Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-28 / 173. szám
Nyert az MU labdarúgás. A tengerentúlon túrázó Manchester United labdarúgócsapata 3-2-re legyőzte szombaton az AS Romát Denverben. Az angolok szerdán 7-0-ra nyertek a Los Angeles Galaxy vendégeként, az volt az első mérkőzés, amikor Louis van Gaal ült az MU kispadján. A holland szakvezető csak két hete irányítja a csapatot,‘mert előtte a holland válogatott szövetségi kapitánya volt, amely bronzérmet nyert a brazíliai világbajnokságon. A szombati, denveri mérkőzésen Wayne Rooney duplája mellett Mata volt eredményes, míg az olaszok részéről Miralem Pjanic 60 méterről, Francesco Totti pedig büntetőből talált be. Buzánszky Jenő adta át a díjakat LABDARÚGÁS. Tusványosi Finálé (TuFi) címmel rendeztek futsal döntőt szombaton a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok számára: a torna fővédnöke Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás játékosa volt. Kiélezett végjátékban a Csíki Sapientia csapata nyerte meg az első TuFi-t, a döntőben 1 -0-ra legyőzve a sepsiszentgyörgyi Sepsi Ifjúság együttesét. Flarmadik helyen az ELTE-BEAC zárt, megelőzve a marosvásárhelyi F.R. Ady-t. A legjobbaknak járó díjakat Buzánszky Jenő és Albert Tibor, Tusnádfürdő polgár- mestere, a torna támogatója adta át. Egy Buzánszky Jenő által dedikált labdát, a torna különdíját a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. ajánlotta fel. A díjat Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió intendánsa adta át. A pénteken és szombaton megrendezett futsal tornára nyolc csapat kapott meghívást. A 2014-es évben rendezett Csíkszeredái, székelyudvarhelyi, budapesti és révkomáromi tornákon legjobban teljesítő egyetemi csapatok kvalifikálták magukat a döntőre. Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyró'l, Sepsiszentgyörgyről és Budapestről érkeztek csapatok. Elkészültek a csoportbeosztások kézilabda. A játékosok még a szabadságukat töltik, de már a közelgő őszi alapozásra készülnek. A csapatok vezetői és Magyar Kézilabda Szövetség már a 2014-2015. évi bajnokságot készítik elő. Az MKSZ elnöksége elfogadta az új bajnoki évad versenykiírását, a nevezések lezárulásával az NB-s bajnokságok csoportbeosztását. A bajnokságok lebonyolításában több változás lesz az előző évez képest. Az NB I-ben megszüntetik a junior bajnokságot, és a kluboknak U23-as korosztályú csapatokat kell indítani az NB I/B- ben, vagy az NB Il-es bajnokságban. Jelentős változások lesznek a csapatok ügyintézésében is, áttérnek teljes mértékben a számítógépes az az elektronikus ügyintézésre. Ez főleg az igazolásoknál, átigazolásoknál, játék- engedély kiadásoknál fognak nagy változásokat jelenteni. Egyszerűsödik a játékosok átigazolása azzal, hogy meg szüntetik az „A-B” kartonokat, és a játékos új csapatának csak a játékossal, a régi volt klubjával kell megegyezni, a szükséges adminisztrációt elvégezni. A régi klub szerinti illetékes megyei szövetséget már nem kell bevonni az átigazolás ügyintézésébe a jövőben. Szűkebb hazánkat, Nógrád megyét a 2014-2015-ös bajnoki évadban három csapat képviseli az NB-s bajnokságokban. A Balassagyarmati Kábel SE férfi csapata az NBI/B keleti csoportjában fog szerepelni. Az NB Il-ben a Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Club férfi és női csapatai fognak játszani. A nevezéseket elbírálva az NB I a női mezőnyben 12 csapat, míg a férfiaknál az alapszakaszban 12 csapat szerepel, majd a rájátszásban csatlakozik a mezőnyhöz az MKB MVM Veszprém. Az NB J/B-ben a 28 női és 28 férfi csapat került besorolásra. A csapatok földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve, már hagyományosan, „Nyugati illetve Keleti” elnevezésű csoportokat alakítottak ki 14-14 csápattal, mind nőknél, mind a férfiaknál. Férfi NB I/B, Keleti csoport: SBS Eger Eszterházy SZSE, Nyír- Nyíregyháza, Ferencváros (Budapest), Pick Szeged U23, Törökszentmiklósi KE, Békési FKC, Primavera Mizse KC, Ózdi KC, Balassagyarmati Kábel SE, Kecskeméti TE, Füzesabony, FKSE Algyő, Orosházi FKSE U23, Mezőkövesdi KC U23. Az NB Il-ben a nőknél és a férfiaknál is hat-hat csoportot alakítottak ki, ahol csoportonként 12-12 csapat fog játszani a bajnoki pontokért. Női NB II, Északi csoport (Budapesti Kézilabda Szövetség szervezésében, rendezésében és felügyeletével lesz lebonyolítva): Tatabánya SC, Budakalászi SC, Kinizsi TTK (Budapest), Tatai AC Dorogi SE, Flort-Cspel (Budapest), TFSE (Budapest), Szent István II (Budapest), Salgótarjáni Strandépítők KC, Vasas II (Budapest), XVII. Lakóhely SE (Budapest), Solymár SC. Férfi NB II, Északi csoport (Pest Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében, rendezésében és felügyeletével lesz lebonyolítva): Gödöllő KC, B. Braun Gyöngyös U23, Hevesi SE, Csömör KSK, Salgótarjáni Strandépítők KC, Solymár SC, TFSE (Budapest), Budakalászi SC, Gyömrő VSK, Dunaharaszti MTK, Pilisvörösvári KSK, PLER- Budapest U23. Mulicza Ferenc Az Arsenalhoz szerződik labdarúgás. Az Arsenalban folytatja pályafutását David Ospina, a labdarúgó-világbajnokságon negyeddöntős kolumbiai válogatott kapusa. A 25 éves sportoló előzőleg hat szezon során 189 mérkőzésen védett a francia élvonalbeli Nice együttesében. A 49- szeres válogatott Ospina a lengyel Wojciech Szczesnyvel küzd majd meg az 1-es mezért a londoni klubnál. HIRDETÉS • MUNKAERŐ-KOLCSONZES Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. * MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. » Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megt BÉR-BÉRSZÁ Akciós áron! jPB ügytei**- 9 W°RfK Ztl kSHo. bS H-1134BP-. Bobén ■3618889200 .Telefonszám.+ -3 g 0 9 z 0 6 4 á I Buzánszky Jenő A szervezők célja, hogy a kárpát-medencei egyetemek számára szervezett torna ne csupán egy sportesemény legyen, hanem a kárpát-medencei ifjúság összefogásának jelképe is - mutatott rá Ilyés Szabolcs, a TuFi főszervezője.