Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)
2014-06-28 / 148. szám
2014. JUNIUS 28., SZOMBAT Koltai Robert: „A színház az egyetlen állandó dolog az életemben" Sándor András- Ha nem haragszik, bekapcsolva hagyom a telefont, mert néhány fontos hívást várok.- Nyugodtan, engem nem zavar! De ha mára telefonnal kezdte: nem tudtam nem meghallani, hogy Presser a Nagy utazás című dala van beállítva csengőhangnak...- Igen, ez a kedvenc. Egy ismerősömet kértem meg, hogy rakja rá a telefonra. De tegyük hozzá gyorsan Dés László nevét is, mert gyakran összekeverik a szerzőket bizonyos orgánumokban. Olvastam valahol, hogy Presser Gábor gyönyörű szerzeménye, holott Presser ez esetben „csak” az előadó volt (Mosolyog, oldalra néz, majd hirtelen vált...) Tegeződjünk kérlek, mert hosszú távon nem tudok magázódni. Beszélgetek valakivel, aztán egyszer csak észre- veszem, hogy letegezem...- Nekem is könnyebb lesz így, köszönöm!- Fiatal színészként Sinkovits Imrével játszottam a Csapodár madárka című darabban a Nemzeti Színházban és magáztam. A próbán a következő mondatok hangzottak el: „ha át tetszene inteni”, „ha meg tetszene tenni”... A harmadik ilyennél Sinkovits megállította a próbát, és azt mondta, ezt így nem lehet, tegezzem le végre. Kaposváron is rögtön letoltak az idősebb színészek, ha magázód- tam. Átvettem ez a szokást Miután 1968-ban végeztem a Színművészeti Főiskolán, kisebb megszakításokkal háromszor is voltam a Csiky Gergely Színház tagja. Aztán a Sose halunk meg című filmem elkészülte után kiesett húsz év. Megnehezteltek rám, amiért szabadúszó lettem. A vezetés azóta mindenkit visszahívott egy- szer-kétszer játszani, engem soha, mert örökre megsértődtek.- Fáj ez neked?- Hogyne fájna! Majd' két évtizeddel később szegény Schwajda annak idején kitalálta, hogy A nagymama című darabra visszahív néhány régi kaposvárit, többek között Molnár Piroskát és engem. Be is mutattuk nagy sikerrel, de ő már nem érte meg. Viszont a következő évadra is átvitte Rátóti Zoltán, a színház új igazgatója. A színház az egyeüen állandó dolog az életemben. Akármi is történt velem, a színházaktól nem szakadtam el. És az sem zavar, hogy nem az úgynevezett „elit” teátrumokban játszom, hanem mondjuk a József Attilában, a Karinthyban, vagy a Körúti Színházban. Az utóbbi 17 évem a József Attila Színházhoz kapcsolódik, ahol bár voltak változások, Kern Andrással mégis ugyanolyan viharos sikerrel játsszuk a Balfácánt vacsorára című darabot, mint a korábbi vezetések mellett. Sőt, ha Fehér Anna nem szállt volna ki a kisbabája miatt A miniszter félrelép című darabból, azt is ugyanúgy telt házakkal vinnénk. Hisz felnőtt egy generáció, aki még nem látta. Á Balfácánnak pedig van egy raj on- gói magja, akik újból és újból megnézik, mert mindig tele van meglepetéssel, rögtönzéssel. Ezen kívül nagyon kedves színházam lett a Karinthy Színház, ahol játszhattam a Napsugár fiúkban Gallával, illetve a Hyppolitot. Utóbbival sajnos épp most jöttünk el onnan. Ha engem kérdezel, ezt pazarlásnak tartom. „EGY ÉLETRE EL VAGYOK LÁTVA MÓRICZ-MUNÍCIÓVAL” A Napló-szilánkok engem valósággal pofán vert... Nem, inkább azt írd, hogy szíven ütött. Móricz gyakorlatilag percre pontosan leközvetíti a felesége öngyilkosságát. Az est során elhangoznak részletek azokból a privát levelekből, amelyeket Móricz Simonyi Máriának írt Epekedik utána, de közben a feleségét is imádja, ott a család, a három gyerek. És mindezt úgy teszi, hogy tökéletesen ötvözi a drámát és a humort. Azt gondolom, erre az életre már el vagyok látva Móricz-munícióval.- Ahogy mesélted is, Móricz, ha magára hagyták, azonnal írni kezdett. Te mit csinálsz, ha magadra hagynak?- Játszom. Esetleg színházi darabot, vagy filmet rendezek. A színészet számomra szenvedély, szakma, hivatás, és hobbi is egyben. Ez az egész velem született. Mint ahogy a szerencsejáték iránti szenvedély is sajnos, amivel nagyon megszenvedtem. Végül azonban lett belőle egy csodálatos film, ezért azt mondom, mégis megérte...- Gyakran emlegeted interjúkban a szerencsejátékot. Még mindig kísért?- Szakorvosok szerint a szenvedélybetegségekből soha nem lehet teljesen kigyógyulni. Ha teljesen „tünetmentes” lennék, már holnap le kellene mondanom az előadást. Úgy érzem, kicsit mindenfajta játék egy rugóra jár. A színészet és a szerencsejáték is. Nagy mázlim, hogy esténként ki- játszhatom magamból mindazt, ami belülről szétrobbantana. így nem gyanúsíthat meg a közönség azzal, hogy önmagamat zokogom ki. Ezt is Móricztól idéztem, igaz, kissé sajátosan. „EZEK NEM GATYALETOLÓS, ÜRES VICCELŐDÉSEK, HANEM SOK-SOK FÁJDALOMBÓL SZÜLETŐ POENTÍROZÁS”- Kijátszol magadból minden bánatot?- Nem lehet egy cikkben elmondani, hogy ez milyen érzés. Ez odabent van, legbelül. A legsikerültebb alkotásaim mindig együtt hordozzák a sírást és a nagy nevetést. Még az olyan komikusi sikerek is, mint A miniszter félrelép, vagy A balfácánt vacsorára. Hiszen ezek nem üres, gatyaletolós viccelődések, hanem megélt, soksok fájdalomból születő poentíro- zás és történetmesélés. A filmjeim közül is ezekre vagyok a legbüszkébb. Bizonyos médiumok lebecsülik az embereket Azzal próbálják meg röhögtetni őket, hogy megy valaki az utcán és leesik róluk a nadrág. De ahogyan Kállai Feri bácsiról csúszik le a nadrág A miniszter félrelép című filmben, ahhoz fogható nincs. Mert az égy hatalmas dráma is közben, hogy mekkora bajban van... Szomorúnak tartom a „szakmai elit” hozzáállását, hiszen lenézik ezt a műfajt Szerintük ez kommersz... Azért is jó, hogy eljöttél erre a mai előadásra, mert a saját szemeddel látod, hogy meghalunk a színpadon. A pályájuk elején lévő fiatal színészekből is ki lehet hozni csodálatos dolgokat, s ez engem boldogsággal tölt el. Teljes mértékben az alkotásnak szentelem az életemet - És a filmekről még alig beszéltünk...- Pedig szintén fontos része az életemnek. Olyan filmeket csinál- |tam, amiket az emberek (eddig 2-3 millióan néztek meg csak a moziban. iNem beszélve a sok-sok tévés ismétlésről. Ne tudd meg, milyen telefonokat kaptam a múltkor, amikor a Duna TV, másnap pedig a Duna World adta a Sose halunk meg-et.- Miket mondtak neked?- Nagyon szépeket. Molnár Piroska kolléganőm, aki több filmemben is szerepelt, írt egy sms- t éjszaka, miután haza:/ ért a Nemzetiből. Kapcsolgatta a televízió távirányítóját, és megtalálta a filmet a Dunán. Gondolta, belenéz kicsit. És ott ragadt, pedig már ezerszer látta, hiszen szerepel is benne. El sem merem mondani, mit írt, mert még dicsekvésnek tűnne... Mondd csak el nyugodtan, ha már belekezdtél!- Azt írta, hogy zseniális a film. De ilyen sms-t kaptam még kettőt.- Elmented ezeket az üzeneteket?- Nagyon remélem, hogy igen, bár nem vagyok egy technikai zseni. Mindjárt megnézem. Most már én is kíváncsi vagyok, hogy nem töröltem-e ki. (Itt eh kezdi nyomkodni a telefonját - mind a kettőt...)- Miért van két telefonod?- Mert volt egy őrült illető, aki zaklatott. Effektiv őrült volt. Nem vicc. Mindenféle kriksz- krakszokat küldözgetett, sok csillaggal, úgy hét-nyolc évvel ezelőtt. Volt az üzenetben felkiáltójel, félig leírt szavak, csillagok. És folyamatosan nyomta... Nem csak én kaptam, hanem más kollégák is. De annyira idegesített, hogy inkább megváltoztattam a számomat. Azóta nem kapok ilyen sms-t. (Nevet...) Közben megtaláltam Piroska üzenetét. Ezt írta: „Hazaértem próbáról, a Nagy utazás (Sose halunk meg) megy a Dunán. Nem bírom nem nézni. Nagyon nagy film. Zseniális. Ölellek, Piroska” Ebből legalább tudtam, hogy hazaért, (mosolyog, de közben lesüti könnyekkel telt szemét)-Jóllátom, hogyelérzékenyültél?- Nem. Belement valami... (Nevet...) Saját magamtól azért nem minden percben hatódom meg...- Válaszolsz ezekre az sms- ekre?- Igen. Ezt viszonylag korán megtanultam kezelni. Most már az e-mailezés is megy. És az internetezés. Hét évig azért nem számítógépeztem, mert nem csőmagoltam ki az ajándékot, amit kaptam. Pedig egy komputer volt a dobozban... El nem tudtam képzelni, hogy ilyen elfoglaltság mellett még éjjel leüljek a géphez. Most meg már hiányzik. Csak hát a kezem nem nagyon alkalmas a billentyűk eltalálására. Nem mindig azt a billentyűt nyomom meg, amit becélzok. (Nevet..) „LÁTATLANBAN LEGYINTETTEK, HOGY A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZBAN JÁTSZOM. PEDIG OH CSODÁK TÖRTÉNTEK"- A barátságaid sérültek az évek során?- Előfordult. Csalódtam rendezőkben, akikkel korábban nagy dolgokat vittünk véghez. Például Ascher Tamásban. Ugyanakkor Jordán Tamást, Dés Lászlót és Lukács Andort a mai napig a barátaimnak tartom.- Ascherban miért csalódtál?- Vele valóban hatalmas közös munkáink voltak, amelyekkel mindketten óriási sikereket arattunk. Az „Öngyilkos” például díjak garmadát hozta. Aztán megsértődött, amiért nem mentem vissza Kaposvárra egy szerepre. Igen ám, de akkor mutattuk be a Sose halunk meg-et, és szerettem volna elkísérni a filmemet a hódító útjára. Akkor még nem tudtam, hogy konkrétan az egész világba elkísérem. Szinte minden földrészen voltam vele. Sőt, később a Szambával még Dél Amerikába is eljutottam. De az elsőnél maradva: a Sose halunk meg-nek köszönhettem a filmes pályámat. Közben Kaposváron elvárták volna, hogy menjek vissza egy szerepre. A legelfoglaltabb időszakban. Akkor nemet mondtam, és sértődöttségből nem hívtak húsz évig. De nem csak nem hívtak, két évtizeden keresztül semmiben nem néztek meg. Látatlanban lesajnálón legyintettek, hogy a József Attila Színházban játszom... Pedig ott csodák történtek. Acherra visszatérve: azt hittem, barátok is vagyunk, és örök ez a kapocs. Tudom magamról, hogy nem romlottam el, mert egész furcsa módon energiával teli vagyok. Lehet, hogy holnap meghalok, de 68 évesen a színpadon is elég dinamikus vagyok. Ezt mondjuk ma este láthattad...- Gondolsz a halálra?- Hogyne! Valamennyi filmem végén a legderűsebb pillanatok mellett ott leskelődik a halál.- A hétköznapok során is eszedbe jut?- Nézd... Az agyammal felfogtam, hogy az öröm és a bánat, az élet és a halál együtt járnak. Sajnos nagyon sok szeretett embertől kellett megválnom az évek során. Kollégáktól is. Éppen ezért gondolom, hogy azoknak kellene egymásra jobban vigyázniuk, akik még itt vannak. Nem pedig húsz évet eldobni az életünkből egy buta sértődés miatt. Én mindig figyeltem a kollégáimra, és ha helyzetben voltam, igyekeztem nekik segíteni. Minden filmemben látni lehet, milyen közösségből jövök épp, hiszen elsősorban azoknak adtam szerepet, akiket a közös munka során már korábban kiszúrtam. „ÉJSZAKA ÉRZEM A LEGINKÁBB A KOROMAT” Rájöttem, hogy akkor öregszem a leginkább, amikor nincs dolgom. Az nagyon árt. Amíg röpködhetek a színpadon, nincs probléma. Most is gyakorlatilag az egész nyarat végigdolgoztam, aztán folyamatosan bemutatóim vannak. Csak az éjszakáim kicsit nehezebbek, olyankor már érzem a koromat.- Mi a baj az éjszakákkal?- Sokat vagyok fenn. Jártam alvásdiagnosztikán, és adtak egy SZTK-készüléket, amit ha felteszek, úgy nézek ki, mint egy UFO. Olyan, mint egy lélegeztető gép. Sűrített levegőt fúj be éjjel, és nem engedi, hogy az eler- nyedő félben lévő garatizmok teljesen összeérjenek. Szinten tartja a levegővételt. Amikor először feltettem ezt a szobrot magamra, a macskám - akkor még élt, és velem aludt - frászt kapott. Ennek ellenére becsületesen feltettem, majd elaludtam. Aztán éjjel már sírtam.- Miért?- Olyan érzésem volt, mintha valaki az orromat marcangolná.- Ha már itt tartunk, gyakran eltörik a mécses?- Nem programszerűen sírom el magam az élet dolgain. Fiatal színész koromban Mensáros László azt mondta nekünk, „legyetek büszkék arra, ha képesek vagytok havonta legalább egyszer egy jót zokogni”. Ez ugyanis szinte átfürdeti a lelket, amiből mi, színészek élünk. A napokban volt egy különös élményem. Ezt meg is írhatod. Felébredtem reggel, és kiszúrtam egy filmet az egyik csatornán. Jack Nicholson játszotta benne a papát A sztori röviden arról szól, hogy ki menjen börtönbe. Az apa, vagy a fia, aki esetleg magára vállalná az apja bűnét Az apának fiatal korában volt már egy ügye, amiért felfüggesztettet kapott, ezért visszaesőnek számít Ha leültetik, húsz évig ki sem engednék. A tökéletesen ártatlan fia azonban megúszná 2-3 esztendővel, vagy jó esetben felfüggesztettel. A titkot rajtuk kívül csak a titkárnő tudja. Esküszöm, az övé a legnagyobb alakítás a filmben, pedig számomra ismeretlen, kissé molett, nem túl szép amerikai színésznő játszotta. De olyan átéléssel, hogy elbőgtem magam a színészet csodáján. Nekem ez meghozta a „havi" nagy zokogást... És hab a tortán Pálfi Kata, aki annak idején az Ámbár tanár úr filmemben játszott epizódszerepet. Esküszöm, még annál is többet ér az ő magyar szinkronja, mint az egyébként egész film. Nem akartam hinni a szememnek, fülemnek hogyan képes valaki egy szinkronba eny- nyire beleadni a szívét-lelkét. Még a szájmozdulat is stimmelt. A film reggel 8-kor kezdődött, mire vége lett, 11-kor hívtam. Ő pedig roppant módon meglepődött ezen, hiszen ma már nem divat megdicsérni más munkáját. Nekem fontosak a fiatal tehetségek is. Látod, ebben az interjúban is beszéltem azokról a fiatal színészekről is, akikre muszáj odafigyelni. És persze tudom, hogy a szerkesztők első dolga kihúzni ezeket a neveket. Remélem, te nem fogod... * I * f t l
