Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)

2014-06-05 / 129. szám

Bezárt a repülőtér Donyec; A kelet-ukrajnai harcok miatt az ukrán lég­ügyi hatóságok június végé­ig bezárták a donyecki nem­zetközi repülőteret, amelyet az utóbbi napokban többször megostromoltak Moszkva- barát szakadár fegyveresek. A légügyi hatóság szerint a fegyveres konfliktus miatt nem lehet szavatolni a jára­tok biztonságát. A légikikö­tőt csak akkor nyitják meg újra, ha rendeződött a hely­zet, és szükség esetén eltol­ják a június 30-i határidőt - idézte az UNIAN hírügynök­ség a hatóság szerdai közle­ményét. Közben az orosz és ukrán honlapok arról adtak hírt, hogy kiújultak a harcok a Szlovjanszk melletti Szemenyivka településen. Milliókat ért, mégis visszaadta BraraptOiS Ötvenmillió ka­nadai dollár - mintegy 10,3 milliárd forint - értékű, el­veszett nyertes lottószel­vényt juttatott vissza tulajdo­nosának egy kanadai nő. A szelvény egy templomi mise alatt csúszott ki a nyertes tár­cájából, és az egyik oda járó hölgy találta meg. A becsüle­tes megtaláló megkereste a szelvény tulajdonosait, a ka­nadai Bramptonban élő há­zaspárt, Hakeem és Abiola Nosirut, akik azóta már fel is vették nyereményüket. Az idős pár egyelőre .nem dön­tötte el, hogyan viszonozza a megtaláló becsületességét, egyikük azonban nem lenne túl bőkezű, mert így nyilat­kozott: „Csak köszönetét sze­retnék mondani". Obama óva inti Moszkvát Visszautasítjuk, hogy a 20. század sötét taktikái határozzák meg a 21. századot - hangoztatta Barack Obama amerikai elnök Varsóban Óva intette Oroszországot a további ukrajnai „provokációktól” Barack Obama amerikai elnök szerdán Varsóban. Varsó. - Szabad nemzeteink szilárdan ösz- szefognak, így a további orosz provokációk nem fognak máshoz vezetni, mint Oroszor­szág elszigetelődéséhez, ami újabb költsége­ket jelent majd Oroszország számára - mond­ta az amerikai elnök a rendszerváltást közvet­lenül megelőző, részben szabad lengyelorszá­gi választások 25. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségeken, a Vár téren.- Összefogunk, mert hiszünk abban, hogy a népeknek és a nemzeteknek joga van ahhoz, hogy maguk döntsenek a saját sorsukról, és ez vonatkozik Ukrajnára is ­jelentette ki Barack Obama, „sötét taktiká­kat” vetve Moszkva szemére.- Visszautasítjuk, hogy a 20. század sö­tét taktikái határozzák meg a 21. századot. Soha nem fogadjuk el a Krím Oroszország általi annektálását, sem Ukrajna szuvere­nitásának megsértését - hangoztatta az amerikai elnök. Ismét hangsúlyozta, hogy az Egyesült Álla­mok elkötelezett kelet-közép-európai NATO szövetségeseinek védelmében. Kiemelte, hogy ez a NATO-szerződésből eredő kötelezettség. Úgy fogalmazott: „ezek nem pusztán szavak, hanem szerződéses kötelezettség”.- Lengyelország soha nem fog magára ma­radni - mondta, majd ugyanígy név szerint említette Észtországot, Lettországot, Litvá­niát és Romániát. Obama az 1989-es lengyelországi válasz­tásról szólva kijelentette, hogy az jelentet­te a kommunizmus végének kezdetét, nem csak Lengyelországban, hanem egész Euró­pában. A választás a szabadság „elsöprő győzelme” volt, egyben megkoronázása a lengyel nép szabadságért folytatott több év­százados küzdelmének, és elvezetett ah­hoz, hogy létrejött a szabad és demokrati­kus Lengyelország.- Mindez azt példázza, hogy a szabad­ság nem magától értetődő, annak vívmá­nyait minden generációnak meg kell véde­nie, a miénket is beleértve - vélekedett Barack Obama. Az ünnepségeken 40 állam képviselői vesznek részt, köztük Áder János köztársa­sági elnök. Életveszélyesen megsérült Miskolctapolca. Szórakozás közben életveszélyesen meg­sérült egy fiú egy miskolcta­polcai szabadidőparkban, a rendőrség büntetőeljárást in­dított az eset körülményei­nek tisztázására - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az Mű­nek. Dobi Tamás kifejtette, a baleset még hétfőn történt, de kedd reggel érkezett az egyik miskolci kórházból a rendőrségre a bejelentés, amely szerint egy debreceni fiatal súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett bobo­zás közben. Az eset körülmé­nyeit szakértők bevonásával - foglalkozás körében elkö­vetett veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt - büntetőeljá­rás keretében vizsgálják. Mindent figyelnek Budapest A Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kor­mányhivatalok fogyasztóvé­delmi felügyelőségei meg­kezdték a héten a nyári ide­genforgalmi ellenőrzéseket, kiemelten a rendezvények­re kitelepült vendéglátóso­kat és a taxisokat vizsgál­ják. Ezt Kathi Attila, a ható­ság stratégiai kabinetjének vezetője mondta szerdán sajtótájékoztatón Budapes­ten. - Áz ellenőrzés kiterjed a szezonális termékek - gyerekjátékok, gyermek sporteszközök, kerti búto­rok és elektromos grillek - közül a testi épséget és egészséget veszélyeztetők kiszűrésére - tette hozzá a kabinetvezető. Eljárás a kamionos ellen Korrupcióért őrizetben Hódmezővásárhely. Közérdekű üzem működésének gondatlan meg­zavarása vétségének gyanúja miatt eljárás indult az ellen a görög kami­onos ellen, aki járművével több elektromos vezetéket is leszakított Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság szóvivője szerdán az MTI-t. Jászai Linda közölte, a gyanúsí­tott bolgár rendszámú kamionjával kedd este behajtott Hódmezővásár­helyen a Gregus Máté utcába, nem vette figyelembe az úttest felett át­ívelő kábeleket, és azokat a kamion­jával elsodorta. Az utcában álló vil­lanyoszlopok közül három kitört, és mintegy ötven környező lakóház áram nélkül maradt. Több órán át nem működtek a vezetékes telefo­nok, megszakadt az internet­szolgáltatás. Harmincöt olasz politikus és vállalkozó, közöttük Giorgio Orsoni velencei pol­gármester kezén kattant bilincs szerda reggel a várost védő' Mose mobil zsilip- rendszer megépítése körüli korrupciós botrány miatt. Velence A velencei ügyészség korrupcióval, sikkasztással és pénzmosással vádolja Giorgio Orsoni polgármestert, aki 2010 óta vezeti a várost az olasz balközép Demokrata Párt (PD) színeiben. Előzetes letartóztatásba helyezték Veneto tarto­mány infrastrukturális tanácsosát is. Az ügyész­ség Giancarlo Galan volt venetói tartományi el­nöknek, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) sze­nátorának letartóztatását is kérte, de ehhez a ró­mai parlamentnek fel kell függeszteni Galan mentelmi jogát. Harmincöt embert vettek őrizetbe, további száz ellen indult vizsgálat. Az ügyészség szerint a po­litikusokból és vállalkozókból álló bűnhálózat eurómilliókat tett zsebre a Mose velencei zsilip- rendszer építése során odaítélt közbeszerzési pá­lyázatokkal. A velencei lagúna bejáratánál emelt zsilipek alap­kövét 2003-ban tették le. A Mose átadásának terve­zett időpontját 2016-ra tűzték ki. A környezetvédők által kezdettől fogva ellenzett projekt tavalyig több mint 5 milliárd euróba került. Ennek nagy részét az olasz állam finanszírozta. A hatósági vizsgálat három évvel ezelőtt indult a Mosét építő egyik olasz építőipari vállalat elnö­kének letartóztatásával. Börtönben van már a Mose főmérnöke is. A SkyTg24 olasz hírtelevíziónak nyilatkozó Massimo Cacciari volt velencei polgármester azt hangoztatta, hogy a Mose első beruházásai a nyolcvanas években kezdődtek és azóta „gyanú­sak”. Cacciari szerint őt is azért váltották le a polgármesteri tisztségből, mivel azon kevesek egyike volt, aki rámutatott az építkezést övező szabálytalanságokra. Giorgio Orsoni polgármestert korrupcióval, sikkasztással és pénzmosással vádolják < t I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom