Bátonyterenyét választotta bővítése helyszínéül, az új üzemcsarno­kot előreláthatólag idén augusztusban adják majd át, ezzel pedig 150 új mun­kahelyet létesítenek. Bátonyterenye vezetője kiemelte azt is: a kis-és középvállalkozásokat is támogatják, a foglalkoztatás növelésének érdekében. Kitért továbbá arra is, hogy a munkahely- teremtés mellett az elmúlt években nagy hangsúlyt kaptak a különféle rendezvé­nyek. Itt említette többek között a Város­nappal egybekötött Szüreti mulatságot, a Palóc világtalálkozót - amelyet először Bátonyterenyén rendeztek meg-, illetve a Maconkai búcsút is. Az oktatás kapcsán a városvezető el­mondta: 2011-ben egyházi iskola indult Kisterenyén, amely véleménye szerint szintén egy sikertörtént. Nagy-Majdon Jó­zsef úgy fogalmazott: az eddigi négy év ar­ra volt elegendő, hogy az alapokat lerak­ják, az igazi építkezés pedig csak most kö­vetkezhet majd. Ehhez a választók támoga­tását kérte. A polgármester zárásként hangsúlyozta: amennyiben sikerül nyer­nie, abban az esetben még több cég települ­het majd be Bátonyterenyére, ezáltal pedig még több ember számára tudnak majd biz­tos megélhetést jelentő munkát adni. »‘A PROGRAMAJÁNLÓ Salgótarján ff* SBBB . -i ■ Júliusit. 22.00 Tranzit DJ Party, Nógrád All Stars. Belépő 1000 Ft. (Töstrand, Lengyelpiac terület«) Július 12. 19.00 Örökzöld operett slágerek Nógrád Operett Társulat (Múzeum tér) Július 19.19,00 Strauss keringők és polkák - Strauss Kvartett (Förster Kálmán Emlékpark) APOLLÓ MOZI Július 3-9.14.00 így neveld a sárkányodat 2 - 3D Szinkronizált amerikai animációs kalandfilm Július 3-9.16.00,19.00 Transformers: A kihalás kora 3D Szinkronizált amerikai-kínai sd-fi akció Csökkentett belépőjegy árak! Nyitva tartás: kedd-vasárnap 9.00-15.00 Szünidei tábor a Gyermektáborban - 0630/549-42391 Július 21 -25. Űszótábora Strandon -06 20/438-9757 www.lskht.hu Nyitva minden nap: 10,00 -19.0C 9.00 - 10.00 reggeli úszás (csak úszójeggyel) A nyitásig a Városi Tanuszoda várja az úszni vágyókat! Jegypénztár: 32/430-991 09.00 09.08 09.26 09.30 10.00 10.30 10.54 11.00 13.00 13.26 13.30 19.00 18.05 19.26 19.30 20.05 20.30 20.56 21.00 MESÉL AZ OVI _ (Erdei Barnabás A kiskakas gyémánt félkrajcárja] Hírfüzér Ajánló Háttér ­Semmelweis-napi ünnepségek Múzeumok éjszakája Hírfüzér Ajánló INFO TV Hírfüzér I INFO TV MESÉL AZ OVI (Sándor Petra Noémi - A legcsinosabb óriás] Hírfüzér Ajánló Háttér - Legendák és mesék földjén Bencze show Hírfüzér INFO TV Ant «mával vételi lehetőség a Kara nos- heg-vi kilátó irányából az UHF 29-es csatornán. A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ratr. WWJi^TlWiWi’ ^áááHj^^s* ^ ^»nTn>¥^íi»yí«i»rnr^iri?-ir^ji»L»jiL»iry>^'3i\itr^M»[?#^Mu^iii]i

Next

/
Oldalképek
Tartalom