Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-05 / 154. szám

2014 JÚLIUS 5., SZOMBAT

EVANGÉLIKUS ELET

„Példává kell válni a gyerekek számára

Amikor a kedves olvasó kezébe veszi ezt a lapszámot, már nem csak a diákok, hanem a tanárok számára is beköszöntött a nyári szünet. Ebből az apropóból beszélgettünk Szabó Andrásné Zsuzsával, aki közel tíz éve az aszódi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium ének-hittanszakos tanára, emellett a nógrádi evangélikus egyházmegye zenei referense, egyházmegyei kórustalálkozók szervezője, valamint a rendkívül népszerű és sikeres vanyarci zenei táborok szervezője-vezetője.- Most, hogy lezárult az idei tanév, talán készítesz valamiféle összegzést, visszatekintést. Kérlek beszélj nekünk arról, mi indított Téged arra, hogy ezt a szép és nehéz hivatást válaszd, és kitarts mellette!- Már egészen kicsi gyerekkorom óta tanár akartam lenni. Állítólag nagymamámnál az unokatestvéreimet nyáron azzal gyötörtem, hogy folyton iskolásat játszottam velük. Én voltam a tanárnéni, ők pedig a tanítványaim. Valahogy magától értődő tényként ott volt az életemben az, hogy tanár leszek. Aztán gimnazista koromban még sok más megfordult a fejemben, de végül kitartottam emellett.- Közben komoly evangélikus lányként lelkészfeleség is lettél Vajon a pályaválasztásodra volt-e valamilyen hatással a hited és az a gyülekezeti háttér, amiben éltél?- Igen, a hit összefügg a pályaválasztásommal és azzal, hogyan alakult az életem. Tősgyökeres evangélikus családból származom, és nagyon hálás vagyok azokért a hagyományokért és tanításokért, amit a családomban kaptam. Emellett nyilván szükség volt arra, hogy ez élővé váljon. Gimnazista éveim alatt, Ősagárdon Győri János Sámuel lelkész ifjúsági körébe kapcsolódtam be, ahová egy gimnáziumi osztálytársam hívott, és én ott ragadtam. Korábban is érdekelt, hogy mit jelent megélni a hitet, mit jelent elkötelezett keresztyén emberként élni, mit jelent a megtérés, ebben az időben rendszeresen olvastam a Szentírást is. Persze otthon, Pencen is volt ifjúsági körünk, ott is jártam a gyülekezetbe. Ősagárdra pedig először a nyári csendes hetekre utaztam, majd együtt zenéltünk, és az egyik nyári csendes hét alkalmával átadtam a szívemet az Úr Jézusnak.

Amikor egyre közelebb kerültem az Úr Jézushoz, megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne a teológiai tanulmányokat választani, de erről letettem, mert úgy gondoltam, hogy keresztyén emberként nagyon sokféleképpen lehet az Urat szolgálni, és az volt az érdekes, hogy amikor megtértem, teljesen biztos voltam benne, hogy nekem nem lelkésznek, hanem tanárnak kell lennem. Szükség van keresztyén tanárokra is.- Tanítottál állami iskolában is és most egy evangélikus keresztyén

gimnáziumban tanítasz. Miben látod igazán a különbséget? Hogyan tapasztalod, hol könnyebb keresztyén emberként szolgálni?- Ez nagyon érdekes, mert én azt gondolom, hogy mindenhol ugyanazt csinálom. Nem voltam más a világi iskolában sem, mint az evangélikus gimnáziumban. Ahogy Pálhegyi tanár úr (dr. Pálhegyi Ferenc, pszichológus, gyógypedagógus, főiskolai tanár) mondja, nem keresztyén pedagógia van, hanem keresztyén pedagógusok. Ha valaki keresztyén pedagógus, akkor egy világi iskolában is keresztyén pedagógus. Persze egyházi iskolában kicsit könnyebb abból a szempontból, hogy adottak a helyzetek és az alkalmak, ahol még intenzívebben lehet a gyerekekkel foglalkozni. Órarendben tartunk hittanórákat és hétfőnként áhítattal kezdjük a hetet. Az énekórákon nem csak a kerettantervet tanítom, hanem az egyházi énekeket is. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakommal nagyon nagy missziót tudok folytatni. Tanítás közben átjön a szemléletünk is. Nekem pedig'különösen is sok lehetőségem van arra, hogy a zenén keresztül is beszélhessek Istenről, az Ő szeretetéről. Egy egyházzenei mű kapcsán alkalmam van arra, hogy megnyissam a gyerekek szívét. Hiszen Luther szavaival élve: ez az a művészet, ami kinyitja az emberek szívét Isten igéje felé. Hiszem és vallom, hogy ez valóban így van. Nagyon fontos, hogy jó zenét hallgassanak a gyerekek, és hogy jó zene nyissa meg a szívüket, mert a zene jó hatással van arra, hogy az ige felé is befogadóvá váljanak.

Persze nem akarok rózsaszín képet festeni az egyházi iskolákról, hiszen ide is ugyanolyan gyerekek járnak, mint máshová. Egy részük persze azért van itt, mert elkötelezett keresztyén, nagyobbik részük pedig, mert valami más okból szimpatikus számukra az iskola. Ez egyszerre lehetőség és kihívás. Missziós helyzet, mert lehetőségeink vannak a hittanórák és áhítatok mellett arra is, hogy diák csendesnapokat szervezzünk, illetve az énekkar is elmegy egy- egy gyülekezetbe, ahol egyházzenei áhítatot tartunk. Ez élmény a gyerekek számára és úgy gondolom, nem csak művészi, vagy kulturális értelemben. Hat rájuk az is, amit ott énekelünk, hogy az ige is megszólal, és ez nem múlik el nyomtalanul az életükből.

Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyháznak legyenek iskolái, szívemen viselem az iskolakérdést. Tudom, hogy ez nagyon nehéz ma az evangélikus egyházban, mert sok támadás éri az iskolákat. Kicsit olyan is, mint a magyar futball: kívülről mindenki tudja, hogy mit kellene csinálni, és elég sok a kritika, amiért nem úgy működik, ahogyan szeretnénk. De én azt gondolom, hogy vannak eredmények, és nagyon sokat kell a gyülekezeteinknek is imádkozniuk az iskolákért. Emellett hívő tanárokra van szükség, mert nem várhatunk csodát, ha nincs sok elkötelezett evangélikus tanár.- Formálódnak-e a tanárok is az egyházi iskolában? Hat-e rájuk a keresztyén szellemiség?- Ez nehéz kérdés. Azt látom a legfontosabbnak, hogy keresztyén pedagógusként is hiteles legyen az ember. Tehát, hogy ne csak beszéljünk dolgokról, főleg a kamaszok között, akik átlátnak az emberen és rögtön észreveszik, ha valaki csak beszél valamiről, de nem úgy él. Nagyon- nagyon fontosnak tartom, hogy minden hélyzetben megfeleljek Isten tervének, ugyanakkor ez talán nem nagyképűség, az embernek példává kell válnia a gyerekek számára. Ez persze nagyon nehéz is, mert ahogy a lelkészcsalád, úgy a tanár is folyamatosan kirakatban van, folyamatosan nézik a gyerekek az életünket. Meghatározhatja őket abban, hogy tudnak-e majd bízni a másik emberben, tudnak-e őszintén viselkedni, becsületesek tudnak-e maradni egy-egy helyzetben. Tartanunk kell magunkat egy értékrendhez. Az elhangzott ige pedig nem marad hatástalan, sem a pedagógusok, sem a gyerekek életében.

Fontos az is, hogy a szülőkkel is jól tudjunk együttműködni. A fogadóórákon gyakran ők is kiöntik a szívüket, vagy tanácsot kérnek. Biztos, hogy sokat segít ebben a gyülekezeti tapasztalat, hiszen lelkészfeleségként is sokszor helyt kell állnom, alkalmakon részt vennem, beszélgetnem, látogatnom. Mert egy kicsit lelkigondozónak kell lenni egy fogadóórán. Nagyon nehéz és egyben megtisztelő feladat ez. Persze nem mondhatom meg nekik, hogy mit tegyenek, de azt elmondhatom, hogy keresztyén emberként hogyan látom a helyzetet. Az iskolán belül pedig komoly lelkigondozói szerepet kap az iskolalelkész.- Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk, és személyes tapasztalataidon át láttattad, hogy miben más és miben több egy egyházi iskola, milyen értékeket hordoz és képes átadni az odajáró diákoknak. Visszatekintve a mögötted álló tanévre, ki tudnál-e emelni egy olyan pillanatot, eseményt, ami különleges volt számodra?- Iskolánkban régi hagyomány, hogy minden évben a határon túlra is kirándulni visszük a gyerekeket. Legtöbbször Erdélybe megyünk, de voltunk már Kárpátalján is, a Rákóczi

Szövetség csoportja rendszeresen felkeresi a történelmi Magyarország legfontosabb, legszebb helyeit, ismerkednek történelmünkkel, kultúránkkal. Tavaly az énekkarral voltunk Erdélyben, idén pedig tanulmányi kirándulásra vittük a gyerekeket. Nagyon sok tanuló juthat el így a határon kívül élő magyar testvéreinkhez, és ez mindig nagy élmény számukra. Fontos, hogy a gyerekek kötődjenek az ott élőkhöz, és az ottani helyekhez. Ha valaki Erdélyben jár, ott hagyja szívének egy részét. A legfontosabb, amit tenni tudunk az ott élő magyarokért, hogy látogatjuk, szeretjük őket, tartjuk a kapcsolatot, hogy éreztetjük velük, hogy fontosak nekünk. Egy nemzet vagyunk, egy kultúrához tartozunk.- Egyszér meséltél nekem egy csodálatos, nagy létszámú erdélyi gyermekkórusról...- Szentegyházán van egy nagyon kedves panzió, ahol szinte minden évben eltöltünk néhány napot, és itt működik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nevűrtöbb mint száz tagot számláló gyermekegyüttes. Hatalmas élmény volt a gyerekek számára, amikor pünkösd vasárnap este elmentünk a kisváros művelődési házába és ott, az országhatártól több száz kilométerre élő gyerekek fantasztikusan gyönyörűen énekelték a magyar népdalokat, a zenekar pedig a magyar verbunkos zenét szólaltatta meg. Különleges élmény volt mindenki számára. Gyönyörű népdalokat hallottunk szólisták előadásában is, szép és kedves népzenei feldolgozásokat, majd együtt zengte a terem a gyerekekkel együtt a „Gábor Áron rézágyújá”-t, és az alkalom végén természetesen a magyar Himnuszt. Ez annyira megható és felemelő érzés volt, hogy sok gyereknek is folyt a könnye, nem csak az idősebb korosztálynak, mert hihetetlenül megérintette őket, hogy ezek a gyerekek így énekelnek itt magyarul, így éreznek itt magyarul, így fejezik ki azt, hogy hová tartoznak.

Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Júlia evangélikus lelkész, Szügy

Istentisztelet zárta a tanévet

Szabadtéri tanévzáró istentiszteletet tartottak június 15-én Szügyben, a hittanos gyerekek közreműködésével. A helyi lelkésznő Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt levelének első fejezet, 3-14. verse alapján tartott igehirdetést, a liturgikus szövegeket az ifjúsági csoport tagjai olvasták. Az istentisztelet során felelevenítették az elmúlt tanév kiemelkedő pillanatait, majd annak végén minden gyermek külön, személyes áldást és egy igéslapot kapott.