Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-26 / 172. szám

2014. JULIUS 26., SZOMBAT Tátrai Tibor: Mindig volt bennem egy motor, ami hajtott Tibusz a legnagyobb fazon a vi­lágon. Ül a József utcai lakásá­ban félmeztelenül, kezében gi­tárral, és hatvanévesen is gya­korol. Beszélgetés közben sem teszi le a hangszert. Mondjuk eleve az érkezésem sem volt mindennapi. Csak a Jóisten tudja hogyan, de eltévedtem a nyolcadik kerület dzsungelé­ben. Amikor felhívtam, hogy igazítson el, kiállt az erkélyre, és onnan kiabált át a Salétrom utcába. Hangvezérléssel jutot­tam el a Tátrai lakba. Sándor András- Mióta laktok itt?- Pontosan nem tudom, de 35 éve mi­nimum.- Elég kemény környék ez...- Ne gondold! Egyrészt tele lettek az utcák térfigyelő kamerával. Nincs már itt semmi. De régebben sem volt vészes. Az is egyfajta védettséget jelentett, amikor itt sétálgattak a kurvák, hiszen a stricik tartották a rendet, nem volt kocsifeltö­rés, sem más balhé. Arról nem is beszél­ve, hogy a házban is elég intelligens csa­pat lakik, kultúrált népség gyűlt össze.- Gitározni fogsz interjú közben is?- Miért, zavar?- Egyáltalán nem, de nem mindennap ül velem szemben egy zenész hangszerrel a kezében.- Akkor nem is teszem le.- Minden nap gyakorolsz?- Igen. Skálázom. De nem akkora szto­ri ez. Minden profi bazsevista ezt teszi, ha jól akar játszani. Márpedig jól játsza­ni csak úgy lehet, ha folyton gyakorolsz. Angyalföldön nőttem fel a Forgách utcá­ban, és a házunkban lakott Radenovics Géza bácsi, aki a Honvéd Zenekarban volt első klarinétos. Akármikor ébred­tem reggel, az öreg már fújta, (itt teátrá- lisan utánozza a trombita hangot) Egész nap azt hallgattam! Hatvanéves ember volt, és hosszú órákat gyakorolt napon­ta, hogy el tudja játszani azt a „hangya­sort”! Mert nem úgy van ám, hogy az ember odamegy a hangversenyre és el­fújja, hanem folyamatosan "edzenie" kell. Amikor elkezdtem gitározni, úgy gondoltam, ha napi 12 órát gyakorolok, annak előbb-utóbb meglesz az eredmé­nye. És most is képes vagyok napi 12 órát gyakorolni. Nem mindig van ennyi időm, de most épp olyan időszakomat élem, hogy itthon ülök és reggeltől estig skálázok. Olyan erős a mezőny, hogy csak azzal tudsz előnyt kovácsolni, ha többet melózol.- Könnyen vissza lehet esni?- Micsodaaa?! A nullára vissza lehet zuhanni! Nagyon sok hasonló esetet lát­tam magam körül. Több kollégám elju­tott viszonylag magas szintig, majd el­szállt az agyuk, attól fogva csak a piával foglalkoztak, a munkával nem törődtek, és a végén úgy játszottak, mint a gyere­kek. És meg is haltak. Nem megyek messzire, ott van például Radics Béla, aki a maga idejében egy korszakalkotó gitáros volt. Amíg ő nem jött, mindenki ilyen „popszarokat” gitározott, ő pedig elkezdett Creamet, meg Jimi Hendrixet játszani, amit tökéletesen jó ízzel adott elő. Közelről láttam, hiszen 16 évesen a roadja, vagyis a pakolóembere lettem. Nagyon magas szintre jutott, de egyszer csak feladott valamit magában, és soha többet nem gyakorolt. A hangszerét nem volt képes megfogni, annyira szétesett! Súlyos alkoholista lett. Ismerem persze a lelki okait is, de azokat nem fogadom el. Szomorú sors volt az övé. „FELELŐSSÉGGEL TARTOZOM A GYEREKEIMÉRT ÉS AZ UNOKÁIMÉRT”- Hogyan védheti meg magát az ember ettől a sorstól?- Úgy, hogy felállít egy fontossági sor­rendet Első a meló, második a szórakozás. A kettőt teljesen külön kell választani. Már csak abból a szempontból is, hogy ebben a családban sok gyerek és unoka van, aki­kért felelősséggel tartozom. Persze, időn­ként én is iszom. Néha beleesek ebbe a csapdába. Igaz, ma már nem bírom annyi­ra, mint régen. Azelőtt két hónapon ke­resztül lent voltam a tanyámon, és ez idő alatt reggeltől estig végig randalíroztunk. Manapság már a kétnapos dorbézolástól kidőlök. Nincs mese, fárad a masina... (A szívére mutat..) A 24 éves jobban bírja, mint a 60! Időnként ütöm magam, de ha Pesten vagyok, egész nap nem iszom.- Ki a jó gitáros? És ez miben nyilvá­nul meg leginkább?- Nagyon nehezet kérdeztél. Lelkileg sokat foglalkoztam azzal, hogyan tudnék úgy felmenni a színpadra, hogy már a harmadik hangnál teljesen átszellemülve benne tudjak lenni a zenében, el tudjak szállni. Sajnos az első tíz évben nekem ez nem ment, és rosszul éltem meg. Aztán a sporttal kezdtem összefüggésbe hozni a zenét. Az itthoni gyakorlás, amiről az előbb kérdeztél, ugyanaz, amit a futók csi­nálnak ott a tévében. Nézd csak! (Ekkor a szoba túlsó végében lévő hatalmas képer­nyőre mutat, ahol épp egy sportversenyt közvetítenek...) A verseny a koncert, és amit az edzésen csinálnak, az a gyakorlás. És az a jó gitáros, aki kitartó, módszeres munkával képes arra, hogy a színpadon az első perctől fogva „varázsoljon”.- Ilyenkor zenét is szerzel?- Nem, inkább csak skálázom. A zene­szerzéstől ódzkodom, mivel nem vagyok képzett zeneszerző, ezért ez nálam min­dig kétesélyes. Annak idején, amikor Pálvölgyi Gézával lemezt csináltunk, Gé­za már több héttel a felvétel előtt készen volt az összes nótájával meghangszerel­ve, én pedig az utolsó hétre tartogattam, mert nem mertem nekiállni. Aztán rend­szerint áldott állapotba kerültem, és be­lelendültem. Kiszaladt már egy-két szép dolog így a kezem alól.- Horgászni, vadászni jársz még?- Hogyne! De kizárólag baráti társa­sággal, mert egyedül nem működik. Már eleve a készülődés izgalmas az előtte va­ló napokban. A beszélgetések, a lelki rá­hangolódás is roppant kellemes dolog. Az utazás külön dili, és a megérkezés, no meg az ottani helyzetfelmérés is. Amikor a tóparton beindul a peca, elkezdődik a halak eszén való túljárás. Azt találgat­juk, mit gondolhatnak a halak...- És mit gondolnak a halak?- Az anyjuk picsáját! (Nevet...) Viccet félretéve: fogalmam sincs. Ha tudnám, talán nem is lenne már izgalmas. (Ekkor megcsörren a házi telefon, de hamar le­rendezi a hívót...) „ELHITETTÉK VELEM AZ ORVOSOK, HOGY BETEG VAGYOK"- Igaz, hogy előbb volt mobilod, mint itthoni vonalas telefonod?- Ne is mondd! Iszonyatos procedúrá­kon mentünk keresztül, amíg 13 évvel ez­előtt bekötötték. Ma már két perc alatt len­ne öt vonal, de abban az időszakban ez na­gyon más volt Többször jártam a központ­ban, és érdeklődtem, hogy mi van a tele­fonommal, de nem volt olyan alkalom, hogy benne lettem volna a számítógépes nyilvántartásban, az előrendelések között.- Tudták, hogy ki vagy? Ismertek, mint zenészt?- Fogalmam sincs. Nem beszélgettem én velük ilyesmiről! Soha nem akartam magamnak előnyt kovácsolni az ismert­ségből. De mobiltelefonom valóban előbb volt, mint vonalas. Azelőtt meg fülkékbe szaladgáltam.- Azok a boldog békeidők...- Meg is gazdagodtak a fiaim a boldog békeidőkben, mert akkoriban öt forinttal működött a készülék, és a gyerekeim hú­szasért adták nekem az ötforintost. Ma már belegondolni is rossz, hogy egy apró­ság miatt is le kellett ballagni, és keresni egy fülkét, amelyik épp nem volt szétrúg­va. Persze ez csak utólag tűnik ilyen macerának, akkoriban természetes volt. És egyébként sem vagyok egy nyavalygós alkat Fiatalkoromban keményen sportol­tam, és ez a szellem a mai napig elkísér. Mindig volt bennem egy motor, ami haj­tott. A sportban kihagytam három évet, mert ízületi problémáim lettek. Meg kel­lett operálni a kezem, és bedőltem az or­vosok hülyeségének. Elhittem, hogy beteg vagyok, és ebben folyamatosan erősítet­tek. Aztán eljött egy pont, amikor azt mondtam, hogy akkor most vége az orvos- tudománynak, és elindítottam a saját ma­gam kúráját. Ismét elkezdtem futni, bok­szolni, és hamarosan elmúlt az összes problémám. Rájöttem, nekem egy dolgom van: taposni, menni előre!- Azt mondják, a mai napig hirtelen haragú vagy.- Ez igaz. Kenyérre kenhető módon működöm, de a legváratlanabb pillanat­ban felrobbanok. Sajnos ez egy rossz tu­lajdonságom. Ugyanakkor soha nem lá­zadtam. Sőt, inkább túlságosan is nagy a kompromisszumkötő képességem.- A szüleid ellen sem lázadtál?- Másodikos gimnazista koromban otthagytam az iskolát, mert elmentem egy zenekarba. A családomnak csak annyit mondtam, hogy: „szevasztok!” Ha ez lázadás, akkor lázadó voltam, de sze­rintem ez nem lázadás, hanem egészen egyszerűen úgy gondoltam, hogy eljött az én időm. Még azt sem állítanám, hogy önfejű voltam. Inkább határozott.- Milyen típusú iskola volt, amit ott­hagytál?- Abban az időben nagy divat volt a vegyipari szakközép. Hobo, Solti János és én is ilyen típusú iskolába jártunk. Ez ak­koriban amolyan kötelező komcsi irány volt. Később sem mentem vissza tanulni, mert már nem volt rá időm. 17 éves ko­romban bekerültem egy profi zenekarba.- A Kárpátiába?- Igen. Harmath Albert énekelt, aki korábban együtt dolgozott Radics Bélá­val, de összevesztek és csinált egy zene­kart, ahol már én voltam a gitáros. Ez volt az első profinak számító banda, ami már pénzért játszott. Igaz, marha kevés pénzért, de sokat játszottunk a Balato­non, sőt még klubunk is volt.- Szüleid hogyan élték meg az előbb említett „határozottságodat”?- Nagyon korán elváltak és eléggé... végül is, ki lehet mondani: jó szar környe­zetben nőttem fel. Abszolút nem figyeltek rám, nem is érdekeltem őket, a nagymu- teromnál dekkoltam. Vele viszont tökéle­tes volt a kapcsolatom, ő volt az anyám, én meg a fia. Amit kerestem, abból haza­adtam valamilyen jelképes összeget, de gyakorlatilag a nagymuter tartott el.- Radics Bélával is játszottál?- Igen. A Kárpátia után Radics bevett a Tűzkerékbe. El sem hittem akkor... Ekkor 18 éves voltam. Radics szuper­sztár volt Magyarországon, és óriási do­log volt, hogy egyáltalán gitáros beke­rülhetett mellé. Előtte ugyanis csak ak­kordgitárosokkal dolgozott. Én voltam az első, aki szólózhatott. Valamiért sze­retett. Béla nagyon sok emberrel leke­zelő volt, de köztünk speciális viszony alakult ki. A tanítványának tekintett. Nem túl sok időt töltöttünk együtt, mert hamar továbbálltam. Mindenesetre at­tól fogva felfelé ívelt a pályafutásom.- Millió zenekarban megfordultál az el­múlt évtizedekben a Generáltól kezdve a Skorpión és a Minin át a Hobo Blues Baridig, nem beszélve saját együtteseidről, a Tátrai Bandrőj vagy a Magyar Atomról. Ugyanakkor jó néhányszor ki is léptélformá­ciókból. Általában mi okozta a válásokat?- Apró emberi f***ságokon szok­tunk összeveszni. Felszívjuk magunkat valamin, mert mindenki nagyfiúnak ér­zi magát. A szokásos hülye történet: az ember nem gondolja meg, hogy mit csi­nál, aztán idővel rájön, hogy baromság volt, mert van affinitásunk egymáshoz.- Hobo Blues Bandes pályafutásod al­kalmával többször is volt ilyen...- Annak idején, amikor kitört a tűz a zenekarban, Póka Egonék kirúgtak. Épp a Rábánál pihentem, s hívott az egyik roadunk, Hippi, hogy már nem vagyok a zenekarban. Azonnal hívtam Soltit és Tóth Jánost, illetve szóltam Zsoldos Tomi­nak is, aki nagyon jó barátom, hogy csi­náljunk egy formációt. „Mit szólnátok hozzá, ha az lenne a neve, hogy Hungarian Blues Brothers? Egy picit ösz- szecseng a HBB-vel, de ne törődjetek ve­le...” Akkor óriási volt a röhögés, és lel­kesedett mindenki, így megalakultunk, majd Laci (Hobo) két-három napon belül itt volt nálam, és mondta, hogy ha már úgyis itt vagyunk készen, akkor ő belép, és kész az új Hobo Blues Band. Na, így került ki Póka a zenekarból! Aki másnak vermet ás...- Zenei életed egyik legfontosabb ál­lomása a Tátrai Band. Mérföldkő volt az a pillanat, amikor Charlie megérkezett a zenekarba?- Mindenképp! Charlie olyan énekes, akihez hasonló nincs az országban, de még Európában se nagyon. Azt mon­dom Rózsira vagy Somló Tomira, hogy jól énekelnek, de ahogy Charlie nyom­ja, úgy nem csinálja senki. Ez abszolút világszínvonal! Olyan érzéke van az „öregnek”, hogy az elképesztő! (Rá­gyújt, majd folytatja...) Fenn voltunk Fogarasi Janinál, buliz­tunk, és Charlie előkerült valahonnan, ta­lán Skandináviából. Megjött, dumálgat- tunk és bekattant, hogy korábban már dol­goztunk együtt a Generálban. „Te Csőr! - szólítottam meg. - Kilenc hónapot kint vagy, kettőt-hármat itthon, van kedved csinálni valamit?” És volt kedve. Elmentünk Do­rozsmai Peti stúdiójába, Pálvölgyi Géza, Charlie, meg én, és Petivel beraktunk a dobgépbe valami kis ritmust, amire Géza elkezdett zongorázni, jómagam gitároztam hozzá, s kerestünk valami feelinget, hogy elkapjunk egy hangulatot Charlie énekelt, és ahogy visszahallgattuk, azt mondtuk, itt van valami, ez őrület! Abban a pillanat­ban megvolt az, amiről utána azt mondták, hogy a Tátrai Band hangzása. Részünkről eldőlt a dolog, ám a közönség már nehezen szopta be, nem tudom, hogy miért. Jártuk az ország körüli turnékat, amit szegény Ko­vács Úr finanszírozott, aki akkor nagyon jól menő építési vállalkozó volt, és csípőből tudta kezelni ezeket a dolgokat Tominak el­évülhetetlen érdemei vannak ebben, mert ő tartotta össze az egészet, hogy anyagilag meg tudjunk élni. Elmentünk például Ka­zincbarcikára, és 14 fizető néző volt a 80 fo­rintos jeggyel, amiből egy roadot sem tud­tunk volna kifizetni, nemhogy a felszere­lést! így jártuk az országot, aztán a máso­dik lemezünkön megszületett a New York, New York, meg a Küszöbön túl, és egyik pil­lanatról a másikra akkora sláger lett mind­kettő, hogy azon a nyáron nem tudtál úgy az adókon kapcsolgatni, hogy ne az men­jen valamelyiken. Attól fogva egyszerűbb lett a dolog, mert lettek slágereink. A foly­tatás pedig már ismert... Magyar Atom, La­tin, Tátrai Trend.- A folytatás „fináléját” pedig csak az égiek tudják. Vagy te is?- B. B. King a példaképem, aki 1925- ben született, és még mindig színpadon áll. Hasonló terveim vannak... t r W

Next

/
Oldalképek
Tartalom