Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-10 / 158. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER Hét éve nem sikerül vég­leges megoldást találni a település belvárosában a régi autóbusz- pályaudvar területére. Az önkor­mányzat itt korszerű par­kolót és egy közösségi te­ret is szeretne létesíteni. Hegedűs H. Balassagyarmat. Korábban többször beszámoltunk már ar­ról, hogy folytatódik a balassa­gyarmati városközpont rekonst­rukciója. A Civitas Fortissima tér megszépülését követően nemsokára megkezdődik a Vá­rosi Képtár és a Palóc ligeti sza­badtéri színpad felújítása, illet­ve a közeljövőben az egykori pártház homlokzatát „vakolják” újra, valamint az épület mögött egy „szervízutat” is létesítenek, tovább tehermentesítve a Rákó­czi út forgalmát. Most pedig a régi autóbusz-pályaudvar hasz­nosítására fogalmazódtak meg újabb tervek. Csach Gábor alpolgármester lapunk érdeklődésére elmond­ta, korábban elsősorban tulaj­don-viták nehezítették itt az át­alakítást. Hiszen a buszmegálló­ban jelenleg is álló volt forgalmi helyiség és váróterem a Volán társaság, illetve így az állami va­gyonkezelő tulajdona, ráadásul további két „bódé”, illetve egy ÉMÁSZ-transzformátor is talál­ható itt. Szerencsére azonban si­került megállapodni a vagyon­kezelővel, és az áramszolgáltató­val is közel az egyezség a trafó áthelyezéséről. Remélhetőleg a „lacikonyha” és az egykori utas­ellátó elbontásáról még idén nyáron megszülethet az alku. Ha elhárul minden akadály, akkor jöhetnek a munkagépek, mert a területet előbb ledó- zerolják, majd később teljesen átalakítják. Az elképzelések sze­rint egy olyan korszerű parkolót alakítanak ki, amely igény sze­rint átalakítható közösségi tér­ré. Az önkormányzat úgy terve­zi, itt egy kisebb színpadot is épít, kiszolgáló helyiségekkel, s a terület akár koncerteknek és egyéb kulturális programoknak is otthona lehet. HIRDETÉS „Gutenbergtől Neumannig” KarancslapujtŐ. A Mocsáry Antal Általános Is­kola és Alapfokú Művészeti Iskola a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett „Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrast­ruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó Expressz” cí­mű pályázati kiírásra benyújtott, „Gutenbergtől Neumannig” A Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskola iskolai könyvtárának infor­matikai infrastruktúra-fejlesztése című, TIOP- 1.2.3-11/1-2012-0191 számú pályázatával 5500000 forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A közbeszerzési eljárás 9 SZÉCHÉNYI TERV Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 04 40 438 638 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. lefolytatását követően a következő eszközök ke­rültek elsőként beszerzésre: többfunkciós nyom­tató, 4 darab asztali számítógép monitorral a könyvtárhasználók számára, 1 darab munkaál­lomás monitorral a könyvtáros számára, notebook, projektor, a fogyatékossággal élők könyvtárhasználatát segítő fejegér-szett, va­lamint megtörtént a Szirén Integrált Könyv­tárkezelő Rendszer végleges használati jo­gának megvásárlása. MAGVARQRSZAG MEGÚJUL Útfelújítások kezdődnek a megyeszékhelyen CFolytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. A lakossági igé­nyeknek megfelelően Salgótar­ján városvezetése elsődleges cél­jai között szerepel a település út­hálózatának javítása. Miután az Orbán-kormány átvállalta az ön- kormányzatok adósságát, olyan fizetési kötelezettségtől szaba­dult meg Salgótarján, amely le­hetőséget ad arra, hogy százmil­liókat fordítsanak saját erős be­ruházásokra vagy éppen pályá­zati önrész biztosítására. A városban sok út szorul fel­újításra. Ezt felismerve a tavalyi 180 milliós, nyolc utat érintő munkálatok után idén már 300 millió forintot különítettek el út­felújításra. A kivitelezések még ebben a hónapban elkezdődnek. Hagyományos technológiával új­jáépítik a Budavölgyi utat, a De­ák Ferenc utat és folytatásában az Orgona utat, a Hársfa utat (an­nak betonburkolatú területét), a Mikszáth Kálmán utat, valamint a Bródi Sándor-Esze Tamás utat és a Furák közt. Felületi bevonatos technológi­ájú beavatkozások lesznek az Arany János úton, a Kistarján úton, a Mackóvár Központi Óvo­dához vezető úton, a Munkácsy Mihály úton, a Zrínyi Miklós úton, a Március 15. út Arany Já­nos út és Pécskő út közötti sza­kaszán, a Béke körút alsó ágán, a Hársfa úton (annak aszfaltbur­kolatú területén) és az Ybl Mik­lós út Medves körút és Sebaji út közötti szakaszán, az Erkel köz­ben és a Szérűskert úton.- Az útfelújításokhoz kapcso­lódva elvégezzük az ivóvízháló­zat cseréjét, felújítását is. Erre külön forrás áll rendelkezésünk­re. Az Észak-Magyarországi Re­gionális Vízmű Zrt. bérleti díjat fizet a városnak a közműhálózat használatáért. Ezt a pénzt mi az ivóvízhálózat fejlesztésére költ­jük - ismertette Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester. Lakatos Katalin Biztonságról szólt a tábor 1­1­Immár második alkalommal rendezett bűn- és baleset-megelőzési tábort a kö­zelmúltban a Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság. NÓgrád megye. A bűnmegelőzési alosztály által szervezett ötnapos napközis táborban a diákok sok érdekes programon vehettek részt. Megismer­kedtek a rendőrség különböző szolgálati ágaival, az ott végzett tevékenységekkel, valamint játékos formában sajátítottak el olyan bűn- és baleset-meg­előzési ismereteket, amelyekkel biztonságosabbá tehetik mindennapjaikat. A bátonyterenyei Seconda Casa szabadidő központban az egész na­pot sporttal töltötték a gyerekek, majd egynapos látogatást tettek a budapesti Csodák Palotájában, ahol sok érdekes eszközt, játékot próbáltak ki. Ezt követően a Szécsényi Rendőrkapitányság látta ven­dégül a táborozókat. A délelőtti városnézést köve­tően a gyerekek a kapitányság udvarán népi játé­kokkal játszhattak, és kézműves foglalkozáson rongybabát készítettek. Zárásként „Ki mit tud?” versenyen mutathatták meg tehetségüket a bátrabbak. A gyerekek szép él­ményekkel és sok hasznos ismerettel távoztak a tá­borból. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nagy sikerre való tekintettel augusztusban újabb tábort rendez. 1 Á Közösségi tér és parkoló a régi buszpályaudvarukén

Next

/
Oldalképek
Tartalom