Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)
2014-06-30 / 149. szám
4 48b 2014. JÚNIUS 30., HÉTFŐ Joe Murányi szobra áll a bánki tóparton (Folytatás az 1. oldalról.) Megérdemelte, hogy szobrot állítsanak neki, amely példás együttműködés eredményeként készült el Győrfi Lajos műhelyében: a költségekhez hozzájárult a Nemzeti Kulturális Alap, több civil szervezet, és a Tó Hotel tulajdonosa is. Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke beszédében „a dzsessz katedrálisának” nevezte a bánki eseménysorozatot, amely Nógrád megye, a Palócföld jó hírét viszi el messzi tájakra. Joe Murányi pedig ebben a népszerűsítésben igazi vezérszerepet vállalt, személyes jelenlétével az évek során emelve a rendezvény rangját. A továbbiakban, a szakma nevében Nagy Iván, a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány kuratóriumi tagja elevenítette fel személyes élményeit Joe Murányiról, majd Prokai Gábor művészettörténész magáról a szoborról mondott pár érdekes méltató szót. Scott Robinson pedig, aki akár Murányi-örökösként is tekinthető, a mester szeretett hangszerével szólaltatta meg „Dzsó bácsi” egyik saját, „Dont Cry” (Ne sírj) című szerzeményét. A szobor leleplezését követően kezdetét vette a három napos dzsesszfesztivál. „Álomudvar” félmillióból A bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola is nyert a Magyar Cetelem Bank Zöldsuli pályázatán, így félmillió forintot kapnak, melyből igazi álomudvart alakíthatnak ki. A Zöldsuli célja a gyerekek környezettudatos, felelős gondolkodásának erősítése. Bátonyteretiye. Idén negyedik alkalommal hirdetette meg Zöldsuli programját a Magyar Cetelem Bank, amely az elmúlt években 32 általános iskolának nyújtott lehetőséget udvaraik, zöld területeik fejlesztésére, szépítésére. A pályázat nyertesei idén összesen hatmillió forint támogatásban részesülnek. A megmérettetésen összesen 90 iskola indult melyből hat nyertest online szavazáson, hatot pedig a szakmai zsűri döntése alapján választottak ki. Az izgalmas, 60 ezer voksot számláló szavazás a program weboldalán, a www.cetelemzoldsuli.hu oldalon zajlott. Az érdeklődők Facebookon (https://www.facebook.com/cetelemzoldsuli) is értesülhettek a friss hírekről és eredményekről. Örömteli hír, hogy a Zöldsuli pályázaton félmilV v l liót nyert a bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola is. Ezt az összeget a következő tanév elején használhatják majd fel iskolaszépítésre. A pénzből fák, cserjék ültetésével, sövény vagy pázsit telepítésével olyan kertet alakíthatnak ki, ahol a gyerekek az óraközi szüneteket és a délutánt kellemes, zöld környezetben tölthetik, akár olyan fák árnyékában, amelyeket ők maguk ültettek el.- Legmeghatározóbb értékeink, élményeik közül sokat az iskolában töltött évek alatt szerzünk, ezért kulcsfontosságúnak tartjuk, hogy a felelős gondolkodás mielőbb megjelenjen a diákok mindennapjaiban, e célból indítottuk el az általános iskolás korosztályt célzó Cetelem Zöldsuli programot. A közösen kialakított iskolakertek erősítik bennük a környezettudatosságot. Azzal, hogy formáljuk a gondolkodásukat, a jövőjüket is formáljuk - mondta Lukácsi Zoltán, a Cetelem marketing igazgatója. A Cetelem Zöldsuli pályázat keretében eddig összesen 32 általános iskolai udvar szépült meg országszerte. A bank 2011-ben és 2012-ben 10-10, tavaly pedig már 12 iskolát támogatott, összesen 16 millió forinttal. Remenár János Peter-Pal ünnepe es a tisztelendő úr aratókoszorúja A sors még nekem is „megadta”, hogy fiatalemberként a Kőkút pusztai állami gazdaságban, majd nősülésem után a család kishartyáni földjén valóságosan is megtapasztalhassam. Évszázados hagyomány volt, hogy az aratás végén az aratóbanda tagjai a gazdának - jelezve az aratás befejezését - aratókoszorút készítettek. Kisfalumban szép szokás volt az is, hogy az aratás utolsó kévéiből készített arató koszorúk egyikét - a falu plébánosának - az aratás utáni első szentmisén adták át. Ilyenkor szinte minden család egy általa készített koszorút magával hozott. A tisztelendő a szentmisén a koszorúkat megszentelte, így az a következő aratásig a ház „védelmezője”, illetve dísze volt. Nem feledhető, az a testet és lelket felszabadító aratóbál sem, amellyel e nagy munka végét megkoronázták. Napjainkban már csak hagyományőrző rendezvényeken elevenítik fel, mutatják be a sarlós és a kaszás aratást. Magyarországon a ’60-as évek közepéig a gabona aratása kézzel - kaszával - történt. Ezután kezdett elterjedni és általánossá válni a géppel, a kombájnnal történő aratás. Acséplés A learatott gabona /búza, rozs, árpa stb./ magjának kinyerését - tisztítását, osztályozását - jelentette. Azt pl., hogy búzából a kenyérhez és a következő évi vetéshez szükséges magot különválasszák a mellékterméktől. A cséplés évszázadokon át állati erővel történő nyomtatással /a gabona lovakkal végeztetett tipratásával/, vagy cséphadaróval /a gabona kézzel végzett ütlegelésével/ történt. A cséplőgép 19. századi feltalálása forradalmi változást hozott. Tömeges elterjedésére csak akkor kerülhetett sor, amikor a cséplőgép működtetését gőzgéppel is megoldották. Hazánkban a század végétől, előbb a nagyobb uradalmakban, majd az I. világháborút követően fokozatosan elterjedt. A cséplőgép alkalmazása a munkák jó megszervezését és nagy fegyelmet követelt. A gépi munka hónapokkal lerövidítette a cséplés idejét is. A falvakban, így szülőfalumban, Kishartyánban is, a cséplőgép működtetésére cséplőbandát szerveztek. A tehetősebb gazdáknál portáról, portára járva csépelték ki a gabonát. A kisebb birtokosokét /parasztoké^/ pedig közös szérűn végezték el. A munkabér a kicsépelt gabona bizonyos része, vagy a napszám fejében kialkudott pénz volt. Kisfalumban egy ügyes kezű mesterembernek, Antal János „salának” volt gőzgépmeghajtású cséplőgépe. A gépészi tennivalókat is ő látta el. A hatalmas súlyú gépeket - a gőzgépet és a cséplőgépet - állati erővel /pl. lovakkal/ vontatták a helyszínekre, a portákra és a közös szérűre. Már önmagában a vontatás látványossága is sok felnőttet és gyereket vonzott. A közös szérűn - a cséplés megkezdésekor - szinte ott volt az egész falu. A gépi munkával új funkciók jöttek létre. A gőzgéphez hozzáértő gépész kellett. A cséplőgéphez, a gabona gépbe helyezéséhez, etetéshez kévevágó és etető. A kicsépelt mag, á termény elkülönítéséhez zsákoló. A gabona szárának, szalmájának kazalba rakásához szalmahordó és kazalrakó. A kalászból keletkezett pelyva és toklász elkülönítéséhez törekes. És még sok-sok munkás. Acséplés napi 12 órás megfeszítettmunkával járt. Embertelen munkakörülményekkel, amit a cséplőbandának tűrnie kellett. A széntüzelésű gőzgépből kiáramló, mérgező gázokkal telített füst, szinte rátelepedett a szérűre. A cséplőgépből áradó por, továbbá a levegőben szálló apró pelyva- és toklászszemcsék, az ott dolgozó emberek testét, szinte át, meg átjárták. Édesanyám és a cséplésben résztvevő sok ember, megszenvedte ezt a munkát. Nem túlzás, hogy a legnehezebbek egyike volt. Egyúttal megnőtt a balesetveszély is. Településünkön 1952-ben a cséplőgép etetőjét halálos baleset érte. A valamikori mezőgazdasági munka igen nehéz, de az élethez mégis reményt adó területét mutattam be. Ezt a munkát az emberek többsége már nem ismeri. így lassan az emlékekben sem él tovább. Bartos József Aratás Hagyományosan, tehát június 29-e, Péter-Pál napja volt az aratás kezdetének időpontja. Akkorra érett be a gabona - azt mondták, megszakadt a gyökere - és kezdődhetett a nagy nyári munka. Aratás előtt a gazda - nagybirtokokon az uraság, vagy az intéző - az aratómunkásokkal kiment a gabonafóldre. Ilyenkor az aratás kezdetét jelképező első kaszavágást, az első suhintást, mindig a gazda tette meg. Az aratóbrigád tagjai egy fohász, egy ima elmondása, illetve a férfiak kalapemelése után láttak hozzá a tényleges munkához. Az egész aratás alatt - szinte szertartásosan - a férfiak kalapban, a nők pedig fejkendőben dolgoztak. Ezt a kemény nyári napsütés is indokolta. Az aratás hagyományos eszköze évszázadokig a sarló volt. Azzal vágták és szedték fel, szedték ösz- sze - és rakták csomóba, vagy kévébe - a levágott gabonát. Az egyes részfeladatok a férfiak és a nők között nem voltak elkülönítve. Mindenki végzett mindent. Mégis a sarlósaratás - a vágás - jobbára asszonyi munkának számított. A kaszával történő aratás ebben is jelentős változást hozott. Ez hazánkban csak a 19. század végére terjedt el. Ezt követően a két aratószerszám - a sarló és a kasza - mindig használatos volt. A kasza a férfiak eszköze lett. Ők vágták, ők aratták le a gabonát. A nők a levágott gabonát - kézzel és sarlóval - összeszedték, majd előkészítették a kévéket. Ők voltak a marokszedők. A kévék bekötését és annak - a tarlón történő - keresztberakását a férfiak végezték. A munkamegosztástól azonban esetenként eltértek. A nők sarlóhasználatára utal a július 2-i katolikus ünnep, a Sarlós Boldogasszony napja is. A kaszás aratásnak több fajtája is létezett. A gabonát - mint a szénát - rendre vágó, továbbá a rendre vágó kévéző aratás. És végül a legjobban szervezett, legeredményesebb a - hazánkban is elterjedt - rávágó kévéző aratás volt. Ekkor a gabonát nem rendre és a tarlóra vágták le, hanem az arató /a kaszás/ mindig az előtte álló, következő sorra vágta, döntötte rá. Ez a levágott gabona felszedését és kévébe rakását könnyebbé, gyorsabbá tette. Családom minden tagja megtapasztalta az aratás minden „szépségét”, nehézségét is. Nagyszüleim cselédként, Krakkó és Kőkút pusztán, szüleim summásként, Mezőhegyesen éveken át végezték e nem könnyű feladatokat Amikor Péter-Pál névünnepével, pontosabban Szent Péternek, az apostolok fejedelmének és Szent Pálnak, a népek hittérítő apostolának nevével fémjelzett gazdaságtörténeti eseményekről írok, fontos tudni azt is, hogy miért kerültek nyárelőre, a XIII. Gergely pápa által szentesített naptárba. Az egyháztörténet szerint - nem túlzás - mindkét szent a legnagyobbak közül való. így, a két apostol - a naptárban is - a legméltóbb helyet érdemelte ki. Az évszázados hagyományok szerint mi lehetett volna erre érdemes, mint a legnehezebb és a legfontosabb munkák kezdetéhez kapcsolódó nap, június 29-e. Életútjuk különbözősége ellenére, így lett közös névünnepük. Évszázadok során a mezőgazdasági, a paraszti munkák közül a legnehezebb, talán a leggyötrelme- sebb és mégis a leginkább várt feladat a gabona betakarítása volt. Nehézségét a nyári forróság és az elviselhetetlen munkakörülmények mellett, a hosz- szú, hetekig tartó - embert próbáló - fizikai erőfeszítés adta. Ezek sikere nélkül nem teljesülhetett volna és nem születhetett volna meg, a paraszt, a mezőgazdasági munkás - a cseléd és a summás - egész éves munkájának gyümölcse. Nem lett volna biztosított mindennapi kenyerük. A kenyér évezredek óta az életet, a mindennapok boldogságát jélentette. Erre utal, a keresztény világ legszebb és legismertebb imádságának, az Úr imájának, a Miatyánknak a részlete is. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, (...) /Mt. 6,7- 13/. Egyértelműen fogalmazva. Mindig is sok volt a szegény ember és kevés volt a kenyér. Az ima ezt a vágyat is megtestesítette. Jól példázza mindezt az én gyermekkorom szüksége és az embereknek - a családomnak - a kenyérhez való viszonya is. Előfordult, hogy véletlenül leejtettünk egy kisszelet kenyeret, egy kis „katonát”. Fel kellett vennünk, meg kellett csókolnunk és elfogyasztanunk. Ha a munkából hazatérő szüleim tarisznyájában „morzsákat”, „madárlátta” kenyérdarabkákat találtunk, bizony azt is elfogyasztottuk. Édesanyám, búza- és rozsliszt hiányában a kenyeret, kukoricalisztből készítette. Sajnos, ez sokszor előfordult. Az akkori ember azt tartotta, ha kenyere van, akkor szinte mindene van. A leleplezés pillanata. Balról a háttérben Gyórfi Lajos, az alkoto. előrébb Becsó Zsolt. Scott Robinson (klarinéttal). Jobbról Ivanics András nm banki polgármester. 1
