Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-24 / 170. szám
Sölet Bo-Zsó Sport Kupa KISPÁLYÁS LABDARÚGÓTORNA. A Salgótarjáni Ördöglányok Egyesülete (SÖLET '94 FC) idén immár 21. alkalommal rendezi meg a Sölet Bo- Zsó Sport Kupa kispályás labdarúgótornát, melyet ezúttal is Kalmár Ferenc emlékének szentelnek. A Salgótarjáni Sportcentrum pályáin július 26-án, szombaton, 8.30-kor kezdődnek a mérkőzések.- A hölgyeknél hét, míg a férfiaknál nyolc csapat lép pályára - kezdte Radvánszkyné Bárnai Mónika, az egyesület elnöke. - Köszönettel tartozunk Mesterné Berta Ildikónak, Tóth Károly szemészeti osztályvezetőnek, Kalmár Zsoltnak, Kakuk Zoltánnak, Gulyás Józsefnek, Pusztáné Belinyák Ágnesnek, Gyurkó- né Kovács Krisztinának, Szitaháznak, Tarjánhő Kft.-nek, Öngól büfének, Bárnai pékségnek, Bo-Zsó Sport Bt.-nek és nem utolsósorban Bácskai Sándornak, akik nélkül nem tudnánk megrendezni az eseményt. Bízom benne, hogy a kilátogató nézők jó mérkőzéseket fognak látni. Nyílt gyalogtúra A ZÚTE nyílt gyalogtúrát szervez július 27-én, vasárnap. A tervezett útvonal: Salgótarján, Karancs u. - Pipis- hegy - Nagy-Ortás - Galagonyás - Csengő-tető - Ka- rancsalja. Találkozás 8.00 óráig a Galcsik Fogadó előtt. Túravezető: Fazekas Melinda. Barcelonához szerződött labdarúgás. A Valenciától az FC Barcelona labdarúgócsapatához szerződött a francia Jeremy Mathieu. A spanyol bajnoki ezüstérmes katalánok szerdai tájékoztatása szerint a 30 esztendős hátvéd 20 millió euróért, négy évre írt alá. Mathieu az ötödik nyári érkező a Barcelonánál: korábban Marc-André tér Stegen német (a Borussia Mönchengladbach- tól) és Claudio Bravo chilei (a Real Sociedadtól) kapust, továbbá Ivan Raki tic horvát középpályást (a Sevillától) és Luis Suárez uruguayi csatárt (az FC Liverpooltól) igazolta le az egyesület A gól nélküli első mérkőzés után a Debreceni VSC kedden 2-0-ra legyőzte hazai pályán az északír Cliftonville együttesét, így továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőkörének második fordulójából. A selejtező harmadik körében a magyar bajnok a fehérorosz BATE Boriszovval csap majd össze. Debreceni VSC- Cliftonville (északír) 2-0 (0-0) Debrecen, 11 000 néző, vezette: Glodjovic (szerb). Debreceni VSC: Novakovic - Jovanovic, Máté R, Mészáros N., Korhűt - Bódi (Zsidai 80.), Mihelic, Varga J., Szakály (Vadnai 72.) - Sidibe (Tisza 83.), Volas. Vezetőedző: Kondás Elemér. Cliftonville: Devlin - Cosgrove (Smyth 56.), Flynn, McGovern, Seydak - Curran, Catney (Caldwell 81.), Scanned, Johnston, Donnelly - Garrett (Winchester 62.). Menedzser: Tommy Breslin. GL: Mihelic (55.), Sidibe (79.). Sárga lap: Mészáros (43.), ill. Flynn (34.), Devlin (45.). Kiállítva: McGovern (54.). Továbbjutott: a Debrecen, 2-0-ás összesítéssel. Nagy iramban kezdte a mérkőzést a magyar bajnok, mely az első három percben három helyzetet dolgozott és hagyott ki, majd a kilencedik percben Volas ziccerben a kapufára fejelt. A jó kezdés után visszavett a Debrecen, próbált nyugodtan építkezni, ám a folytatásban egyre nehezebben törte fel az északír védelmet, ráadásul középpályán több labdavesztés is veszélyes kontrát eredményezett. A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan kezdte a DVSC, ismét helyzetekig jutott, majd kevesebb mint tíz perc után emberelőnybe is került, miután a védők között szépen kiugró Volast a 16-os előtt lerántották. A szabadrúgásból azonnal vezetést szerzett a Debrecen, mely ezt követően kényelmesen futballozva is uralta a meccset, s végül 2-0-ás sikerrel lépett a következő fordulóba. Óriáskivetítőkön nézhetők a meccsek vízilabda eb. Csütörtöktől vasárnapig óriáskivetítőkön is nyomon követhetők a Belvárosban a budapesti vízilabda Euró- pa-bajnokság zárószakaszának mérkőzései. A kontinensviadal utolsó négy napján esedékes összes meccs megtekintésére az Erzsébet híd pesti lábánál, a Március 15. téren megépült Vodafone Vízilabda Aréna kínál lehetőséget, amelyet szerdán sajtótájékoztató keretében avattak fel.- A szurkolói központban az Ml-n'ek köszönhetően csütörtöktől az Eb valamennyi férfi és női mérkőzését, így az elődöntőket és a döntőket is élőben lehet látni - fogalmazott Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke, a hazai sportági szövetség társelnöke. A minden nap délelőtt 10.00 órakor nyitó arénának, ahová a belépés ingyenes, a legfőbb eleme egy 8x16 méteres, átlátszó falú látványmedence, ahol bemutatómeccseket és egyéb attrakciókat rendeznek majd meg. A médiaeseményen a medencét a közelmúlt olyan pólós kiválóságai avatták fel, mint például az Eb női „arca”, a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely és Szécsi Zoltán, s az egyszeres ötkarikás aranyérmes Kösz Zoltán. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az Eb iránti érdeklődésről elmondta, hogy a margitszigeti Hajós uszodába szerdán kiláto- gatókkal együtt összességében átlépik az ötvenezres nézőszámot, amit jelentősnek nevezett. Hozzáfűzte, azzal, hogy mindkét magyar válogatott a legjobb négy közé jutott, az általános elvárásnak Benedek Tibor és Merész András együttese is egyformán eleget tett. Pénteken a címvédő Debrecen és a most feljutott Nyíregyháza keleti rangadójával kezdődik meg a labdarúgó NB I 2014/2015-ös szezonja, melynek első fordulójában hét mérkőzés kerül a Duna, a Sport 1 és a Sport 2 képernyőire. A nyári menetrend szerint péntekenként egy, szombatonként négy, vasárnaponként pedig három meccset rendeznek fordulónként a bajnokságban. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Sport TV szerdai közleménye szerint a 19 órakor kezdődő pénteki nyitómeccset a Sport 1 közvetíti 18.30-as műsorkezdéssel. Másnap a Duna sugározza 16.30-tól a Budapest Honvéd-Dunaújváros összecsapást, a Sport 1 pedig 18.15-től a Videoton-Pápa és 20.30-tól a Haladás- Újpest mérkőzést. Vasárnap szintén a Dunán lesz látható a Ferencváros kecskeméti vendégjátéka 16.30 órától, majd a Sport 2-n a DVTK-Puskás Akadémia (18.15), illetve a Paks-Győr (20.30) összecsapás. A paksi zárómeccs után a Sport 2- n 22.30-tól kezdődik a bajnokság hivatalos összefoglaló futballshow-ja, a Harmadik Félidő.A szezon során az Ml-en és a Dunán látható meccsek online, a telesport.hu/magyarfoci oldalon is nézhetők. A portugálok is legyőzték a magyarokat A magyar válogatott 6-1- es vereséget szenvedett Felcsúton a portugál csapattól kedden a magyar rendezésű U19-es labdarúgó Európa-bajnokság második fordulójában, így már biztosan nem juthat be az elődöntőbe. labdarúgás. A szombati nyitókörben az osztrákokkal szemben 3-1-re alulmaradt magyarok már a második percben kis híján gólt kaptak, de Rafael lövése kivágódott a keresztlécről. Az első meccsükön Izraelt 3-0-ra verő portugálok jobban alkalmazkodtak a szakadó esőtől felázott pályához, a hazaiak csak Németh remek szabadrúgása révén veszélyeztettek az első félórában. A 31. percben Asztalos buktatta a 16-oson belül Rodriguest, a büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette. A folytatásban Silva fejese és Rafael szabadrúgása szállt fölé, Martins lapos lövését pedig Székely fogta meg. A szünet előtt tovább növelték előnyüket a vendégek: Tamás a jobb szélen elcsúszott egy nagy pocsolyában, Rodrigues beadását pedig Silva vágta hét méterről a kapuba. Fordulás után több akciót dolgoztak ki Mészöly Géza tanítványai, de nagy helyzet a túloldalon alakult ki: a 64. percben Silva középen kiugrott, elvitte a labdát a kivetődő Székely mellett, de csak a kapufát találta el. A robbanékony csatár azonban két perccel később megvigasztalódott: Martins beívelését hat méterről - senkitől sem zavartatva - a jobb alsó sarokba fejelte. A 73. percben szépítettek a magyarok, Varga lapos beadását Balogh átlépte, a szünetben beállt Mervó pedig a kapu bal oldalába továbbította a labdát Két perc múlva ismét Martins villant, s négy embert kicselezve lőtt a bal alsó sarokba. A „dupla kegyelemdöfést” Silva adta meg, aki a hajrában kétszer is hatalmas védelmi hibát követően, közelről passzolt a hálóba. A magyarok a találkozó során kétszer találták el a kaput Az elődöntőről lemaradt magyar csapat pénteken az izraeliekkel csap össze a Szusza Ferenc Stadionban, s ha nyer, akkor csoportharmadikként részvételi jogot szerez a jövő évi, új- zélandi világbajnokságra. A-csoport, 2. forduló Magyarország-Portugália 1-6 (0-2) Felcsút, Pancho Aréna, 3695 néző, vezette: Tore Hansen (norvég). Magyarország: Székely - Tala- bér, Asztalos, Lenzsér, Tamás - Németh M. (Mervó, a szünetben), Nagy D., Kalmár - Farkas Z. (Zsótér, a szünetben), Balogh N., Forgács (Varga Sz., 65.). Szövetségi kapitány: Mészöly Géza. Portugália: André Moreira - Mauro Riquicho, Joao Nunes, Domingos Duarte, Rafa - Francisco Ramos (Joao Palhinha, 68.), Podstawski, Marcos Lopes (Raphael Guzzo, 68.) - Gelson Martins (Jorge Intima, 78.), André Silva, Ivo Rodrigues. Szövetségi kapitány: Hélio Sousa. GL: Mervó (73.), ill. Ivo Rodrigues (32. - 11- esből), André Silva (45., 66., 89., 92.), Gelson Martins (75.). További eredmény: Auszt- ria-Izrael 3-0 (2-0). Szusza Ferenc Stadion. Az állás: 1. (már továbbjutott) Portugália 6 pont (9-1), 2. (már továbbjutott) Ausztria 6 (6-1), 3. Izrael 0 (0-6), 4. Magyarország 0 (2-9). B csoport Ukrajna-Bulgária 1-0 (0-0), Pápa, Németország-Szerbia 2-2 (1-2), Pápa. Az állás: 1. Németország 4 pont (5-2), 2. Ukrajna 4 (2-1), 3. Szerbia 2,4. Bulgária 0. | Az északír Eamonn Seyctak (b) es a debreceni Bodi Adam a debreceni Nagyerdei Stadionban ISiiiiÉÉiii Épj 1 |i lg