Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-31 / 176. szám
2014. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK Krumplibaba fesztivál Patvarc A településen idén már harmadik alkalommal rendezik meg a Patvarci Krumplibaba Fesztivált augusztus másodikén, szombaton 13.45 órától a helyi szabadidő park területén. A programok Bernáth Kornélia polgármester megnyitójával kezdődnek. Ezt követően az érdeklődők megtekinthetik a Boróka Bábszínház -„Négy évszak meséi”- című előadását, Csernik Pál Szende lábbáb művész műsorát, illetve részt vehetnek Sanyi és Ci- ni bohócok interaktív programján is. Mindezek mellett lesz még hagyományőrző lovas-íjász bemutató Kovács Ferenccel, élőben zenél Herczku Ágnes és a Banda, valamint fellép Bunyós Pityu és Gáspár Laci. Végül a fesztivál a krumplibaba bállal fejeződik majd be, amin a talpalávalót a B.City Band szolgáltatja majd. Eközben pedig délután 14 és 18 óra között a fiatalok a szabadidőpark területén térítésmentesen kipróbálhatják a korongozást, a lovaglást, Izolda népi játékait, a népi körhintát, az arcfestést, a légvárat és az élőcsocsót is. Megrongálta a gázcsonkot Rétság Gázcsonkot rongált meg egy terepjáró pénteken a kettes számú főúton, Rétság belvárosában. A rendőrök emiatt teljes szélességében lezárták a Rákóczi utat, a helyszíntől számított mintegy száz méteres távolságban. Személyi sérülés nem történt. A hiba elhárításáig a Vác felől érkező járműveket Nőtincs irányába, míg a Parassapuszta felől érkezőket a körforgalomnál Bánk felé terelték - közölte Dankóné Nagy Éva, rendőrségi szóvivő. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a csonk a föld felszínénél tört el. A helyi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói lezárták a gázszivárgással érintett területet, majd a sérült vezeték körül száz méter sugarú körből biztonságos helyre kísérték az embereket. A műszaki mentés idejére három épületből összesen harminc- nyolc főt kísértek ki. Üzemben gyártott nagygöncök Minden egyes tájegységnek megvannak a rá jellemző, hamisítatlan termékei. Érsekvadkerten ilyen a nagygönc. Nemsokára egy uniós pályázatnak köszönhetően megkezdődhet e finomság kisüzemi gyártása a településen. H. H. ______________________________ Ef Sekvadkefl Sehol másutt nem készítenek az országban nagygöncöt, kizárólag Érsekvadkerten. Aki járt már a szeptemberben esedékes falunapokon, népvisele- tes asszonyok nagy üstökben főzik a töltött burgonyagombócot, amit ki-ki ízlése szerint, akár jó sok tejföllel „megspékelve” fogyaszthat. Régóta gondolkodtak már azon a községben, hogy hazánk más vidékeit is megismertethetnék ezzel a készítménnyel. A Nógrádi Palócok Szociális Szövetkezet egy pályázati lehetőséget kihasználva idén szeptemberben indítja be a nagygönc üzemi gyártását a településen. A projektet bemutató rendezvényen a felszólalók, így Bállá Mihály országgyűlési képviselő, dr. Kovácsné Nagy Mária helyi polgár- mester, és Percsináné Urbán Piroska, a Nógrádi Palócok Szociális Szövetkezet elnöke egyaránt kifejtette, az olyan, hátrányos helyzetű térségekben, mint Nyugat-Nógrád, kiemelten fontos lépésnek számít minden egyes munkahelyteremtő kezdeményezés. Ráadásul ez a beruházás valóban a helyi értékek, a nagygönc, mint gasztronómiai különlegesség közvetítését, mind szélesebb tömegeknek szánt megismertetését, népszerűsítését, piacra történő bevezetését szolgálja. A szociális szövetkezet kis gyáregységében tizenhármán dolgoznak majd, közülük tizenegyüket a jelenlegi tartós munkanélküliek közül alkalmazzák, akik a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ balassagyarmati kirendeltségének közvetítésével kerülnek ide. De nem csupán a ténylegesen itt dolgozóknak adhat a nagygönc-üzem munkalehetőséget, hanem az alapanyag-beszállítók is érsekvadkertiek lesznek. Első körben tizennégy hónapon keresztül tart a foglalkoztatás, és a beruházás irányítói remélik, a Coop üzletlánc bolthálózatának segítségével minél hamarabb, mind többen megkedvelik e sajátos vadkerti ételérdekességet. Az eseményen Kocsis Péter Csaba projektmenedzser az előállítás részleteibe avatta be az érdeklődőket, míg Pólyák Teréz szakértő „Komplex programok a munkahelyteremtésben” címmel tartott mintegy félórás előadást. Terepbejárás a sportcsarnokban Bátonyterenye. Hamarosan végeznek a bátonyterenyei sportcsarnok felújításával. Olyan jó ütemben haladnak, hogy a belső munkákkal szinte már el is készültek. Új tetőt kapott az épület, kicserélték a leromlott állapotban lévő elemeket, kifestettek és jóval modernebb küzdőteret is sikerült kialakítani. Megújultak továbbá az öltözők, a mosdók, és korszerűbb lett a világítás. A közelmúltban Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő is látogatást tett a sportlétesítményben. A város vezetőjével közösen bejárták a felújított részeket, megtekintették milyen minőségben készült el a belső felújítás. Az eddigi munkák után egyébként az épület külső rendbetétele következik. Ha minden jól halad augusztus végén, szeptember elején adhatják át a város lakosságának a megújult tornacsarnokot, melyre az önkormányzat mintegy százmillió forintot költ. R. J. Megkezdődött a folyószámla-kivonatok és a pótlékértesítők kiküldése A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmi- pótlék-értesítők kiküldését. Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól. Nógrád megye. Folyószámlakivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. A NAV az egyenleg megállapításánál az adófolyószámla 2013. december 31- ei állapotát veszi alapul. A kivonat mellett késedelmipót- lék-értesítőt csak az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és ezért 2013-ra vonatkozóan késedelmi pótléka keletkezett. Dr. Kis Péter András sajtóreferenstől megtudtuk, azok az adózók, akiknek 2014. január 1. és június 10. között legalább egy elektronikusan benyújtott és feldolgozott bevallása vagy adatszolgáltatása volt, elektronikus bevallóknak számítanak, így papíron nem kapnak folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék- értesítőt sem. Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően már a netes felületen folyamatosan nyomon követhetik folyószámlájuk alakulását és ha 2013-ra vonatkozóan késedelmi pótlékkal érintettek, akkor július végétől megtekinthetik késedelmipótlék-le- vezetésüket is. A folyószámla-kivonat, illetve a pótlékértesítő átvétele után az adózónak célszerű azt a kivonat mellékleteként megküldött „Tájékoztató” segítségével saját nyilvántartásával összehasonlítani. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 40/20-21- 22 számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül, vagy írásban lehet. Ehhez a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) letölthető „Folyószámla-kivonatra észrevétel” elnevezésű nyomtatvány nyújt segítséget. ■a Ünnep és verseny Két sikeres nagykeresztúri rendezvény után idén új helyszínen, Salgótarján Fő terén rendezik meg a III. Palóc pálinka ünnepet. A vállalkozó szellemű „nedűkészítők” augusztus 8-ig nevezhetnek a versenyre L. K. ____________________ Salg ótarján Javában zajlik a készülődés a megyeszékhelyen a Bányarém fesztiválra, s azzal párhuzamosan a Palóc pálinka ünnepre. A program szervezésébe az ötletgazda Nógrád Megyei Pálinkabarátok Köre mellett idén bekapcsolódik a Salgótarjáni Köz- művelődési Nonprofit Kft. is. A szervezők közzétették a nevezési felhívást, amelynek értelmében a vállalkozó szellemű pálinkakészítőknek augusztus 8.12 óráig kell eljuttatniuk a mintákat a nagykeresztúri Gyümölcsházba. A nevezési lap letölthető a Nógrád Megyei Pálinkabarátok Köre Egyesület honlapjáról (www.nogradi- palinka.hu), ahol a verseny részletes szabályzata is megtalálható. Az eredményhirdetést Salgótarjánban, a Bányarém fesztivál kapcsolódó programjaként rendezik meg szeptember 6-án 15 órakor. Azonban nemcsak azon a délutánon, hanem az egész hétvégén színesíti a bányász hagyomány- ápoló programokat a gasztronómiai élményeket nyújtó pálinkaünnep, kóstolás péntektől vasárnapig várja majd a programra kilátogatókat. A hétvége fellépői között olyan sztárok állnak majd színpadra, mint az Edda Művek vagy Fenyő Miklós és zenekara. HIRDETÉS Gépi földmunka, sóder, homok, kő szállítása mélyépítési munkák, útépítés, épületbontási munkák, közmű építése, autódaruzás. ^ így készül a nagygönc vadkerti módra (fotó: archív)