Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-31 / 176. szám
Nyugdíjas óvodapedagógusok köszöntése a tanévzárón A madarak védelmezője, Assisi Szent Ferenc nyomdokain R. J. Bátonyterenye. Megtartották tanévzáró értekezletüket a Bátonyterenyei Kistérség óvodát Az Ady Endre Művelődési Központban műsort adtak a Csupafiil óvodások, majd többen beszédet mondtak. Az eseményen részt vett Nagy-Majdon József, a város polgármestere is, aki elismerte az óvodák dolgozóinak munkáját, majd személyesen nyújtotta át Pádár Zoltánná - nyugalmazott óvodapedagógus részére a gyémánt diplomát, Pál Ferencné - nyugalmazott óvodapedagógus részére pedig az arany diplomát A város vezetője köszöntötte még Végh Juliannát - a Szuhai Kikerics Tagóvoda vezetőjét, aki 40 év óvodapedagógusi munka után vonult nyugdíjba, illetve Pintér Andrásnét - a Napsugár Tagóvodából idén nyugdíjba vonult dajkát is. Az ünnepi műsor zárásaként kellemes hangulatot teremtett az óvodapedagógusok kórusának fellépése, mely megható és örömteli pillanatokat sí erzett a jelenlévőknek, akik beka]>csolód- tak a közös éneklésbe. Még ezen a napon Sándor Nándorn í - nyugalmazott óvodapedagógi s - gyémánt diplomáját otthonál; an vette át Nagy-Majdon József Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú' Társulása Társulási Tanács Elnöke - Bátonyterenye Város Polgármesterétől, Bognár Ferenc képviselőtől és Tóthné Káliói Tűnd 3 óvodavezetőtől. Bartos József Aki a madarak szerelmese észre sem veszi közelségüket. Természetesnek tartja ottlétüket és azt is, hogy némelyik madár fel sem rebben, fel sem szál, ha találkoznak. Hogy ez egy lakótelepi ház előtt természetes-e? Erre nem mernék igennel válaszolni. Hogy ez így alakult, azt házunk egyik kedves idős asszonyának, Ágikának köszönhetjük. Ő igazán a madarak barátja. Házunk előtt - közvetlenül ablaka alatt - az ott lévő fák egyikére madáretetőt és alája „madár- placcot” készített és madárkáit minden nap eleséggel látja el. Tél, vagy nyár van, esetleg más évszak, az eleséget mindig kiporci- ózza. S teszi ezt nagy-nagy örömünkre, már évek óta. Annak ellenére, hogy talán sohasem hallott Herman Ottóról, a híres természet- tudósról, a madárvédelmet szolgáló ideáiról, elképzeléseiről. A kialakított hely, a különféle madársereg biztos tanyázója lett. Sokszor, akár „madárkongresszust” is lehetne tartani. Az ablakon kitekintve láthatjuk a madarak sokszínűségét Öregfejjel még nekem is kínál érdekességeket Ami írásra késztetett, az a madarak reggeli „etetésének” élménye volt, mely véletlenül pont a szemem előtt zajlott. A madarak sokasága kb. 10-30 méteres közelségben lévő fákon várta Ágika megjelenését. Addig is - csip, csip, csip, csirip, csirip, csipcsirip - beszélgettek. Érkezésére - szinte karmesteri intésre - a madáretető egy-két méteres közelségébe repültek. Szinte kéznyújtásnyira a megtelt etetőtől. Ágika egy-két madárkát akár meg is simogathatott volna. A látvány szinte megigézett. Hirtelen két szentember esete jutott eszembe. Assisi Szent Ferenc és a most szentté avatott II. János Pál pápa története. Egy legenda szerint, a madarak védőszentje, Szent Ferenc, amikor prédikálni kezdett, megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok engedelmeskedtek. Máskor, utazása során észrevette, hogy az úttól nem messze, a fákat hatalmas madársereg lepte el. A madarak hihetetlen sokasága láttán, azt mondta társainak: „Várjatok meg itt, amíg prédikálok húgocskáimnak, a madaraknak.” Letért a mezőre az ott csipegető madarakhoz. Erre a fákon ülők is mind köréje sereglettek. Csöndben meghallgatták, megvárták a beszédét, majd Szent Ferenc áldásával, felszálltak, útnak indultak. II. János Pál pápa szokásos heti imája után - szentleiket jelképező - fehér galambokat engedett el szobája ablakából. Az egyik galamb nem a levegőeget választotta, hanem visszarepült a pápa vállára. A jelenet olyan emberi, olyan természetes, mégis csodálatos volt. Számomra - aki a tévén keresztül láttam - egy hétköznapi csoda volt. Bocsánat! Ha tiszteletlenül hangzik. Én a két szenttel történteket nem akarom a mai napon látottakkal egy napon - csupán egy lapon - említeni. Sőt, pont fordítva. Minden olyan ese- tet azonban, ami örömet, boldogságot okoz csodának, hétköznapi csodának tekintek. Ilyen volt ez a mai „madárjelenség” is. Erre visszatérve. Éáttam szülőket sétálni és gyermekükkel együtt örülni a közelben lévő madaraknak. Láttam rajtuk a boldogságot és ezt dédunokámmal is megtapasztaltam. Igen. Ezek az élet apró csodái. Ezek nélkül sivá- rabb lenne életünk. Valószínű városunkban is sok ilyen önzetlen ember van. Köszön- Köszönöm Ágika! / HIRDETÉS r „KERESSE FANTASZTIKUS ÁRAINKAT ^ SALGÓTARJÁNI COOP ÜZLETEINKBEN! JÚLIUS 23-29-IG AJÁNLJUK: unto , Slöar „KERESSE FANTASZTIKUS ÁRAINKAT SALGÓTARJÁNI COOP ÜZLETEINKBEN! -ELŐHŰTÖTT CSIRKEMELL FILÉ 1 kg (júl.31 -aug.5-ig) -ELŐHŰTÖTT SERTÉS KARAJ 1 kg 1399 Ft (aug.l-3-ig)-ELŐHŰTÖTT CSIRKE FAR-HÁT 1 kg 1299 R (aug.l-3-ig) 199 Ff „AZ UNIÓ COOP ZRT. IGAZGATÓSÁGA AZ ALÁBBI INGATLANT HIRDETI MEG BÉRBEADÁSRA:-Salgótarján, Gorkij telepi COOP ABC mellett- 14m2 külön bejáratú helység Habony Attila műszaki vezetőnél 30/289-0706, vagy Pásztor Istvánné kér. igazgatónál 30/967-3118 telefonon. Pályázatok beadási helye UNIÓ COOP Zrt. Miskolc, Kossuth u. 1. Vezérigazgatói titkárság 2014. augusztus 15. Több pályázó esetén írásban küldünk értesítést a versenytárgyalás helyéről és idejéről. mm mituifsiN * mmm unió coot w illtmi Is OTÖJRt * PONTOKAT HÓÓT KiBVÍlÓ ARON MIO« A KlNAU ÍOINTIKIT! Ittasan is lehet biciklizni NMH-lnformáció A főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van - derül ki a KRESZ-t módosító rendeletből. A kerékpárosokat ezután nem lehet megbírságolni ittas állapotuk miatt, főúton és mellékúton sem. A közúti közlekedésről szóló jogszabály eddig úgy szólt, hogy járművet csak az vezethet, aki a vezetési képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Viszont ha az illető kerékpáros, és a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, csak a főúton nem ülhetett nyeregbe. A módosítás szerint, azonban ha a kerékpáros a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, akkor lehet a szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkohol. Módosult a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságokról szóló törvény is. Ez eddig a nem gépi meghajtású járművek vezetőinél 0,50 gramm/liter véralkohoT, illetve 0,25 milligramm/liter levegőal- kohol-koncentrációnál szabta meg a bírságolási határt (amennyiben a kerékpáros tette nem minősült bűncselekménynek). Akinek a szervezetében ennél több volt az alkohol, az főútvonalon közlekedve 30 ezer, míg mellékúton 10 ezer forintot fizetett. A mostani módosítás a nem gépi meghajtású járművek sorából törli a kerékpárt. HIRDETÉS 2014*. 011.02WWjP0l JEGYEK ES&APIoSBtoIjE " Sándor Nándorné otth >nábar vehette át a gyémántd plomá mmmmmmmimmma g Képünk Illusztráció