Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-28 / 173. szám
Az első Fráter Erzsébet emléknapot tartották meg nemrég Csécsén Csecse A rendezvény folytatása volt a tavalyi csesztvei megemlékezésnek, ahol a két település megegyezett abban, hogy minden évben, Fráter Erzsébet születés napjának évfordulóján emléknapot tartanak felváltva július 20-án, ahol méltán megemlékeznek Madách Imre feleségéről, Fráter Erzsébetről. Váradi Sándor, Csécse polgár- mestere elmondta, hogy az emléknapon a Fráter-kúria előtt ünnepi műsor keretében emléktáblát avatnak fel Pálmán Imrével, Csesztve első emberével közösen és a mementót a két település megkoszorúzza. Az ünnepi műsor keretében Váradi Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket és rövid megnyitó beszédében a Fráter család csécsei kötődését és Erzsiké csécsei tartózkodását foglalta össze: az itt töltött időket és esküvőjét a község templomában Madách Imrével. Ezt követően Káli Dominika fuvolajátéka szólalt meg, Váradiné Ivicz Erika és Tóth János verseket mondtak, majd a csécsei Borostyán klub tagjai Fráter Lóránt dalait énekelték el. Majd a csesztvei hagyományőrzők népdalkörének dalcsokra szállt az öreg platánfa alatt, amelyet amit a Csécsei Kéknefelejcs Népdalkor műsora folytatott. Ezt követően a résztvevők megtekintették a Fráter kúriát és a népes tömeg a templom felé vették az irányt, ahol a misét Menyhárt János atya celebrálta. Bóna Lászlóné helytörténeti ismertetőjében Fráter Erzsébet esküvőjére és a család akkori szerepére is kitért. A népes tömeg megnézhette az anyakönyvi részt, ahol az eredeti házasság bejegyzése íródott és azt a fa oltárt, ahol a szertartás megtörtént, s a frigy létrejött Fráter Erzsébet és Madách Imre között. Ezt követően a két település, Csécse és Csesztve a 2015. július 20-i következő megemlékezésről beszélgetett csécsei vendéglátásában, ahol hűen a hagyományokhoz palóc gulyás leves várta az egybegyűlteket. A Magyar Köztársaság ösztöndíjasa volt Szécsény. Általános iskolás kora óta tudatosan készült arra, hogy gyermekkori álmát megvalósítsa, óvónő legyen. A humán érdeklődésű, jó képességű szécsényi Szeles Mónika 2011-ben érettségizett a szécsényi gimnáziumban. Sikeresen felvételizett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanító és óvóképző karára. Az ott eltöltött három év alatt szorgalmasan tanult, tanulmányi átlaga mindig közel volt a kitűnőhöz. Bekapcsolódott az iskola közösségi életébe, társaival jó kapcsolatot alakított ki. A szimpatikus, agilis hölgynek kedvenc időtöltése a modern tánc, amelyről a felsőfokú tanulmányai alatt sem mondott le, ellenkezőleg: társainak átadta ez : irányú tudását. Utolsó éves volt, amikor megkapta a Magyar Köztársaság ösztöndíját. A díj odaítélésénél a jó tanulmányi eredmény mellett - amelynek az átlaga 4,5 felett kell, hogy legyen - figyelembe veszik a közösségi munkát és hallgató egyéb tevékenységét. Az ösztöndíj az erkölcsi elismerés mellett anyagi juttatásokkal is jár. Mónika tíz hónapon keresztül a tanulmányi ösztöndíja mellé plusz 34 ezer forintot kapott. Szakdolgozatát „Környezeti nevelés megvalósítása egy vidéki óvodába” címmel írta. A volt egykori óvodájában, Szécsényben végzett felmérést. Tapasztalatokat, információkat gyűjtött a rárósi táborban, ahol az óvodások évente több napot töltenek el, hogy közelről is megismerjék a természetet. Szakdolgozatára jeles minősítést kapott. Kitűnő eredménnyel túl van az államvizsgán. A tanév végén még egy elismerésben részesült, megkapta a Padányi Frank Antal-díjat, amelyet a végzős növendékek közül hárman vehettek át. Természetesen a díj az erkölcsi elismerés mellett anyagiakkal is járt. A céltudatos, csinos, agilis hölgy a nyarat munkával tölti, a szécsényi Frédi cukrászdában dolgozik. A környék egyik településéről határozott igent kapott, hogy szeptember elejétől az óvodájukban alkalmazni fogják. Szeles Mónika boldog, mert valóra vált gyermekkori álma. Felsőfokú tanulmányai alatt bizonyított elsősorban önmagának, ezzel nem kis örömet szerzett édesanyjának és nagymamájának, akik jogosan büszkék a friss diplomás óvónőre. Szenográdi Ferenc Vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözték azt a 14 éves fiút, akit előzetes letartóztatásba helyezett a Salgótarjáni Járásbíróság Salgótarján. A fiatalkorú gyanúsított április 15-én egy salgótarjáni emeletes ház első emeleti lakásának ablakát kővel betörte, majd elmenekült a helyszínről. Ezt követően - április 23. és 25. között - egy magánszemély, illetve egy vállalkozás ingatlanának körbe kerített udvarára mászott be, és a telekről, illetve a melléképületből - annak falát megbontva - különféle méretű műanyag hordókat tulajdonított el. Pár nap elteltével egy emeletes ház lakójának függőfolyosó részét elkerítő fakapuját szerelte le, és vitte magával. A fiú mindezek mellett ez év májusától július elejéig - a megyeszékhely zagyvapálfalvai városrészében - összesen négy sértett lakásába, illetve egy garázsba hatolt be a nyitott ajtón és ablakon át. A lakásokból pénztárcát, okiratokat, készpénzt, a garázsból pedig több mint tíz kilogramm fagyasztott húst tulajdonított el. Egy alkalommal a tulajdonos megzavarta a fiatalkorút, ezért onnan semmit sem vitt el. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött 14 éves fiút pár napja fogták el a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság cél- körözési csoportjának emberei.- A Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya egy rendbeli lopás bűntett, illetve garázdaság, valamint több rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 14 éves salgótarjáni fiú ellen, akit előállítását követően őrizetbe vettek. A Salgótarjáni Járásbíróság a napokban elrendelte a fiatalkorú előzetes letartóztatását - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ É®«ft l§ pÄ 8§ liáfe a ifiÄtfeisliDO Ha tehetem, kiszabadulok a négy-fal közül. Legtöbbször kirándulok. A természet pihentet, gyönyörködtet és magával ragad. Ilyenkor áldott nagymamám és édesanyám jut eszembe. Mesélőkedvük és iskolázottság nélkül is elmondott sok-sok okos, „léleképítő” meséjük - amelyeket sokszor épp’ mesélés- kor találtak ki - jó útravalót jelentettek. Sok más mellett, nem volt mesekönyvünk sem. Mégis - a szó igazi értelmében, testvéreimmel együtt - mesés életünk, mesés gyermekkorunk volt. Úgy látszik az álmodozást, a fantázi- álást volt kiktől „eltanulnom”, örökölnöm. Igen. Övék az érdem, hogy ilyennek születtem. És a kirándulásokról. Rosszalvó vagyok, ezért kora reggel, vagy inkább már hajnalok-hajnalán elindulok. Én már hazafelé tartok, de sokan még csak akkor indulnak munkába. Szomszédaim különcségemet természetesnek veszik, így, mint ma is, a „hajnal” már a Gedőctetőn talált Nem a csillagokat vizslattam, hanem a napkeltét szerettem volna megcsodálni. Újra megnézni, hogy a világosság hogy •veszi át uralmát a sötétség fölött. Már pirkadott. Láttam, hogy a Nap aranyló sugarai hogyan csillannak meg és hogyan szóródnak szét a horizonton. A derengő fényt hogyan küzdi le és váltja fel a világosság. A Nap hogyan ragyogja be szép városunkat. Aki nem látott napfelkeltét, e csodát el sem képzelheti. Mindközül mégis legkülönlegesebbek, legszebbek azok a hajnali látomások, amikor - az éjszakai eső miatt - pára és ködfelhő üli meg a tájat. Az egészlátóhatár szinte egybeolvad. Nem látszik szinte semmi sem. A fénysugarak előbb csak néhány helyen, itt-ott szakítják át a tejszínű homályt. A ködfelhő átláthatatlanságát a napfény ereje csak fokozatosan töri meg. A valószerűtlen, töredezett képekből csak lassan sejlik fel a hegyek orma, a Karancs és a Salgó vár csúcsa is. Végül elém tárul a Napban is megfürösztött gyönyörű táj. A napfény győzedelmeskedik. Ez, maga a csoda. A hasonló jelenséget, vagy más néven hétköznapi csodát az élet minden területén megtapasztalhatunk. A varázslatot megélhetjük közösségben, a családban és egyedül is. Mely többek között szépséget, különlegességet, eredményességet és rendkívüliséget jelenthet. Örömet és boldogságot okozhat. Lehet természeti jelenség, családi öröm, iskolai, vagy munkahelyi siker. És jó példa erre egy varázsos találkozás is. Sőt előidézheti kertünk, lakásunk gyönyörűsége, egy kedves szó, vagy akár egy jó szívvel adott szál virág is. A csoda bárhol, bármikor megtörténhet. És ne feledjük, a csoda bennünk van. Nem elég csupán a csodára várni. Akarni kell és tenni kell érte. És nemcsak hajnalban. Hanem mindig. Fiatalon és szépkorban is. Amíg élünk. Bartos József A napokban megtörtént a ponthúzás, amelynek sokan örülnek, sokan pedig szomorkodnak miatta. Akiknek sikerült, boldogan merülhetnek el a nyárban, a többiek készülhetnek a pótfelvételi eljárásra. A Károly Róbert Főiskolának (www.karolyrobert.hu) több érve is van a továbbtanulás mellett: az intézmény arra biztatja az első eljárásban sikertelenül szereplő leendő hallgatókat, hogy mindenképp mérettessék meg magukat a pótfelvételi eljárásban. Amennyiben így tesznek, válasszák a gyöngyösi intézményt! Azok számára, akik felteszik a miért kérdést, álljon itt néhány tény: a KRF stabil, folyamatosan fejlődő felsőoktatási intézmény, széles képzési választékkal. A legjobb tanulmányi eredményt elérő önköltségeshallgatók a tanulmányok 2. félévétől ösztöndíjra pályázhatnak és tanulmányi eredménytől függően az önköltség meghatározott részét (25-50%) visszakaphatják. A Bursa Hungarica és a köztársasági ösztöndíjban az önköltséges hallgatók is részesülhetnek. A képzés során lehetőséget biztosítanak szakmai diákmunkára (10-30 e Ft/hó). Minden önköltséges hallgatónak két lezárt félév után, tanulmányi eredménye alapján lehetősége van átkerülni állami ösztöndíjas finanszírozási formára. A hallgatók tanulmányi és szakmai előmenetelére nagy figyelmet fordítanak. A Károly Róbert Főiskola megállapított önköltségei a központilag meghatározott kereteken belül a legalacsonyabbak és van havi részletfizetési lehetőség is, továbbá igényelhető a FIX 2%-os kamatozású diákhitel, amely a tandíjra fordítható. Az e-tananyagok jelentős része ingyenesen elérhető. A főiskola széleskörű nemzetközi kapcsolatai révén lehetőséget biztosít támogatott külföldi részképzésre (ERASMUS program). A Károly Róbert Főiskola elégedett az eddigi hallgatói számmal, de bízik benne, hogy a pót- felvételi eljárás során még további leendő hallgatók is csatlakoznak, s ezzel a Zöld főiskola ismét sikeres félévet kezdhet ősszel. A Károly Róbert Főiskola és a Debreceni Egyetem szenátusának kezdeményezésére a főiskola várhatóan egyetemi karként működhet tovább, így jó döntést hoz az a leendő hallgató, aki ide nyújtja be jelentkezési kérelmét. Pótfelvételizni idén augusztus 12-éig kizárólag on-line lehetséges a www.feM.hu portálon. Rács mögött a tizenéves besurranó Hl Hl W H Hl Hl wl H Hl W BWH BPH1 Fráter Erzsébetre emlékeztei