Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)

2014-06-07 / 131. szám

Versenyzőként és edzőként is bizonyított , VÍVÁS Beszélgetés a salgótarjáni edzővel, a ó5 éves Vertich Tamással- Nagyon jó érzés mosolygó gyerekek­kel dolgozni. Néha morognak, amikor olyat kell csinálniuk, amit nem szeret­nek, de megcsinálják, és az edzés után ugyanúgy mosolyognak. De alapjában vé­ve mások lettek a gyerekek, sokat válto­zott a sporthoz való hozzáállásuk és a szorgalmuk is.- Mi változott a vívóéletben?- Az egyesületek zömének nincs for­rásuk a munkához, és emellett néhány város kivételével teljesen kihalt a sport­ág, az emberek nem is tudják, mi az, hogy vívás. A vívó szövetségnél voltak szakfelügyelők, akik minden egyes vidé­ki szakosztályt meglátogattak, felmér­ték az igényeket és segítettek is. Ma már ilyen nincs, a klubok magukra vannak utalva. Sajnos a testnevelők is el vannak kötelezve a saját sportáguk iránt, és nem érdekli őket a vívás.- Milyen egy ideális vívó?-Van agya, és eszes. Nem azt mondom, hogy okos, mert az is lehet „fineszes” ví­vó, aki nem annyira okos. A vívás egy mű­mozgás, mindenki meg tudja tanulni ezt fajta a mozgást, a többi dolgot, mint példá­ul a gyorsaságot és a figyelmet pedig fia­tal kortól kell tanítani. De ezt nem lehet könyvből megtanulni, még ha kitűnő tanu­ló, akkor sem. Az okosság azt jelenti, hogy tudom, mit kell tennem és tudok dönteni, de a másodperc törtrésze alatt.- Hogy látja, mi az alapvető különbség a tőrés a párbajtőr között?- A párbajtőrözőket nem védik a sza­bályok, nekik többet kell gondolkodni­uk. Aki több lépéssel tud előre gondol­kodni ellenfelénél, az a jobb. A tőröző eldönti, hogy csinál egy támadást, és ha végig tudja vinni, akkor talál, ha közbe­szúrnak, ha nem.- Szabadidejében mivel foglalkozik szí­vesen?- Jelenleg már nyugdíjas vagyok. Ná­lunk nem jár iparos, az eredeti szakmám miatt én mindent meg tudok bütykölni, és a kertben is szívesen mozgok. Heten­te kétszer járok be edzésre, és néha még én is beöltözök vívni. Szívesen követem az egyéni sportágakat a televízióban, a sízés valamennyi szakágát nagyon szere­tem, régebben én is versenyeztem, de ér­dekel az úszás és a kajak-kenu is. A csa­patsportok közül a vízilabdát szeretem. Lilla lányom úszott és alpesi síben ért el szép sikereket, Tamás fiam pedig felnőtt hegyikerékpáros országos bajnok volt, Salgótarján és Pécs legjobb férfi sportoló­jának is megválasztották. Nyert vidékbajnokságot, szere­pelt a válogatottban, edzőként két csapatot is az első osztályig vezetett. Megyénk első párbajtő­rözője aztán 2006-ban felébresz­tette a nagy múltú salgótarjáni vívást másfél évtizedes „csipke­rózsika álmából”, jelenleg a Galba Árpád Vívóegyletben fog­lalkozik a fiatalokkal. Vertich Tamás május 31-én ünnepelte 65. születésnapját, családról, pá­lyafutásról és a szakmáról be­szélgettünk vele. Bakos László- Mondhatjuk, hogy a sportban nőtt fel, hisz polihisztor édesapja, Vertich József nem csak a kultúrában, hanem több sport­ágban is aktívan tevékenykedett.- Igen, a sport szeretetét tőle örököl­tem, és azt, hogy mindig csinálni kell, tenni kell érte. Rengeteget járt versenyre az atlétákkal, és mindig megmutatta ne­kik a várost, mert ő mindent tudott róluk. Tizennégy évesen már én is atlétikai ver­senybíró voltam, majd a tanításaim so­rán az ő hatására is foglalkoztam atlétiká­val. Szép eredményeket is elértünk, az egyik ötpróba csapatunk országos úttörő diákolimpiát is nyert.- Mikor került életébe a vívás?- 1958-ban, kilencévesen elmentem az acélgyári templom tornatermébe, amitől száz méterre laktunk, és megtetszett a ví­vás, így elkezdtem járni. Nem voltam egy vastag gyerek, így számomra ez maradt az ideális sportág. Jól éreztem magam, az fo­gott meg, hogy gondolkodni kellett. A tár­saság is nagyon jó volt, edzés előtt és utá­na is játszottunk. Első edzőm Füreder Gá­bor volt, aztán a középiskolában Buchinger György következett, de utána visszamen­tem Fürederhez. Mindketten példaképe­im voltak. Később Fülöp Mihály és Bognár Gábor is tanított. Fegyvert először 12 éve­sen kaptam, első versenyemen 14 éves ko­romban indultam, ami egy csapatmérkő­zés volt. Az első sikerek viszont csak 18 évesen jöttek, az érettségi után tőröző lé­temre elindultam egy párbajtőr versenyen, amit meg is nyertem. Végül ez lett a ked­venc fegyvernemem.- Ön az első olyan nógrádi vívó, akinek a fő fegyverneme a párbajtőr volt, később ebben lett válogatott is.- Igen, először a junior válogatottba hívtak meg az 1968-as keszthelyi junior vidékbajnoki helyezésemnek köszönhe­tően, és Pestre kellett járnom keretedzé­sekre, pedig már az acélgyárban dolgoz­tam. Aztán felvettek a Testnevelési Főis­kola szakedzői szakára, ahol aztán reggel­től estig vívtunk. Délelőtt az egyetemen, délután a BVSC-ben edzettem, de végig az SKSE színeiben versenyeztem. 1971-ben lettem első osztályú versenyző párbajtőr­ben, amit később tőrben is sikerült elér­ni. 1978-ig vívtam, addig sikerült meg­őriznem ezt a titulust.- Ezután jött a vidékbajnoki cím.- 1972-ben megnyertem a vidékbaj­nokságot, és ez meghívót jelentett a fel­nőtt válogatottba, a legnagyobb párbajtő­rözők, többek között Kulcsár és Fenyvesi doktor mellé. Ez rengeteg edzőtáborozást jelentett, de az iskolában a válogatottak­nak 75%-os hiányzás is megengedett volt. Sokat tanultunk, hisz az ösztöndíjhoz jó jegyeket kellett szerezni, mert ebből él­tem. Sokat utazhattam, igaz, csak a vas­függöny innenső oldalán.- Hogy kezdődött az edzősködés?- 1973-ban megszereztem a diplomát, és az SKSE-nél lettem edző. Már az államvizs­ga után rengeteg ajánlatot kaptam, Ózdon lakás is várt, valamint felkínáltak NDK-s és kínai szerződést is. De én ragaszkodtam a tarjáni egyesülethez, akkor még az acél­gyárnak is jól ment, emellett pedig 1973de- cemberében meg is nősültem. Most már nagyon bánom, hogy nem vállaltam el a külföldi munkákat. Egy darabig még első osztályú versenyző voltam, de az edzősködés mellett már nem tudtam úgy készülni. Levelezőn még elvégeztem a ta­nár szakot is, és edzősködés mellett a mostani Dornyay Általá­nos Iskolában lettem óraadó. Buchinger György nagy hatással volt rám edzőként, sze­rette a gyerekeket, de meg is Uidta őket fegyel­mezni. Azt hiszem, tőle ebből a szempontból is sokat tanultam.- Edzőként is letette a névjegyét.- Amikor a Seséhez kerültem, egy nagysze­rű női tőrcsapat került hozzám, akikkel a har­madosztályból indulva minden évben meg­nyertük az adott bajnok­ságot, így 1975-ben fel­kerültünk az első osz­tályba. Ekkor azonban változott az egyesület szerkezete, és új edzőt kaptak a lányok, így én elmentem a Gagarinba tanítani. 1990-ben felkértek, hogy vezessem az első osztályig a férfi pár­bajtőr csapatot. Két évet kértem, és két év múlva ott is voltunk. Ekkor azonban telje­sen váratlanul megszűnt a vívó szakosz­tály, így visszamentem tanítani, pálfalvai kitérő után kerültem a Kodályba, ahol 2000-ig tanítottam. Több sportággal is fog­lalkoztam, és a kollégák mindig partnerek voltak abban, ha valakit ki kellett kérnem egy-egy verseny, vagy edzés miatt.- Miként jött az ötlet, hogy2006-ban fel­élesszék a tarjáni vívást?- A BVSC-ben vívott egy ügyes tarjáni kislány, Tóth Barbara, akinek a szülei megkértek, hogy amikor itthon van, fog­lalkozzak vele. Ekkor a két gyermekem felvetette, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy egyesületet is, belementem. Lilla lá­nyom az elnöki teendőket is magára vál­lalta, Tamás fiam pedig szintén sokat se­gített. 2006. október 24-én volt az első edzésünk a Kodály Zoltán Általános Isko­la tornatermében, és idővel a Penge Vívó­akadémia hivatalos bejegyzésére is sor került. Akkor 14 gyerekkel, heti két pár­bajtőr edzésünk volt, később már közel harmincán is voltunk. Jelenleg nem aktív a klub, a Galba Árpád Vívóegylet munká­ját segítjük. Most két tanítvánnyal foglal­kozok, de ők hamarosan a fővárosba iga­zolnak, mert ott több a lehetőségük. Oko­sak és szívesen foglalkozom velük.- Hosszú idő után más volt újra gyere­kekkel foglalkozni? Papp Ildikó a válogatottban ATLÉTIKA. A Napiás tónál, il­letve Ózdon elért eredményei alapján Papp Ildikó, a Salgó­tarjáni Atlétikai Club (SAC) fu­tója meghívást kapott a hegyifutó válogatottba, vasár­nap Ausztriában képviseli majd a magyar színeket. Az ausztriai Bludenzben, az idei első világkupa futamon a szakág legjobbjaival méri ösz- sze tudását a magyar hegyifutó válogatott. A június 8-ai versenyen komoly me­zőny várható. Többek között kenyai, olasz, szlovén, svájci futókkal; a hatszoros hegyifutó világbajnok Jonathan Wyatt-el, a két ével ezelőtti aranyérmes Andrea Mayrrel, és még sok klasszis futóval együtt állnak rajthoz a magyarok. Köztük Papp Ildikóval, aki a téli olim­piai csalódást kiheverve szép eredményeket ért el futásban, a SAC-os eredménye a négyfős csapatok értékelésébe is be­számít majd. A mezőnyre 8,5 kilométer vár, 1160 méter szintemelkedéssel, a cél 1740 méteren lesz. A pálya erőssé­gét érzékelteti, hogy 1,4 kilo­métertől 3,3-ig 24 százalékos emelkedő is vár a futókra. Ide tartozó hír, hogy megalakult a Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi- és Terepfutó Bizottsága, amely a megszűnt Magyar He­gyi- és Terepfutó Szövetség (MAHFUSZ) tevékenységét folytatja. Az elnöki feladatokat Juhász András látja el. Bencsik második ASZTALITENISZ. Bencsik Ger­gely a PinpongHáz Kupa 5. fel­vonásán állt asztalhoz. A folya­matosan bővülő mezőnyben egyre nehezebb eljutni a vég­ső sikerhez. Gergely a csoport­ban kiemeltként kezdte meg a küzdelmeit, ahol már igencsak meg kellett küzdenie a tovább­jutásért. A főtáblán egy kört já­ték nélkül ment tovább, kö­szönhetően a csoportgyőzel­mének. Ezután következett Szabó László, aki ellen 3:2-re nyert Gergely. A folytatásban papíron sokkal erősebb ellen­felek kerültek az útjába: elő­ször Bedő, majd az elődöntő­ben Komjátszeghy ellen győ­zött egyaránt 3:0-ra. A döntő­ben az első két kiemelt csatá­jában Szétag 3:2-re győzte le Bencsiket, aki így ezüstérmes lett, míg összetettben megerő­sítette a második helyét. Keita a Romához szerződött LABDARÚGÁS. Hivatalossá vált, hogy Seydou Keita az olasz bajnoki második AS Ro­ma labdarúgócsapatában foly­tatja pályafutását. A mali válogatott középpá­lyás az elmúlt fél évben a Va­lenciában szerepelt, de szerző­dése lejárt, így most ingyen ke­rült a római klubhoz, amellyel egyéves megállapodást kötött A 34 éves Keita a Sevilla együt­tesében lett ismert játékos, majd 2008 és 2012 között a Barcelonát erősítette, a katalán sztárcsapattal három bajnoki címet és két alkalommal Baj­nokok Ligáját nyert Ezt követő­en a kínai Dalian Aerbin csapa­tához igazolt - 14 millió eurós éves fizetésért -, de a szerződé­se a múlt év végén lejárt Akkor került a Valenciához, ahol egy gólt szerzett. » » Megszakításokkal, de négy évtizede foglalkozik m tanítványaival HHBiBB

Next

/
Oldalképek
Tartalom