Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-29 / 174. szám

HIRDETÉS Segít a hit, segítenek a civilek A mindennapi gyógyszeres ke­zelés mellett fontos a lelki oldal is, ami évtizedekig háttérbe szo­rult Magyarországon, de egyre többen észreveszik, hogy akár a hit, a vallásosság, akár a civil szervezetek ereje mennyire so­kat segíthet a gyógyulásban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtit­kára hétfőn Zalaszabarban. Zalaszabar. Soltész Miklós a daganatos betegségből gyógyuló gyermekek tábo­roztatását segítő civil szervezetek támo­gatásáról és értékteremtő munkájáról adott tájékoztatást a Gyógyuló Holnapocs- ka tábor nyílt napján.. Arról is beszélt, hogy az állam által a minisztérium kere­tein belül működtetett Nemzeti Együtt­működési Alap az idén 365 millió forint támogatást nyújtott 525 pályázónak ha­sonló táborok szervezésére. Az államtitkár közölte: ezzel szemben a „jogosan nagy vihart kavart” Norvég Alap az idén 136 pályázót támogat 1,3 milliárd forint értékben, vagyis negyed­annyi helyre négyszeres összeget jutta­tott. Hozzátette, „katasztrofális és rossz ez a rendszer”, amelyben - a magyar állam támogatásaival összehasonlítva - a Nor­vég Alapon keresztül „sokszor teljesen fe­leslegesen, külföldi civil szervezetek be­folyása alatt álló szervezeteket támogat­nak”. Példaként említette, hogy egy lesz­bikus szervezetet 20 millió forinttal tá­mogatott az alap.- Nem véletlen, hogy a magyar kormány felvette ezzel szemben a küzdelmet - mondta, hozzátéve: a 2014-20-as tervezé­si időszakban „biztos, hogy teljesen más­képp fogunk ehhez hozzáállni”. Nem lesz­nek ilyen kirívó aránytalanságok, „nem olyan civil szervezeteket fogunk támogat­ni, amelyek az értéktelenséget, felesleges dolgokat közvetítik” - fogalmazott. Kérdésre válaszolva Soltész Miklós ki­fejtette: jelenleg csaknem 60 ezer civil szer­veződés működik Magyarországon, ezek együttesen mintegy 40 milliárd forint tá­mogatáshoz jutnak különböző forrásokból. Hangsúlyozta, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapniuk a családokkal fog­lalkozó, illetve a gyógyító tevékenységeket segítő civil szervezetek támogatásának. Kitért arra is, hogy az európai uniós pénzeket „nem ajándékként kapjuk, ez jár, mint a többi tagállamnak is”. Közöl­te, beleszólásunk kell, hogy legyen abba, hogy azok a civileknek szánt pénzek, amelyeket az EU-ból, a norvég vagy a svájci alapból kapunk, „tényleg jó helyre menjenek, jól hasznosuljanak”. Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tá­bor alapítója a tájékoztatón arról szá­molt be, hogy harmadik éve nyaraltat­nak a budapesti gyermekklinika köz­reműködésével daganatos betegségből gyógyuló gyerekeket. Ezúttal 25 iskolás korú fiút és lányt látnak vendégül egy hétig, s most először olyan gyerekek is vannak köztük, akik elhozhatták a test­vérüket is. Hozzátette, hogy a gyerekek éveken át tartó gyógykezelése után ezek az élmé­nyek is hozzásegítik őket ahhoz, hogy „visszatérhessenek abba a környezetbe, amelyből a betegség kiszakította őket”. Úgy fogalmazott: a társadalmi felelős­ség alapján mindenkinek lehetősége van arra, hogy önkéntesként, „akár egy tálca süteménnyel” vagy bármilyen más segítő tevékenységgel hozzájáruljon ah­hoz, hogy ezek a gyerekek minél hama­rabb egészséges tagjai legyenek a társa­dalomnak. Garami Miklós, a Semmelweis Egye­tem II. számú Gyermekklinikájának fő­orvosa is megerősítette: csak a gyógy­szeres kezelés nem elég a gyógyuláshoz. Ahhoz, hogy „teljes értékű gyereket ad­junk vissza” - márpedig tíz gyerekből nyolcat meg lehet gyógyítani -, már a be­tegség diagnózisával együtt meg kell kezdeni a testi, lelki, szellemi rehabili­tációt, amelynek kiváló helyszíne a zalaszabari tábor. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (balra) és Garami Miklós, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának főorvosa a zalaszabari Holnapocska Táborban Európához fordulnak Az Együtt-PM Szö­vetség az Európai Bizottság fordul Orbán Viktor miniszter- elnök Tusnádfürdőn mondott beszéde miatt, segítséget kér­ve a független civil szerveze­tek „üldöztetése”, így „Magyar- ország putyinizálódása miatt”. Karácsony Gergely és Szigetvá­ri Viktor, az Együtt-PM Szövet­ség társelnökei az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemé­nyükben az írták: a szövetség „nem fogja hagyni, hogy Or­bán Viktor putyini bábállamot csináljon” Magyarországból. Az Együtt-PM szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnád­fürdőn mondott beszédével „valami eltört”, mert a kor­mányfő most mondta ki elő­ször nyilvánosan, hogy „fel kí­vánja számolni a magyar de­mokráciát...”. Tíz évig nem lesz euró... A lobbik a bank- jegycserékből arra következ­tet, hogy 10 évig biztosan nem vezetik be az eurót Magyaror­szágon. Volner János, az ellen­zéki párt frakcióvezető-helyet­tese hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Bank a pénz bizton­ságosabbá tétele érdekében lecseréli a bankjegyeket. A 3- 4 milliárd forintba kerülő in­tézkedést - amilyen legutóbb az 1990-es években volt - a lobbik nem tartja indokolt­nak. A politikus leszögezte: a Jobbik nem szeretné az euró bevezetését, azt ugyanakkor kifogásolják, hogy a „megszo­rító gazdaságpolitika” meg­emelte az államadósságot és jelentősen visszafogta a gaz­daság működését. http ://wor kwayclub.hu MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. CLUB Kft­ároly Kft- 82-84. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbázis. Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtakarítjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom