Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-29 / 174. szám

FTC-Újpest öregfiúk derbi lesz a főpróba Jövő hétfőn, a Chelsea el­leni stadionavató labda­rúgó-mérkőzés előtt hat nappal a Ferencváros és az ősi rivális Újpest öreg­fiúk csapatainak össze­csapásával rendezik meg a zöld-fehérek új otthoná­nak, a Groupama Aréna főpróbáját. labdarúgás. Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a ta­lálkozót kizárólag a mérkőzés napjáig bérletett váltott szurko­lók, valamint a stadion építkezé­sében résztvevő munkások és hozzátartozóik tekinthetik meg, mégpedig ingyen. A 20.30 órakor kezdődő meccs egyben jótékony célt is szolgál, ugyanis az összecsapás dedikált labdáját a szervezők elárverezik, és a befolyt összeget a Tűzoltó utcai Gyermekklinika támogatá­sára fordítják. Dragoner Attila, a zöld-fehé­rek korábbi játékosa a találkozó­val kapcsolatban megjegyezte, ugyanolyan szenvedéllyel fog­nak küzdeni a csapatok, mint annak idején: - Ugyanúgy oda fogok csúszni Kovács Zolinak, Lipcsei Peti pedig majd befűzi a lilák védőit... Kovács Zoltán, az újpestiek korábbi csatára, jelenlegi sport- igazgatója elmondta, sajnálja, hogy nem fiatalabb hat-tíz évvel, ugyanis fantasztikus hangulata van a stadionnak, amelyet megérde­mel a magyar futball és a Fe­rencváros. Szekeres Tamás, a stadiont üzemeltető Lagardére Unlimited Stadium Solutions Kft. ügyveze­tő igazgatója közölte, a találko­zón tesztelik, hogy rendben van- e a világítás, a hangosítás, jól működnek-e a kamerák, a 220 képernyő vagy a két eredmény- jelző. Az újdonságok között em­lítette a brazíliai világbajnoksá­gon is használt gólvonal-techno­lógiát, valamint a Tracab Online elnevezésű mérkőzéselemző szoftvert, amely minden egyes játékos pályán nyújtott teljesitmenyerol folya­matosan szolgáltat adatokat. Szekeres Tamás hangsúlyoz­ta a találkozón szintén kipróbá- k. lására váró vénaszkenneres A Chelsea elleni stadionavato labdarúgo-merkozes előtt hat nappal a Ferencváros és az Újpest öregfiúk csapatainak össze­csapásával rendezik meg az FTC új stadionjának főpróbáját beléptető rendszerrel kapcso­latban, használatának egyetlen célja, hogy kiszűrjék azokat, akik csak a rendbontás kedvé­ért járnak mérkőzésekre. Meg­jegyezte, a rendszer megállapít­ja, hogy valóban a kártya tulaj­donosa akar-e bejutni a stadi­onba, az azonosítás a regisztrá­ciónál generált számsor alapján történik. Ezt a számsort más adatbázissal összevetni nem le­het, a szurkolók azonosítására vagy akár bűnüldözési célra fel­használni lehetetlen. Hozzátet- te: azoknak a drukkereknek, akik ezt elfogadják, nem fog gondot okozni az új rendszer, amellyel a meccslátogatás csa­ládi élménnyé válhát a Groupama Arénában. Hathatós hatást a hatostól! Újra megmérettünk, és ismét gyengé­nek találtattunk! - sokadszorra is csak ezzel a lehangoló valósággal kellett szembesülnünk, legalábbis ahhoz ké­pest, amilyen szép kékre festették elő­zőleg az eget az ifjúsági labdarúgó-vá­logatott (tudományosan: U19) szakve­zetői és az MLSZ tisztségviselői a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt, ami­dőn vérmes, már-már érmes remények­kel traktálták a sikeréhes szurkolókat. Mert ugyebár évek óta az dívik ná­lunk, hogy amíg valamilyen integrál­vagy differenciálszámítási trükkel ki lehet mutatni a legkisebb győzelmi esélyt, töretlenül derűlátóak vagyunk. Mi több, sokszor olybá tűnik: ha a fut­ballt szövegelésre játszanék, nem is Európa-, hanem világbajnokok len­nénk. Azután persze eljön az idő, ami­kor ki kell menni a pályára, megkezdő­dik a mérkőzés, és szembesülünk a ri­deg valósággal... Most is ez történt. Az Eb előtt tényleg sok volt a szöveg. Az edzők, vezetők egymásra licitálva dicsérték a fiúkat, mondván, hogy ez az évjárat a legjob- bakkal is felveszi a versenyt; ők lehet­nek azok, akik előrelendítik a honi foci régóta kátyúba szorult szekerét. Aztán eljött a pályára lépés ideje, s a magasra taksált ifjak előbb lebénultak az osztrákok láttán, majd tetszhalottá váltak a portugálok vasmarkában. A mieinkről lerítt: agyonnyomja őket a te­her, megijedtek a nagy nézőseregtől, lámpalázasak; idegesek, kapkodnak, szétesik a figyelmük, rontanak. E hi­bákból kaptuk a felesleges 11-eseket és az elkerülhető gólokat: az osztrákoktól hármat, majd a portugáloktól hatot. Ha­tot! Te jó ég! Hazai pályán! Elénk tárult a rideg valóság: a fiatal magyar labdarúgók nincsenek felké­szítve a nemzetközi helytállásra. Nagy kérdés, hogy a luzitánoktól kapott 6-os milyen „6-ással” lesz az utánpótlás­nevelésre, mert a napnál világosabb, hogy itt valami nem stimmel; már ma­gas helyeken is mind többen pedzege­tik: „az akadémiák‘selejtet termelnek”. Lehet, hogy ez túl éles és általánosí­tó bírálat, de van benne igazság! A hí­res-nevezetes utánpótlásközpontok meglehetősen alacsony hatásfokkal üzemelnek. Eddig még a legrégebben (2003 óta) működő és legsikeresebb ilyen intézmény, a Várszegi Gábor-féle MTK-s Sándor Károly Labdarúgó-aka­démia sem tudott nemzetközileg szá­mottevő labdarúgót kinevelni (sajnos Németh Krisztiánt, de még Juhász Ro- landot sem tekinthetjük annak). A jelenlegi legjobb magyar labdarú­gók közül Dzsudzsák Balázst „véletle­nül” fedezték fel valahol a hajdúsági pusztán, Gera Zoltán - bevallása szerint - 17 évesen még kábítószerezett, Huszti Szabolcsot pedig már elzavarta a Ferenc­város, ám volt annyi'lelkiereje, hogy Sop­ronban bizonyítson; de Szalai Ádám is csak azért játszik a Bundesligában, mert még ifistaként kikerült Németországba. Egyikük sem a tudományos alapokra he­lyezett, nagy magyar utánpótlásnevelési rendszer terméke. Egy-egy kiábrándító vereség után né­ha felmerül, hogy elérkezett az idő a vál­tozásokra, ám egy-két hangzatos szólam után minden marad a régiben. Lassan már egy éve lesz, hogy bekövetkezett a legutóbbi nagy sokk, az amszterdami 1- 8-as gyalázat. Akkor frissiben, a honi fut- ballszakmától az MLSZ-en át a legmaga­sabb politikai szintekig mindenki refor­mokat, gyökeres változásokat sürgetett. Ám eltelt egy-két hét, és elcsendesültek ezek a hangok. Nem is történt semmi­lyen lényeges változás - legfeljebb any- nyi, hogy a problémákról nyíltan nyilat­kozó „Szalai úr” nem játszhat a váloga­tottban. A magyar futballközeg tagjai pe­dig fellélegeztek: „ezt is túléltük”. Az ilyen nagy sokkok után persze elő­kerül az egyik fő pártpolitikai sláger: a stadionok ügye, és ez most sincs más­képp, annál is inkább, mert a portugá­loktól elszenvedett gyalázat éppen az utánpótlás kirakatintézményének szánt vadonatúj, pompázatos felcsúti stadionban következett be a mieihkkel. A stadionokról érdemes, sőt kell is vitat­kozni, de jómagam erre (is) mindig azt mondom, hogy „semmi sem fekete-fe­hér, csak a Salgótarjáni Bányász”, azaz mindkét oldalon sok a jó érv, ám az ab­szolút igazságot senki sem birtokolja. Az ütött-kopott Népstadion (amely ál­lagában nem méltó Puskás nevére) húsz éve az ország szégyene; a FIFA és az UEFA csak kegyelemből engedi meg, hogy nemzetközi mérkőzéseket játssza­nak benne. Szerintem első körben a „Pus­kást” kellett volna rendbe tenni, hogy le­gyen egy jő aréna kis hazánkban, és csak ezután kellett volna a többi, tucatnyi sta­dionba belekapni, főleg így, hogy a napok­ban a kormány által bejelentett 110 mil­liárd forintos költségvetési zárolás során 2,7 milliárd forinttal a sportra fordítható pénzösszegeket is megnyirbálták. Igaz, itt is gyorsan beindult a politi­kai haddelhadd, mondván, miért vonják el a hagyományos sikersportágaktól a bankókötegeket, miközben például az egyik fő kárvallott, a 150 millió forint­tal megkurtított kajak-kenu sportág százszorta sikeresebb a labdarúgásnál. Csattognak az idézhetetlen jelzők, mi­közben maga a szövetség elnöke, Baráth Etele, az egykori Gyurcsány-kormány minisztere (aki talán ma sem fideszes) visszafogottan nyilatkozta: „Nyomaté­kosítani kell, hogy a kiemelt támogatá­sok zárolásáról van szó, vagyis olyan pluszösszegeknek a megvonásáról, amelyek korábban nem álltak a magyar sport rendelkezésére. Ezzel együtt meg­döbbentünk a hír hallatán...” Ő is tud­ja, hogy ennyi állami pénz, mint az utóbbi években-, még sohasem állt a ma­gyar sport rendelkezésére, de az is igaz, hogy mint minden pénzalapot, ezt is el lehetne osztani igazságosabban, és nem a sikersportágakat kellene elvonások­kal szekírozni, egy-két stadion(át)épí- tést is visszafoghattak volna. Visszatérve azonban a fiatal labdarú­góinkra, az osztrákoktól és a portugá­loktól elszenvedett csúfos vereség után el kell gondolkodni arról: mehet-e így to­vább?! De azért csigavér! Végh Antal negyven éve (1974-ben) adta ki a Miért beteg a magyar futball? című szociográ­fiáját, ám azóta - mint tudjuk - száz­szorta rosszabb lett a helyzet. Az utóbbi négy évtized magyar fut- balljának minden baját le lehet verni Mé­szöly Gézán, Kalmár Zsolton vagy a sal­gótarjáni származású Bobál-testvéreken - fel lehet mutatni a levágott fejüket az ujjongó tömegnek -, de ennek nincs ér­telme. A srácok csak részben hibásak: ők a rossz hazai rendszer termékei, nem készítették fel őket a modern labdarú­gás követelményeire, sem fizikálisán, sem technikailag, sem lelkileg. Igaz, at­tól még lehetett volna több vér a férfias­ságukat megtestesítő részeikben... Ha valami értelmet mégis nyerhetnek a csúfos vereségek: immár be kell látni, hogy nem késlekedhetünk a változások­kal. Hogy mit kell tenni? Mutassák ki a jól képzett (és fizetett) szakemberek. Hogy én mit tennék? Ez nem lényeges. De álljon itt lényegtelenül: hoznék az MLSZ-be egy elismert külföldi szakte­kintélyt, aki előírná, hogy milyen edzés­munkát kell végezni az ifjakkal; aki ezt nem tartaná be, attól megvonnám az ál­lami támogatást. Slussz, passz! Ilyen drasztikus változásban azon­ban nem reménykedem. Sőt: inkább at­tól tartok, hogy most sem változik sem­mi - elvégre a fiúk Izrael legyőzésével (2-1) mégiscsak kijutottak a jövő évi vi­lágbajnokságra, így sokan utazhatnak Új-Zélandra -, holnaptól minden úgy folytatódik tovább, mintha mi sem tör­tént volna. Az „ezerfejű Cézár” és a politika per­sze még morog egy darabig. Az ellenzék (érthetően) kiélvezi magát azon, hogy a magyar fiúk éppen az emblematikus felcsúti Pancho Arénában, „Orbán kert­jének végén” szenvedték el a portugá­loktól az arcpirító vereséget. Az internetes közösségi portálokon se vé­ge, se hossza az efféle kárörvendő szö­vegeknek, és nem csak zsigerileg fut- ballellenes vénasszonyok, hanem a köz­ismerten a foci bűvöletében élő, stramm férfiemberek is köszörülik a nyelvüket. Ily módon a politikai elfogultság men­tén eljutunk a legsötétebb végpontig: örvendezünk a magyar fiatalok kudar­cának! Mert a gondolatok különös egy- befonódása végén sokan eljutnak ad­dig, hogy valójában nem is az ifiválogatott, hanem maga az ország mi­niszterelnöke kapott ki - és így az iga­zi demokrata végül is azzal győzött, hogy kikapott. Azaz a vereség valójá­ban győzelem... Már akinek az... S hogy végül a nógrádi vizekre is ha­zaevezzünk: ismert, hogy az NB III-as idény első játéknapján az SBTC vendége a Bp. Honvéd-MFA fiataljai lesznek, és a rémesebb álmaimban már-már azt lá­tom, hogy a kispestieknél esetleg pályá­ra lépő Bobál-fiúknak a szülővárosuk kö­zönsége fog beszólogatni a siralmas „ha­tos” miatt - de remélem, hogy ez a „rém­látomás” mégsem válik valósággá. Ront­ja az esélyeimet, hogy szűkebb pátriánkban fölöttébb igaz a Piramis együttes legendás slágere: „csak akkor nyerhetsz, ha magad ellen fogadsz!”, de persze a magyar - és benne a nógrádi - fociban is a remény hal meg utoljára. B. R. Orosz Pál, az FTC Zrt vezérigazgatója a Groupama Arénában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom